Pálmafák, fehérhomokos tengerpart, náci elnök. Néhány szó, ami szerintem a legtöbbünk eszébe bevillan, ha a Fülöpszigetekről beszélünk. Nagyjából ez is a helyzet az országban, bár az elnök személyével nem találkoztam, de nem hiszem, hogy sokat változott volna 3 évvel ezelőtti énjéhez képest, amikor pont valami általa hozott törvény, meg robbantás miatt nem mentünk át a csodálatos országába. Mert hát meg kell vallani, nem egy rossz hely az a közel 7000 szigetből álló csoportosulás.
Zárójelesen megjegyezném, hogy egészen érdekes, hogy már úgy alkotói válságba kerültem, hogy egy hónapja sincs, hogy elhagytam kis hazánkat. Ezek a gondolatok is igazából egy hídon jutottak eszembe, amint tartottam az ebédvadászatra. Nyilván jegyzetbe fel kellett írnom, mert sajnos biztos, hogy elfelejtettem volna még az ilyen egyszerű szösszenetet is. Majdnem olyan szintű nyomást érzek magamon, mint George R. R. Martin a Trónok harca befejezésével. Szinte ugyan annyian olvashatnak engem is, mint őt, ebben majdnem biztos vagyok. De egyszerűen nem megy, nem megy az ang… akarom mondani írás. Most már értem, miért nem jön ki az új művével. Elég nehezen jön az ihlet az a baj. Pedig nekem még kitalálni sem kell dolgokat.
Tehát vissza az életemhez. Az alap koncepciónk az volt, hogy megyünk és 3 szigetet megnézünk: Boracayt, Cebut majd Palawant. Ebből végül az lett, hogy akarva-akaratlanul 11 lett belőle. (és maradhatott) Persze ebben benne van, a csak repülés miattiak is, de a franc se gondolta volna, hogy tényleg minden különböző szigeten van. Mindenkinek vannak a távolságokról elképzelései. Nekünk is voltak. Sajnos a Fülöp-szigeteken minden az elképzelés ötszöröse. Szerintem. De menjünk szépen sorban.
Talán a világon az egyik legszebb hely, ahol jártam. Persze csak az gondolhatja még így, aki nem szereti a hegyeket és a túrákat, mert tök lapos az egész. A sziget nyugati partja végig fehér homokkal van borítva, pálmafák, vendéglátóipari egységek, éttermek sora. Különösen tetszett, hogy egy szálloda sem volt magasabb a fáknál, jól beleolvadtak a tájképbe. Pisimeleg víz, amit pont szeretek, nem vészesen drága, ám nem olcsó ételek. Bár 360 Ft-ért inni fél liter mango/ananász shaket elég jól esett minden nap. 5 napot töltöttünk itt el. Igazából csak fürödtünk és napoztunk, meg hát persze jó fehér emberhez méltón már első nap leégtünk.
Második nap elmentünk egy privát hajókirándulásra. Elég jó élmény volt, főleg a búvárkodás. Mármint nem rendes búvárkodás, csak pipával és szemüveggel (aka Snorkeling). A kis hajókázás egyik állomása a Krokodil-sziget volt, amit először nem értettünk, hogy miért is lett az a neve, mert mindenhogy kinézett, csak krokodil formának nem. Nyilván lefotóztam, hátha belelátom majd később. Itt kaptunk egy kenyér darabot és bementünk a vízbe és etethettünk halakat. Hát valami frenetikus élmény volt. Egyszerre 10000000 hal érkezett meg. (kíváncsi lennék hányan számolták meg hány nullát írtam le). Aztán tovább álltunk és egy másik nézőpontból már tényleg krokodilnak nézett ki.
A filippínók egyébként nagyon kedvesek. Egyik strandon volt kirakva egy felirat a strand nevével, odamentünk, hogy csinálunk egy képet és egyből jött oda a csávó, hogy hello hello, majd én segítek, adjátok ide a telót. Rendesen mondta a pózokat, meg minden, aztán egyszer csak jött egy olyan, hogy én térdeljek Fanni meg üljön le elém. Mondjuk tök érhető, egy fiú és egy lány kettesben a Fülöp-szigeteken, mi más lehetne, mint egy pár. Na de mindegy is. Felvilágosítottuk, hogy ez nem így van. Aztán kibújt a szög is persze a zsákból, megláttuk a borravaló feliratú dobozt és egyből kezdte árulni nekünk a vizet, sört és üdítőt. Jó magyar módjára tovább álltunk.
Szomorúan kellett konstatálnom, hogy egy nagyon fontos dolgot egyébként otthon felejtettem egy ilyen fürdős kirándulásról. Ezt a millió kép vizsgálatakor vettem észre. A strand testet (beach body).
Visszaértünk a kiinduló pontra, napoztunk még egy két órát, majd én úgy döntöttem, hogy maradok a strandon megnézni a naplementét. Fanni már kicsit unta a banánt, szóval visszament a szállásra. Ez is elég gyönyörű volt, de talán még mindig Tel Aviv vezeti nálam a naplementés szépséget. Ott még hajó sincs a vízen és valahogy a nap is nagyobbnak tűnt. Mindenesetre ez is elég gyönyörű volt még a sok hajóval is a tengeren. Kis meglepetés is volt, mert sikerült helyet foglalnom egy magyar pár mellé, de nem akartam megzavarni őket a nagy romantikázásokban.
Idő közben Fanni összehaverkodott egyik szobatársunkkal, Lee-vel. A név ne tévesszen meg senkit, egy brit úriemberről beszélünk. 33 év körüli srác úgy döntött egy éve, hogy feladja az otthoni életét és elkölti a lakásra félretett pénzét és beutazza Ázsiát. Jó arc volt amúgy a srác, de egyben érdekes is. Ez bizonyára azért is volt, mert egyedül utazni 1 évet elég személyiségváltoztató lesz. Elég hamar, már az első estén megtudtuk a szerelmi életet és a tanácsunkat is kikérte egy komplikált szituban. Nem gondoltam volna, hogy pont itt kell kapcsolati tanácsadást tartanunk majd Fannival, de hát ezért izgi az élet.
Oslob - Szintén 5 napra jöttünk ide, fő célunk a cetcápákkal úszás volt. Itt szembesültünk a leginkább azzal, hogy ebben az országban minden mennyire messze van egymástól. A szállásunkat a déli részére foglaltuk a szigetnek és úgy terveztük, hogy majd onnan megyünk minden felé. Hát a reptértől konkrétan 5 órás buszútra volt ez a hely. Azt hittük már sosem lesz vége az útnak, de vicces élmény volt a folyamatosan fel- és leugró árusokkal, akik mindent árultak nekünk a kis döcögés alatt. Itt egyébként becsatlakozott egyik volt kollegám, Nóri is, így már hármasban folytattuk a kirándulást.
Első nap béreltünk robogót, majd elmentünk egy vízeséshez, ami kb 50 km-re volt a szállástól. Ez nem tűnik annyira vészesnek, viszont robogóval azért nem kevés. Útközben csomó helyen megálltunk, láttunk minden szépet. Egyik megálló valami városka volt, ahol tuti esküvőre készültek, mert buli hangulat volt, zenészek és szépen, tradicionálisba öltözött hölgyek.
A vízesés szép volt, jó volt, érdekes volt. Elvileg lehetett ugrani is, de amiket árultak nekünk az csak irgalmatlan pénzlehúzásnak tűnt, szóval gondoltuk majd megyünk és lesz valami. Hát az ugró részt nem találtuk meg, legalábbis senkit nem láttunk ugrani, szóval csak úsztunk a felduzzadt részein a pataknak. A víz egyébként egészen csodálatos színű volt. Nagyon érdekes kék, tuti valami ásvány van benne iszonyat mértékben. És mint a fürdőszobában a kék itt is hideget jelentett. Innen még tovább mentünk egy másik városba, hogy megnézzük ott a strandot, de sajnos nem a jót találtuk meg és indulni is kellett vissza, hogy ne tök sötétben vezessünk. Hát sajnos már így is későn indultunk vissza, a közel 2 órás útra, mert az utolsó 1 óra full sötétben volt. Hasonlóan a buszúthoz, azt hittük, már sosem érünk a szállásra.
Másnap reggelre foglaltunk helyet a cápaúszásra. Reggel fél 6-kor jöttek minket kelteni, majd 6-ra kivittek minket a szállástól 2 perc kocsiútra lévő központba, ahol vagy 1000 ember várakozott, hogy láthassa ezeket a csodákat. Leírni nem tudom szavakkal, amit én ott éreztem. Ezek a hatalmas (akár 10 méteresre is megnőhetnek, de nyilván ezek csak max 4-5 méteresek lehettek) állatok, ahogy úsznak az ember körül, valami fantasztikus. Kettő még hozzám is ért. Imádtam. Már ezért megérte eljönni. Viszont 20 perc után kitessékeltek minket a vízből és 8-ra már otthon is voltunk.
Rájöttünk, hogy semmi mást nem tudunk csinálni a következő 2 napban, szóval megkérdeztük a recepción, hogy van e valami komp dolog egy másik szigetre. Szerencsénkre volt, és még hely is volt, szóval visszamondtuk a maradék 3 éjszakát és tovább álltunk Bohol szigetére.
Ilyen utazást senkinek nem kívánok, bár visszagondolva azért elég vicces volt. Ha kompról beszélünk, mindenkinek egy kb nagy hajó jut eszébe, zárt térrel, ahol le lehet ülni és élvezni az 1-2 órás utat. Ez inkább egy turistahajó volt, ami nem is egy normális kikötőből indult, hanem egy falucska partjáról, amit a helyiek nagyban üzemeltettek és tartották fent magukat. Tök nagy hullámok voltak, ami már a beszállást is megnehezítette, lévén, hogy egy rámpán kellett felsétálni a vízből. Mi nyilván nem erre készültünk, szóval a cipőt gyorsan átcseréltük papucsokra. Sikerült csak derékig eláznom a felfutás közben, ami elég szerencsésnek mondható. Egy orosz férfit konkrétan a vállukon vitték fel, mert el volt törve a lába és a kötés miatt nem tudott felsétálni magától. Ami ez után történt, egészen életveszélyessé alakult. Full nagy hullámok a hajót dobálták, folyamatosan becsapott a víz, szóval mindenki csurom vizesen érkezett meg a másik szigetre. Ott sem egy kikötőbe, hanem egy random sekély részre. Nem vagyok benne biztos, hogy ez amúgy egy hivatalos társaság lett volna, engedélyekkel és mindennel. A másfél órás út itt is két és fél órássá alakult. Olyan helyen rakott ki, ami vagy fél órára volt a szállásunktól. Egy ilyen helyi tuktukos sem akart minket elvinni, mert hogy az a hely messze van, szóval szerencsét próbáltunk és elindultunk gyalog. Elértünk egy kereszteződésbe, ahol mondták a helyiek, hogy busz megy a városba, majd intsük le. Hát jött is a busznak nem igazán kinéző jármű. Kicsit egy halottaskocsira hasonlított, csak teherautó kivitelben. Hátul egymással szemben ültek az emberek és ha megtelt a plató, akkor középre beraktak sámlikat és arra ültek re az emberek. Vagy csak felugrottak és kapaszkodtak a hátuljában. A cuccaink nyilván nem fértek volna be velünk, szóval azokat feldobták a tetőre és reménykedtünk, hogy megérkeznek velünk együtt a helyre, ahol ki kell szállni. Nagyon vicces élmény volt, igazi filmbe illő jelenettel. Sajnos kívülről nem sikerült lefotóznom, annyira hirtelen törtétnek a dolgok.
Boholra a nagy gülüszemű majmokért, alias koboldmakikért és a Csokidombokért jöttünk. Ezeket meg is néztük, a maki aranyos volt és sokkal kisebb, mint képzeltem. A dombok pedig lényegesen jobbak, mint előre gondoltuk róluk. Azért csoki dombok, mert elvileg valamikok az évben bebarnulnak a levelek és akkor úgy néznek ki mintha csokik lennének. Ezek is amúgy másfél órára voltak a szállástól robogóval, ami még inkább megerősítette bennünk, hogy ezeken a szigeteken minden iszonyat messze van egymástól.
Voltunk masszíroztatni is, ahol kicsit megtört bennem a kép a filippínókról. Kiválasztottunk egyet, kb a legolcsóbbat, aztán mondták, hogy hát az nincs, hanem csak egy másik, ami amúgy 600 Ft-tal volt csak drágább. Így is 2400 Ft-ot fizettünk egy egyórás masszázsért, de azért na, mégiscsak kicsit turistalehúzásnak érzem. Hogy fogyhat el egy masszázs egyáltalán amúgy is?
Boholról már egy normális komppal mentünk vissza Cebu városába, ahol megaludtunk egy éjszakát, majd reggel fél 6-kor keltünk, mert mentünk nem a reptérre, hanem egy helyre, ahol Fanni szeretett volna egy képet csinálni. Sajnos én nem aludtam kifejezetten jól, valami - nem korona - vírust elkaptam. 4-szer hánytam az éjszaka folyamán, így sokat sem tudtam aludni. Végül azért rólam is készült itt is kép, még ha akkor mindenhol akartam is lenni csak ott nem.
Palawan szigetére 2 napra jöttünk, mert egyébként csak átszálló helynek gondoltuk, így volt kb a legolcsóbb visszarepülni Taipeibe. Sajnos nagyon rosszul tettük, hogy csak 2 napra, mert mint később kiderítettük a Fülöp-szigetek egyik legszebb régiója pont ezen a szigeten van: El Nido. Mint mindenhol, itt is iszonyat messze van minden mindentől, így a 4 órás buszút sajnos nem fért bele az időnkbe - pláne kétszer - így csak a repülőtér városában, Puerto Princesában töltöttük el azt a 2 napot, amink volt. Kicsit jobb szállást foglaltunk, még medence is volt, ami amúgy hasznosnak is bizonyult, mert a strand, ami a szállás mellett volt sajnos elég puttó hely. Itt találkoztunk egyébként egy magyar csoporttal, amiben 3 idősebb, nyugdíj körüli pár volt. Kicsit már spiccesek voltak, mire odaértünk, de beszélgettünk velük egy 20-25 percet. Minden februárban elutaznak valahova 2 hétre, mint megtudtuk tőlük. Én is ilyen idős kort szeretnék majd, hogy bejárom a világot.
Nagyon muszájnak éreztük, hogy itt is elmenjünk egy kirándulásra, szóval jelentkeztünk a Honda-öböl Egésznapos túrára. Az egésznapost azért emelném ki, mert a program nevében is így volt, és mert fél 8-ra jöttek értünk, viszont fél 4-re már otthon is voltunk. Nem értettem a teljes koncepciót, hogy miért rakták ezt hozzá. Egyébként nagyon szép szigeteken jártunk, négyen is. Az egyik a Starfish Island volt (Tengericsillag-sziget). Nagyon nagyon sok tengericsillag volt itt, ahogy a nevéből is sejteni lehet. Sok hallal, korallal és minden félével. Volt valami párduc mintás angolna is, 2 is, amitől kicsit meg is ijedtem, nem is mertem közelről videózni, nehogy megtámadjon. Elég gonoszan nézett és nyitogatta a száját. De voltak rosszabbak. Egy szemét kis halfajta folyamatosan próbált megtámadni minket. Mármint nem ugyanaz a hal, hanem több, de ahogy úsztunk, próbáltak elkergetni a területükről. Vicces is volt egyben, meg érdekes érzés is.
És hát itt a vége a kis kirándulásunknak. Másnap indultunk vissza Taipeibe, azonban olyan fordulatokat és érzelmi hullámokat hozott a hazaút, amit nehéz lenne leírni. Életem egyik legrosszabb utazása volt talán. Volt egy átszállásunk Angeles városában, Clark nemzetközi reptéren. Nyilván senki nem tart magánál több ezer forintnyi kpt az adott pénznemből, amikor már utazik hazafelé. Hát mi is csak éppen valamennyit hagytunk kajára. Ott megtudtuk, hogy kell fizetnünk azért, hogy bemenjünk a reptérre. Egy átszállásnál. 3600 Ft fejenként. És csak készpénzben! Hát mi ez?! Nem is volt elég, szóval kellett átváltani. Bent a reptéren belül nem lehetett kártyával fizetni, így enni is alig tudtunk valamit, ami az 5 órás várakozásnál nem túl jó. Majd a boardingnál is problémáztak, hogy mutassuk meg mikor megyünk el Taiwanról, miért nem mentünk oda a check in counterhez, stb. Na mindegy. Ez már csak hab volt a tortán. Nem is feltétlen kellene, hogy nekem legyen repjegyem el Taipeiből, azért van a vízumom. Még szerencse, hogy már van haza is.
Összességében jónak értékelem ezt a két hetet, azonban jobb lett volna pont fordítva csinálni a helyeket. Lehet azért sem tetszett annyira Puerto Princesa, mert Boracay után elég nehéz szép tengerpartot mutatni. Persze, ha eljutunk El Nidoba, akkor lehet más lenne a véleményem.
Gasztronómiát tekintve nem nagy eresztés ez az ország, nem nagyon volt olyan katartikus érzésem, mint mondjuk Taipeiben van a kajával. Mondjuk sikerült egy elég rossz ebédet is enni. Tésztának gondoltuk, hát nem az lett. Vagyis a tészta forma megvolt, azonban olyan állagot képzeljen el mindenki, mint otthon a burgonyaszirom chips. Ez volt leöntve sajtszósszal, ami amúgy nem is lenne rossz egy mozi mellé, de ebédnek azért elég erős. El is ülte a hasunkat. Mindenesetre, ha valaha visszatérek a Fülöp-szigetekre, akkor biztos, hogy El Nidot útba ejtem és Boracayra visszamegyek.
P.S. Tök fura, hogy 3 éve, mikor 1 évet Ásziában voltunk egyedül Balin találkoztunk egy magyar lánnyal ugyan azon a szálláson, ahol voltuk. Most meg ez alatt a 2 hét alatt 12 emberrel.