Tajvani kalandok @therobiszilagyi - Tumblr Blog

Posts

Majdnem 2 hónapja, hogy eljöttünk már innen, de most sikerült be is fejeznem a videót. Amilyen nehezen álltam neki egyébként, annyira jó is volt visszanézni a felvételeket. Egy ilyet sikerült összedobnom. Tudom, kissé hosszú, de elég sok szép dolgot láttunk és csináltunk. Mindenkinek jó nézelődést!

Egészségügyi (vész)helyzet

Olvasási idő - 4.5 perc

Covid-19. 2020 talán legforróbb szava. Főleg, hogy kiérkezésemkor mindenki azon parázott, hogy mi lesz velem. Túlélem-e, nem akarok-e hazavonulni a kis kalandomról. A dolgok előrehaladtával egyre inkább úgy érzem, hogy jó döntés volt nem hazamenni. Megtévesztő lehet a kezdete ennek a bejegyzésnek, mert bár nem írtam 1 hónapja, senki nem tudja, mi is van igazán velem idekint, nem a korona vírusról szeretnék beszélni. Talán kicsit érintőlegesen, hogy hogyan is kezelik itt kint a dolgokat.

Betegség. Amíg az otthoni egészségügy kálváriájáról olvasok nagyjából óránként, addig szédülés rohamok törnek rám itt-ott. 4-5 napja random elkezdtem szédülni menet közben, felálláskor, teljesen véletlenszerű szituációkban. Nem hangzik túl komolynak, de eléggé kellemetlen érzés és mivel csak nem akart magától elmúlni, gondoltam meglátogatom a helyi orvosi rendelőt a suli előtt. 13.42-kor odaértem, rámszóltak, hogy vegyek fel maszkot, mert anélkül nem léphetek be a létesítménybe. Még szerencse, hogy pont volt nálam. Lépek oda a recepcióra, majd érzem, hogy hirtelen egy valami van a fülemben. Egy ápoló úgy érezte, hogy nem fogok meglepődni, ha a lázmérőt beletolja a bal fülembe. Szokásos kérdés, hogy jártam a külföldön, köhögök-e stb, majd ordítja befelé, hogy 36. Elkérték az útlevelem, a diákim – sulival van valami szerződésük azt hiszem – kaptam egy 7-es sorszámot, majd mondta a nő, hogy 14:00 és menjek ahhoz az ajtóhoz.

Vártam bő fél órát, majd 14:23-kor már mehettem is be a 7-es sorszámommal. Ilyen sebességgel én még nem találkoztam. Kezdek meggyőződni, hogy tényleg itt van a világ egyik legjobb egészségügyi rendszere és ez nem csak kitalálmány, amit hangoztatnak a tajvaniak. Beszélünk, megméri a vérnyomásom. 115 per már nem is tudom mennyi. Tudni kell, hogy én még 135 alatt nem igazán láttam a vérnyomásom. Az elmúlt egy hónap tényleg nem volt egy nagy izgalom, sok stresszel sem találkoztam, de azt nem gondoltam, hogy ilyen fiziológiai változásokon fogok végbemenni.

dr.: Kér igazolást a biztosítójának? 200 NTD a kiállítása.

Robi: Mennyit kell fizetnem egyébként?

dr.: 349. (kb. 3500Ft)

Robi: Oh, akkor köszönöm nem!

Amiben benne van már 9 szem gyógyszer, amit ilyen nagyon vicces tasakban adnak. Rá van írva, hogy mi is ez, mire való, hogy néz ki és mikor kell bevenni. Teljes varázslat. Nem, nem kellett várnom, hogy ezt összerakják, a 3 perc alatt, amíg odaértem, hogy kifizessem, már készen is volt a tasakom.

Nem tudom otthon mennyi idő lett volna ez az egész, főleg külföldiként, de biztos, hogy a mostani helyzetben nem 40 perc.

Egyébként ez a váró. Minden szoba mellett egy ilyen monitor, ahova ki van írva, hogy kik várakoznak, hogy melyik sorszám van éppen bent és ki a következő. Nem feltétlen sorban mennek a számok, ahogy észrevettem. Persze Tök GDPR, mert nem az egész név van, hanem a középső karakter ki van nullázva. (Tudni kell, hogy a kínai/tajvani nevek 3 karakterből állnak. Egyszerűség kedvéért az én nevem 李榮沛, ami 李〇沛 ként jelent meg) Az alján van egy kis kártyaolvasó, ahova be kell dugni a helyi TB kártyát és akkor tudja a doki, hogy itt vagy, tehát ha te jönnél a sorban, tényleg behív, vagy ha nem vagy itt, akkor átugor.

Egyébként itt nincs para helyzet. Mármint az egész országra értve. Olyan mintha egy sima év lenne, némi extrával. Pl. hőkamerákkal az iskolákban, meg most már külföldieknek beutazási tilalommal. Széjé ázsiai utazások.

Kirándulások 1

Olvasási idő - 23 perc

Pálmafák, fehérhomokos tengerpart, náci elnök. Néhány szó, ami szerintem a legtöbbünk eszébe bevillan, ha a Fülöpszigetekről beszélünk. Nagyjából ez is a helyzet az országban, bár az elnök személyével nem találkoztam, de nem hiszem, hogy sokat változott volna 3 évvel ezelőtti énjéhez képest, amikor pont valami általa hozott törvény, meg robbantás miatt nem mentünk át a csodálatos országába. Mert hát meg kell vallani, nem egy rossz hely az a közel 7000 szigetből álló csoportosulás.

Zárójelesen megjegyezném, hogy egészen érdekes, hogy már úgy alkotói válságba kerültem, hogy egy hónapja sincs, hogy elhagytam kis hazánkat. Ezek a gondolatok is igazából egy hídon jutottak eszembe, amint tartottam az ebédvadászatra. Nyilván jegyzetbe fel kellett írnom, mert sajnos biztos, hogy elfelejtettem volna még az ilyen egyszerű szösszenetet is. Majdnem olyan szintű nyomást érzek magamon, mint George R. R. Martin a Trónok harca befejezésével. Szinte ugyan annyian olvashatnak engem is, mint őt, ebben majdnem biztos vagyok. De egyszerűen nem megy, nem megy az ang… akarom mondani írás. Most már értem, miért nem jön ki az új művével. Elég nehezen jön az ihlet az a baj. Pedig nekem még kitalálni sem kell dolgokat.

Tehát vissza az életemhez. Az alap koncepciónk az volt, hogy megyünk és 3 szigetet megnézünk: Boracayt, Cebut majd Palawant. Ebből végül az lett, hogy akarva-akaratlanul 11 lett belőle. (és maradhatott) Persze ebben benne van, a csak repülés miattiak is, de a franc se gondolta volna, hogy tényleg minden különböző szigeten van. Mindenkinek vannak a távolságokról elképzelései. Nekünk is voltak. Sajnos a Fülöp-szigeteken minden az elképzelés ötszöröse. Szerintem. De menjünk szépen sorban.

Boracay

Talán a világon az egyik legszebb hely, ahol jártam. Persze csak az gondolhatja még így, aki nem szereti a hegyeket és a túrákat, mert tök lapos az egész. A sziget nyugati partja végig fehér homokkal van borítva, pálmafák, vendéglátóipari egységek, éttermek sora. Különösen tetszett, hogy egy szálloda sem volt magasabb a fáknál, jól beleolvadtak a tájképbe. Pisimeleg víz, amit pont szeretek, nem vészesen drága, ám nem olcsó ételek. Bár 360 Ft-ért inni fél liter mango/ananász shaket elég jól esett minden nap. 5 napot töltöttünk itt el. Igazából csak fürödtünk és napoztunk, meg hát persze jó fehér emberhez méltón már első nap leégtünk.

Második nap elmentünk egy privát hajókirándulásra. Elég jó élmény volt, főleg a búvárkodás. Mármint nem rendes búvárkodás, csak pipával és szemüveggel (aka Snorkeling). A kis hajókázás egyik állomása a Krokodil-sziget volt, amit először nem értettünk, hogy miért is lett az a neve, mert mindenhogy kinézett, csak krokodil formának nem. Nyilván lefotóztam, hátha belelátom majd később. Itt kaptunk egy kenyér darabot és bementünk a vízbe és etethettünk halakat. Hát valami frenetikus élmény volt. Egyszerre 10000000 hal érkezett meg. (kíváncsi lennék hányan számolták meg hány nullát írtam le). Aztán tovább álltunk és egy másik nézőpontból már tényleg krokodilnak nézett ki.

A filippínók egyébként nagyon kedvesek. Egyik strandon volt kirakva egy felirat a strand nevével, odamentünk, hogy csinálunk egy képet és egyből jött oda a csávó, hogy hello hello, majd én segítek, adjátok ide a telót. Rendesen mondta a pózokat, meg minden, aztán egyszer csak jött egy olyan, hogy én térdeljek Fanni meg üljön le elém. Mondjuk tök érhető, egy fiú és egy lány kettesben a Fülöp-szigeteken, mi más lehetne, mint egy pár. Na de mindegy is. Felvilágosítottuk, hogy ez nem így van. Aztán kibújt a szög is persze a zsákból, megláttuk a borravaló feliratú dobozt és egyből kezdte árulni nekünk a vizet, sört és üdítőt. Jó magyar módjára tovább álltunk.

Szomorúan kellett konstatálnom, hogy egy nagyon fontos dolgot egyébként otthon felejtettem egy ilyen fürdős kirándulásról. Ezt a millió kép vizsgálatakor vettem észre. A strand testet (beach body).

Visszaértünk a kiinduló pontra, napoztunk még egy két órát, majd én úgy döntöttem, hogy maradok a strandon megnézni a naplementét. Fanni már kicsit unta a banánt, szóval visszament a szállásra. Ez is elég gyönyörű volt, de talán még mindig Tel Aviv vezeti nálam a naplementés szépséget. Ott még hajó sincs a vízen és valahogy a nap is nagyobbnak tűnt. Mindenesetre ez is elég gyönyörű volt még a sok hajóval is a tengeren. Kis meglepetés is volt, mert sikerült helyet foglalnom egy magyar pár mellé, de nem akartam megzavarni őket a nagy romantikázásokban.

Idő közben Fanni összehaverkodott egyik szobatársunkkal, Lee-vel. A név ne tévesszen meg senkit, egy brit úriemberről beszélünk. 33 év körüli srác úgy döntött egy éve, hogy feladja az otthoni életét és elkölti a lakásra félretett pénzét és beutazza Ázsiát. Jó arc volt amúgy a srác, de egyben érdekes is. Ez bizonyára azért is volt, mert egyedül utazni 1 évet elég személyiségváltoztató lesz. Elég hamar, már az első estén megtudtuk a szerelmi életet és a tanácsunkat is kikérte egy komplikált szituban. Nem gondoltam volna, hogy pont itt kell kapcsolati tanácsadást tartanunk majd Fannival, de hát ezért izgi az élet.

Cebu

Oslob - Szintén 5 napra jöttünk ide, fő célunk a cetcápákkal úszás volt. Itt szembesültünk a leginkább azzal, hogy ebben az országban minden mennyire messze van egymástól. A szállásunkat a déli részére foglaltuk a szigetnek és úgy terveztük, hogy majd onnan megyünk minden felé. Hát a reptértől konkrétan 5 órás buszútra volt ez a hely. Azt hittük már sosem lesz vége az útnak, de vicces élmény volt a folyamatosan fel- és leugró árusokkal, akik mindent árultak nekünk a kis döcögés alatt. Itt egyébként becsatlakozott egyik volt kollegám, Nóri is, így már hármasban folytattuk a kirándulást.

Első nap béreltünk robogót, majd elmentünk egy vízeséshez, ami kb 50 km-re volt a szállástól. Ez nem tűnik annyira vészesnek, viszont robogóval azért nem kevés. Útközben csomó helyen megálltunk, láttunk minden szépet. Egyik megálló valami városka volt, ahol tuti esküvőre készültek, mert buli hangulat volt, zenészek és szépen, tradicionálisba öltözött hölgyek.

A vízesés szép volt, jó volt, érdekes volt. Elvileg lehetett ugrani is, de amiket árultak nekünk az csak irgalmatlan pénzlehúzásnak tűnt, szóval gondoltuk majd megyünk és lesz valami. Hát az ugró részt nem találtuk meg, legalábbis senkit nem láttunk ugrani, szóval csak úsztunk a felduzzadt részein a pataknak. A víz egyébként egészen csodálatos színű volt. Nagyon érdekes kék, tuti valami ásvány van benne iszonyat mértékben. És mint a fürdőszobában a kék itt is hideget jelentett. Innen még tovább mentünk egy másik városba, hogy megnézzük ott a strandot, de sajnos nem a jót találtuk meg és indulni is kellett vissza, hogy ne tök sötétben vezessünk. Hát sajnos már így is későn indultunk vissza, a közel 2 órás útra, mert az utolsó 1 óra full sötétben volt. Hasonlóan a buszúthoz, azt hittük, már sosem érünk a szállásra.

Másnap reggelre foglaltunk helyet a cápaúszásra. Reggel fél 6-kor jöttek minket kelteni, majd 6-ra kivittek minket a szállástól 2 perc kocsiútra lévő központba, ahol vagy 1000 ember várakozott, hogy láthassa ezeket a csodákat. Leírni nem tudom szavakkal, amit én ott éreztem. Ezek a hatalmas (akár 10 méteresre is megnőhetnek, de nyilván ezek csak max 4-5 méteresek lehettek) állatok, ahogy úsznak az ember körül, valami fantasztikus. Kettő még hozzám is ért. Imádtam. Már ezért megérte eljönni. Viszont 20 perc után kitessékeltek minket a vízből és 8-ra már otthon is voltunk.

Rájöttünk, hogy semmi mást nem tudunk csinálni a következő 2 napban, szóval megkérdeztük a recepción, hogy van e valami komp dolog egy másik szigetre. Szerencsénkre volt, és még hely is volt, szóval visszamondtuk a maradék 3 éjszakát és tovább álltunk Bohol szigetére.

Bohol

Ilyen utazást senkinek nem kívánok, bár visszagondolva azért elég vicces volt. Ha kompról beszélünk, mindenkinek egy kb nagy hajó jut eszébe, zárt térrel, ahol le lehet ülni és élvezni az 1-2 órás utat. Ez inkább egy turistahajó volt, ami nem is egy normális kikötőből indult, hanem egy falucska partjáról, amit a helyiek nagyban üzemeltettek és tartották fent magukat. Tök nagy hullámok voltak, ami már a beszállást is megnehezítette, lévén, hogy egy rámpán kellett felsétálni a vízből. Mi nyilván nem erre készültünk, szóval a cipőt gyorsan átcseréltük papucsokra. Sikerült csak derékig eláznom a felfutás közben, ami elég szerencsésnek mondható. Egy orosz férfit konkrétan a vállukon vitték fel, mert el volt törve a lába és a kötés miatt nem tudott felsétálni magától. Ami ez után történt, egészen életveszélyessé alakult. Full nagy hullámok a hajót dobálták, folyamatosan becsapott a víz, szóval mindenki csurom vizesen érkezett meg a másik szigetre. Ott sem egy kikötőbe, hanem egy random sekély részre. Nem vagyok benne biztos, hogy ez amúgy egy hivatalos társaság lett volna, engedélyekkel és mindennel. A másfél órás út itt is két és fél órássá alakult. Olyan helyen rakott ki, ami vagy fél órára volt a szállásunktól. Egy ilyen helyi tuktukos sem akart minket elvinni, mert hogy az a hely messze van, szóval szerencsét próbáltunk és elindultunk gyalog. Elértünk egy kereszteződésbe, ahol mondták a helyiek, hogy busz megy a városba, majd intsük le. Hát jött is a busznak nem igazán kinéző jármű. Kicsit egy halottaskocsira hasonlított, csak teherautó kivitelben. Hátul egymással szemben ültek az emberek és ha megtelt a plató, akkor középre beraktak sámlikat és arra ültek re az emberek. Vagy csak felugrottak és kapaszkodtak a hátuljában. A cuccaink nyilván nem fértek volna be velünk, szóval azokat feldobták a tetőre és reménykedtünk, hogy megérkeznek velünk együtt a helyre, ahol ki kell szállni. Nagyon vicces élmény volt, igazi filmbe illő jelenettel. Sajnos kívülről nem sikerült lefotóznom, annyira hirtelen törtétnek a dolgok.

Boholra a nagy gülüszemű majmokért, alias koboldmakikért és a Csokidombokért jöttünk. Ezeket meg is néztük, a maki aranyos volt és sokkal kisebb, mint képzeltem. A dombok pedig lényegesen jobbak, mint előre gondoltuk róluk. Azért csoki dombok, mert elvileg valamikok az évben bebarnulnak a levelek és akkor úgy néznek ki mintha csokik lennének. Ezek is amúgy másfél órára voltak a szállástól robogóval, ami még inkább megerősítette bennünk, hogy ezeken a szigeteken minden iszonyat messze van egymástól.

Voltunk masszíroztatni is, ahol kicsit megtört bennem a kép a filippínókról. Kiválasztottunk egyet, kb a legolcsóbbat, aztán mondták, hogy hát az nincs, hanem csak egy másik, ami amúgy 600 Ft-tal volt csak drágább. Így is 2400 Ft-ot fizettünk egy egyórás masszázsért, de azért na, mégiscsak kicsit turistalehúzásnak érzem. Hogy fogyhat el egy masszázs egyáltalán amúgy is?

Boholról már egy normális komppal mentünk vissza Cebu városába, ahol megaludtunk egy éjszakát, majd reggel fél 6-kor keltünk, mert mentünk nem a reptérre, hanem egy helyre, ahol Fanni szeretett volna egy képet csinálni. Sajnos én nem aludtam kifejezetten jól, valami - nem korona - vírust elkaptam. 4-szer hánytam az éjszaka folyamán, így sokat sem tudtam aludni. Végül azért rólam is készült itt is kép, még ha akkor mindenhol akartam is lenni csak ott nem.

Palawan

Palawan szigetére 2 napra jöttünk, mert egyébként csak átszálló helynek gondoltuk, így volt kb a legolcsóbb visszarepülni Taipeibe. Sajnos nagyon rosszul tettük, hogy csak 2 napra, mert mint később kiderítettük a Fülöp-szigetek egyik legszebb régiója pont ezen a szigeten van: El Nido. Mint mindenhol, itt is iszonyat messze van minden mindentől, így a 4 órás buszút sajnos nem fért bele az időnkbe - pláne kétszer - így csak a repülőtér városában, Puerto Princesában töltöttük el azt a 2 napot, amink volt. Kicsit jobb szállást foglaltunk, még medence is volt, ami amúgy hasznosnak is bizonyult, mert a strand, ami a szállás mellett volt sajnos elég puttó hely. Itt találkoztunk egyébként egy magyar csoporttal, amiben 3 idősebb, nyugdíj körüli pár volt. Kicsit már spiccesek voltak, mire odaértünk, de beszélgettünk velük egy 20-25 percet. Minden februárban elutaznak valahova 2 hétre, mint megtudtuk tőlük. Én is ilyen idős kort szeretnék majd, hogy bejárom a világot.

Nagyon muszájnak éreztük, hogy itt is elmenjünk egy kirándulásra, szóval jelentkeztünk a Honda-öböl Egésznapos túrára. Az egésznapost azért emelném ki, mert a program nevében is így volt, és mert fél 8-ra jöttek értünk, viszont fél 4-re már otthon is voltunk. Nem értettem a teljes koncepciót, hogy miért rakták ezt hozzá. Egyébként nagyon szép szigeteken jártunk, négyen is. Az egyik a Starfish Island volt (Tengericsillag-sziget). Nagyon nagyon sok tengericsillag volt itt, ahogy a nevéből is sejteni lehet. Sok hallal, korallal és minden félével. Volt valami párduc mintás angolna is, 2 is, amitől kicsit meg is ijedtem, nem is mertem közelről videózni, nehogy megtámadjon. Elég gonoszan nézett és nyitogatta a száját. De voltak rosszabbak. Egy szemét kis halfajta folyamatosan próbált megtámadni minket. Mármint nem ugyanaz a hal, hanem több, de ahogy úsztunk, próbáltak elkergetni a területükről. Vicces is volt egyben, meg érdekes érzés is.

És hát itt a vége a kis kirándulásunknak. Másnap indultunk vissza Taipeibe, azonban olyan fordulatokat és érzelmi hullámokat hozott a hazaút, amit nehéz lenne leírni. Életem egyik legrosszabb utazása volt talán. Volt egy átszállásunk Angeles városában, Clark nemzetközi reptéren. Nyilván senki nem tart magánál több ezer forintnyi kpt az adott pénznemből, amikor már utazik hazafelé. Hát mi is csak éppen valamennyit hagytunk kajára. Ott megtudtuk, hogy kell fizetnünk azért, hogy bemenjünk a reptérre. Egy átszállásnál. 3600 Ft fejenként. És csak készpénzben! Hát mi ez?! Nem is volt elég, szóval kellett átváltani. Bent a reptéren belül nem lehetett kártyával fizetni, így enni is alig tudtunk valamit, ami az 5 órás várakozásnál nem túl jó. Majd a boardingnál is problémáztak, hogy mutassuk meg mikor megyünk el Taiwanról, miért nem mentünk oda a check in counterhez, stb. Na mindegy. Ez már csak hab volt a tortán. Nem is feltétlen kellene, hogy nekem legyen repjegyem el Taipeiből, azért van a vízumom. Még szerencse, hogy már van haza is.

Összességében jónak értékelem ezt a két hetet, azonban jobb lett volna pont fordítva csinálni a helyeket. Lehet azért sem tetszett annyira Puerto Princesa, mert Boracay után elég nehéz szép tengerpartot mutatni. Persze, ha eljutunk El Nidoba, akkor lehet más lenne a véleményem.

Gasztronómiát tekintve nem nagy eresztés ez az ország, nem nagyon volt olyan katartikus érzésem, mint mondjuk Taipeiben van a kajával. Mondjuk sikerült egy elég rossz ebédet is enni. Tésztának gondoltuk, hát nem az lett. Vagyis a tészta forma megvolt, azonban olyan állagot képzeljen el mindenki, mint otthon a burgonyaszirom chips. Ez volt leöntve sajtszósszal, ami amúgy nem is lenne rossz egy mozi mellé, de ebédnek azért elég erős. El is ülte a hasunkat. Mindenesetre, ha valaha visszatérek a Fülöp-szigetekre, akkor biztos, hogy El Nidot útba ejtem és Boracayra visszamegyek.

P.S. Tök fura, hogy 3 éve, mikor 1 évet Ásziában voltunk egyedül Balin találkoztunk egy magyar lánnyal ugyan azon a szálláson, ahol voltuk. Most meg ez alatt a 2 hét alatt 12 emberrel.

Part II – Prológus

Január 18, szombat, Budapest, Keleti Pu. 918-as IC. Felugrottam (vagy le, kinek, hogy tetszik), hogy folytassam az albérletben az összepakolást, mert hát költözöm megint ki belőle. Meg az országból is. Idefele jövet valamiért megszállt az ihlet és csomó jobbnál jobb gondolat tört az elmémbe. Teljesen fölöslegesen - megjegyezném. Az egész blog újrakezdés mondjuk egy kedves kolléga ötlete volt – tök jogosan – hogy „egy blog akár egy személyes memoárnak is megfelel” (Kövér, 2020). Egyet kell, hogy értsek, csak sajnos az eddigi sikerességi rátám nem túl nagy. Kétszer kezdtem el, kétszer nem sikerült befejeznem. Szörnyű arány. Idén csak fél évet leszek kint igazából. Hátha.

Sajnos a nagy ihletek a kocsiban törtek rám, ami tökre nem volt jó, ahogy pár sorral feljebb már említettem, mert el is felejtettem mindent. Aki ismer vágja, hogy milyen aranyhal memóriám van. Örülök, ha azt meg tudom jegyezni, hogy mi a pin a telefonom.

Egyébként a fene sem gondolta volna, hogy Tajvanra visszatérek tanulni. De még jó, hogy nem egy másik ország lett, mert így ezt a blogot tudom folytatni, nem kell újat elkezdeni. Pedig jelentkeztem máshova is. Dél-Afrikába. Nyilván nem közelebb mint egy másik kontinens) Mondjuk az is elég érdekes lett volna, főleg a száziföldi herceg haverommal a szomszédban. De hogy mi is történt velem az elmúlt majdnem 3 évben? Belegondolni is durva. Először is lediplomáztam. Vagyis ennek igazából másodszor kéne lenni, mert előbb lett munkahelyem, mint diplomám.

Tehát munka. Vagyis hát Sziget. Életérzés, mintsem munka. (Remélem a volt főnököm ezt most pont nem olvassa) Első munkának nagyon rossz volt, mert kicsit bekényelmesedtem. Évi 5-6 fesztiválja járni, ráadásul ingyen, sőt még fizetnek is érte, eléggé tönkre vágja az igazi világba való vágyakozás érzését. Nem beszélve a májamról. Mindenestre örülök, hogy volt lehetőségem Magyarország egyik legmenőbb brandjének dolgozni, de egyszer minden véget ér. Vagy mégsem? Majd kiderül. Az biztos, hogy vagy szórakoztató iparban, vagy sportban szeretnék tevékenykedni a jövőben. Persze a saját vállalkozás überelne minden.

Diploma. Meh. Kész, jó, elég volt. De aztán mégsem, mert mesterre is jelentkeztem. Nyilván, mert nem tudok elülni a seggemen, meg egyébként is sokkal jobb 3450-ért venni bérletet, mint 9500-ért. Fél évet terveztem lenni, hát 4 lesz belőle. Vagy 5. És persze remélhetőleg egy rendes diploma is. Innen az újabb lehetőség, hogy befejezzek egy blogot és elmondhassam, hogy van egy bizonyos periódusról dokumentált élettörténetem. Persze befejezve. Amihez még mindig nagyon szkeptikusan állok.

Január 18, Tatabánya. Kirakok instára egy szavazást, hogy legyen e újra ez az egész. Ha lesz némi társadalmi nyomás talán tényleg meg fog történni. Elképesztő, hogy micsoda sebességgel haladok ezzel a bejegyzéssel. Elképzelhető, hogy életem egyik leggyorsabban megírt posztja lesz. Most valahogy naturálisan jön minden. Magától. Nem tudom meddig fog ez kitartani.

Munka és suli mellett volt persze szórakozás is. Fesztiválok, bulik, barátok, afférok stb. Azt hittem, én már a 16-18-as éveimben teljesen kibuliztam magamból mindent. Hát sajnos be kellett látnom, hogy nem és újra előtört a fiatalság. (Írom ezt 24 évesen) Utaztam Európában is pár helyre, de főleg a mi hosszúsági fokunkon. Nagyon érdekes belső motivációim vannak desztinációk tekintetében. Valahogy az istennek nem jött össze egy nyugat-európai kirándulás. Bár Bécs és Prága nyugatabbra vannak. Balkán túrát is előbb tolnék szerintem, mint valami Franciaországi körutat. Bár egy Berlint adnék azt hiszem nagyon.

Január 18, Komárom. Valahogy nehezebb most az elindulás. Lehet azért, mert megöregedtem, lehet azért, mert elkényelmesedtem (bár ez kéz a kézben jár attól tartok), de lehet azért is, mert most valaki talán kicsit jobban fog hiányolni, mint az eddigi utazásaim alatt lett volna. Ezt értse mindenki úgy ahogy akarja, ráadásul egy Fanni sem lesz velem kint végig, akivel hétvégente valami nyomorékságot csináljak.

Január 18, lassan Győr. Ideje befejeznem. Sokan kérdeztétek, hogy mikor indulok. Január 22 az a bizonyos nap. Már nem sok, viszont kevés. Következő poszt viszont biztos, hogy nagyon sokára fog érkezni, mert kapásból tolunk Fannival (csak az elején jön ki velem utazni. Ő már nagy lány és dolgozik rendesen) egy kéthetes kirándulást a Fülöp-szigetekre, ahol most éppen kitörőben van egy vulkán. Sajnos pont Manilában, ahol lesz egy átszállásunk. Aggodalomra semmi ok, reméljük pár nap alatt kitör és minden rendeződik. Legalábbis a reptér rendeződjön, többi most kicsit kevésbé érdekel. Kár, hogy itt a pénzem is bánja és ilyenkor tényleg tudok aggódni.

Január 22, szerda, Budapest repülőtér. Egyet pislogtam és hirtelen ma lett. Kicsit bepörögtek az események, az insta szavazás alapján 88%-a az embereknek szeretné, hogy írjak blogot, szóval ez is kiposztolásra kerül. Durva volt 3 nap alatt kétszer is költözni. Főleg, hogy most 23 kg feladható bőrőndbe és egy 5kgs kézipoggyászba (+hátizsák illegálban egy gymbag kíséretében) kellett hogy beleférjek. Tegye fel a kezét, aki szerint ez nem jött össze.... Várok.... Na hát szerintem nincs ember, aki ne tette volna fel. Valóban nem sikerült. 22.4 kg lett mondjuk a bőröndöm és 10 a cary-onom, meg hát kitudja mennyi a két extra tatyó. De még így is messzi vagyok a csúcstól, 3 éve hazafelé, amikor 55 kg volt összesen mindenem.

Peace!

#taiwan #tajvan #taipei #tajpej #travel

Southeast Asia - Bali 4K | GoPro Hero 5

View this post on Instagram

End of an Era 😔🙁 . . . . . #traveling #asia #southeastasia #passport #stamp

#traveling #asia #passport #southeastasia #stamp

But first 📷 . . . . #shanghai #china #asia #thebund #selfie #instadaily (at 上海外灘 the Bund Shanghai)

#asia #thebund #instadaily #selfie #china #shanghai

Traditional 🏯 . . . . . #shanghai #china #上海 #asia #traveling #garden #bazar (at Shanghai (Yu Garden)-豫园)

#bazar #上海 #asia #china #shanghai #traveling #garden

Another ✔ . . . . #shanghai #china #thebund #skyline #amazing #night #asia #trip (at 上海外灘 the Bund Shanghai)

#china #trip #thebund #night #shanghai #skyline #amazing #asia

Graduation 🎓😊 thank you guys for all the good time 🤗😁 . . . . . #college #graduation #june #taipei #taiwan #ShihChien #wedidit #capandgown #doubledegree #exchange (at Shih Chien University)

#shihchien #june #taipei #doubledegree #exchange #college #capandgown #graduation #taiwan #wedidit

Market time😏 . . . . . #hongkong #hongkongisland #westernmarket #market #TH #tommyhilfiger #gopro #hero5 #travel #asia #instadaily (at Western Market)