Parr rose to prominence in the mid 1980s, his colourful images capturing British life.
Kéne valamit írni a martinparról. Arról, ahogy az intézményes fotográfia-oktatás sokáig se kiköpni se lenyelni nem tudta. Arról, ahogy évtizedekkel a kora előtt talált olyan témákat, mint a tömegturizmus, a dzsentrifikáció vagy az eltűnő identitások.
Arról, ahogy benga, borostás, PTSD-s fotóriporterek kicsit megilletődve, udvariasan hátralépve adnak utat a zokni-szandálos legendának a kanálisparti tömegben 2008-ban a World Press Photo előadása után. Arról, hogy azt hitte kollégája vagyok Gárdi Balázsnak, aki pedig csak meglepődött, hogy magyar köszönést hall, azért állt meg egy szóra. Arról, hogy talán azt sem mertem mondani, hogy fotózást tanulok, amikor kezet nyújtott, pedig úgy néztem ki én is ott, mintha része lennek annak a furcsán specifikus Martin Parr életképnek: oldalzsebes katonai gyarkoló, kinyúlt póló (felette kigombolt ing az igazi sztárokon) és hatalmas övtáska hatalmas kamerával benne.
Martin Parr akkor a diktátoros óra-gyűjteményéről beszélt, arról, hogy hogyan imádkozta le a Saddamos darabot valami taxisofőrről még a háború előtt, arról, hogy hogyan nyit ki ajtókat előtte a látványos kívülállóság és a megállíthatatlan humora.
Arról nem beszélt, hogy milyen hihetetlen szeretettel fordul mindenki felé, meg úgy általában az élet felé. Arról nem beszélt, hogy a színek, a formák, az emberek minden furcsadágukkal együtt neki mind-mind normálisak. Hogy az ő tiszteletét vagy érdeklődését nem kell kivívni, hanem az adott minden és mindenki iránt.
Martin Parr sokat mesélt, de talán soha nem beszélt arról egy az egyben ahogyan élt, ahogyan az életről magáról gondolkodott. Csak megmutatta mindenkinek a fotográfiáján keresztül.
Talán ma van a nap, amikor érdemes lehet felkapni a telefont, megnyitni a kamera appot, és őszintén elgondolkodva arra irányítani, ami arra a kérdésre válaszol: mi érdekel engem ebben a pillanatban? Így, meg persze az őszinte tisztelettel és érdeklődéssel lehet ma (is) egy mosolygósat szalutálni a legenda, Martin Parr előtt. Érdemes.
