Üdv Mindenkinek! :) Meghoztam a Rustic Autumn kollekció következő darabját, és egy kis borzongató novellát hozzá, mivel az én kis fércem nagyon kedvesre sikeredett. :) Szép napot!
Kosztolányi Dezső: A Boszorkány
Abban az időben izgatott, zavaros mesékről suttogtak a kisváros házaiban. A farsang vége felé járt már. A frissen esett hó bortól és vértől piroslott. Kora hajnalban sápadt emberek részegen, hadonászva estek neki a kapunak és a város vén korhelyét egy reggel a piszkos hóban, megfagyva találta a sarki rendőr. Felkelt a nap, vöröses pára szüremlett szerteszét s mindjárt ferdeszáju, ijesztő, siró álarcok vigyorogtak az emberre, annyi tarka ringy-rongy és bolond cafrang, hogy az ember fejéhez kapott és szerette volna elhesselgetni magától az eszeveszettség e vig gyászát. Este aztán titokzatos emberek kukkantak be az ajtón, akikről senki sem tudta bolondok-e, vagy csak bolondoznak. A gyerekek gyertyát gyujtottak a kivájt tökben és rémült nevetéssel táncolták körül. Ez a nevetés elhangzott a nedves udvarokig, a kamrák és benyilók homályos mélységéig s mindenütt fájó nyilalást keltett a szivekben.
Anna, a fiatal, fehérbőrű szolgálólány mindezt remegve nézte és a szivére szoritotta a kezét.
Egy parasztszéken ült a konyhában. Csend volt. A lámpa rápislogott az öregebbik cseléd durva arcára, mely figyelmesen, komolykodva egy nagybetüs könyv fölé hajolt. Látszott, hogy nem érti, mit olvas. Nemsokára le is tette a könyvet. Nagyot ásitott és száját eltakarta idomtalan kivörösödött kezeivel.
- Nem fekszel le Anna? Kérdezte tőle, amig elfojtotta az ásitást.
- Nem merek... Nem birok...
Anna félt. A szentkép előtt meggyujtotta a mécsest és letérdepelt imádkozni.
Fiatal, szőke fejében azonban csak továbbra is a farsang sötét mende-mondái kavarogtak. A szomszéd cselédleány tegnap azt mesélte, hogy a pincében boszorkány járt, egy fehér, töpörödött vénasszony, aki ugy cincogott, mint a patkány. Azután felszökött a konyhába, sót kért és az inas mellét véresre szopta. Mikor végre balkézzel kisöprüzték, az ajtóban még egyszer visszafordult és csunya, szőrös kezével megfenyegette őket.
Anna nem birta magát tovább türtőztetni. Felkelt. Az öreg cselédhez futott és átölelte:
Sokáig bámultak a lámpa világába. Mind a ketten némák voltak.
Az óra sétálója nagy köriveket rajzolt a falra.
Az öreg cseléd szürke szemei kémlelve meredtek reá. Anna felemelte tekintetét s belebámult ezekbe az üres, szomoru szemekbe.
Igy néztek egymásra sokáig: szótlanul és mozdulatlanul.
- Csak azt szeretném tudni, hogy igaz-e? - kezdte meg a beszédet Anna.
- Való igaz, lányom. A gonoszlélek kisért most mindenütt.
Anna összeborzongott. Elővette az imádságos könyvet, ahonnan a szent zsoltárokat szokta énekelni. Hangja elcsuklott a félelemtől.
A tüzhelyen egy fazék bugyborékolt; várták, mig felforr a viz.
- Te - szólt Anna rekedten - láttad?
- Láttam - felelt a vén cseléd és maga is megremegett a hangjától. Mintha valami fehérség suhant volna el. Kétszer bólintott, aztán elment.
Aztán reszketve feküdtek le mind a ketten.
Ettől az esettől kezdve Anna félni kezdett. Félt az éjszakától, a sötét szobáktól, az üres terektől, félt mindentől. Ha esténként a kis benyilóba kellett mennie fáért-miért, mindig torkon ragadta ez az őrült, babonás félelem. A pincétől meg éppen rettegett. A seprők megett egy-egy boszorkányt sejtett, a sötét kut meg mint valami boglyas szörny meredt reá. A kamrák szük rácsai közül ezer és ezer fehér boszorkány-fog vigyorgott ki.
Anna már fényes nappal is félt. Nótázó kedve elmult, szemei beestek.
Egy este azután berohant a konyhába és a fiókból kivette a széles pengéjü konyhakést.
Farsang utolsó napja volt. A hegedük álmosan cincogtak, a duhaj nóták lassan belefulladtak a borba és a mámorba. Az utcán széttépett álarcok hevertek.
Anna egy pillanatra betekintett a szalonba. A kályha kihült már. Az asztalon egy égő gyertya szomorkodott, az ágyon, a széken egy frakk, egy mellény, egy-egy nyakkendő.
Lement a pincébe szénért.
Sötét volt. Ment, ment előre. A nagy csendben hallotta léptei zaját és szive hangos dobogását. Ugy vergődött szegény kis szive, mint fogoly madár a tőrben. A sötétség alakjai egy darabig reámeredtek, majd mozogni kezdtek s ebben a mozgásban követte őket a pince, a ház, az egész világ és azután minden összefolyt a szemei előtt.
Egy régi karosszék a homályban olyan nagyra dagadt előtte, mint egy vén boszorkányégető vaskemence. Az ecetes üvegek vár-vivó óriásokká lettek.
Elérte a kutat. Lábai alatt megzizzent a szalma. Azután ujra valami hangot hallott. Vagy képzelődött csak?... Lehet... Megállt. Csak a szive dobogását hallotta... semmi mást. De ujra egy mozdulat... Most már léptek közelegnek... tisztán hallható, suhanó léptek. Valaki jő.
- A boszorkány, a boszorkány!
Anna hátrahőköl. A fekete, undok alak átkarolja erős karjaival és meg akarja fojtani.
Anna arcizmai kifeszülnek, orrcimpái remegnek, erei kékek a vértől. A vére tüz.
- Most... most kell tenni...
A kétségbeesett tülekedésben erejének tudatára ébred. A boszorkány utálatosan lágy, illatos kezeit lefejti magáról, de a birkózásban ő lesz a vesztes. Egyszerre azonban felcikáz agyában egy gondolat. A kebléhez nyul. Görcsös ujjai őrült erővel kapaszkodnak be a kés fokába és a másik pillanatban mélyen repül a penge a husba. A fekete alak hátra esik... Bordái ropognak... Valami csuklás és köhögés hallatszik, majd egy hörgés és egy sóhaj.
Aztán csend és sötétség...
Anna vár. A kés véres pengéjét villogtatja. A pince fekete és meleg, mintha hig vér öntötte volna el. A torka elfullad. Levegőért kapkod. Aztán elindul, fut, rohan, menekül.
A konyhába ér és őrült örömmel kacag.
- Megöltem a boszorkányt!
Másnap ködös, hideg farsang utáni reggel. Üres poharak és kisirt szemek. A lerongyolódott, cifra jelmezek gazdátlanul hevernek s szürke hamu szállong rájok. A korcsmákban siró leányok, leégett gyertyák. Gyász és szomoruság mindenütt. A pincében egy fiatal gyereket találnak selyemmellényben, földes, vértől átázott hajfürtökkel, kinyilt szemmel, holtan. Halvány, uri szája alázatosan csókolja meg a pince földjét.
pixelskylines
izzy806
2087
germansingergirl
s-u-f-j-a-n-s-t-e-v-e-n-s
ellievsbear