Végigjártuk az összes rokon és közeli barát sírját. Minden évben azon gondolkozom ilyenkor, hogy egy kissé képmutatás jellege van a mindenszenteknek. Senki nem rója fel ugyan a másiknak, de mindenki megnézi, hogy a család melyik része kinek milyen csokrot / koszorút / mécsest vitt, vagy volt-e egyáltalán (a jelek szerint) kint a temetőben.
Mécsest gyújtunk, picit álldogálunk, majd tovább haladunk. Az egésznek olyan "jelentéktelen" légköre van.
A családom nem csak halottak napján jár temetőbe, hanem általában az elhunyt rokonok születésnapján is viszünk ki virágot. Az teljesen jó. Mármint.. annak megvan a miértje, amögött érzem, hogy ott van a tartalom, a gesztus. De mindenszentekkor mintha csak azért menne ki mindenki, mert "kell".
A másik, amit felettébb nem kedvelek a temetőbe járások során az az, amikor véleményt nyilvánítanak ki a sírokról. Akár ismerőséről, akár idegenéről. Miért kell? Nem akarok morbid lenni, de akit érdekelhet esetleg hogy hogy néz ki, azt már nem érdekli. Egyébként is egy tisztes sírkő, egy temetés (koporsós vagy urnás) kész vagyon.
Ha meghalok, jobban örülnék ha ültetnének egy fát az emlékemre és raknának mellé egy padot. Néha látogassák meg, üljenek le mellé, egyenek meg egy szendvicset a padon, vagy csak gubbasszanak és gondolkodjanak el az életen. Akár az enyémen, akár a sajátjukon. Ne vesszenek össze olyanokon, hogy a család hátramaradt tagjai közül kinek a reszortja éppen a sírkő karbantartása...