Csend. Ez az egyetlen dolog,ami magaval hoz teged. Nappal,a cigim mellett,a sorrel a kezemben,sosem jossz. Mindig tok jol elvagyok. Egesz nap eszem-alszom,szorakozom. De mikor mar ejjel 1 van,beut a csend. Mikor csak a tucskoket hallom,csak az ajto csikorog,a viz csopog,eljossz te. Senki sincs ebren. Es ranezek valamire,es elojon az emleked. Ranezek az orara,eszembe jut,hogy mindig figyeltem,hanyra kell odaerjek hozzad. Eszreveszem a csillart,rajovok,hogy mindig azt bamultam mikozben veled telefonaltam. Megpillantom a polot,ami altalaban rajtam volt,ha veled voltam. Meggyujtom a cigit,amit te szivtal,amit en is szivok. Megfogom a gyujtot,uj,az enyemet elvetted. Ott a fa,az ablakom elott,sose felejtem hogyan is csokoltal a fa alatt. Megerintem az arcom,amit mindig simogattal. Barmit latok,erzek,figyelek,van koze hozzad. Az emleked hordozza. Vele vagy. Veletlenul nyitottam meg a profilod,lattam a kepeid. Szinte teged is. Hianyzol. Barmit megtennek azert hogy a csend ne csak a regi,megfoszlott kepet hozza magaval rolad,hanem teged is. De mindezek utan se vagy itt. Mindezek utan is ha megkerdik,elfelejtettelek. Pedig sosem foglak,ha beut a csend.
