A néhány napja beharangozott családi történet az 1989-es romániai forradalomról
Van a családunkban egy történet, amit nagyon fontosnak találok. Talán leginkább szerénységből, ezt nem is gyakran meséli az apám. Két éve igyekszem minél többször rávenni, hogy mondja el, meséljen részleteket, hogy vittek ‘89 karácsonyán adományt Romániába, a forradalom alatt. Most talán elkészült, remélem sokatokat elszórakoztat, elgondolkoztat majd:
1989 decembere volt és állandóan jöttek a hírek Romániából, hogy forradalom van. Úgy zsizsgett mindenki, lehetett érezni, hogy valamilyen feszültséggel figyelnek az emberek. A bátyám azt mondta, ki kell menni, segíteni kell. Egyetértettem. Segíteni kell, de hogy nekem? Én rettegek a háborútól, rettegek a fegyvertől. A bátyámnak volt egy repülőjegye Izraelbe. Az hihetetlen volt, szinte egy csoda, hogy ő olyan messzire, hogy épp Izraelbe mehet. De azt mondta nem érdekes, segíteni kell Romániában. Ő lemondja az utat, kivisz amit bír. Bizsergett bennem a rossz érzés. Az nem lehet, hogy így maradjon le az útról… Elvállaltam, talán nem azonnal. Nem a hősködés okán, én fostam végig… A karácsonyi bulin a kórházban is ez volt a téma, ott sírt két erdélyi kollegina, hogy semmit nem tud a szüleiről, bármit megtennének azért, hogy megtudják, jól vannak-e. Azt hiszem ekkor szántam rá magam végleg, ránéztem az egyik nőre és megmondtam: én kimegyek, segélyt viszünk, útba ejtjük apádékat Nagyváradon. Csak annyit kérek, hogy vállald el a karácsonyi ügyeletemet. Azt mondta rendben.
Megpakoltunk két kamiont, leginkább azzal, ami volt. A nyíregyházi kenyérgyár küldött mérhetetlen mennyiségben kenyeret és ígéretet tettek, hogyha kell bármennyit hajlandók még. Ezen kívül leginkább ruhaadomány került a kocsikba, ha jól emlékszem. Elmentem a nyíregyházi Vöröskereszthez megkérdeztem, mivel szeretnének hozzájárulni. Gondoltam küldenek még egy kamiont, vagy legalább valami adományt, amit majd mi valahogy átviszünk. Nem. Egy negédes mosoly kíséretében egy papírfecnit kaptunk, egy „menlevelet”, hogy a Vöröskereszt védelmében, vagy általuk támogatva utazunk. Egy baromság volt, tudtuk, hogy nem való semmire. Golyótól nem véd és nem lakat jól senkit sem. Jaj, és el ne felejtsük, egy körülbelül 30 éves, szakadt, fehér lepedőt, amire rá volt pingálva egy vörös kereszt… gyönyörű volt…
