Már gimiben felelnem kellett a hagymákból bioszon. Érintőleg tudtam csak bármit is mondani, mire a szememre vetette a tanár, hogy ezt három-négyszer tanulja az ember, mire idáig eljut, hogyhogy nem tudok semmit. (egyébként ekkor még egész jó volt biológiából) Sajnos erre kimondtam az igazságot - sajnos azért, mert már felnőttként is gyakran kísért ez a felelés -, hogy hülyén hangzik, de én mindig hiányoztam a hagymánál. És ez így volt igaz. Nem akartam én azt, hogy emiatt ne adjon egyest a feleletre, egyszerűen csak ennyi volt az igazság: én nem tanultam négyszer a hagymát. Be kellett volna pótolni. Vagy ha bepótoltam, jobban kellett volna bepótolni. Bolyhos mellékgyökérzet? Bojtos mellékgyökérzet? (ezeket miért írjuk más j-vel?)
És akkor most? Mit csináljak a gyomoridegemmel az elmúlt és elkövetkező év közéleti történéseivel? Többször elgondoltam, hogy tablókat készítek az új miniszterekkel, épületekkel, a lemondottakkal, a visszavonultakkal, a törvényekkel. Bepótolok mindent. Aztán eszembe jut, hogy négy évig a hagymás tabló előtt ültem.
Repülnek a madarak... Csattog a szárnyuk... Nyuszi hopp! Azt olvastad, hogy a Havasi Bertalan a gyereke taníttatására akarta fordítani a végkielégítését, amit nem végkielégítésnek hívnak, hanem... elkullogási bánatpénz? Munkakeresési hozzájárulás? Leköszönési illetmény? Pedig hát nem is azt dolgozta, meg nem az rúgta ki, meg nincs is már honnan kirúgni, mert az a hely nincs is, de közben azért munkaszerződés, meg hát ugye emlékszik még mindenki, hogy kinek az ajaka ért ahhoz a kólásdobozhoz... Meg a többi politikai bulvár és a speckó paragrafus 9 és háromnegyedik bekezdésének b pontja...
De ez annyira jó, hogy ilyen a munkám, mert ezt baba mellől is jól lehet csinálni! Hát nem kell bemenni, meg rugalmas a munkaidő, csak írok egy cikket délutáni szundi alatt. Meg hát nem sajnálhatom magam, mert lesz hova vissza menni, mert én akartam, mert csak egy van, mert egészséges, mert könnyű gyerek, jó gyerek, tökéletes gyerek. Mert van apja, aki felkelni is hajlandó, pelenkázni is hajlandó, játszani is hajlandó, meg se veri, meg engem se. Ha ennyire könnyű, akkor csakis én lehetek gyenge.
De nem vagy az, majd visszajön, majd belerázódsz, meg a biciklizés, meg tekintettel lesznek, azért ez egy olyan szakma. De szabad gyengének lenni, de tudd, hogy nem úgy van, ahogy érzed, hogy a fejedben él csak a szorongás, minden jóra fordul, neked nem lesz vele gondod, ügyes leszel, ahogy szoktál.
És már megint milyen messzire szorongtam, pedig csak eszembe jutott Fincsi, meg a hagyma.
