Elöljáróban annyit, hogy vidéki vagyok, és az utolsó busz haza éjfél előtt fél órával ér a végállomásra, sacc/kb 250 méterre a házunktól. Szóval még gimiben történt, szokás szerint felkeltem hajnali fél hatkor úgy, hogy előtte este hajnalig Family Guyt néztem, szóval totál kómásan indultam el. Aznap érkeztek a belga cserediákok, így be kellett nekik mutatni Bp legjobb kocsmáit. Ezek után az utolsó busszal mentem haza, iszonyat fáradtan és mocsárrészegen. A vasútállomáson már alig bírtam nyitva tartani a szemem, végül a telefonomhoz menekültem. Pár perc múlva felnéztem. A busz full üres, sehol senki, minden sötét. Mi a fasz - gondoltam magamban, majd lassan előre sétáltam, körülnéztem, sehol semmi, csak a kihalt buszállomás, néma csend és hullaszag. Felhívtam anyámat. - Szia, Anya, asszem van egy kis gond. Van egy olyan gyanúm, hogy bennragadtam egy buszban. Sikolyt vártam és aggódó szavakat, síró nevetést kaptam helyette. - Tomikám, tudod, mennyi az idő? Fél kettő! Nabasszameg. - Semmi gond, anya, kijutok. Mentem az ajtóhoz, próbálom a vésznyitót, nem nyílik. Próbálom hátul, az se nyílik. Faszom. Elkezdtem nyomkodni a gombokat a műszerfalon, beindul a rádió, kinyílik a kassza, beindul a vészvillogó. Faszom. Nézem az ablakokat, mindegyik hússzor hetven centis billenő ablak. Faszom. Kezdtem beletörődni, hogy itt alszom, mikor eszembe jut a sofőr ablaka. Elhúzom a függönyt, hát van mögötte egy hetvenszer hetvenes ablak. Heuréka! Kimászok, hangosan felröhögök, majd a második lépés után konstatáltam: bent hagytam a táskám... Visszamásztam érte.













