Gemini

[feheranyar]

[feheranyar]

[feheranyar]

[feheranyar]

Ez így hivatalosabb, érzékeled, hogy nem úgy Nyúlok hozzád, hanem a józanész keretein belül. Esélytelen a karok lombjai közt maradni, Mikor alattad vágják a törzset. Egymásnak lettünk varrva, bizonyíték, hogy létezem, Gyülekezünk a másodpercek szárnyai alatt, Faggattalak az anyajegyeid számáról, Egymásra néznek, vagy bőröd alá dugják fejüket, Szakállas stílusban öltöztem át szoknyád alatt.

[feheranyar]

Nem figyelek, hátha hamarabb lemegy, Dübörög üvegszemed színtelen zsebemben, Előadóművészként belőlük ki van irtva, Apám is csak akkor csap át, ha részeg. Egy bunda kabátnak, rántok ki neked egyet karira. Térkép varrva a belsejébe, tudd, hol nem vagyok, Hangod, mint a keksz törése, morzsákat szór A léttérbe. Kirándulsz az idegek szűk folyosóin, Kenyeret hántasz a szürke állományból, majd egy Harapást követve a pixelek alá nézel, hogy Lásd a leltári számod, lekaparták.

[feheranyar]

Hová kellene tenned, egy végleges pontra, Össze-vissza vagy, magadból egymásnak részegen. Feneket keríteni a nincs sok időben, Borul a minden, akkor is, ha te tolsz. Hány diploma kell, hogy sose indokold meg. Lehet, túl sok beszélgetésünk gyűlt össze, Arra építetted a falat, habarcsnak a működni fog-e. Megdolgozom a válaszokat, egy évre nyertem, Vagy magadnak sem mondtam el, hogy miattam ülsz tűkön.

[feheranyar]

Írisz felett kúszik az érfolyó, egyik bordáján Vihar, Másikon Káosz tombol. Egy cselekvés, két alakzat, Egy szépség, két megtestesülés. Villámok és piros Pozsgák csatája ez. A Káosznak szegezett tarka Képzetek, Vihar arcába tolt utolsó nyelves csókok. A Vihar hirtelen, a Káosz mély lélegzet, utóbbi nélkül Nincs lét részlet. Káosz nélkül a Vihar egy kósza illanat, Rendszerető, rendszertelen statikus energia, kósza Impulzusok soha volt hada. A Káoszban vannak A kék velők, alá lehet merülni, ég szájára szárnyak Nélkül ritkán lehet felülni.

[feheranyar]

Nem merlek összeszedni, mert megbontanám Rendszered, akkor elveszne a miérted. Inkább hagylak Küzdeni az elemekkel, újratöltöm elemeid. Úszni persze tudni kell, merülni meg érezni, A mélyben bármikor felépülhet egy világ, Tiszta vizű, objektív, kiforgatott valóság.

[feheranyar]

Úgy kenődsz el a számon, mint golyót Talált fej a macskakövek erezeteinek lejtőin. Kihangosítalak, hogy a belső szomszéd is Tisztán hallja, ahogy hangjegyeid repedései Között egymásnak feszülnek a zsinegek. Mindig kopogsz az ajtón, akkor is, Ha mögötted állok, arra az esetre, netán Szobánk sarkai éppen akkor öltöznének át. Arcod kisestélyi előadás, amire páholyba Váltottam jegyet, a színpad percről-percre Változik, közönséged szövetei között Hideg futkos. Hangulatod, kigáncsolni a fekvő embert, Sót hinteni az emlékére, beállni a sorba Ötödik saroknak, zajt vásárolni a piacon.

[feheranyar]

Összefutnak savanyú sejtjeid a számban, Ha arra gondolok, hogy a zebrára lelépve A díszmenet cifra mintát rajzol a hátamra. Bizsergető érzés volt, mint amikor ajtód Kulcslyukába törtem a metszőfogamat. Szétmorzsolom a szirmot, amit Lombkoronádból csíptél le, jó lesz Csípős fűszernek, ha már harapni Nem tudok, legalább az ízeket. Tintát szürcsölök a padok között, Hátha attól szavaim maradandóak Lesznek, úgy a díszmenet befogad, Lenne elég zár kitörni a másik Metszőfogamat. A szimmetria a legfontosabb.

[feheranyar]

Ahogy reggeli napfény diktálja lelkének, Úgy alakítja tagjait, de vajon milyen lehet A valódi, ami nem egy gondolat, amit átölel, Tehát a gondolat karja a test, azon A karon egy karperec. Érdemes azonban Elkanyarodni, hiszen mindennek megvan A gyökere, s lombkoronája, ponyvában Olvasottak gyakorlati ellenőrzése. De lehet gyakorlatra kéne ébredni, Keveredni a reggeli köddel.

[feheranyar]

Vektorként nyúlsz végig a repedezett fényben, Megtörik tested az oszlopnak szegezett keretben. Derékszögben ülsz a kérdéseid súlya alatt, Területed szemérmes pontjain kacska rügy fakad.

Vizet köpsz a szádba, három köbmétert, Ennyi méreggel szakítod át a kételyt, Hogy az egyenes ifjúságba ültetett évek Körként a derekad köré már alig férnek.

Fiókodból tétova húzod ki a gerincem, Ostorként forgatva csípsz, csattan, lendíted belém. Keselyűk szidalma, forog felettem a rengeteg, Párhuzamos síkokon a pult alatt otromba kevertelek.

[feheranyar]

Tegnap, mikor nálad vacsoráztam, észrevettem, Hogy a bal kisujjad körme alatt fel maradt kapcsolva A villany. Azt mondtad, semmiség, előre megfontolt Kigondolásból hagytad úgy, tesztelted, meddig bírja. Mindig fellöknek, ezért nem szeretsz tömeg-közlekedni, Pedig az ablak mindig befelé néz, ott konstans Tömeg fülled. Te és én, csak te újra és újra összezárod Fogaidat, hogy semmiképpen ne gyógyulhasson be az, Amit még elsőre, meg másodjára haraptál ki belőlem. Kiestél az egyenesből, egy kis átmérőjű körbe, A keresőbe ugyan az a kitakart kérdést másolod, Találatok előtt megfagynak áramködeid. A harmadik megállóban hangos jajdulással Csattan ki a villanykörte a körmöd alatt, A zaj felébreszti a kocsiban alvó megannyi ujjakat.

[feheranyar]

[feheranyar]

[feheranyar]

[feheranyar]