Aki jól ismer, biztosan hallotta már tőlem legalább egyszer, hogy mennyire nem tudom elképzelni az életemet egy olyan városban, ahol nincs valamilyen víz - folyó, tó, tenger, akármi. Bécsben a Duna legalább olyan szerves része a városnak, mint Budapesten. Én is igyekszem részt venni ebben és úgy használni a partot, ahogy a tősgyökeres városi polgárok.
Mióta itt vagyok, szinte minden nap elmentem a Dunához, nagyon tetszik, hogy itt egy kicsit máshogy használják a rakpartot. A Donaukanal Lipótvárost és Birgittenaut választja el a belvárostól, utána kezdődik a tényleges folyópart, a mesterséges Donauinsellel, valamint az Új- és a Régi-Dunával.
Most, hogy tudok bicajt kölcsönözni, sokszor azzal megyek, mert ezt a részt lényegében csak szórakozásra és sportolásra használják. A novemberi jó időt itt is kihasználják az emberek, gyakorlatilag tele van minden szabadtéri hely, és én ezt imádom!
A híd alatt
Átlagos hétköznap délután
A kanálist 15 híd és 5 vasúti átjáró szeli át. Úgy szoktam, hogy elmegyek az egyik hídtól a másikig, vagy akár két-három hídnyi távolságot is megteszek, hol az egyik, hol a másik oldalon.
Mint a street-art és a graffiti szerelmese, ha lehet még nagyobb örömet okoz, hogy nézegethetem a különböző alkotásokat. Néha megállok fotózni, néha csak elsuhanok mellettük, de minden egyes szakaszon, ahol eddig jártam, volt valami nagyon vagány kép. Az is nagyon tetszik, hogy a városban szinte sehol nincs a falakon firka - legalábbis, ahol eddig jártam, nem nagyon láttam - itt viszont egymást érik. Nyilván vannak egyszerű tagek is, engem mondjuk a kreatívabb, ötletesebb darabok hoznak lázba.
Hans Kupelwieser ASC 15/06 SCULPTOR - egy szoborrá öntött graffiti
Vikii, ezt csak neked!
Nagyon vagányak voltak, az apuka ráült a babakocsira és versenyt gurultak a motoron száguldó kisfiúval.
Jön a karácsony!
Hey, it’s me, Mario!
Érdemes megjegyezni, hogy ezek a terek, bár most is dugig vannak emberekkel, nyilván nyáron élnek igazán, amikor az éttermek mind nyitva tartanak, hatalmas bulik vannak, plázs, satöbbi, amit csak a Duna partján lehet és érdemes csinálni. Egyik nap találtam egy közösségi kertet, rögtön a játszótér mellett, Édesanya imádná!
Az egész környék egy kicsit hippis, mégis olyan jól megvan a Császárváros többi részével. Bécs nagyon tiszteli és fenemód ápolja is a hagyományait, ami becsülendő és szerintem jó példával jár sok európai város előtt, ugyanakkor fiatalos is, talán emiatt vagyok úgy oda érte. A terek jól elkülönülnek, mindenki megtalálja a magáét.
Tegnap találkoztam egy kutatóval, aki segített egy kicsit kibontani a témámat, tanácsokat adott, merre induljak, mit nézzek meg, ilyesmi. Mikor meséltem neki arról, milyen furcsa és egyben jó érzés, hogy itt a kortárs művészet nagyon népszerűnek tűnik, sok a program, amire el is mennek az emberek, akkor elmondta, hogy ez a fejlődés még a hetvenes években indult. Nagyon jó, hogy én ezt két hét alatt így tapasztalom, de egyébként kb 2-3 éve tetőzött egy a dömping, azóta kicsit lejtmenet van, nyilván ez a gazdasági válságnak is köszönhető. Mindenesetre szerintem nagyon jól működik, sok tanulságot levontam a szemléletükből!
[Martin volt egyébként szám szerint az ötödik ember, akinek írtam a kutatásommal kapcsolatban. Legnagyobb meglepetésemre mindenki válaszolt, sőt, azonnal felajánlották, hogy találkozzunk személyesen, úgy jobban tudnak segíteni. Még mindig olyan hihetetlennek tűnik!]
Legközelebb két izgalmas helyszínről mesélek, az Essl Museumról és a 21er Hausról! Hétvégén pedig végre érkezik a Kedves, szóval lesznek populárisabb programjaink is - A tenger háza, Állatkert, Prater, yay!
Klimt, a szecesszió, a századforduló és a szent tavasz
1989. november 12-én, vagyis éppen 126 éve nyitotta meg kapuit a Secession. Gondoltam, bár kereknek cseppet sem mondható az évforduló, mégis a mai napra időzítem a bejegyzést, pedig már kétszer is jártam bent.
A Szecesszió háza a Gustav Klimt vezette szecessziós társaság fő kiállítási helyszíne volt. Az épületet Joseph Maria Olbrich tervezte, az építkezést támogatói adományokból, valamint a csoport nagy sikerű I. kiállításának bevételeiből finanszírozták.
Az épület már önmagában is nagyon különleges, arany levelekből álló kupolája már messziről látszik és a díszítése is igazán egyedi. Körülötte háromszög alakban autóutak húzódnak, egy kicsit olyan, mintha egy külön szigeten állna. A külső díszítést Koloman Moser készítette, nagy része szerencsére még ma is jól látható.
A homlokzaton, a bejárat felett, a Festészet, az Építészet és a Szobrászat hármas egysége látható, mellette balra a Ver Sacrum felirat, amely áldott, vagy szent tavaszt jelent és a Jugendstil saját folyóiratának is címe. A legfelső részen pedig a csoport jelmondata: Der Zeit ihre Kunst/Der Kunst ihre Freiheit - Az idő a művészetük/A művészet a szabadságuk.
Nem is tudom eldönteni, hogy mi tetszik a legjobban az épületen. A baglyok mindenképpen, de közben a főhomlokzat is lenyűgöző, hogy az apró részleteket ne is említsem. Ami miatt viszont mindenképpen az elsők között szerepelt a listámon, az a Beethoven-fríz, ami az alagsorban látható.
A kiállítás modellje.
Ezt természetesen a nagyszerű Klimt készítette, ám korántsem azzal a céllal, ahogy mi manapság megcsodáljuk, hanem pusztán dekorációként a társaság XIV. kiállításához, amely 1901-ben nyílt meg. Szokásuk volt, hogy számozták a kiállításokat, nem pedig címet adtak nekik. Az egész tárlat, ahogy az a maketten is látható, Max Klinger Beethoven szobra köré rendeződött, többnyire ehhez kapcsolódott a 21 művész munkája.
“...Az első hosszú fal a bejárattal szemben: a boldogság áhítása; a gyenge emberiség szenvedései; esdeklésük a felvértezett hőshöz, hogy a könyörület és a becsvágy indítékaitól vezérelve vegye fel a harcot a boldogságért...”
“...Hátsó fal: az ellenséges erők; Tüphón, az óriás, aki ellen még az istenek is hasztalan harcolnak; a három Gorgó, akik a bujaságot és kéjelgést, a mértéktelenséget és az emésztő gondot jelképezik. Az emberiség vágyai és kívánságai a fejük felett lebegnek...” [Tőlük jobbra a gyermekét elvesztő, gyászoló anya alakja látható.]
Második hosszú fal: a boldogság áhítozása enyhet lel a költészetben.
[Ezután jön egy üres falszakasz, itt volt egy lyuk, ahonnan a Beethoven szoborra lehetett rálátni, utalásként az Örömódára.]
“...A művészetek vezetnek abba az eszményi birodalomba, ahol mindannyian megtalálhatjuk a tiszta örömöt, a tiszta boldogságot, a tiszta szerelmet. A mennyei angyalok kórusa a paradicsomból: Öröm, bűvös égi szikra Minden ember testvér lészen ott, hol lengnek szárnyaid.”
A fríz maga az alagsorban látható, egy direkt erre a célra kialakított helyiségben. Eredetileg egy emelettel feljebb volt, ám mivel az épület manapság is kiállítótérként működik, és egyébként is utólagosan került vissza, ez a megoldás született. Nekem kifejezetten tetszik egyébként, nem gondolom, hogy emiatt el kéne foglalni jó pár négyzetmétert a felső szint hasznos területéből. Lefelé haladva láthatjuk az épület makettjét, többféle megközelítésből, elolvashatjuk a történetét, képekkel illusztrálva megfigyelhetjük a változásokat. Az alsó szinten pedig, mielőtt belépnénk a frízhez még a Ver Sacrum folyóiratot bemutató szobán is áthaladunk. Pár eredeti példányt is kiállítottak vitrinekben, sajnos belelapozni nem lehet, de még így is nagyon érdekes megnézegetni, hogy a Jugendstil tagjai milyen lapokat állítottak össze.
Klimt nekem mindig is nagy kedvencem volt, a színei, a technikája, tényleg lenyűgöző, milyen újszerű és más volt a művészete. Mondjuk mióta itt vagyok és minden második kirakatban Klimt reprókat bámulok, egy kicsit megkopott a fénye, de azért ha egy kiállításon ott van előttem, az mindenért kárpótol. A fríz tulajdonképpen Beethoven IX. szimfóniájáról szól, annak is a Richard Wagner-féle feldolgozásáról; mindenképpen szerettem volna megemlékezni róla! ha tehetitek, nagyon ajánlom, hogy látogassátok meg, már maga az épület is lenyűgöző, én legalább fél órát ücsörögtem a fríz alatt; maximálisan megéri az 5,5 eurós árat.
Itt olvashattok még egy cikket arról, hogy mi lett a frízzel, miután bezárt a kiállítás, hogyan került újra állami tulajdonba és egyáltalán minek köszönhető, hogy ma is látható. A képeslapok és a képek az interneten egyébként sokszor csalókák, élőben nem olyan élénkek a színei, ez egy kicsit csalódás volt, de még így is ez az egyik legjobb bécsi élményem!
Nagyon vártam már a hétvégét, végre látogatóim érkeztek! Volt sok móka, kacagás, Rebivel ezer éve nem találkoztunk, volt mit behozni, Krisztivel pedig a szokásos formánkat hoztuk. Képes beszámoló a hétvégéről!
Rebivel az első utunk Hundertwasser házához vezetett, ami igazán különleges élmény volt. Az első esős, borongósabb napom volt ez Bécsben, bár a hőmérséklet szerencsére nem változott.
Kegelgasse 34-38.
Mindenhonnan fák nőnek ki, a tető is tele van!
A banán a kulcsa mindennek...
Színkavalkád
A múzeumot nem sikerült megtalálnunk, legalábbis én itthon vettem csak észre, hogy milyen jó lett volna bemenni, no sebaj, legközelebb!A képeslapokon viszont felfedeztük, hogy a híres szemétégető sincs messze, uccu neki!
Szemétégető, ismétlem, ez egy szemétégető
A Szecesszió háza másodszorra is egy csoda volt, majd holnap írok még róla, éppen akkor lesz a megnyitó évfordulója.
Estére Rebi hazament, mi Krisztivel elbóklásztunk a városban, ittunk egy puncsot, élveztük a jó időt.
Az idei bögre-design
MQ selfie
Másnap jó későn indultunk el, de belefért azért a Leopold Museum Schielével és Klimttel, na meg egy kis bicajozás és városnézés!
Wien 1900
Schiele
Donaukanal
Citybike
#fundaysunday
A szépséges Duna
Votivkirche és karamellás-mogyorós Milka
Utcácska lépcsővel
Hanzl - In Dog We Trust
Adolf Loos és a híres Postatakarékpénztár
Téli design
Hihetetlenül jó volt végre olyanokkal lenni, akiket ismerek és szeretek. Most megint egyedül vagyok, de már csak pár nap, és érkezik a Kedves! Addig azonban még mesélek a Szecesszió házáról, egy hosszabb kirándulásról és egy nagyobb street-art gyűjteményt is szállítok majd! Stay tuned!
Eléggé beindultak az események az utóbbi pár napban, nem csak munkaügyben, de látogatóim is voltak a hétvégére, szóval nem unatkoztam. Sikerül tartani a napi egy új felfedezést, ennek kifejezetten örülök, remélem meglesz hónap végére a 30 újdonság.
ROA by INPERAbLE Gallery
Csütörtökön volt a közös ebéd, ahol megismerkedtem a többi rezidenssel. Eléggé izgultam, mivel én vagyok szinte az egyetlen, aki csak novemberre érezett, a többiek már ismerték egymást így vagy úgy, de egyébként jó hangulat volt. Még mindig nem fogytam ki az otthonról hozott kajából, szóval ez volt az első alkalom, hogy étteremben ettem, mi mást, mint Wiener Schnitzelt és nagyon ízlett! Este volt a téli szezon megnyitója az MQ-ban, megbeszéltük a többiekkel, hogy találkozunk, de semmi konkrét helyszínt, csak annyit, hogy majd megtaláljuk egymást. Nos, este 7-kor nagy lendülettel indultam el, ám mikor ez a látvány fogadott, kicsit elbizonytalanodtam.
Adtam magamnak fél órát, gondoltam, ha ennyi idő alatt nem találom meg őket, és nem is izgi a koncert, akkor inkább hazamegyek. Valami csoda folytán szinte szó szerint belebotlottam a srácokba, úgyhogy miután átverekedtük magunkat a tömegen, hogy beváltsuk a puncs-kupont, egész jól elszórakoztunk. Volt egy zenekar, tetszett a zene is, bár a német rap, na hát arra jó lett volna előre felkészülni.... Jó fejek a fiúk egyébként, az ír srácnak van 4 lánytestvére és 3 fiú, ahogy ő fogalmazott “tipikus ír család” - váó. Beültünk még egy sörre; már annyira megszoktam, hogy otthon nem cigiznek a kocsmákban, ez szinte az első dolog, amire azt mondom, hogy jobb, mint itt.
Réni és a Leopold
Pénteken 11-kor jelenésem volt az Erste Schtiftungnál egy kávéra - részben ők az anyagi támogatóim, és szerettek volna megismerni. Nagyon furcsa, hogy mindenki ilyen lelkes, érdeklődő és kedves velem, persze nagyon örülök. A könyvtárukat egyébként is meglátogattam volna, így két legyet ütöttem egy csapásra. Beiratkoztam, beszélgettünk, kaptam jó tippeket és könyveket, valószínűleg a héten megint visszamegyek.
Délután kirándultam megint, a kis útikönyvemben szó volt egy helyről, amit nagyon izgalmasnak képzeltem, ám végül nem volt annyira nagy hatással rám, mint reméltem. A Gasometer egy bevásárlóközpont, amit ipari gáztartályokból alakítottak át 1984 után; teljesen odáig voltam érte látatlanban. Egyébként nagyon érdekes és szép, belülről viszont másra számítottam. Magukról a tartályokról nem sikerült értelmes képet lőnöm (a linken találtok róla pár szépet), a környék valahogy jobban megfogott.
Graffiti a metró oldalán
A kapcsolódó bicska-épület
A szomszéd lakótelep
Kicsit csalódott voltam, ám este még várt rám egy megnyitó. Egész Bécs erről a kiállításról beszélt, tele volt vele a net, a rádió, mindenki emlegette, akivel aznap találkoztam a könyvtárban is. A Kunsthalle Politischer Populismus (Political Populism) című tárlatáról van szó, amely egyesek szerint a valaha volt legjobb kiállítása az intézménynek. Alapvetően nem szeretek nagyon várt, mondhatni hype-olt megnyitókra járni, pont a tömeg miatt, ilyenkor úgysem lehet normálisan megnézni a műveket, mondjuk ebben nem is tévedtem, viszont volt egy iszonyú jó performance!
Az egész kiállítás, ahogy már a neve is tükrözi, a politikai populizmusról szól. Én imádok mindent a művészetben, aminek köze van a politikához - nyilván ezért választottam kutatási témának a politika és a művészet kapcsolatát - úgyhogy már előre tudtam, hogy ez a kiállítás valami eszméletlenül vagány lesz! A megnyitón elég laza volt - már a hype-hoz képest - a kurátor németül mondott köszöntőt, ebből sokat nem értettem, aztán jött valaki, kb kikapta a kezéből a mikrofont és kiterelte a tömeget a múzeum előtti térre. Ott volt egy frissen felállított, farostlemezekből épített fehér fal. A tömegből kiválasztott 5 embert, a kezükbe nyomott pár fekete festékspray-t, majd arra kérte őket, hogy fessenek valamit, de ne ilyen kommersz dolgokat - smiley, szívecske, stb - hanem tényleg engedjék el magukat. A tömeget pedig arra kérte, hogy biztassák a festőket! Ez megismétlődött még egy másik színnel is; közben egyébként hihetetlenül jó hangulat lett, a kezdeti félénkség után mindenkire átragadt a művész lendülete. Mikor a második etap is végzett a festéssel, megjelent pár technikus és apró darabokra vágta a falat.
Miután felvágták, mindenki kapott egy kisebb-nagyobb darabot, amit becipeltünk a múzeumba a raktáron keresztül. A kiállítótérben újra megjelentek a technikusok és a darabokból összeraktunk egy új formát, ami ettől kezdve a kiállítás része.
Christian Falsnaes instruálja a technikusokat
Darabolás folyamatban
Take a piece!
Készül az új mű
Mikor végeztünk az összeszereléssel, elmondta, hogy a kamerás azért követett minket, mert a videót is kiállítja majd a fal mellé. Végül pedig azt kérte, hogy térdeljünk le egy pillanatra, maradjunk csendben, és nézzük meg, mit alkottunk. Meglepő módon tényleg mindenki letérdelt, köztük én is.
Ezt a performance-ot egyébként már több helyen is megcsinálta, többek között Miamiben és Bielefeldben. A honlapján van róla pár kép és egy kis magyarázat, valamint videó is az egyik eseményről, Front címen kell keresni.
Mindjárt kész!
Egyébként az egész nagyon szürreális élmény volt, pedig ha valaki, én aztán hozzá vagyok szokva a kortárs művészet furcsaságaihoz. Még sosem vettem részt performance-on, most is kellett azért jó tíz perc, mire átragadt rám a lelkesedés, én is kiabáltam, biztattam a többieket, cipeltem egy jó nagy darabot, segítettem összerakni, aztán pedig büszkén és jó érzéssel bámultam - milyen jó, hogy én is részese voltam!
Tegnap este volt egy kurátori tárlatvezetés, ahol elmondta a vezető, hogy az alkotás a kiállítás kontextusában valójában azt hivatott bemutatni, hogy megfelelő lelkesedéssel és határozottsággal mi mindenre lehet rávenni egy kisebb-nagyobb csoportot. Mennyire könnyen fellelkesülnek, átveszik a lendületet és szinte vakon követik a szónok utasításait, anélkül, hogy megkérdőjeleznék, mi is történik éppen. Nyilván, ha ez kap még némi politikai felhangot, akkor máris nem egy vagány performance-ot látunk, hanem egy iszonyú erős társadalomkritikát.
A tárlatra egyébként ingyenes a belépés, szóval ha éppen erre jártok karácsonyivásározni, és vágytok egy kicsit erősebb élményre, mindenképpen ajánlom. Még nekem sem volt alkalmam teljesen bejárni és mindent aprólékosan megnézni, de a napokban biztosan sort kerítek rá!
Sok élmény összegyűjt, mióta utoljára írtam, úgyhogy több poszt is kikerül majd a napokban, wait for it!
Bár az utóbbi két napban csak félgőzzel működtem, azért így is voltam pár új helyen felfedezni ezt-azt, néha teljesen váratlanul. Szépen gyűlnek az élmények és kezdek belejönni az egyedüllétbe is, bátrabban nyomulok a boltban, ilyesmi. Persze ez még mindig nem az, amiért jöttem, de kezdetnek nem rossz.
Aminek jelen pillanatban a legjobban örülök, az az, hogy végre-valahára elkészült a portfólióm! Így, ahogy nézegetem már nem is tűnik sok munkának... Végre teljes valójában működik a profilom is, ez is nagyon feldob!
Ígértem, hogy mesélek arról, mi is ez az egész. Röviden összefoglalva azért jöttem, hogy a doktori tanulmányaimat megalapozzam, mégpedig úgy, hogy elkezdek kutatni. Ami ebben az egy hónapban fontos, hogy találjak olyan szakirodalmat, ami az osztrák kultúrpolitikával foglalkozik főleg 1960 és 1990 között, valamint olyan projektek iránt is érdeklődöm, amikor egy gyár a saját profiljának megfelelő anyagokkal támogatott művészeket, művészeti eseményeket, esetleg maga is bekapcsolódott az alkotói folyamatokba. Hogy mindez miért fontos, arra most nem térnék ki, rém hosszan tudnék még itt szakmázni, de nem ez a cél.
A program, amiben benne vagyok az Artist-in-Residence címet viseli. Jelenleg rajtam kívül 8 másik művész, író és szakember vesz részt benne különböző országokból, igen változatos korosztályból. Az egészet különböző cégek finanszírozzák és az MQ21 adja hozzá a hátteret (lakás, berendezés, kiállítási lehetőség, stb). Holnap (csütörtökön) lesz egy ebéd, ahová meghívták az összes résztvevőt, az irodán dolgozókat és a támogatói részről is pár embert. A cél, hogy megosszuk egymással, miért jöttünk, min dolgozunk, kik vagyunk, mik vagyunk, ilyesmik. Egyrészt örülök, hogy végre beszélhetek emberekkel, másrészt azért izgulok is. Eddig mondjuk mindenki nagyon segítőkész és kedves volt, remélem ez folytatódik. Jártamban-keltemben még egy ilyen plakátba is belefutottam, tele van vele az MQ.
Csináltam pár képet a múzeumnegyedről is, ha már annyit dobálózom azzal, hogy az MQ így, az MQ úgy.. Itt, mármint Bécsben, ahogy én eddig észrevettem egy kicsit máshogy állnak a kortárs művészethez, mint otthon. Persze, nem ástam magam olyan mélyre a társadalmi viszonyokban, ha nagyon keresnék, biztosan találnék negatív kritikát, de úgy általában véve más a művészet megítélése. A művészek, és a művészettel foglalkozó szakemberek nem olyan csodabogarak, magánemberek és -cégek, de még multik is támogatják a kultúrát, rengeteg galéria működik, úgy érzem, támogatóbb a közeg.
A főépület a Museumplatz felől
A belső udvar
A múzeumi negyed élete nagyon pörög, főleg a kiemelt nyári és téli időszakban. A téli szezon megnyitója holnap este lesz, már nagyon várom, kaptam egy kupont, amit beválthatok egy puncsra az egyik sátorban, lesz egy megnyitó beszéd, és három koncert is, amit szerintem akkor is hallanék, ha itthon maradnék, szóval jobb lesz elmenni. :)
A téli pavilonok, háttérben a Leopold Múzeum
A sátrak díszítését idén az egyik rezidens művész, Anton Burdakov tervezte. Egészen december 24-ig tele van programokkal az időszak, ami a legizgalmasabb, hogy a Vienna Art Week is most lesz novemberben, 16-22-ig. Ebben mi, rezidensek is részt veszünk, 21-én lesz az open studio day, ahol Wolfgang Brunner (művészet és kultúra közvetítő) fogja körbevezetni az érdeklődőket és beszélni arról, hogy mit csinálunk itt. Ehhez egyébként péntekig ki kéne találnom, hogy mit kívánok bemutatni, ami elég nehéz, hiszen még nem nagyon haladtam, meg kutatást bemutatni, félkész fázisban - még sosem csináltam ilyet. Mindenesetre holnap délelőtt elmegyek az egyik könyvtárba, hátha kapok valami ihletet.
A hátsó, street art bejárat
Apropó, street art. Ma elmentem egy új helyre, a Swedenplatz-ra, ami a Donaukanal mentén, az egyik híd lábánál van. A városi épületekhez annyira nem volt kedvem, inkább a Duna felé vettem az irányt és egy egészen meglepő helyre bukkantam. Ezen a részen nagyon keskeny, tényleg csak egy kanális a Duna, ezért az autók nem használják úgy a rakpartot, a járókelők és a sportolók (bicaj, görkori, futás, stb) viszont annál inkább; na meg alkotók, lelkes amatőrök, graffitisek, szobrászok, egészen elképesztő.
street art mennyország
a menekültkérdés margójára
Érdekes egyébként, milyen jól megférnek egymás mellett a tradicionális kultúra elemei és az újdonságok, legyen az akár két nagyon eltérő épület, vagy egy újrahasznosított tér.
Az Uránia 1910-ben nyitotta meg kapuit, eleinte csillagvizsgáló volt, innen az elnevezés, ma kutatóközpont és mozi is működik itt.
Ma elmentem a Belvederébe is, hogy végre napfényben is megcsodáljam. A kiállításra nem mentem be, megvárom vele a Kedvest (itt van Ausztria egyik legnagyobb barokk művészeti gyűjteménye, no meg Klimt, a csodás Klimt), de a park önmagában is lenyűgöző. Ahogy már megszokhattuk, itt is rengetegen sportoltak, mondjuk ez már nehezebb terep, lévén, hogy nagyjából végig emelkedő, cserébe a látvány viszont pazar. A fenti szelfi is itt készült, miután leküzdöttem a gátlásaimat, végül is csak legalább négy ember csinálta ugyanezt mellettem.
A Felső-Belvedere
A varjú nem ijedt meg az árnyékomtól
Az Alsó-Belvedere
Itt is épül már a karácsonyi vásár
Az ősz színei
A nemzeti jelkép, ami nekünk a paprika, az nekik a Csók
Szeretek mindig új útvonalakat felfedezni, eddig még sosem mentem ugyanarra vissza a lakásba, és ma is találtam egy egész új utcasort, ahol jobbnál jobb éttermek vannak, biztosan kipróbálom majd valamelyiket. Villamossal is szeretek utazgatni, még ha nem is tudom, pontosan hová megyek, mindig találok valami különlegeset, vagy csak bámulom a várost, hallgatom az embereket.
Holnaptól úgyis belevetem magam a komolyabb munkába, már tervezek egy hosszabb utat is egy olyan kiállításra, amit bűn lenne kihagyni és persze, végre az MQ tárlatait is meglátogatom. Nyílik is majd olyan, ami kifejezetten témába vág nekem, hát nem kedves tőlük?!
A mai napon (kedd - nov. 2.) kezdődött igazából minden. Már nincs itt a Kedves, egyedül vagyok, nekem kell beosztanom az időmet, megtervezni, mit csinálok, merre megyek, stb. Elég furcsa még, főleg az, hogy egész nap csöndben vagyok. Persze, a boltban szólok 1-2 szót, meg este, mikor Skype-olunk, akkor is, de egyébként csak a gondolataimat hallgatom. Rég volt ilyen, még szoknom kell. :)
Donaustadt
Ma délelőtt, ahogy terveztem, elmentem futni. Előre összeállítottam egy útvonalat, amit többé-kevésbé sikerült is tartani. Végül még hosszabb is lett, de hát az sosem baj. Nem számítottam különösebben nagy teljesítményre, tekintve, hogy kb fél éve nem futottam, de nem is ez most a lényeg, hanem maga a város. Ha elfáradtam, tempósan sétáltam és nézelődtem, hallgatóztam. Néha megálltam lőni 1-2 képet, főleg, amikor megállított a piros lámpa - ebből sajnos sok volt, legközelebb ügyesebben tervezem az útvonalat. Igazam volt tegnap, mikor úgy tippeltem, hogy csak a hétvége miatt langyos a forgalom, hát ma nagyon erős volt! Sokat dudálnak az autók, nagy svunggal közlekednek, aztán lehet, hogy csak elszoktam a nagyvárosi élettől és ez egyébként teljesen normális. Mindenesetre legközelebb valami zöldebb területre megyek, nem egyik parkból a másikba futok át.
Előzetes útiterv
A Természettudományi Múzeum a Volksgartenből
Volkstheater
Egy úgynevezett foglaltház az MQ mögött
Az MQ hátsó kijárata a centrum felé
Lois Weinberger: I weed YOU weed, 2013
Futás után nekiálltam összeállítani a portfóliómat, amit már azelőtt kellett volna, hogy kijöttem, csak valahogy nem volt rá időm. Egészen jól haladtam vele, bár sajnos nem sikerült végeznem, remélem holnap már végre készen lesz, majd akkor megmutatom. Ez ahhoz kell, hogy az adatlapjaimon (itt és itt) legyen egy link, ahol elérhetőek az adataim, a munkáim, gyakorlatilag egy online önéletrajz. A kutatásommal kapcsolatban kell még írnom pár embernek, hogy segítsenek (erről majd később még mesélek) nekik már mindenképpen szeretném elküldeni a linket. Munka közben egy osztrák rádióadót hallgattam napközben. Egy ideig nagyon tetszett, még helyi slágereket is játszanak, és egyre jobban értem a szövegelést is, viszont ha még egyszer meghallom Adam Levintól ezt a számot, falnak megyek, az tuti...
Délután 2-re volt megbeszélve Birgittel, hogy eljön ide a stúdióba és elhozza az ösztöndíjam, valamint az MQ21 kártyámat. Ő a gyakornok, akivel levelezek már hetek óta mindenféle gyakorlati dologgal kapcsolatban (mikor érkezem, melyik az én lakásom, mi a házirend, jelszó az internethez, stb). Pontban 2-kor meg is érkezett, jól meglepődtem, egy huszonéves lányra számítottam, erre megjelent egy negyvenes nőci. Később elmesélte, hogy 20 évig a bankszakmában dolgozott, de boldogtalan volt, ezért kilépett és elvégzett egy művészeti menedzser(!!) szakot, és gyakornokoskodik éppen. Nagyon örül, hogy váltott, most sokkal boldogabb. Elképesztő!!
Hozott nekem egy szépséges szatyrot tele mindenféle jósággal. Kaptam 2 térképet, egy csomó programfüzetet, az MQ21 kiadványaiból is hármat, amikben felsorolják az összes művészt és kutatót, akik itt jártak 2002 óta, négyéves ciklusokban, 3 szép könyvben. Itt kezdtem rájönni, mekkora szó, hogy itt lehetek, hiszen jövőre már egy olyan könyvet kapnak majd a többiek, amiben én is benne leszek, yaay!
MQ21 welcome csomag
Miután megbizonyosodott róla, hogy minden rendben a lakásban, átmentünk az irodára aláírni a dolgokat, megkaptam a kártyám is, amivel minden MQ21-es múzeumba ingyen mehetek be, és minden kávézóban és étteremben, ami az épülethez tartozik kapok 5-10-15% kedvezményt. Alig várom, hogy használjam végre!
Gyors ebédet követően nyakamba vettem a várost. Úgy terveztem, hogy felpattanok a csudijó bicajok egyikére, de sajnos, mint kiderült, annak ellenére, hogy nem kerül semmibe, azért annyi pénznek kell lennie a kártyámon, ami a biztosítékot adja (21 euró), ezért nem tudtam használni. (Azt hittem, más rendszerrel teszik rá ezt a foglalást, de nem gond, majd a Kedves megoldja nekem a héten, mivel én itt kint nyilván nem tudok a magyar bankomba befizetni, csak nagyon macerásan.) Bicaj híján maradt a séta, amivel nem is volt gond, nagyon szépen sütött megint a nap - eddig alig használtam a bérletem. Rögtön be is tértem ezzel a lendülettel egy Klimt-shopba, ahol mindent, de tényleg minden árulnak Klimt-festmények repróival díszítve, amit csak el tudunk képzelni. Szerettem volna venni valamit, de pofátlanul drágák - mondjuk nem is értem, mit vártam - úgyhogy rövid nézelődés után továbbálltam. Pár sarokkal később felpattantam a metróra az Operánál és meg sem álltam a Donauinselig - más néven a Duna-szigetig!
Donauinsel a hídról - egyik oldal
Nagyon helyes környék, mintha a Margitszigetet látnám, csak kevésbé forgalmas, és persze keskenyebb. Furcsa, hogy itt a két oldal nem olyan szervesen kapcsolódik, mint Budapesten. A metró a híd közepén állt meg, mindkét oldalon van a gyalogos és kerékpáros forgalom számára fenntartott járda és csak efelett mennek az autók. Átsétáltam először az egyik, majd a másik oldalra, éppen ment le a nap, gyönyörű volt. A hidat Reichsbrückének hívják, a 2. (Leopoldstadt) és a 22. (Donaustadt) kerületet köti össze; eléggé remeg, amikor éppen átmegy rajta a metró, ez kicsit félelmetes volt. Szeretnék majd ide is eljönni futni, sok sportolót láttam most is.
Megálló a hídon
Park a Duna túloldalán
Irodaépület a túlsó parton
A Donauinsel a hídról - másik oldal
Bicikliút egyébként mindenhol van leválasztva a járdától, tágas, nem nyomorognak miatta a gyalogosok, szuper megoldások vannak. Sokan elegánsabb munkaruhában is kerekeznek. :)
Titkos üzenet, száll a széllel....
A híd Leopoldstadt felőli végén, tehát ahonnan érkeztem, egy szép téren áll egy hatalmas templom, amit már séta közben kiszúrtam. A teret Mexiko Platz-nak hívják, mert Mexikó volt az egyetlen ország, amelyik anno 1938-ban, az Anschluss idején kiállt amellett, hogy Ausztriát ne csatolják a náci Németországhoz.
Az Assisi Szent Ferenc templomot 1913-ban szentelték fel, 1989 és 1911 között épült, Mexikokirchének is szokták hívni, és I. Ferenc József uralkodásának ötvenedik évfordulója alkalmából állították. Sajnos már éppen lemenőben volt a nap, úgyhogy nem sikerültek túl jól a képeim, de itt vannak szépek; majd egyszer világosban is megnézem futás után.
Bóklásztam még egy kicsit a belvárosban, ugyanott szálltam le a metróról, ahonnan odafelé indultam, de most másik útvonalon jöttem vissza. Felsétáltam a Mariahilfer Straßén, és nagy-nagy örömömre felfedeztem, hogy van egy Lidl nem messze a lakástól, gyorsan vettem is pár dolgot. Csak itthon jöttem rá, amikor nézegettem a képeket, hogy mi volt olyan fura - nagyon világos a város naplemente után! Ez biztos furcsán hangzik, de Dunaújvárosban olyan sötétek az utcák, itt pedig fényárban úszik minden, szinte hívogat, nagyon élvezem!
Az Opera
Átjáró az MQ-ban
Esti fények - már nagyon készülnek a csütörtökre, akkor lesz a téli szezon megnyitója
ps.: Ezt a posztot tegnap este kezdtem el, csak közben elaludtam, remélem nektek azért izgalmasabb. :)
Végre eljött a hónap, amire már egy éve várok: a bécsi ösztöndíjam ideje! A történetről röviden annyit, hogy tavaly októberben, egy szép vasárnapon éppen Édesanyánál voltam ebédelni, pörgettem a facebookot, amikor megjelent ezen az oldalon a tranzit felhívása. Mindez egyetlen nappal a határidő előtt történt, de úgy látszik, ez nem gond, végül is itt vagyok! :)
MQ21, az ikonikus bútorral, ami idén éppen kék színű
Ez egyébként egy alkotói/kutatói ösztöndíj, illetve én kutatóként pályáztam, a doktori tanulmányaimat szeretném megalapozni. Kaptam egy helyes kis lakást a város közepén a múzeumi negyedben, némi ösztöndíjat és egy hónapot arra, hogy kutassak. Erről nem írok most bővebben, akit érdekel itt és itt tud utánanézni (angolul). A dolog másik szépsége egyébként, hogy 8 évvel ezelőtt Tamás bátyám már eltöltött ebben a programban két hónapot, meg is látogattam, most pedig ugyanazt a stúdiólakást kaptam meg, amit ő, szóval nem teljesen ismeretlen a terep, szerencsére. Sok mindenre emlékszem, sokra nem, úgyhogy jó lesz belemerülni, biztos érnek majd meglepetések. :)
A MuseumsQuartier Bécs egyik legjobb helye, egy olyan múzeumi negyed, amiről Budapest is álmodik csak sajnos sosem fogja megvalósítani. Az egykori spanyol lovasiskola épületegyüttesében felhúztak két kortárs múzeumot (MUMOK és Leopold Museum), továbbá itt működik a Kunsthalle és még egy rakás kisebb múzeum, shop és kreatív tér - a régi istállókat alakították át.
Bejárat a Ringstraße felől
Kunsthalle Wien
Itt van a világ legnagyobb Egon Schiele gyűjteménye
Tegnap (október 31-én) érkeztünk meg este 8 körül. Elég kalandos volt az elmúlt egy hét, a sok munka és egyéb elfoglaltságok miatt a pakolást csak szombat délben kezdtem - volt még két határidős pályázatom - de szép hosszú listát írogattam már napok óta, szóval nem maradt otthon semmi, vagy csak még nem tűnt fel... Az út jól telt, a határon simán átjöttünk, még csak meg sem állítottak minket. (Az osztrák autópályára már Győrnél megvettem a matricát egy benzinkútnál.) Mikor már éppen jöttünk befelé a városba egyszer csak megjelent teljesen előttünk az égen egy hatalmas hullócsillag - nagyon hosszú, zöld!! csóvája volt, egyikőnk sem látott még ilyet sosem, de jó jelnek vettük. :)
Ezen a lépcsőn kell felmenni a lakáshoz :)
Múzeum gyerekeknek
Kedves így örül a napsütésnek
A legnagyobb gondunk a parkolás megszervezése volt. Kocsival jöttünk, a Kedves elhozott, mert sok cuccot hoztam, egyrészt tél van, több ruha kell, másrészt Édesanya olyan kajacsomagot állított össze nekem, hogy csak na!
Itt a belvárosban csak rövid ideig lehet parkolni (max 1-2 óra), azt is elég bonyolultan. Ha nem vagy helyi lakos, és nincs parkoló a lakásodhoz, akkor csak úgy állhatsz meg, ha már eleve van egy várakozó jegyed (nekünk nem volt), és egyébként is az utcán horror árak vannak (néhol 17 euró/óra!!), szóval úgy döntöttünk, hogy leparkolunk az MQ mélygarázsában, kipakolunk gyorsan, aztán kivisszük az autót egy külső kerületben lévő parkolóházba, ahol mindössze 3,40 euró a 24 órás jegy, aztán szépen visszajövünk metróval. Ez tervben nagyon jól hangzott és sikerült is szépen megvalósítani!
Mivel éppen hétvége van, a MQ irodában nem volt senki, így a biztonságiakról kaptam meg a kulcsomat. Az első kellemes meglepetés itt ért, tudott angolul az őr és nem kellett a jócskán megkopott németemmel magyarázni neki - sajnos csak a kocsiban jutott eszembe, hogy talán jó lett volna újra megtanulni pár mondatot. A lakás több mint jó, bár nekem kicsit hideg van, de az nem számít, mert én mindenhol fázom. Este még sétáltunk egy kicsit, nagyon érdekes volt, hogy milyen sok ember öltözött be Halloween alkalmából. Amikor kiléptünk a Ringre még egy demonstrációba is belefutottunk - Kein Mensch ist illegal! - szóval tényleg volt minden, el is felejtettük, mennyire sajnálkoztunk, amiért csak napnyugta után értünk ki.
Ma nem siettünk a felkeléssel, végül csak 10 körül vettük a nyakunkba a várost, immár szikrázó napsütésben. Az időjárás egy áldás, 10-15 fok és egy kis szél, egész hétre ezt ígérik, remélem igazuk lesz. Nagyon meglepett, hogy milyen kicsi volt az autós forgalom. Lépten-nyomon futókba botlottunk, holnap én is elmegyek. Nem mentünk most be sehová konkrétan, inkább csak a belvárost mutattam meg a Kedvesnek nagyjából. Nem annyira azon volt a hangsúly, hogy sok mindent lássunk, ráér majd, mikor kijön hozzám 10 napra, csak egy kis bécsi hangulatot kerestünk - jelentem megtaláltuk!
Erre jártunk ma
MQ-szelfi
A Természettudományi Múzeum előtt
A fiúk lómaszkban zenéltek, hazafelé már egy másik helyen láttam őket
Waldhaus
Ez egy olyan szerkezet, ami egyszerre mér hőmérsékletet, nyomást és páratartalmat - persze nekem a mozaik tetszik rajta a legjobban
Bécs egyébként nagyon tiszta, jó a levegő, meglepően kevés autó volt ma a belvárosban, ami mondjuk ilyen parkolási tarifák mellett annyira nem meglepő, de azért mégiscsak vasárnap van, kíváncsi vagyok, milyen lesz hét közben. Nagyon aranyos, hogy sok lámpaoszlopon van egy átlátszó műanyag zsák, benne valamilyen újság, felette becsületkasszával, ahová az újság árát kell bedobni. Mivel egyébként is szeretném a némettudásom felfrissíteni, vettem is egy Weekend Magazint 0,50 euróért, de van olyan is, ahol a vasárnapi sajtót lehet megvenni 2,50-ért, ez egy egész csomag újságot jelent. Nagyon tetszik, hogy a zebránál mindig van valamilyen hangjelzés, általában kattogás, ami jelzi, hogy zöld a lámpa, ami pedig külön vicces pár helyen.
Kicsimmel Bécsbe’
Mielőtt kijöttem volna persze már tervezgettem, hogy mi mindent szeretnék csinálni. Olvastam arról, hogy milyen jól megoldották itt a közösségi biciklizést és tényleg! Egy rövid regisztráció után az első egy óra ingyenes - minden egyes alkalommal! Ha várunk 15 percet két óra között, akkor megint csak ingyen tekerhetünk még egy órát, és így tovább. A második óra 1 euró, a harmadik 2, szóval amúgy sem drága. Mindehhez egy bankkártyára van szükség és egy regisztrációra, amiért 1 eurót vonnak le, de azt is csak akkor, ha először használjuk fizetősen a biciklit. Elképesztő, már most imádom!! Sajnos viszont két gép is lefagyott pont nálunk, ezért nem sikerült regisztrálni, pedig előttünk minden oké volt a srácoknak - úgy látszik nem volt szerencsénk, de nem is baj, inkább villamosra pattantunk és nézelődtünk.
A belvárosi séta utána elmentünk a Praterbe, ami azon kívül, hogy egy vidámpark, van körülötte egy jó nagy zöldterület is. Egy csomó mindent elterveztünk, hogy mikre fogunk felülni két hét múlva, jajj alig várom már!!
A Prater után sajnos a Kedvesnek haza kellett indulnia. Találtunk az MQ udvarban egy klasszikus beülős fotóautomatát, ami ugye négy képet nyomtat ki, mielőtt elindultunk az autóhoz még kipróbáltuk, hogy legyen egy kis vigaszdíj. Én még megleptem magam egy füzettel is, mert papírt nem hoztam, hogy jegyzeteljek - kutatói attitűd level-20000.
A lakás felé gondoltam egyet a metrón és inkább leszálltam, hogy eltereljem a figyelmem és sétáljak még, ne az üres lakásban netezzek üljek. A Stadtpark megálló szimpatikusnak tűnt és nem is csalódtam, szép környék, még egy szabadtéri jégpályát is találtam! Innen már nem volt messze gyalog sem a lakás, úgyhogy elmentem pár olyan helyre, ahol anno 8 éve is voltam.
Stadtpark
A Hochstrahlbrunnen szökőkút és a Denkmal der Roten Armee
Karlskirche
Nagyon tetszik, ahogy a városiak használják a tereket. A MuseumQuartier tele volt emberekkel, itt üldögéltek, kávéztak, beszélgettek, a gyerekek játszottak, nem gondoltam volna, hogy még novemberben is ennyien lesznek. Persze nyáron, mikor itt voltam Tominál, moccanni nem lehetett, úgy kellett lecsapni egy-egy szabad bútorra. Ehhez képest november van, 10-15 fok, és még jönnek! Nagyon örülök, egy kicsit féltem, hogy kihalt lesz a környék.
Ahogy fentebb említettem, úgy tervezem, ebben a hónapban a német nyelvvel is foglalkozom egy kicsit. Ehhez szereztem pár hasznos leporellót, amiben kiállításokról, programokról írnak, gondoltam átnézegetem, elolvasom, és persze kigyűjtöm a hasznos infókat. Nem tudom, mennyire megyek vele, mindenesetre jó érzés, hogy a metrón például nagyon jól értek mindent, amit bemondanak (átszállások, stb) és nem veszek el. A boltban, mikor megkérdezte az eladó lány, hogy kérek-e szatyrot, na, az már nehezebben ment, váltottam is angolra, de hát ez még csak az első nap. :)
Egyelőre nem is tudom eldönteni, mi tetszik a legjobban. Félek is egy kicsit, furcsa lesz egyedül, de igazából már minden hétvégére ígérte magát 1-1 családtag vagy barát, remélem tényleg eljönnek, na meg a Kedves érkezik ugye hamarosan. És persze, a legfontosabb, hogy haladjak a kutatással! Ehhez már kaptam nagyon jó tippeket, szerdán megyek is a könyvtárba!
Azt hiszem így elsőre ennyi elég is lesz. Igyekszem majd rendszeresen írni, de biztos előfordul, hogy csak fotókat dobok fel, mindenesetre vonalban maradok!
