“Nem nyúlok hozzád, csak nézem, ahogy alszol mellettem az ágyban… meg se simogatlak, csak messziről szívom hajad illatát, csak nézem élő csontjaid s húsod nyugalmát. Úgy kellene már, hogy enyhüljön bennem ez a szomorú és bizalmatlan, örök társtalanság, de mindenkitől féltem magamat, szabadságomat. Nem tudok örülni fenntartás nélkül, így születik meg az önzésből a lelkifurdalás. Félek tőled, akkor is, ha kívánlak, szeretlek, s mégis mindig titkolom. Vágyom rád, s most is úgy hajolnék föléd, mintha ellenség volnál: óvatos lelkem tüskéit fordítom feléd, mert törvény véd, s mert zsarnokom lehetsz.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, ahogy alszol.”








