Micimackó és Süsü a Vittulával szemben cigiznek és Marxról, Sartre-ról és Adornóról beszélgetnek. Arra jár egy lesírt szemű sadgirl, azt mondja szevasztok én vagyok Alice Cooper. Aztán üvöltöznek h kurva rendőrállam és mondja nekik a Parti Nagy Lajos, hogy junior account managert keresnek a Corvintetőre gecik.
És a szuburbánus ködben és neonromantikában elhal az eső, a hajdani Sláger rádió rigmusai szennyezik a családanyák esti pörköltjét, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc fogadást tartanak a politikai erőtér hegylakóinak, a fekete nem szín, a spleen nem étel a káosznak pedig Chanel noire illata van.
Micimackóék eldekkelik a cigit. Maynard James Keenan tangózik a Kertész utcában egyedül. Malacka súgja: hallod Medve, hiányozna az élet ha nem lenne. Micimackó lebassza: kurva anyadert kell itt buziskodnod.
Aztán betépnek, megrágja őket az éjjel, kifordulnak mint a műanyagpohár és beleülnek álmaink kihűlt foteljébe.
És hübrisz van vacsorára, most aki 10-nek hív elviheti, Merlin a neuromarketinges varázsló megmondja hogyan kell deriválni a nyomort, nyit egy szarbort és az 50-es években játszott Mickey Mouse club indulóját dúdolja.
Egy bálna gyomrában pianínó. A tenger akusztikai visszhangjai sanzonokat énekelnek. Nick cave azt mondja: rohadjon ki a szívetek, írok még egy sírva táncolós dalt a szangvinikus introvertáltaknak.
Szevasztok, megy a gőzös, a szaxofon macskahanggal nyikorog. Isten. Meg az útjai. És a kifürkészhetetlenségük. Ha halott, használjátok gps-t. Ha nem, akkor is. Ott a deitás a mellkasokban.
Felrakom a bomlani kezdett agyam az Orient expresszre. Caesar add vissza a légióimat bazdmeg. Legszíves. Jó, majd magazódunk a terápián, mert ez nem a true formom. Nincs olyan. Magatokra ne fújjatok viragos-edes parfümöt a temetésemen mert feltámadok és gitárszintivel fogok cheri cheri ladyt énekelni olyan tisztán hogy sírni fog a pap is. Műanyagkupakok egy zsákban a folyóban, ecce homo.
Az éjjel driftereinek sákik töltik a ponyva-posztmodernt, mint modern Odüsszeuszok keresik az otthon és nem érdekli őket a szirének és szirénák éneke. Mátyás király a herbálos hányás szagú sört kér a belvárosban. Bonjour bitches, ennek sosem lesz vége. A plakátmagányos éjben ki se ontják véremet.
Az REM imitation of life dalára indul a tüzérségi párbaj, néma szemű antik szobrok pora száll, messze a reggel, a harmat és Jusztícia mérgezi a tudatot, a fülembe nyal a kénes románc.
ÉS hová lesz a pesti éjszakában az eső? Egybeolvad a falakra száradt mocsokkal és a közhelyes történetekből kiáramló lélegzettel. Felraksz egy lemezt, cigifüstben archaizálunk, nem sírunk vissza egy kort amelyben inkább éltünk volna, de megtennénk. Nézd, összeomlik a kastélyunk, a porba harapunk és nem vet ki az élet. A hegyre hághatunk, magasabbra mint soha előtte, de nem. Whateverest. Mindegy, nyitunk egy sört a new wave elidegenedésre, aztán egyszer lángba borítjuk a világot és összekacagunk. De minek. Amiatt nem változik semmi, hogy folyton megvan a lehetőség a változásra.
Kérjük tisztelt utasainkat, hogy minden esetben legyenek szívesen kapaszkodni. Jól van, köszönjük szépen a tisztelt felszólalást így a világ egyik végének közeledtével, kössék be szépen a nyakkendőjüket, emelem poharam az elkövetkezendőre, építsetek mikrofont a szívembe, szevasztok.
annaxmalina
titsay
blakekathryn
stormborns
ellievsbear