2026. 06. 11., 11:10 - VI. C
NASA
TVSTRANGERTHINGS

Janaina Medeiros

izzy's playlists!
occasionally subtle

pixel skylines

Kiana Khansmith
Aqua Utopia|海の底で記憶を紡ぐ

blake kathryn
PUT YOUR BEARD IN MY MOUTH
Show & Tell

Kaledo Art
he wasn't even looking at me and he found me
No title available
ojovivo
sheepfilms
Alisa U Zemlji Chuda

ellievsbear
Stranger Things

❣ Chile in a Photography ❣
seen from Malaysia
seen from Malaysia

seen from United Kingdom
seen from United States

seen from Romania

seen from Malaysia

seen from Mexico

seen from United States
seen from United States
seen from Brazil

seen from United States

seen from Malaysia
seen from United States

seen from United Kingdom
seen from India

seen from Türkiye

seen from Malaysia

seen from Israel

seen from Côte d’Ivoire
seen from United States
@hereamisince97
2026. 06. 11., 11:10 - VI. C
kitömörülések
Írni, élni, hívni, megtörni.
Betöröm a belőlem kiírandó hívogatást. Kitöröm a bennem lüktető felírást. Átírom a hozzámért lüktetést. Feltörlöm a belém ékelt magányt.
Sodródom. Szótömörülésekben kapálózom.
Hívnak, élek, megtörtök? Írok.
keserű (t)ízek
"Úgy nézel ki, mint egy kismama." Lüktetnek bennem a szavak, szétszélednek körülöttem az érzéseim. Eső közeledik. Megtisztulásra vágyok. Feketében voltam, szűk volt rajtam a ruha, ki akartam törölni magam belőle.
A fekete magassarkú cipőmben szaladgáltam, nem éreztem élesnek a fájdalmaimat. Fiatal voltam, keserű és éretlen még a valódi szenvedéseimhez.
"Menj vissza." Reszketve szívtam magamba az elutasítás émelyítő hatalmasságát. Elégedett voltam, a szabadságommal kacérkodtam. Tisztában voltam a helyzetem kicsinyességével, mégis monumentálisnak éreztem azokat a perceket. Ki tudja, hányszor mentem keresztül azon az utcasarkon. Szögletes állakkal élesedem azóta is igazzá. Megmaradtam önmagamnak.
Tíz év telt el azóta. Lakhelyeken keresztül, élethelyzeteken át, bizonygatásaim sűrűjén túl keresem azóta is a szépet, a jóságot, a megbecsülendőt.
Bomoljanak hát szét újra a múltnak becézett burkaim! Láthassák ismét sokatmondó némaságomat! Nem akarok tovább menekülni.
ü(/ö)reg
Írásra kényszerültem ismét. Túl sok gondolat sűrűsödik bennem eggyé. Nem találom a gyökeret, nem érzem a csattanót magamban. Tele vagyok elzsibbasztó ábrándokkal. Sűrű a látvány, silány az érzékelésem. Hogyan védekezzek?
Ma délben egy mentőautót vettem észre az ortodox templom udvarán. Egy idős nénit szállított a templomhoz. Óvatos mozdulatokkal emelte ki két piros kabátos férfi, vigyázva a lépcsőknél is, nehogy felrázódjon közben a néni. Vajon nem volt melegük abban a nagy piros kabátban? Vagy nem rendes kabát volt az? Elvégre június 4-ét írunk. Meleg van és fülledtség. Hasít a fény mindenhol, mindent kiszárít a reménytelenség. Gondolom az utolsó kenet miatt vitték az ortodox pap elé a nénit. Vajon könnyed átcsusszanást, boldog búcsút remélt a néni a paptól? Bársonyos szavakat, elringató ígéreteket? Nem néztem sokáig a jelenetet. Hasított a fejem, sértett a fény.
Pilinszky szavai után vágyakozom, de csak üresen kongó üregekben hánykolódom. Menekülök. Halált ígérő, sötétszínű medvéről álmodtam. Kimosott ruhák alá bújtam, onnan lestem a közeledését. Lassan haladt, nem talált meg. A régi parókia szobáiban bujkáltunk. Mindenkinek külön rejteke volt, nem fértünk el ugyanazon a helyen. A gondolataikkal kommunikáltunk. A múlt-, jelen- és jövőidejűségünkbe szorultunk. Kerestük a megoldást. Nem emlékszem, mi történt a végén. Cirogató dallamáradatokra ébredtem. Üres kényszer hasított belém. Felébredtem.
Talán egyszer sikerül nekem is valódi menedéket vájni önmagamban. Egyszer én is megtalálom a biztonságot, a bársonyos szavakat. Valamikor engem is könnyed ígéretek fognak elringatni?
A saját szavaim után vágyakozom. Illúziókkal kibélelt üregekben keresem a válasznélküliségeimet. Felébredtem?
Erősre álmodhatom ismét önmagamat.
impromptu
Egyetlen dologról szeretnék most beszélni. Egyszerűen, tömören, kitapinthatóan akarom újraalkotni a korai tapasztalataimból és a belső világérzékelésemből gyúrt emlékemet. Mégis minél kevesebbet akarok mondani, annál monumentálisabbá érlelődik ez az elbeszélhetőség a jelenlegi reflexióhajhászásomban.
Az emlékem egy naivan felépített metaforáról szól, névlegesen az Alkonyat című regény (és aztán film) történetének egyik mozzanatáról. Elsődleges szempont: a fiú kimért, távolságtartó, megközelíthetetlen és nem akarja, hogy bármilyen köze legyen a lányhoz. Csak messziről figyelgeti, gonoszan méregeti, mintha zavarná a látvány, amit kénytelen elviselni. A távolság nélkülözhetetlen, a kapcsolódás lehetősége kizárt. Fontos szabály: nem szabad, hogy a két személynek köze legyen egymáshoz.
A konkrét metafora az alábbi jeleneten alapszik: a lány veszélybe kerül. Egy irányíthatatlan autó vetődik elé, nincs ideje védekezni. A fiú a lány elé ugrik és egy ügyes, határozott mozdulattal, szétfeszített, erőteljes kézfejjel megállítja a lány elé vetődő autót. Aztán félreugrik onnan, mintha ott sem lett volna.
Mi ebben az elgondolkodtató? Hol bújik meg a felfedezésre váró üzenet? Mit helyettesít ez a bugyuta jelenet? A válaszlehetőségek a részletekben keresendők.
Nem hiába figyelmeztet Pilinszky is erre az Impromptu-ban. De hát mik is pontosan ezek a részletek, "a kicsiségek", amiket mintha egy néma csecsemő forgatna "ámuló kezében"? Igaz, milyen bugyutává, már-már alantassá válnak ezek a nagyszerű sorok, amint az ember megpróbálja őket elmesélhetővé tenni? Én most mégis az ilyen fajta elbeszélhetőségnek a kielemzése után vágyakozom.
Vállalom a kockázatot. Beletörődtem abba a létigazságba, hogy ami Ottliknak nem sikerült, az nekem még annyira sem fog. Igen, én is tisztában vagyok azzal, hogy ezek az események, elgondolások, csinált-metaforák nem egymás után keletkeztek, hanem egy időben formálódtak egésszé. Örökérvényűek. Tehát ezzel számolnom kellett. Én sem "tudom kifogástalan időrendbe szedni az eseményeket. Pedig szeretném.”
A metaforává kényszerített részletem a száguldó autó képében, a veszély meglétében keresendő. Mik voltak azok a veszélyforrások számomra, amiket a gonosz fiú egy ügyes, határozott mozdulattal, szétfeszített, erőteljes kézfejjel állított meg? Milyen védelmet kerestem az ő képzettársításaiban? Vajon miért volt számomra kedvezőbb a látványos fájdalom, mint az elrejtett megaláztatás?
A lány életben maradt. A veszélyek elhárultak. A fiú továbbállhat, a neki szánt alázat elpárologhat.
(fo)néma
Szabálytalannak érzem magam, pedig termékeny vagyok. Aktívan képződöm ki magamból, tele vagyok gyártmányokkal, hiányzó elferdüléseket vizsgálok magam körül.
Kötőhangzóvá érlelődtem? Entitások közé szorultattam, játszanom kell tovább szereplehetőségeimet. Van-e még mondanivaló bennem? Elszáradtam. Tovább kell vizeződnöm. Szégyentelenül ömlesztem magamból ferde igazságaimat.
Morfofonológia. Kialakult hangok, hangoskodó alakoskodások akarnak kikotkodácsolni belőlem. Hagyom nekik. Most nincs határ, köztes eltávolodás.
Belső erő hajtogat tovább vizesedő elszáradásaimban. Elsodródhatom ismét.
(a)morfológia?
A szavak szerkezetében kotorászom ismét.
Ma sincs bennem elég kialkotnivaló, mégis erőltetem. Kifáradtam az alakoskodó hozzájárulásoktól. Megint modorosan fogalmazom újra magam. Szóösszetételek, szöszmötölések, szégyen.
Zavargássá formálódtam ismét.
Képzők, jelek, ragok. Hogyan kell szétbontani a felfoghatatlant? Rettenve figyelgetem elárverezhetőségem. Lebontódtam.
Nincs elmondhatóság, kiásott csoda, elrettentő gyönyörűség. Megmérhető magány van, kiélesedett elkeseredés.
Elértelmetlenedésben sodródom tovább.
magasságok és mélységek
Alkotni, kifejezni, kifinomulttá válni, értéket teremteni, közhelyeket kerülni, feltárni a szépet, megmutatni a csodát.
Megint homályos szóösszetételekkel próbálom felszínre hozni a belső követelőzéseimet. Még mindig nem tudom, mit szeretnék pontosan. Sűrű ködben lebegtetem gondolataimat. Miért? Hiszen a tisztaság után kutatok most is, követelőzik bennem a racionalitásom feltételezhetősége.
Összefüggéstelen, mondvacsinált koholmányok visszhangoznak bennem most is, amikor ismét haladni szeretnék.
Magas hangrendűségemből visszatekint a felszínesnek álcázott átlényegülésem. Deformálódtam. Kiüresedés fenyeget, tartalom után vadászok.
A magas hangrendű magánhangzókban (e-é, i-í, ö-ő, ü-ű) keresem a fényt, az ihletet, a megőrizhető összeütközéseket. A magasságról lehet a legmélyebbre gurulni.
Milyen érdekes! A "magas" szó mélyhangrendűnek számít, míg a "mély" egyetlen magánhangzója magas hangrendű. A Magasságok és mélységek (2022) című filmet kétszer is újra kellett nézzem, egymás után. Kellett az összhang, a hangzásbeli kiegészülés. Képtelen voltam a teljes mértékű feldolgozásra, szükségem volt a jelenetek újra és újra történő befogadására. A megtörténhetőségük azóta is a lehetséges üzeneteit visszhangozza bennem. Elkerülhetetlen a szembenézés lehetősége.
Alkotni, kifejezni, kifinomulttá válni, értéket teremteni, közhelyeket kerülni, feltárni a szépet, megmutatni a csodát.
magam hangzón
A mai napon nem voltam éber. Észrevétlenül siklottam végig a mindennapi teendőimen, bosszúsan teljesítettem a feladataimat. Automatikusan generáltam magamból ki az értéknek feltételezett anyagot. Szorongtam.
A mély magánhangokkal (a, á, o-ó, u-ú) próbáltam kibélelni a felületességem, a magasakban (e-é, i-í, ö-ő, ü-ű) kerestem a felemelkedési lehetőségem.
Ismét sikerült szembesülnöm a haladhatatlanságom lenyomataival. Ütközöm, kopácsolódom, kesze-kusza gondolatokba gabalyodom.
"Értelmetlen?" Magas hangrendű szó.
Talán van esély a felemelkedésre.
júniusra várva
Magasságok és mélységek (2022)
dir. Sándor Csoma