görnyedt háttal, kiégett szemmel és megrabolt lélekkel várta, hogy az unalom széttespedjen minden egyes kitalált és valósnak vélt perc porcikáján. kis depressziós alkohol molekulák kacagtak a máján, miközben a végeláthatatlan üresség egyre csak közeledett és közeledett. ahogy a halálsoron csoszogó ember léptei az avitt és hideg csempét a neonáci neon fényörvényben , ahogy az újszülött első csepp könnyei a puha és ártatlan babaarcot, úgy mardosta a lét megmagyarázhatatlan fájdalma. mert végülis mi mindannyian a halál elől futunk egyenesen a karjaiba. a sötét utcákon elvétve megmaradt kábítószeres telefonfülkék magánya lepte el magatehetetlen sorsát. hiába kapkodott még az ösztönerőmű bődületes meghajtásával levegőért, kár volt a tüdejébe. azon mélázott, hogy a mindennek semmi értelme. kiszámolta, hogy a világ legjobb emberének életéből gyököt vonva megkapjuk a világ legrosszabb emberének halálát. persze egy nonsense baromság volt ez is, mint sok minden más amit gondolt. aztán visszafordult a monoton monitor villogó pofájába, ahol ugyanezeket a matematikai műveleteket kellet végrehajtania. ugyanaz a nonsense baromság, mint a bántóan absztrakt és mafla alakú képzelgéseiben. csak itt a legjobb ember élete a profit a legrosszabb ember halála a felesleges kiadás. aztán az is eszébe jutott, hogy parciálisan integrálhatna, meg, hogy a végtelen szakaszos tizedes törtek végére járhatna. ugyanúgy semmi értelme nem lenne. aztán eszébe jutott, hogy a másodikos matekfüzetében ugyanezek a képletek voltak almákkal meg körtékkel. mindig mindent ki kell számolni, le kell írni, meg kell magyarázni, ki kell magyarázni, át kell élni, ki kell próbálni, meg kell csinálni. mindezeket azért, hogy közben egyre közelebb és közelebb vonszoljuk magunkat ahhoz a kimondhatatlanul üres és jelentéktelen semmihez, amit a köznyelv szeret halálnak nevezni. szeretünk jelentést adni mindennek. talán ez nem is baj és nem is illene ezért baszogatni szegény jóravaló embereket. az ösztönmeghajtás magával ragadó erejének nehéz ellenállni. tulajdonképpen az életnek nehéz ellenállni. ahhoz, hogy valaki véget vessen az életének egy egységgel nagyobb ellenerőre van szüksége, mint amit az ösztönmeghajtás produkálni tud. van aki ezt az ellenerőt bátorságnak van, aki gyávaságnak van, aki ostobaságnak van, aki észszerűnek hívja. hát hiába, tényleg mindent el kell nevezni valahogy. aztán az is eszébe jutott, hogy ő csak egy fiktív megnyomorodott szaréletű és egyben élethű karakter. talán neki nem is muszáj mindent folyton elnevezni. és egyébként is milyen érdekes, hogy egész hosszú vagy egész rövid eseményeket is épp olyan rövid és jelentéktelen szavakkal illetünk mint az egészen apró tárgyakat meg dolgokat. pl. minden lehet izé. ez a főzelék olyan izé. ez a cucc amivel majdnem fénysebességre gyorsítják a részecskéket, tudod az az izé. meg volt az a földtörténeti korszak, amikor kihaltak az őshüllők, az az izé korszak. bármi lehet izé sőt mi több izélni is lehet még akkor is, ha az olyan izés. lepiszkálod a szart a wc-n azzal az izével. elég lenne egy kibaszott szó mindenre az izé. aztán az is eszébe jutott, hogy lehet hogy az Isten élete nem ösztönmeghajtású. lehet hogy Isten élete az ilyen megnyomorodott életek szenvedéseiből tartja fenn magát, mint amilyen az övé. ettől mondjuk még kurvára rosszabb kedve lett, mint amilyen nem is volt. érezte, hogy rátör ez az izé. végülis Isten kapcsán arra jutott, hogy nem lehet ekkora faszfej mégiscsak ő a legfőbb Izé. ő csak van és kész. aztán az is eszébe jutott, hogy mindenkinek csak ez a dolga, mint a legfőbb Izének. csak lenni és kész. persze közben szülhetsz gyereket, kiirthatsz egy népet, megírhatsz egy verset, megehetsz egy ritka állatot vagy akármi. csak közben legyél. aztán azon gondolkozott, hogy még az se biztos, hogy lenni kell. a lenni gyöke a nem lenni vagy ilyesmi. a végén még kiderül, hogy hasznos volt a képlet a másodikos matekfüzetből. aztán az is eszébe jutott, milyen beszarás már, hogy a filozófia könyvek haladóknak a közelébe sem érhetnek a másodikos matekkönyvnek. ott a képlet benne bassza meg mindenre. amúgy is a filozófia olyan izé. a matek meg egzakt. a matekkönyvben még Isten léte vagy nemléte is egzakt. egyszerre. szuperpozícióban van is meg nincs is. alma és körte. hát ez meg milyen izé már. „lenni vagy nem lenni ez itt a kérdés” hmm jó kérdés gondolta. de mintha a kérdésben ott lenne a válasz. a kérdező a kérdéssel elrontotta az egészet. ő lett a megfigyelt és a megfigyelő. ha a szuperpozíció is szuperpozícióban van akkor nem lesz érvénytelen bizonyos pontokon? a kvantumfizika könyvek mehetnek a kozmológia tanulmányokkal a feleslegesen túlgondolt filozófia könyvek mellé a kukába. még jó, hogy a nemzeti alaptanterv elején szerepel a másodikos matekkönyv. így nem kell feltétlenül kozmológiából orvosi disszertációt írni, hogy megértsük, hogy is működik ez a kurva élet. az is eszébe jutott, hogy minél okosabb valaki, annál több szóban tudja megfogalmazni a másodikos matekot. de nem fordítva kéne, hogy legyen? először meg kéne tanulni, hogy az összes szaros feketepont ugyanúgy eltűnik majd egyszer egy feketelyukba, mint a legjobb ember élete, a legrosszabb ember halála és a történelemkönyvek és a feleslegesen elhullajtott könnyek. aztán, ha ezeket már mind tudjuk, akkor kéne csak nekiállni az olyan igazán elgondolkodtató feladatoknak, mint az almából körte kivonása meg a körtével való almaosztás. most komolyan hányadik dimenzióban tudod közös nevezőre hozni az almát a körtével. valószínűleg az izéedikben. rövid fejszámolást követően arra jutott, hogy, ha az általunk ismert univerzum 13,8 milliárd éves, akkor iszonyat mennyiségű gyertyára lenne szükségünk, hogy igazán megünnepelhessük. aztán elolvasta a wikipédián, hogy az egyik - minden létező összeségnek - 4%-át ismerjük. érdekes gondolta és egy a mai napig ismeretlen matematikai képlettel arra a következtetésre jutott, hogy az élete kibaszottul nagyon nem számít. végülis finomította az egyenletet a remény állandójával és az jött ki, hogy nem akar teljesen nihilista lenni meg, hogy kibaszottul kicsit nem számít az élete. aztán az is eszébe jutott, hogy az összes lehetséges – minden létező összessége – beletorkollik egy oszthatatlan pontba, mert az atom osztható bármelyik prímmel Isten meg erre rímel. és, hogy a végtelen szakaszos tizedes vajon mit jelent a végtelen szakaszos századosnak az ezredesnek és mind ezekre mit parancsol a végtelen szakaszos tábornok. na gondolta biztos megírja valaki, hogy mekkora nonsense baromságokat gondolok én itt magamba. és másba nem lehetne gondolni? erre viccesen kikacsintott a szövegkörnyezetből. elvégre nem lehet csak úgy egy kontextusban leélni egy nyomorult fiktív életet sem. ettől kicsit megnyugodott. kontextusból kikacsintva az izéedik dimenzióban sok tehertől megszabadul az ember. erről meg már eszébe jutott a buddhizmus meg az érzései. hát az érzései is csak almák meg körték lennének? na ne már! végülis de, csak a sok irodalomkönyv túlbonyolította. szerelem, gőg, nibelungizált alexandrin miegymás, temérdek baromság. nem több a világ, mint egy gramm epigramma egyenesen a fő Izé vénájába. fogta magát kiment a kertbe és ásott egy gödröt magának. magának vagy Önnek? – jutott eszébe. aztán a még éppen egészséges dózisú ellenerőt vett be majd levetette magát a létről. vége? jaj!
