...

~hahahaimsad~

[jolvagyook]

Fáj még a hiányod, de ez sosem fog enyhülni. Nem akarom már magamat hibáztatni miattad. S bár lehet sosem látlak többé, elfelejteni nem foglak soha. Hisz karomon hordozom emlékeid, a fájdalmat amit éreztem miattad és az összes sérelmet ami valaha ért. Ezzel kelek fel és fekszem le. És tudod mit? Kicsit sem bánom.

-Egy szomorú kislány vallomása

[consecuences]

[jolvagyook]

tiszta szívből mondom ki

a boldogító nem-et

míg te várod az örökkét

de pont annyira értékelsz

mint azt a darab kavicsot

amit rugdosol unalmadban

[jolvagyook]

úgy szorítottál magadhoz

a mellkasom nem emelkedett többé.

mikor elengedtél egyszerre lettem szabad

de darabokra hulltam.

mire kaptam újra levegőt

összeestem a kimerültségtől.

végül élve temettél el.

[jolvagyook]

Sietsz értem az oviba, de mindig késel és azt mondod, sok a dolgod. Én vagyok az utolsó gyerek akit hazavonszolnak, és az óvó néni minden alkalommal próbál kacagásra bírni, de én csak a földet bámulva ülök. Hosszas várakozás után felpattan és mosolyogva közli, mehetek haza. A reakcióm hiánya miatt frusztráltan érzi magát. Kedvesen megfogja a kezem és felsegít, majd kis léptekkel haladunk az ajtó felé. Meglátlak és hirtelen elragadsz tőle, majd megköszönöd hogy türelmesen megvárt. Idegesen sétálsz a kezemet rángatva és azt mondod, szeretsz. Így értettem félre a szavak jelentését.

Fáztam és nem adott meleget senki, pedig a szememből ömlő könnyek könyörögtek a segítségért. Néha meglátogatsz és ígérsz nekem minden jót, de a végén csak az elsuhanó alakodra leszek figyelmes. Így tanultam meg csalódni.

Időnként visszataláltál hozzám és próbáltál úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Ilyenkor mindig elmeséltem neked, hogy lettek új barátaim akikkel sokat szoktunk játszani. Te nem játszottál velem ezért úgy gondoltam, mi nem vagyunk barátok. Így veszítettem el az első embert.

Amikor valamit elrontottam, kedves szavak helyett dühösen kiabálni kezdtél. Ezek után mindent kétszer gondoltam meg és féltem cselekedni. Így alakult ki bennem szorongás.

Kiabálsz velem és én sírva rohanok a szobámba megértő karokra várva, de a segítség sosem érkezik meg. Lehunyom a szemem és csak annyit kérek: mielőtt elmegyek, mosolyogj rám egyszer kedvesen.

És így jöttem rá, hogy nincs hol aludnom.

[jolvagyook]

szükségem van arra, hogy szükséged legyen rám

[especially]

[dekanydavid]

Tudni fogjátok, hogy merre mentem, mert a kulcsomat közben végig a falhoz nyomom. Lehet, hogy mire hazaérek, már nem nyitja a zárat, de lehet, hogy többé nem is akarok hazamenni.

Egy végtelen gondolatjel jön mellettem, ennyi időt kérek, amíg kitalálom, hosszú távon mit lehetne kezdeni velem vagy egy magamfajta emberrel. A fém lassan felmelegszik annyira, hogy a bőrhöz érintve maradandó nyomot hagyjon.

Hogy örökre megjegyezzem ezt a sétát, a kulcsomat végig szorosan a falhoz nyomom. Sosem értettem, a koordináta-rendszert hova kell elképzelni a világűrben. Most ez itt az x tengely, és a mínusz végtelen felé tartok.

Túl közelről látom magam és túl részletesen ahhoz, hogy segítőkész, naiv kívülállóknak higgyek. Új viszonyítási pontokat találtam a sötétség definíciójához, ezért akármit is mondtam eddig, most visszavonom. Egyetlen vízszintes vonallal húzok át mindent.

Kettévágom az eltelt időt, lassan pereg, lazúrfesték a lécekről, vakolat puhán a földre. Derékmagasságban kettévágom a világot, lassan megyek, alig érthetően, és közben a kulcsomat végig szorosan a falhoz nyomom.

[jolvagyook]

Fáj még a hiányod, de ez sosem fog enyhülni. Nem akarom már magamat hibáztatni miattad. S bár lehet sosem látlak többé, elfelejteni nem foglak soha. Hisz karomon hordozom emlékeid, a fájdalmat amit éreztem miattad és az összes sérelmet ami valaha ért. Ezzel kelek fel és fekszem le. És tudod mit? Kicsit sem bánom.

-Egy szomorú kislány vallomása

[jolvagyook]

❤️

[jolvagyook]

ott álltál mellettem

és minden egyes alkalommal

amikor meg akartalak érinteni

elfutottál.

már felismerem:

ha belepusztulok

sem érhetlek el

soha

[jolvagyook]

Majd mikor az érdes, idegen kezed a könnycseppjeim helyett a mocskos vérem fogja törölni, jusson eszedbe

-Te tettél ilyenné.

[jolvagyook]

mínusz 1 nap

mínusz 250 hajszál

mínusz 2 kilogramm

és plusz 1 csepp a pohárba, ami hamarosan megtelik

[jolvagyook]

-Tudod én azon gondolkoztam, Te sosem sírsz?

-Kedves, minden éjjel mikor senki sem lát, a könnyeim akárcsak egy tavaszi zápor. Annyi különbséggel, hogy utána nincs szivárvány.. Mondanám hogy ezt sajnálom, de a sajnálatnak itt nincs helye. Meg kell súgjam, könnyeim most is versenyt futnak egymással, csak szemeid nem képesek átlátni rajtam.

[jolvagyook]

az a hatalmas bűntudat, mikor számhoz emelek egy falatot

de anya gyanakvó mondatai, muszáj megennem

rohannék a mosdóba, de nem tehetem, hisz hallja

sokszor mégis sikerül megúszni.

combjaim között egyre nagyobb a távolság, mintha haragudnának egymásra

lassan tűnök el a világból, ezentúl örökre.

[jolvagyook]

üres sötét szoba

csend van, hallani szívem dobogását

lélegzetem felgyorsult, nehezen jutok levegőhöz

már szinte kapkodom utána

a torkom elszorul, görcsben az egész testem

remegek és fázom

könnyeim áztatják a párnám

az irányítást már rég elvesztettem, magatehetetlen vagyok

szívem egyre gyorsabban ver, néha kihagy pár ütemet

próbálja nem feladni, de sokáig ő sem bírja

küzd, de tudja semmi értelme

csak vár és vár

hogy mire?

a végre

[jolvagyook]

Őszintén

Én soha nem voltam őszinte senkihez.

Még magamhoz sem.

[jolvagyook]

mindig összeszedtem magam

de mi van

ha itt az ideje

hogy feladjam?