Szóval, körübelül 17-18 éves korom óta tudom magamról, hogy a lányokhoz is vonzódom. Viszont akkor még úgy gondoltam, hogy csak szexuálisan. Nem tudtam magam elképzelni komoly párkapcsolatban egy lánnyal. Egy hosszú tanulási és önmegismerési folyamat kellett hozzá, hogy rájöjjek, hogy a biszexualitás skálákon mozog. Vannak, akik jobban preferálják a férfiakat, mint a nőket, és fordítva, vagy épp negatív élmények miatt nem nyitnak már az egyik nem felé, stb, de mindezek ellenére ugyan úgy biszexek. Négy hónappal ezelőtt már magabiztosan coming out-oltam bi-ként egy barátom előtt. Viszont amire ki szeretnék lyukadni, az az, hogy miután sokat gondolkodtam a témán, rájöttem, hogy az is közrejátszott abban, hogy nem tudtam magam kapcsolatban elképzelni a másik nem képviselőjével, mert egy homofób környezetben nőttem fel, ahol nemhogy egy jól működő meleg párkapcsolatra nem láttam példát, de hetero kapcsolatokból se sokat. Miután bepillantást nyertem abba, hogy milyenek az egészséges kapcsolatok, mind hetero, - mind homoszexuális részről, akkor tudtam csak kapcsolatot látni a jövőmbe. Szóval, ha valaki nekem ezek után azzal érvel nekem a melegek örökbefogadási jogaival kapcsolatban, hogy a szülők kapcsolati mintája tönkre teszi a gyereket/bebuzul tőle/lelkileg megnyomorodik, annak nagyon szívesen elmondom a történetemet. Mert a pocsék és esetenként toxikus kapcsolatok miatt a környezetemben, sokáig azt is elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha párt találjak. Az elnyomás, az elkendőzés, a csőlátás az, ami ártalmas egy gyerek fejlődése számára, nem a szülei neme, vagy száma.
