Aki énekelni akar, mindig talál dalt hozzá

[juditta]

Több év írásszünet után ma újra írok.

Tegnap szülői értekezletet tartottunk Ilivel a leendő Katica csoportos gyerekek szüleinek.

Önbizalom növelőnek jó volt.

De mondtam tök hülyeségeket is, pl. a mobil-használatomról.

Miért nem csak azt mondtam, hogy nem lehet a gyerekfelügyelet közben telót nyomkodni?!?

Ez is igazság.

Liza mamáéknál  hétfőtől szerdáig.

Ma kedd van.

Gabesszel mostmár írásba foglalása következik annak, hogy különélünk.

Ha tetszik, ha nem.

[juditta]

Hogy vagyok?

2020. december 22-e van.

2020 ra úgy fog emlékezni a történelem, hogy az első nagyon-nagyon furcsa és nehéz év, mert a koronavírus-járvány, a járvány gazdasági hatásai és a média pánikkeltése felkavarta az eddigi életet.

Szerencsésnek érzem magam. Anyagiakban gyarapodtunk. Pontosabban úgy mondanám, hogy a pénzemből szépült a lakásunk, megjavult az autóm, nem szenvedünk semmiben hiányt, étel bőven van, egészségesék vagyunk.

Tavasszal két és fél hónapig zárva volt a bölcsőde és nekem mégis megmaradt a munkám és folyamatos bevételem volt a bölcsődéből is és az albérletből is.

Nagyon jó szituációm volt más emberekhez képest, akikről olvasni- hallani lehetett a hírekben vagy a Facebook hírfolyamon: elvesztették a munkájukat, megbetegedtek, túlterheltek a munkahelyen, kilátástalan az életük. Egy ismerősöm volt, ahol mindkét szülő vállalkozó, és jelzáloghitelt kellett felvenniük a megélhetésükre, de egyébként a környezetemben csak beszéltek arról,, hogy ők is hallottak ilyenről.

Ami az életemben nem volt oké, hogy gyűlöletet éreztem Gabesz felé, akivel élek.

Nekem fontos az értő odafigyelés, de tőle csak ego-válaszokat, reakciókat tapasztaltam.

Nem volt vele olyan 10 perc, ami feldob, feltölt. De elengedtem a félelmet.

A szex az jó.

És szerencsére most már nem nincs benne erőszak. Amikor orgazmusom van akkor magamra fókuszálok, ahogy összekapcsolódok a Földanyával és a fentről érkező intuícióval. Az nekem így jó.

Gabesz nem erőlteti, ebből a gödörből is kikerültem.

[juditta]

Egy év Münchenben (2013.09.19.)

Következő kedden Budapestre buszoztam a vízumért, találkoztam a szüleimmel is.

A visszaúton alig aludtam, mert vagy döcögött a busz, vagy mások hangosan beszélgettek, ráadásul a 8 utasból 6-an dohányoztak, az ő kedvükért a megállások is tovább tartottak, mint máskor. Úgyhogy amikor hajnali 4-kor megérkeztem a neukeferloh-i házba akkor azonnal álomba zuhantam.

Reggel mondta Else, hogy ma ő viszi a gyerekeket és ő is megy értük, mert programjuk lesz délután. Megreggeliztem, felporszívóztam és felmostam a földszintet, neteztem, majd aludtam pár órát délben.

Átbicajoztam Vaterstettenbe nézelődni, és véletlenül összefutottam Ildivel. Panaszkodott nekem, hogy nem biztos, hogy kibírja ezt az évet, ő egy 2.5 és egy 10 éves fiúra vigyáz, és a kicsi mindenki idegeire megy.De szerintem ki fogja bírni, mert a hétvégi bulikon a feketék és az arabok, akikre már nagyon fáj a foga, mejd feltöltik energiával. Visszamentünk Neukeferlohba, kifizette a cigit és a Túró-rudit, amit hoztam neki. F6 körül jött haza Andreas a gyerekekkel, én meg átbicajoztam Vaterstettenbe a boltból joghurtot és ásványvizet venni. A vízre azt mondta Andreas, nem kell venni, a pince tele van vele, a nagy bevásárlásoknál szoktak venni dobozszámra. Elmondta azt is, hogyan kell bejelentkezni Neukeferlohban, hogy hivatalos legyen az ittlétem, de ez még nem a munkavállalási engedély, azt Münchenben kell valahol.

8-ra mentem Ildiékhez a talira, amit az ottani anyuka szervezett nekünk, délután is épp akkor voltam ott, amikor megvette a rágcsálnivalókat. Ildinél 6-an voltunk, abból Réka, Ildi, én most jöttünk szeptemberben, a többiek több, mint egy éve vannak itt. Meséltek az élményeikről, mutattak fotókat, boroztunk portugál borral, nasiztunk mindenféle kikészített nasit . Rékánál az apuka Berlinben dolgozik, ott is van a családnak egy lakása és elmesélte, hogy múlt hétvégén őt is elvitték, még városnézés is belefért.

Két utcányira lakom Ildiéktől, f12-re hazaértem.

Másnap én vittem a gyerekeket az iskolába, Moritz 7 után 10 perccel kijelentette, hogy gyalog menjünk, mert már unja a mindennapi bicajozást és autózást.Leo és én bicajjal akartunk menni, úgyhogy Moritz gyalogolt, mi bicajoztunk, de Moritz mellett tolva a bicajt. Visszafelé lefagytak az ujjaim, és hazaérve a bicaj nem arra dőlt, amerre akartam és hatalmasat estem. A tenyerem még jobban elkezdett fájni és kék folt került a combomra, amúgy jól voltam.

Megreggeliztem, majd bejelentkeztem a megadott hivatalba, ahol elmondtam, mit szeretnék, mire a pasas megkérdezte: "Maga külföldi?"

Gratuláltam az éleslátásáért.

Adott egy nyomtatványt, ami a lakó- illetve tartózkodási hely bejelentésére szolgál, azt kellett kitöltve visszavinni.

Ezután a bolt majd otthon hajmosás és indultam Münchenbe megnézni, hol a suli, 1 és negyed óráig tart az út oda.

Amikor hazaértem, csörgött a telefon, Sabine Gall hívott, ahová takarítani fogok járni, kérdezte, hogy ma f8-ra át tudok-e menni másfél órára a gyerekeire vigyázni, mert ő szülői értekezletre megy a férje meg dolgozik. Elsétől megkérdeztem, azt mondta, mehetek.

4-re mentem a gyerekekért, megint a  kavar:Moritz gyalog, Leo bicajjal, és Moritz engedett, mondta,menjek Leoval bicajjal, mert Leo erősen ragaszkodott ehhez, de a versenyzésbe nem mentem bele.

Otthon nekiestek a hűtőnek, jó, hogy vettem joghurtot, mert fejenként két pohárral megettek belőle 1-1 szelet nutellás kenyérrel. Majd leültek legozni.

6 után jöttek haza a szülők, Else kitöltötte a tartózkodási-hely bejelentő lapot, 8-kor elindultam Baldhamba, 15 perc az út gyalog, két lányra kellett vigyáznom. Különös, hogy így egy idegenre bízza a gyerekét, de persze Vera biztosan mesélt rólam. Gyönyörű, hatalmas kertes családi házak vannak errefelé, már járt az agyam, nehogy valami 10 szobás csodapalotát kapjak takarítani. Amikor becsöngettem, épp jött két kislány bicajjal és kérdezték, hogy Gall-ékat keresem-e. Mondtam, hogy Igen, mire bemutatkoztak, hogy ők a lányaik.

Egy ikerház jobb oldali házába mentünk be. A gyerekek nyitottak voltak, érdeklődőek, úgy tűnt, megszokták, hogy a szüleik helyett idegenek foglalkoznak velük...

Sabine, az anyuka, megmutatta, hogy mi lesz a feladatom, akonyhai munkákon kívül minden, még a gyerekek is arra kértek, ne pakolgassak az ő asztalukon. A kisebbik lány, Ann-Sophie 6, a nagyobbik, Natalie 8 éves.

A kicsinek n9-kor, a nagynak f9-kor kellett ágyba mennie, anyuka mondta, hogyha kötekednek, szemtelenek, nyugodtan kiabálhatok velük, ne zavartassam magam.

Ann-Sophie társasjátékoztam, közben Natalie is bejött, akkor angoltanulással kapcsolatos társast játszottunk.

Eljött a lefekvés ideje, kérdeztem tőlük, hogy szokott-e anyukájuk esti mesét olvasni nekik, azt felelték, hogy néha szokott. Natalie megmutatta a két kedvenc könyvét, olvastam neki egy mesét az órákról és egyet egy családról. Aztán a kicsi levette a zokniját és a szemüvegét, betakarózott, mi Ann-Sophie-vel jó éjszakát kívánva kimentünk a szobájából. Semmi ellenállás nem volt, nagyon örültem!

Aztán Ann-Sophie is lefeküdt. Lementem a nappaliba, újságokat olvastam, hangosan, és Ann-Sophie szólt, hogy halkabban olvassak. Mi lett volna, ha TV-zek? Mert anyuka először azt kínálta fel arra az időre, amikor lefeküdnek a gyerekek, csak én nem szeretek TV-zni.

10-kor érkezett meg Sabine egy másik nővel, kaptam 15 EUR-t, ez 3 órára jár, és megkérdezte, honnan jöttem. Jókor kezd el ismerkedni azzal, amire rábízza a gyereeit...

A hazaút nem bonyolult, Sabine felajánlotta, hogy hazavisz, de én simán bevállaltam a biciklit. De a bicikli lámpa nem működött, az út pefog nem volt kivilágítva, úgyhog vakon mentem, csak akkor volt fény, amikor egy-egy elheledó autó megvilágított az utat. Nagyon ideges voltam, féltem.

Neukeferloh már jól ki van világítva, ott már biztonságosabb volt az éjszakai közlekedés. Reggel Else mondta, hogy aznap ő viszi-hozza a gyerekeket, engem arra kér, hogy kívülről mossam le az ablakokat. Belül tele van mindenféle dísszel és virággal, nehéz hozzáférni. Hőség volt, és persze belül is letakarítottam az üveget, mert anélkül olyannak tűnik, mintha nem csináltam volna semmit. Nutellát ettem üvegből, és ezzel elkezdődött egy elég durva Nutella-evős időszakom. Olvastam, és Annával, az orosz lánnyal beszéltem meg talot másnapra. 4-kor jött haza Andreas, addigra szerencsére kész voltam, nem akartam, hogy lássa, amint a konyhaasztalon térdepelve mosom az ablakot. Else megköszönte az ablakpucolást és meglocsolta a virágokat a szobámban, és érdeklődött  afelől, hol tarta a tartózkodási engedélyem bejelentése. Leo és Else játszótérre mentek, Moritz pedig   pizzériába akart menni az apjával, és engem is megkérdeztek. Szívesen csatlakoztam, akartam Moritz-cal lenni Leo nélkül. Egy közeli pizzériába mentünk Vaterstettenbe. Jó volt, sokat beszéltem, és amit ők mondtak, annak is értettem a 90%-át.

Andreasnak mondtam, hogy szóljanak, ha valamit nem úgy csinálok, ahogy ők elvárják, azt felelte, a lényeg az, hogy amikor nincsenek otthon, törődjek a gyerekekkel. Furcsálltam, hogy a főzés miatt nem szóltak, de én agamtól nem állok neki, csak ha muszáj.

Andreas bankkártyával fizetett, elkezdtünk a bankokról beszélgetni, tök jó, hogy a szakszavakat is jól ismerem. Zöldséges pizzát ettem, de az olivabogyókat leszedtem előtte, mert azt nem szeretem. Végül 36 eurot fizetett hármónkra Andreas, ami hatalmas összeg a szememben 3 ember étkezésére...F8-ra értünk haza, Elséék utánunk érkeztek meg.Holnap kezdődik a Sörfesztivál, a bajorok Wies'n-nek mondják, mi pedig Sörfesztiválnak (is).Az egész város, újságok, rádió lázban ég...

[juditta]

Egy év Münchenben (2003.09.14.)

Csütörtökön reggel zuhogó esőben bicikliztünk az iskolába a gyerekekkel, egymás mögött tekertünk: Mortz, Leo, én. Leo pityergett útközben, hogy fázik a keze, a sulihoz érve pesig nem akartam engedni, hogy a sisakot a biciklivel együtt odaláncolják a tartóhoz de Moritz meggyőzött, hogy mindig így szokták.

Ezután otthon főztem, majd 10-re Vaterstettenbe mentem egy orosz lánnyal, Annával találkozni, akivel a múltheti au-pairtalálkozón ismerkedtem meg. Egy barátnőm mondta, hogy milyen nagy élmény nem német anyanyelvűekkel németül beszélni, no nekem így elsőre nem volt az, mert egyrészt nem voltunk egy szinten, másrészt nagy történetmesélés nem igazán lehetséges az állandó visszakérdezgetések miatt...

De azért jót sétáltnk a városban, ő 20 éves, most van először külföldön, egy gyerekkel kell foglalkoznia, de a házimunkája több, mint nekem van.Akkor úgy gondoltam, nekem a magyar lányo lesznek a társaságom, hacsak nem ismerek meg német fiatalokat, mert ez így nagyon döcögős és élvezhetetlen.

Kettő után hazaértem, ettem a finom tésztámból, kipakoltam a mosogatógépből, áthúztam a gyerekek ágyneműjét és 4-re értük mentem a sulihoz. Amikor hazaértünk, rohantak a hűtőhöz, joghurtot vettek elő, lehuppantak a tv elé, és kérték, hogyvideón továbbnézhessék a mesét, amit tegnap kezdtek el nézni. De a videót nem tudtam bekapcsolni, 20 perces próbálkozás után felmentünk Moritz szobájába, ő legóból vízerőművet épített fogaskerekekkel, Leoval meg egyéb más játékokat játszottunk, amiközben egyszer meglökte Moritz építményét, aki persze felsikított, amire persze Leo sírva szaladt ki a szobából. Megvigasztaltam, de amikor visszamentünk Mritz-hoz, ő lego-val kezdte az öccsét dobálni, azonnal leállítottam.

Kis játék után tv-ztünk, ők meg is vacsiztak közben tésztát és nutellás kenyeret, én is kajáltam és nemsokára megjöttek a szülők. Aztán felmentem a szobámba, írtam, olvastam.Pénteken reggel az iskolához érve Leo megkért, kísérjem be őt az osztályterembe, mire Morit ordítozott, hogy ez milyen hülyeség. Én jeleztem neki, hogy mehet önállóan az ő osztálytermébe, Leoval pedig elindultam az ő osztályterméhez, és az ajtóban jelezte nekem, hogy mostmár elég.

Hazamentem, vasaltam, meglocsoltam a virágokat, újságokat olvastam, nasiztam gumicukrot, kekszeket. F3-kor hazajött Else, egy óra múlva Andreas, majd Else elment a gyerekekért. Én végig fent voltam a szobámban. F6 körül szólt be Andreas, hogy megyek-e a nagymamája 95. szülinapjára, én mondtam, hogy ha nem zavarok, akkor szívesen. Azt felelte, egyáltalán nem zavarok.

Amikor láttam, hogy Andreas bajor népviseletbe öltözött, én is az elegáns fekete nadrág-világos blúz kombót vettem fel. Else pedig megjelent farmerben, aportcipőben és bőrdzsekiben. Ezek is jól összeöltöztek...

Unterhachingba mentünk egy étterembe, ahol egy hosszú asztalt már körbeültek a családtagok. Amíg üdvözölték egymást a családtagok, addig csak álltam és néztem, nekem csak Andreas szülei voltak ismerősek, mert velük már találkoztam. Megismertem Andi lánytestvérét, aki Svájcban él és 3 gyerek van, egy 10 hónapos ikerpár és egy 6 éves kislány. Voltak néhányan bajor népviseletben. Az ünnepelt, a gyerekek dédmamája nagyon kedvesen fogadott, minden jót kívántam neki a születésnapja alkalmából.

Kialakult az ülésrend is, én Andreas és a nagybátyja között ültem. Szemben pedig a húga, Moritz és a többi gyerek ült. A nagybácsi elmesélte nekem, hogy ő is járt Budapesten, és szerinte jó  lesz, aha jövőre Magyarország csatlakozik az EU-hoz, biztosan változni fognak a dolgok. Az előttem lévő pezsgőt gyorsan felhajtottam. A gyerekek rendeltek először, mindketten pizzát. Majd én is pizzát, 4 sajtosat. A szülők vegyes haltálat, tenger gyümölcsei előételt rendeltek. Andreas végigmutogatta, hogy ki kicsoda, ott volt a dédmama húga is. Még beszélgettem egy rokonnal, jól éreztem magam. A gyerekek végig dumáltak, csinálták a műsort. A vegyes haltálból egy rák kipattant a kardigánomra, amikor Andreas vágni akarta, a törtöö kisujja miatt be volt gipszelve a jobb kezem nem volt valami határozott a vágása. Elsétől is megkérdeztem a családját, ők Dresdában élnek. A pizzával úgy jóllaktam, hog ydesszertet már nem kértem, ráadásul előtte egész nap nassoltam az otthoni rágcsákat. Amikor kihozták az édességet, mindenki csak nézett kikerekedett szemekkel,mert óriási adagok voltak. Else kiment focizni a gyerekekkel. Végül f11-kor indultunk haza a Ford Galaxy-val. Leo elaludt a kocsiban, őt Else a karjában vitte be az ágyába.

Szombaton a f10-es családi reggeli után a család uszodába ment, én pedig porszívóztam, mosogattam, ilyesmi.

Délben találkoztam Ildivel, gyalog mentem, Else használta a bicajt, Ildivel pedig Baldhamba mentünk fotókat eőhívatni a családjának. Ildi 21 éves, komlói lány, piercing az orrában, köldökében, tetoválás a hasán, rövid fekete haj, és mostanáig a Pécs Plaza Casino-jában dolgozott. Neki a család nem fizeti a helyi bérletét.

Bementünk Münchenbe, üzletekben mászkáltunk, ő el van ájulva attól, hogy mennyi minden van ott, ami Pécsett nincs.

Fagyiztunk, beszélgettünk, az ő námet családja nagyon közvetlen és bizalmas vele, a házimunkát együtt csinálják, és van közös téme is a testszépítéssel kapcsolatosan, ugyanis anyuka vállalt magán pár plasztikai műtétet, hogy 43 évesen úgy nézzen ki, ahogy kinéz.

Ildivel nem azonos az értdeklődési körünké s az értékrendünk, ennek ellenére jól eltöltöttük együtt a napot, sőt S-Bahn felújítás miatt egy kis eltévedési kalandunk is volt, végül csak sikerült Vaterstettenbe értnünk, onnan még 25 perc gyalog hazáig, este f12-re értem haza, Andreas még ébren volt, tv-t nézett.

Vasárnap reggel f7-kor arra ébredtem, hogy nagyon éhes vagyok, cornflakes-et késztettem tejjel, nagyon jólesett! Közben lejött Andreas, kérdezgette, hogy vagyok és említette újra, milyen fontos a vízumom. Hozzáfogott megterteni a reggelihez a családnak, én neteztem az irodában, majd átmentem Ildihez, mondta, hogy Ginával találkozunk ott Neukeferlohban.

Otthon hajat mostam, a gyerekek társasjátékoztak az étkezőben, majd bementek Moritz szobájába játszani. F1-kor hívta őket az apjuk ebédelni, Leo nem akart menni, mire Moritz azzal jött vissza, hogy csak akkor mennek moziba, ha előtte ebédelnek. Moritz furfangos volt, így hívta Leo-t:

"Gyere már, én sem vagyok éhes, eszek egy kis salátát!"

Ebéd: párolt zöldség (répa és hagyma), marhapörkölt gonbával és rizy, plusz egy pohár bor ki volt töltve nekem is. Kicsit fejembe szállt az alkohol így vasárnap kora délutánra, mosogatás közben kicsit kitisztult a fejem. Ginával és Ildivel átbicajoztam Vaterstettenbe, onnan S-Bahn-nal beutaztunk a városba, ahol szokásos módon sétáltunk, beszélgettünk, a hatalmas, gyönyörű Angol Kertben is jártunk 7 -re értem haza, vacsoráztam, a család tv-zett, majdvitték a gyerekeket fürdeni, lefektetni. Utána Else gyertyákat gyújtott, bort töltött maguknak, leoltotta a villanyt és leültek Andreas-szal tv-zni. Neteztem, hallottam, ahogy Leo kiabál: "Mama!"Bementem hozzá, akkor a takaró alá bújt, 5 perc múlva még mindig nyitott szemmel feküdt, megkérdeztem tőle, olvassak-e neki mesét, amire bólintott. Egy vár történetéről találtam mesekönyvet azt kezdtem el olvasni, minde oldalon találni lehetett egy szerelmespárt, ő még azt is keresgélte közben. Kis idő múlva Andreas bejött leoltani Leo szobájában a villanyt, nevetve mondta a fiának: "Mi az, nem tudsz elaludni? Moritz már alszik."

Ahogy kimentem, hallottam, hogy újra anyukáját szólongatja, gondolkoztam, hogy szólok Elsének, de mégsem reagáltam. 

[juditta]

Egy év Münchenben (2003. 09. 10.)

Kedden (szept 9.) már kezdődött a suli, csokis-mogyorós reggeli volt az asztalon, de aznap még nem nekem kellett vinnem a gyerekeket az iskolába, de Andi mondta, hogy elkísérhetem őket, mert a másodikiosok előadást tartanak az elsősökek , amit a szülők is megnézhetnek. Nem mentem, mert f10-kor találkám volt Rékával.

Volt pár olyan dolog, amit meg kellett, hogy mutassanak nekem: a szeletív hulladékgyűjtést és hogy hogyan kell a két távirányító 3 gombjával bekapcsolni a tv-t, amit főleg vasalás közben nézek majd.

Kaptam biciklit, az s-Bahn megállóig azzal mentem el, 15 perc, gyalog pedig fél óra. Egy óriási bicikliőarkoló van a megálló mellett, rengeteg biciklivel, felírtam a saját bicajom jellegzetességeit, hogy megtaláljam, amikor visszaérek.

Rékával nénány ismert turistaútvonalat jártunk be Münchenben. Réka nagyon beszédes, és a humorunk is passzol, jól érzem magam vele. Most nincs sok turita Münchenben, állítólag nyáron hömpölyög a tömeg. Voltunk az Alter Hof-on és a Hofgartenben, amiről úgy ír az útikönyv, hogy a wittelsbachi hercegek rezidenciája volt.

Megtaláltuk a piacot (Viktualien Markt), ahol rengeteg sajtot, halat, felvágottat, gyümölcsöt árulnak.

Nézegettünk mobilokat, Réka szeretne venni egyet erre az évre, amíg itt van.

Amikor délután hazaértem, Andreas anyukája is ott volt, de mire átöltöztem és lementem enni, már Else haza is vitte őt.

Kaja után vasaltam, közben csengettek, és a szomszéd utcáról jött át egy nő a 2 gyerekével és a bébiszitterrel. Ő volt Ildikó, akiről Vera is írt, a mama hozta bemutatni és meghívott engem és még néhány magyar au-pairt jövőhét szerdára egy összejövetelre 8-tól. Kérdeztem Ilditől, mikor érkezett, mondtam "Ma, és de jó magyar szót hallani!"

Andi szólt, hogy megvan a vízumom, Budapestre kell értemenni, és amíg nem kapom kézhez, addig vendégként vagyok náluk.

7 után a szülő elmentek ottonról, és 8-kor fogmosás és fürdés volt a gyerekeknek, Leo megmosta a fogát, majd ruhástól befeküdt az ágyba, odaadtam a pizsamáját, és kérte, menjek ki, egyedül öltözik át. Moritz szintén átöltözött, átjött Leo szobájába, és elkezdtek az ágyon ugrálni, sikítozni, én meg összehajtogattam a ruháikat addig. Kérdeztem, olvassak-e valamit, Leo átrohant a másik szobába és egy Asterix képregényt hozott, kivettem a kezéből, hogy azt majd holnap. Aztán kezdtek volna verekedni, de az első "Nem!"-re abbahagyták.Leo-t átcipeltem a szobájába, a kislámpát égve kellett hagyni, az ajtót pedig nyitva. Átmentem Moritz-hoz, ő épp sirdogált, kérdeztem, fáj-e valamije, hiányoznak-e a szülei, és hogy nála is hagyjak-e égve lámpát. Rámutatott, hogy melyiket, majd befordult a fal felé. Visszamentem Leohoz, megkérdezte, mikor jönnek mamiék, mondtam, mire reggel felébred, itt lesznek. Ekkor nyílt a bejárati ajtó. Andreas kipaterolta Moritz-ot a fürdőszobába kezet és fogat mosni, ekkor láttam, milyen rettenetesen retkes maradt a keze. Ezután felmentem a szobámba, hallottam, hogy mág 9-ig beszélgetnek.

Szerdán én kísértem a gyerekeket az iskolába, biciklivel mentünk, de erről korábban nemvolt szó, úgyhogy induláskor a "puha a kerék" c. Játékkal kezdtünk, Leo-ét nem is sikerült rendesen felpumpálni. Nem találtuk meg a lakatjukat, odaadtam nekik az enyémet, ami azt jelentette, hogy én gyalogolhattam. Nem szeretek biciklizni, de itt a távolságok miatt nehéz néllküle, messze van a bolt, a vasútállomás, stb..

A suliból hazaérve várt egy cetli az asztalon, hogy vegyek kenyeret, tejet és wc-papírt, még délelőtt, mert délután a bolt be van zárva és a földszintet porszívózzam fel. Könnyen odataláltam a bolthoz. Olyan kenyeret kerestem, amit láttam, hogy esznek, de nem volt. Sima barna kenyeret vettem, egy egészet, meg kb. Egy levágott harmadot. 8.82 EUR-t (2280 Ft-ot) fizettem 2 l tejért, alig egy kiló kenyérért és egy 8 db-os wc-papírért. A másik utcában jártam már, de nem hagyott nyugodni a dolog, visszamentem, és a pénztárost megkértem, magyarázza el, mi mennyibekerült, mert ez nagyon sok így. A kenyér dobott rajta: 3.6 EUR volt. A többi elmegy: 1 l tej 0.79 EUR, a wc- papír 1.99 EUR.  Mindent átszámolok. Gina, aki két éve van itt, már nem számolja át az árakat Ft-ba, Andreas pedig azt mondta, visszasírja a Márkát.

Amíg sétáltam vissza a boltból, arra gondoltam, biztosan veszekedni fognak velem a bevásárolt dolgok miatt, de nem. Kiporszívóztam és folyton néztem az e-mailjeimet, hogy mikor írnak a szüleim, akiknek még jobban újdonság volt a net, sőt anyukám teljesen el is zárkózott tőle, apu volt nyitottabb kicsit. Úgy döntöttem, elmegyek Possenhofenbe, ahol Erzsébet királyné született.

Vittem olvasnivalót is az útra, az S-Bahn, amivel mentem, nem vitt el addig, hanem hamarabb, a Starnberg-i tónál a végállomáson szálltam ki. Gyönyörű!

Besétáltam egy stégre, le lehet látni a tó aljára, a vízen pedig hattyúk úszkáltak. Gondoltam, a tó partja mentén elsétálok Possenhofenbe, de sajnos a tó partján nem vezetett út, a kis utcákon pedig félórai séta után úgy elkeveredtem, hogy azt se tudtam, hol vagyok. Emberrel nem is találkoztam, csak autók menetk el mellettem. Végül egy gyerekotton mellett sikerült beszélnem egy fiúval, elmondta, merre menjek Possenhofenbe. De az is félóra séta, úgyhogy a Starnbergbe visszavezető buszamegállót is megmutatta. Amíg ott vártam, észrevettem, hogy a bérletem nem is jó ott, mert a város és környéke zónákra van osztva, és Else ide nekem nem vett bérletet.

A jegy árát kikészítettem magamnak, hogyha ellenőr lesz a buszon, úgy teszek, mint aki úgy tudja, nála lehet jegyet venni, de megúsztam. Nem tudom, hogy az az S-Bahn, amivel én jöttem, miért nem ment tovább Possenhofenig, mert amelyek azóta jöttek, mind tpvábbmentek, és így is volt írva.

Rohantam haza, 1 óra 40 percig tartott az út, persze, mert sétálnom is kellett az S-Bahm megállótól hazáig. Else és a gyerekek ottohn voltak, főztem fél kiló tésztát, azt büdös sajttal és paradicsomszósszal ettem, hű, de jólesett! A megmaradt tésztából másnapra terveztem tojásos-fokhagymás tésztát készíteni. Else megmutatta a mosogatógép és a mosógép használastát. A mosógépben a gyerekek gatyájával mosom a bugyijaimat, mert ugye nem gyűlik össze olyan sok, hogy csak azért érdemes legyen beindítani a gépet.

Esténként Andi és Else borozni szoktak a vacsihoz ivott sörözés után, reggelente ott találom az üres borospoharakat a nappaliban az asztalon. 

[juditta]

Egy év Münchenben (2003.09.07.)

Elindultam sétálni "csak úgy". Egy ajándékboltban vettem bélyeget, és séta közben elértem Vaterstetten-t, ahol az az S-Bahn megálló is van, ami bevisz Münchenbe. Amikor hazaértem, megérkeztek a szülők is, Andreas kérdezte, megyek-e velük bevásárolni, persze mentem, nem is értettem a kérdést. Szerintem alap a környék és egymás megismerése miatt, hogy menjek. A családi Ford Galaxy-val mentünk, az S-Bahn megállónál vettek nekem bérletet a tömegközlekedésre (59 EUR), majd egy hulladéklerakóban kirakták a szemetet és továbbautókáztunk egy élelmiszerboltba, ami leginkább a Penny-hez hasonlított nekem.

Hazaérve else elkezdte készíteni a vacsit, odaadtam neki a Debrecenből vitt bort és megkérdeztem tőle, mik lesznek a feladataim. Nyoma sem volt sem szigorúságnak sem német precizitásnak a válaszában: A vasalás nagyon fontos, mert ő azt utál, (én imádok) a mosást ő csinálja, de ha gondolom, megmutatja, hogyan működik a mosógép és moshatok magamra.

Megkérdeztem a főzést. Else nevetett és mesélte, hogy a gyerekek délben esznek főtt kaját, ők nem igénylik, szóval rám bízzák. Vera, az elődöm csütörtökönként főzött.

Én csak akkor szeretek főzni, ha valaki bevásárol hozzá, úgyhogy örülök ennek az opciónak, hogy rám bízzák.

Fent voltam épp a szobámban, amikor megérkeztek a gyerekek, hallottam az ordítást a földszintről, lememtem, Else a konyhában volt Moritz-cal, köszöntem, vissaköszönt és elszaladt. Andi pedig Leo-val málnát szedett a kertben, kimentem köszönni, ő köszönés nélkül szaladt el. Öszintén szólva, nem tudom, ki volt a félénkebb, ők vagy én, csak én már nem tehetem meg, hogy elszaladok.

Hamarosan vacsiztunk: Az asztalra ki voltak téve kaják: magvas kenyér, sajt, szalámi, egy tálban feldarabolt sült csirke zöldségekkel és joghurttal, különböző szószok, tej, almalé, sör, víz. Bármit lehetett enni, otthon éreztem magam.

Moritz mesélte, mi volt az állatkertben, ahová a szülinapozás keretében mentek. Leo sokáig az anyjához bújva ült velem szemben, és onnan szemlélt, én pedig őt barátságos arcot vágva. Egy üdítős üvegen keresztül kukucskált felém, ezalatt kéérdeztem meg, hogy ő is etetett-e állatot az Állatkertben. Ő az anyjához fordult és bajor nyelv szépségével kijelentette neki, hogy "Nem értem".

Aznap megmutatták, hogyan tudok internetezni az irodában lévő gépen.

Szombaton reggel a gyerekek együtt játszottak Moritz szobájában és odaadtam az ajándékaimat, amiből a legjobban a Rubik kocka tetszett nekik, kb. 5 percig. Amúgy lego- és foci-mánia uralkodik náluk, mint a legtöbb 6-8 éves kisfiúnál.

Reggelire hasonló ételek voltak, mint vacsoránál, csak nem volt csirke és sör, viszont volt kávé és tea.

Else már kétszer járt Debrecenben, ők is érdeklődtek, jártam-e már Németországban. Meséltem Marsbergről, ahol 2 hetet töltöttem 14 éves koromban cserediákként, de arról még nem hallottak.

Ezután lejátszottam életem első csocsómeccsét, majd Leo matracokból házat épített magának és elrendelte, hogy én is aludjak. Eljátszottam a Boci, boci-t a pianón. Ezután ruhacsipeszből raktunk ki emberformákat, majd fociztunk, ekkor szólt Else neki, hogy pakolja az iskolai cuccokat. Szép, de hatalmas Harry Potter-es iskolatáskája van.

Andi szólt, hogy ha éhes vagyok, ehetek bármit, ők nem tartanak nagy ebédet, ha délután nagyihoz mennek.

Ettem magvas kenyeret magvas joghurttal. Andi csodálkozott, hogy lehet joghurtot kenyérrel enni... Mesélte, hogy az első lány, Ágnes nagyon sok nutellás kenyeret evett, Vera inkább lekvárosat. Kérdésemre, ők miket esznek, felelte, hogy rengeteg tésztát, de  csak sósat, édeset nem, húst pedig ritkán. Hosszú, karcsú pohár sörrel mindig áll az asztalon.

Megismertem Andi munkakutyáját, egy nagy fekete, barátségos rottweiler, Kármin a neve. Amíg Else elment megsétáltatni, mi játszottunk Ki nevet a végén?-t, amit ajándékba hoztam nekik, Leo végigizgulta az egészet. Amikor Else visszajött a kutyasétáltatásból, összekészültünk és átmentünk Unterhachingba Andi anyukájához. Az autópályán előfordult, hogy 180 km/h-val mentünk, ami nekem újdonság és hajmeresztő sebesség volt.

A nagymamánál a gyerekek első útja a legós ládához vezetett, és rögtön nekikeztdtek építeni. Házi áfonyás és almás sütiket ettünk, aztn én csak bóklásztam ott a hézban, újságokat nézegettem, leültem a gyerekekhez, a többiek a teraszon beszélhettek. Utána kirándultunk egy kisebb dombra, a nagyi kérdezgetett tőlem dolgokat, de ő bajor németül beszél, alig értettem, mindig megismételtettem vele a kérdést, amitől persze szakadozott abeszélgetés...

Visszaérve a házukhoz megvacsoráztunk, háromféle sajt volt és háromféle hús, amit Svájcból kaptak Andi húgától. 8 óra körül értünk haza.

Küldték a gyerekeket lefeküdni, szokják, mert ha a suli elkezdődik, ekkor kell lefeküdni. Mondjuk ezt sosem értettem, ha nem fáradtak, felesleges, ha fáradtak, úgyis kidőlnek.

Vasárnap már f8-kor lementem reggelizni, olyan éhes voltam, Andi is ott volt, mondta, Vera hétvégén 10-11-ig aludt. Hát igen, nem szabad általánosítani egy nemzetből származó embereket....

Vasárnap ment a család sétálni, de nekem nem volt kedvem, felporszívóztam a padlószőnyegeket, aztán felhívtam Ginát, de nem volt otthon, visszahívást ígért az ottani apuka. Aztán fekhívtam a baldham-i nőt, ahol Vera takarított, és most én venném át a munkáját, ő pedig azt mondta, szerdánként tudok menni, de most még nem, hanem kérte, csütörtökön hívjam vissza. A másik bébiszittelős helyen nem vették fel a telefont.

Amikor visszajöttek a sétáról, Andi leült Moritz-cal házi feladatozni, ő most lesz másodikos, én pedig Leo-val társasoztam, amíg el nem kezdődött a "Die Maus", ami itt egy nagyon népszerű műsor, mi otthon tesómmal utáltuk.

Gina visszahívott, f1-re beszéltünk meg találkát a Vaterstetteni S-Bahn megállóban. Megismertük egymást, eljött vele Réka is, aki egy hete van itt.

Gina bombóvári és két éve van itt, Réka pedig szombathelyi, 22 éves. Hétfőre terveztem, hogy beiratkozom a nyelviskolába, de aznap volt időnk, úgyhogy menünk a Volkshochschule-ra, tudtak segíteni, mert ők már előző napon beiratkoztak.

Egy szövegírás t esztet kellett kitöltenem 10 másik jelentkezővel egy teremben. Ki is javították utána, a nyelvtani 50 pontos feladatból 2 hibám lett, a másik is elég jól sikerült, úgyhogy a tanár megkérdezte, nem akaroke Oberstufe-ra jelentkezni.

Kiszaladtam a csajéoktól tanácsot kérni, azt mondták, a Mittelstufe 3-at csináljam, meg, az az otthoni felsőfok. Az Oberstufe az anyanyelvi szint. 228 EUR-ba került, és ha meglesz a vízumom, visszakapom a felét.

Később sétálgattunk a városban, vasárnap révén zárva voltak az üzletek, mi Rékával az elmúlt napok új élményeit osztottuk meg egymással, Gina pedig tanácsokkal látott el bennünket.

7- re Vaterstettenbe au-pair találkozóra mentünk, környékbeli lányok találkoztunk, de nem volt nagy szám, 8 után eljöttünk, a lányok szerencsére hazakísértek. Az S-Bahn megállótól egy erdő mellett kell elmenni, Gina mondta, kérjek a családtól én is biciklit, Verának volt. Nagyon szerencsésnek éreztem magam amiatt, hogy megismertem a két lányt, és 20-án jön Ildi nevű lány is au-pairkedni a környékre, az ő családja összejövetelt szervez nekünk, hogy Ildi is megismerje az előző lány, Kati barátnőit és minket.

Amikor hazaértem, a család épp TV-t nézett. Másnap reggel Else bevitt Münchenbe, vissza kellett mennem a suliba, mert délutáni időpontra iratkoztam be, de nekem csak d eélelőttjeim szabadok. Amíg várakoztam a nyitásra, sétálgattam a környéken, és egy pékségnél nem bírtam megállni, hogy ne vegyek egy vaníliás-pudingos sütit, pedig megfogadtam, hogy kajára nem költök. Sikerült átiratkoznom délelőtti időpontra!

[juditta]

Egy év Münchenben (2003. 09.05.)

Anyu egy dolgot kötött a lelkemre: Senkinek ne adjam oda az útlevelem.

Apuval elhoztak engem a Déli Pályaudvarhoz, innen indult két, 9 személyes busz este 8-kor Münchenbe. A busz sofőrje elkérte az utasok útlevelét. Odaadtam, elbúcsúztam a szüleimtől. Hogy bennük mi játszódhatott le, az akkor eszembe se jutott, de nem is érdekelt, annyira vágytam már végre Münchenben lenni a kétgyermekes családnál, ahol tavaly egy másik magyar lány au-pairkedett, idén pedig engem választottak, én pedig őket.

Mielőtt elindult volna a busz, meggondoltam magam, és átszálltam bőröndjeimmel a másik buszba. Ott hátul két német ült, én a középső sorban egy idősebb nővel, előttünk pedig a sofőr, Gábor egy lánnyal.

Ez a lány Salzburgig utazott, ugyanúgy két gyerek mellett au-pairkedik, ahogy én fogom csinálni. A mellettem ülő nő nem gyerekeket felügyel és szórakoztat, hanem egy hatalmas villában takarít és főz.

Budaőrsön megálltunk felvenni még egy utast, és ott megkérdeztem Gábortól, nála van-e az útlevelem. Csodálkozott, nem értette, miért lenne nála. Elkértük hát a másik busz soforjétől, és innentől megkezdődtek a sztorizások útlevelekről. Olyan, mint a szülés, mindenkinek van egy története...

Igaz, hogy éjjel utaztunk, de egy óránál többet nem bírtam aludni, a többiek sem nagyon.

A magyar-osztrák határon a határőrök bekukkantottak a buszba, de ellenőrzés nélkül továbbengedtek minket.  Bécsben megálltunk Schönbrunn előtt. Gyönyörű! Útközben megettem, ami nálam volt: sajtos szendvicset és Albert kekszet meggylekvárral.

A többiek is falatoztak, a söfőr csak kávét ivott ásványvizes üvegből.

Az elődöm, Vera üzent nekem, hogy nagyon izgul miattam és hogy Münchenben vár engem a barátnője, Gina. Volt egy megérzésem, hogy nem fogunk kijönni.

Az osztrák-német határon már csak a széles utakból látszik, hogy itt valaha határellenőrzés volt, most csupán büfé van telepítve.

Salzburg után előre ültem, a sofőr elsírta, hogy 7 éve sofőrködik, alig látja a gyerekeit, fáj mindene, unja az utakat. Münchenbe érve rendőrök állították meg a kisbuszt, zseblámpával bevilágítottak az utastérbe és jó alaposan átnézték az iratainkat. Mérges voltam, már majdnem 4 óra volt, alhattak volna ők is inkább otthon.

Nemsokára Lippl-ék háza előtt álltunk Neukeferloh-ban, akikkel még sosem találkoztam személyesen, csak fotón láttuk egymást, és akikhez egy évre vállaltam az au-pairkedést két kisfiú mellé. De mégsem voltak teljesen idegenek, mert ismertem Verát, aki előttem dolgozott ott, és egyszerűen nem volt más opció előttem, mint hogy minden rendben lesz.

Egy kisebb utcából nyíló házsor egyik házában laknak, a ház mögött gyep, aztán fenyveserdő.

Andreas-szal, az apukával bal kézzel fogtunk kezet, mert a jobb keze be volt gipszelve. Szőke, de barnára barnult, mosolygós, bajor arcú fiatal apuka. Anyuka, Else nagyon csinos, sportos nő, ő is lebarnult, mosolygós, de nem barátságosságot sugároz, inkább határozottságot és közömbös jókedvet.

A falak tele vannak fotókkal a családról, gyerekekről. A ház négy szintes, beton csigalépcső vezet fel az egyes emeletekre. Legalul van a pince mosógéppel, csocsóasztallal, kis trambulinnal, pianínóval, darts-cal és egy nagy matraccal, ahol a gyerekek kuckózni szoktak. Eggyel fentebb, a földszinten van a nappali és az étkező hatalmas területen, innen nyílik a konyha és innen lehet kimenni hátra a kertbe.

Azt mondták, a hűtőből bármit ehetek, majd megkérdezték, hogy kávét vagy inkább teát szoktam-e inni. Mondtam, hogy inkább teát, mire felnevettek, hogy úgy látszik, ez magyar szokás.

A nappaliban van egy közepes nagyságú tv, rengeteg könyv és újság, hangosan ketyegő falióra, egy nagy piros sarok-ülőgarnitúra és cserepes virágok.

Az első emeleten van a két gyerekszoba, az érkezésemkor a kisebbnek, Leo-nak a szobájába mentünk be, hogy kihozzunk nekem egy törülközőt. A kicsi nem ébredt fel a villanyoltásra, csak a szőke fejét láttam a takaró alól.Ezen a szinten van a család fürdőszobája és egy irodának berendezett szoba.

A legfelső szint a tetőtér, itt van a szülők hálószobája, az én szobám és a mindenkori au-pair fürdőszobája.

Fáradtak voltak a szülők, adtak kulcsot én pedig lezuhanyoztam. Hajnali 5-kor. Elaludtam és amikor f10-kor ébredtem, már senki sem volt otthon. Találtam négyféle cornflakes-t azt reggeliztem tejjel. Vera nyoma is itt van, Erős Pistát találtam a hűtőben.

Ezután körbelátogattam a házat, a 7 éves Moritz szobájában a padló tele van lego-val, a 6 éves Leo-nál plüssállatok pihengetnek a földön.

Bepakoltam a cuccaimat a szekrénybe, van saját TV-m, hifi-m, és megtaláltam az útikönyveket, amiket Vera hagyott ott nekem. Else mondta, hogy majd este beszélünk, a gyerekek szülinapi zsúron lesznek, és ugye én még azt sem tudom, hogyan jutok be Münchenbe, hol tudok bérletet venni, hogyan lesz a bevásárlás, mik a feladataim pontosan.

[juditta]

Személyiségek, ösztöntípusok

Mit nevezünk ösztönnek?

Az ösztön egy meghatározott cselekvésre kényszerítő erő, amely a viselkedésünk genetikailag programozott, tanulással nem módosítható indítéka. Az ösztönök olyan belső ingerforrások, amelyek folyamatosan bennünk munkálnak, ezért nem lehet előlük „elmenekülni”.

Kibillentenek bennünket a lelki nyugalom állapotából, belső feszültséget okoznak, ezért ki kell őket elégíteni, hogy energiájuk levezetődjék, és újra nyugodtnak, békésnek érezzük magunkat.

Az ösztönök a személyiségünknél is erősebb hajtóerők, ezért nem szabad őket figyelmen kívül hagyni, ha sikeresek szeretnénk lenni bármilyen típusú kommunikációban.

A három alapösztön, amely meghatározza az emberek viselkedését, és befolyásolja döntésüket:

létfenntartó

szexuális

szociális.

Az egyik a domináns, míg a másik kettő kissé háttérbe szorul.

A LÉTFENNTARTÓ ösztöntípusok a túlélésüket abban látják, hogy csak magukra számítanak, csak magukra fókuszálnak. Legfőbb vágyuk arra irányul, hogy rendelkezzenek elegendő forrással: idővel, és pénzzel, legyenek egészségesek, éljenek jólétben, legyen körülöttük biztonság és kényelem.

LÉTFENNTARTÓ KULCSSZAVAK:

jólét, komfort, biztonság, védelem, egészség, tartósság, támogatás, túlélés, logika, megalapozottság

Rengeteg áldozatot hoznak önmagukért, mert úgy tudják, csak azok a dolgok vannak rendben, amelyeket maguk végeznek el, vagy maguk tesznek meg. Igazi „magányos farkasok”, akik egyedül járnak, egyedül döntenek, nem kérik ki mások véleményét.

A SZOCIÁLIS ösztöntípusok hajtóereje a nagy csapat, a kiterjedt társaság keresése és a valahova tartozás. Az ő túlélési stratégiájukban központi szerepe van az adott csoporthoz tartozás és a valahova nem tartozás kérdésének. Sok emberre van szükségük. Előszeretettel keresnek olyan közösségeket, amelyhez kapcsolódhatnak, amelynek támogatását és elfogadását élvezik.

SZOCIÁLIS KULCSSZAVAK

elfogadottság, tekintély, barátság, elismerés, népszerűség, becsület, státusz, együttműködés, hírnév

Sok áldozatot hoznak a csapatért, a csoportért, mert abban hisznek, hogy a dolgokat közös 

A SZEXUÁLIS ösztöntípusok a négyszemközti, bizalmas kapcsolatokat keresik és jelölik meg, mint a túlélés egyetlen lehetőségét. Itt nem a szexualitáson, sokkal inkább az intim, bizalmas kapcsolaton van a hangsúly. Bár kétségtelen, hogy azok, akik ebbe az ösztöntípusba tartoznak, jóval több ragaszkodást, odaadást mutatnak párjuk, társuk, vagy akár a legjobb barátjuk iránt, mint a másik két típus képviselői. Nekik egyszerre csak egy emberre van szükségük.

SZEXUÁLIS KULCSSZAVAK

biztos pont, stabil társ, érzékenység, kreativitás, vonzalom, egység, közelség, kíváncsiság, birtoklás, elbűvölő, teljesség, a „másik felem”, egyetértés

Ők az áldozatokat a kapcsolatért hozzák, mert abban hisznek, hogy a világ nehézségeivel kizárólag a „Te és Én” küzdhet meg.

Ösztöntípusok + személyiségtípusok

Hogyan festenek a különböző ösztönbe tartozó pörgős típusok?

A szociális pörgős mindenkinek akar bizonyítani. Emberek elé kiállós, önreklámozós, „szuper előadó” típus. Akinek az a fontos, hogy a közönségtől (a sok-sok embertől, a mindenkitől) kapja meg a pozitív visszacsatolást, elismerést. Ha teheti, előtérbe tolul, embereke előtt van, szívesen szerepel és elbűvölően jó fej.

A szexuális pörgős sokkal visszafogottabb. Egy példakép, egy nagyra tartott ember elismerését szeretné kivívni. Akkor éli át a sikerélményt, ha a példakép is elismeri őt. Ő inkább a saját szakmájában merül el, ott domborít hatalmasat. Ő az, aki egyből beugrik, ha valaki szaktekintélyt keres. A konkurensek kanyarban sincsenek – legalábbis a hírnevet illetően.

Az önfenntartó pörgős a legzárkózottabb altípusa a pörgősnek. Ő leginkább magának akar bizonyítani, de neki is a siker a legfontosabb. Akkor éli át az elismerést, a sikerélményt, ha van elég anyagi forrása (pénze), elegendő lekötött bankbetétje, jövedelmező befektetése. Ha megvan a luxuskocsi, a rendszeres kiruccanás hawaii-ra, vagy ha elegendő szabadidővel rendelkezhet, ami alatt lelkesen hódolhat a hobbijának: például a wake boardnak vagy golfnak.

Ugyan az ösztön más, de mindhárom típusnak ugyanaz lesz fontos: a siker!

Hasonló elv mentén lehet megkülönböztetni egymástól elemző és elemző, humán és humán, uralkodó és uralkodó típusokat.

Másképpen jelenik meg az életben egy létfenntartó és egy szociális elemző.

Más személyiségjegyeket vesz fel a szexuális és a szociális uralkodó.

[juditta]

A jó-ban hinni

Amit teszünk azzal kapcsolatban mindig hinnünk kell benne, hogy az jó. Hinnem kell, hogy amit csinálok, azt jól csinálom. Akkor is, ha másnak, a társamnak más a véleménye. Különben állandóan bizonytalan lennék, nem érezném az alapvető biztonságot. Az, hogy legjobban csinálok valamit a tudásom szerint, felelősségérzetet is jelent.Ez nagyon fontos a kapcsolatban, a gyermeknevelésben, a családban. Az IGEN kimondásakor is valahogy így kellene bennünk működni a dolognak, de semmi biztosíték arra nincs, hogy ez "holtomiglant "jelent. De ne akarjam mindenképpen elfogadtatni a párommal az én véleményemet. Ne akarjam már őt megváltoztatni. Sokszor hallottam, hogy igen, a te szemszögedből igazad van, igazad lehet.Tehát van más szemszög. Mert ő egy másik ember, egy másik személyiség, egy másik szűrő. Ha nagyon ellenkezik a véleménye az enyémmel, van egy jó mondatrész: "ezt érdemes lenne meggondolni. Kérlek ezen még gondolkodjunk!..." A mondatoknál nem szabad leragadni! A mondatokon rágódáa mindig jó kezdete egy JÁTSZMÁNAK. De a játszmának, aminek az a célja, hogy nekem van igazam, úgyis az lesz, amit én akarok, enyém az utolsó szó....soha nincs vége. Nem hoz megoldást! Sekélyessé teszi a beszélgetést. S csak egyféle érzelem motiválja, ami nem pozitív! A tárgyakat nem kell túlságosan félteni.Egy "jó, hagyományos tarcsai-szokás" miatt mindig úgy éreztem, hogy megőrizni, félteni, takarékoskodni, csak úgy ahogy a szüleink megtanították, csak úgy jó egy terítő, egy szög, egy függöny egy autóajtó becsukás, ahogy én gondolom...Én így jöttem rá, hogy "mást hoztunk otthonról". Igen, ő is mást hozott otthonról, szokásokat, megoldásokat... De ezek mégsem áthidalhatatlanok. Már nem megyek oda és nem szólok bele mindenbe, mert az úgy jó, ahogy én gondolom, hanem azt mondom magamban: Bízom benne.Mint, ahogy bízom a gyerekemben, hogy meg tudja egyedül is csinálni, bíztam a gyerekben az iskolában, hogy még nem ötös, de ha megkapja, attól szárnyakat kap, megvan minden alapja hozzá, és nem töröm le egy négyessel. Nem múlik rajta semmi fontos! Ő sok olyat hozott otthonról, és én anyósomtól is nagyon sokat tanultam az ő nagyszerű hozzáállásából, amit nálunk otthon nem láttam, de nagyon tetszett és én meg akartam ezeket tanulni. "Tenni kell érte". A házasságom, mindig azt mondtam, egy ZSÁKBAMACSKA. Nagy szerencse kellett hozzá, hogy megtaláljam a nagy ŐT. Később kiderülhet, hogy nem is az. A lényeg, hogy aki nagyon szerelmes és úgy megy hozzá a férfihoz, azt hiheti, hogy ez mindig így is marad.Te az enyém, én a tied. Ez nem igaz. Nem marad így mindig. Ő egy másik személy... személyiség . És legfőbbképpen nem az enyém! Én nem vagyok az övé. S ami a legnagyobb hiányosság, hogy az önismeret is nagyon, nagyon hiányos. Elképesztő, hogy ezt még mai napig nem tanítjuk meg eléggé sem otthon, sem az iskolában! Sőt, ezt nem is lehet megtanulni, mert nem egy befejezett dolog! Szakadatlanul változik, fejlődik a személyiségünk, s önismeretből alapozva, folyamatosan, tudatosan dolgoznunk is kell rajta. A feladatok, a megoldások, a szeretteink, a párunk reagálása, a gyermekünk... és egyéb családtagok, mind fejlesztenek minket. És ebben tudatosan pozitívnak lenni, nagyon fontos. Arra törekedni, hogy a mai nap legyen jó, nagyon helyes. Ne ezeket kérdezzük:Miben vagyok én kevesebb? Miben butácska ő? Mibe fog ma belekötni? Kérdezzük ezeket: Miért tudok ma felnézni rá? Miért vagy ma büszke rám? Miben volt ő ma a legügyesebb, legsikeresebb? Miért volt a mai napunk csodálatos? Ha este ezeket gondoljuk végig este, sőt még időnként meg is erősítjük akár szavakkal is, hogy ezt ma így éreztük, ha megerősítést kapunk tőle erről ... Ezt pedig el is kell tudni fogadni. Kimutatni, hogy így érzed, elfogadni, ha elismerik. Természetes legyen ez is, amikor beszélgetünk, nem csak a problémák megbeszélése!

[juditta]

Határok megszabása!

A bölcsiben történt egy idősebb kolleganővel, aki most még a szomszéd szobában dolgozik, de szeptembertől együtt leszünk, új csoporttal, szóval fontosnak tartom a jó kapcsolatot.Arról van szó, hogy vannak olyan emberek, nem is kevés, akiknek bármit elmesélek (öröm, bánat, esemény stb.), máris elkezdenek tanácsot adni, megszakérteni.

Vagy "Ne haragudj, hogy ezt mondom, de...""Nem akarok beleszólni, de..." kezdetű mondatokkal folytatják a társalgást, ami csak egy két mondatos mesélés volt a részemről.Tegnap hazainduláskor mondtam neki nosolyogva, hogy ma a lányomon kívül még három 6-évest vállaltam, nálunk fogunk medencézni, trambulinozni, vacsizni.Reakció:"Judit. Te még lelkes vagy. De el fogsz fáradni. Hidd el, hamar ki fogsz fáradni. Délelőtt is és délután is gyerekek!"Én meg nézek rá: 55 éves, jó humorú, de kiégett kisgyermeknevelő, munka után hazamegy tv-t nézni és kutyázni.

Összezavarodtam, hogy ha nekem örömet okoz BÁRMI a szabadidőmben, azt ő milyen jogon minősíti???Ha én maratont futnék vagy mittudomén akármilyen aberrált dolgot csinálnék, akkor sem jósolhat nekem semmit!Én sose mondanék "Majd meglátod..." kezdetű mondatot.

Ez tipikus az, hogy a dolgokhoz való hozzáállást csak a saját szemszögéből tudja elképzelni és anélkül véleményez, hogy a másik szemszögét is megismerné.Szakmai dolgokban elfogadok bármit.Szóval két dolog miatt volt fontos tisztáznom, hogy itt a határom, ezt nem lehet átlépni:

1. Együtt fogunk dolgozni és nem akarok rettegve kommunikálni vele.

2. A gyulladt arcbőrömmel théta-konzulenshez fordultam. Aki azt mondta, sejtszinten van bennem egy  határaimat nem megvédeni tudó hitrendszer, amit a testem így ad ki magából, hogy a határokat jelentő bőröm rendszeresen begyullad.

Szoval ma reggel elmondtam neki,  hogy ő nem ismer engem, nem tudja, mi motivál, kértem, hogy ne adjon tanácsot a szabadidőmmel kapcsolatban, ha nem kérek.Lehet, hogy nektek ez apróság, de nekem *urva nagy dolog, mert én napokig nem tudok aludni, miközben elképzelt párbeszédeket folytatok a fejemben.Szóval nekem robbanásszerű jó érzés volt, amikor kimondtam és amikor ő azt felelte:- Persze, jó, rendben.

[juditta]

Felnőni végre turned 2 today!

[juditta]

2017.09.20.

A múlt héten áthatott az az önmotiváló gondolat, hogy “Meg akarom tenni, amire képes vagyok!”

Lizával minden békésen zajlik reggel és ovi után is. Majd eljön a fürdés ideje, vele a játszma, időhúzás, egy kiabálás tőlem, egy tőle, majd duzzogás és részemről közeledés majd újra minden rendben. Ezt a játszmát szívesen kispórolnám az életemből. Ő tényleg egy angyal, és ártatlan és “igyekszik”, de nekem néha elszakad a cérna. Nem is a tettei/ mondatai miatt, hanem amit mögé gondolok. Sőt néha azt veszem észre magamon, hogy azért állítok fel szabályokat, hogy megelőzzem Liza egy olyan kérését, amire “Nem!” lenne a válaszom. Ami segít ilyen helyzetben: “A gyermeknek akkor van szüksége a legtöbb türelmünkre, amikor a legidegesítőbben viselkedik.”

Szombaton a suliban délelőtt azért éreztem rosszul magam, mert a facebookon egy Pozitív fegyelmezésről szóló bejegyzéshez írzam kommentet, mire az admin válaszolt okoskodva ellenkezve, mintha engem hülyének nézve oktatna ki. Szarul esett. Ugyanígy gondolom, mint ő, de mégis úgy beszélt velem, mintha mást írtam volna. ENNYIRE FÉLREÉRTHETŐ, AMIT ÍROK, AHOGY ÍROK? Vagy ignoráljam, hogy egy idegen mit gondol és éljem tovább örömmel és lelkesedéssel az életem? Azt hiszem ez utóbbit teszem. Nem is ismerjük egymást.

Ja, azért is zaklatott ez fel, mert személyesen is 10-ből 9-szer félreértik amit mondok, illetve azt a gondolatot, amit a hadaró-raccsoló beszédemmel türelmetlenül ki szeretnék fejezni.

Álljak ehhez is úgy, hogy ez nem rólam szól, hanem arról, aki félreért? Attól én vállalom a felelősséget azért, amit mondtam. A kommunikációs csapdám. Ahonnan csak én tudok kiszabadítani magam. De jó, máris jobban érzem magam.

Judit, hallgass az Okos hangra!!

Picasso nagyon szépen megfogalmazta: „A művészet nem más, mint eltávolítása mindannak, ami szükségtelen.”

Minden cselekedeted – és így egész életed – művészetté válhat, ha a fölösleges dolgoktól megszabadulsz. Mert minden, amit teszel, valójában önkifejezés. És ha ez az önkifejezés összhangban van azzal, amilyen ember szeretnél lenni, akkor nem pazarolsz el egyetlen percet sem az életedből.

[juditta]

Asszertív jogok

Amikor Incze Csillával a 3 alkalmas coachingon a kommunikációmmal foglalkoztunk, többek között az asszertív jogok megismerése hatott nagy lépésként. Pontosabban az Exxonnál már hallottam ezt a listát egy tréningen, de akkor valami cégen belül kitalált agymosásnak gondoltam, bele sem mélyedtem rendesen.

Pedig ezek hasznosak a mai világban, amikor az emberek eléggé híján vannak az önbecsülésnek és az önbizalomnak, pedig enélkül nem lehet haladni az életben.

Az asszertív jogok:

Jogom van ahhoz, hogy önbecsülésem és méltóságom megőrzése érdekében lépéseket tegyek, még akkor is, ha ezt valaki sérelmesnek találja - feltéve, ha indítékaim nem agresszívek.

Jogom van ahhoz, hogy legyenek saját érzéseim és véleményem, és, hogy kifejezzem ezeket.

Jogom van ahhoz, hogy meghallgassanak és nézőpontomat komolyan vegyék.

Jogom van ahhoz, hogy felállítsam a saját mércémet, határaimat és értékeimet.

Jogom van ahhoz, hogy legyenek szükségleteim és igényeim, melyek különbözhetnek más emberekétől.

Jogom van ahhoz, hogy kérjem, amit akarok.

Jogom van ahhoz, hogy mondhassak nemet anélkül, hogy bűntudatot éreznék, vagy attól tartsak, hogy majd meg kell fizetnem érte.

Jogom van ahhoz, hogy megőrizzem a méltóságomat még akkor is, ha a másik megbántva érzi magát, vagy haragszik.

Jogom van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak velem.

Jogom van ahhoz, hogy eldönthessem azt, vállalok-e felelősséget mások problémáinak megoldásáért.

Jogom van ahhoz, hogy mondhassam azt, hogy “nem tudom”.

Jogom van ahhoz, hogy megkapjam azt, amiért fizetek.

Jogom van ahhoz, hogy megváltoztassam viselkedésemet vagy döntésemet.

Jogom van ahhoz, hogy választhassak a passzív, asszertív vagy agresszív viselkedés között.

Jogom van ahhoz, hogy tévedjek, hogy elkövessek hibákat, és viseljem azok következményeit.

Jogom van ahhoz, hogy döntésem logikátlan legyen.

Jogom van ahhoz, hogy magatartásom ne magyarázzam, ne igazoljam mások előtt, ha ez nem érint előzetes megegyezést vagy közös érdeket.

Jogom van ahhoz, hogy a másokhoz való viszonyomat magam alakítsam, a magam által választott eszközökkel, feltéve, ha ennek során nem sértem mások jogait.

Jogom van az egyedüllétre.

Jogom van ahhoz, hogy állhatatosan kövessem célomat, még akkor is, ha ezt mások elítélik, ha egyébként tevékenységem senkit sem korlátoz saját jogainak érvényesítésében.

[juditta]

Mai mottóm_2017.10.17.

A kisgyermeknek adott legnagyobb érték az az idő, amíg a szemébe nézve figyelek rá. 😀

[juditta]

Emlékek

Szombat reggel hn8, indulok a suliba, Gabesz lesz Lizával és mondom neki, mit adjon Lizára és mi a pótruha. 2 perc múlva kérdezi: - A lila nadrággal mi legyen? Mondom: - Azt vegyétek fel. Ő: - Ezt nem mondtad. - De mondtam, de te ilyenkor reggel fele aksival működsz, én meg dupla aksival, úgyhogy semmi baj. Kicsit lelassítok és oké lesz😀

Olyan boldog vagyok amiatt, hogy nem a szemére hánytam a nem emlékezését, hanem alkalmazkodtam. 😀😀

------------- Mc Donald's wc--je, Liza egyedül van bent a fülkében. Én a fülkék előtt állok, más várakozók mellett. Egyszercsak kihallatszik Liza tündéri hangja: - Anya! A kicsit kell megnyomni vagy a nagyot? - Hát pisiltél vagy kakiltál? - Pisiltem! - Akkor melyiket is kell? - A kicsit! - Igen, okos vagy!

A többiek mosolyogtak😀

[juditta]

9 év

Egy nagyon jó barátnőm mesélt arról, hogy 9 éves szakaszok vannak az ember életében, amire odafigyelve irányítani, terelni is tudjuk magunkat vagy ha felfigyelünk arra, hogy ez negatív spirál, akkor azt érdemes tudatosan, legjobb képességeinkkel kezelni, hogy legyen kiút, legyenek a megoldáshoz tervezési lépéseink. Elgondolkoztam ezen az elméleten és végiggondoltam, mi volt az a dolog, ami dominánsan meghatározta az életem az elmúlt 9 évben, de idén változott, sőt idén mar eddig is dolgoztam rajta, mert megéreztem, hogy mérgez és nem mehet tovább.

Szóval nálam arról van szó, amit 2008-2017 között észrevettem, hogy a közösségekbe, ahová bekerültem, kívülállónak, meg nem értettnek éreztem magam.

Emlékszem, milyen felszabadult voltam a GCF-ben 2005-2007-ig, a világ legeslegjobb munkahelyi csoportjában voltam, a magánéletemet is a lendület és a gyarapodás határozta meg, de ami a lényeg: mindenkivel kijöttem, pontosabban könnyed volt a kommunikációm az emberekkelemberekkel.

2008-ban a Nissan-hoz kerülve majd ősszel Bukarestben volt először, hogy a társaság csendre váltott majd feloszlott, amint megjelentem valahol. Nissan után az Exxon-nál sem tudtam beilleszkedni a csoportba, nem beszélve aztán a 3 év anyósékkal együttélésről, ami közben az Exxon-nál még gázabbul éreztem magam, már ami az emberi kapcsolatokat illeti.

Most: a bölcsiben, az iskolában, a Liza ovijának szüleivel kommunikalva, a DXN-csapatban sőt anyóséknál is már nem a bűntudatot érző, "jaj, máshogy kellett volna!" bánkódó vagyok, hanem jól érzem magam, sőt a véleményem is számít. Ehhez kellettek könyvek, coaching és jó nagy adag önváltoztatás is.

Most is a folyamat középén vagyok, de látom, érzem, hogy jó az út. 😀

[juditta]

Démoni szülők

F. Várkonyi Zsuzsa a démoni szülőkről beszélt az "Önzés és csalódás" előadásán. https://www.youtube.com/watch?v=zQAQhx8qsPE Szuper példa, amikor boxolni jártam, imádtam, látszott is rajtam szerintem, hogy jót tett. Anyu a fájós lábával a fotelben ülve gúnyosan odavetette: - Nem tudom, mi a jó abban, hogy ütöd a levegőt! Meg talán meg is suhintotta a kezét, amivel mutatta a kedvenc sportom feleslegességét. Nem kezdtem el magyarázni, tudtan, hogy ő ezt nem is akarja tudni, hogy miért szeretek boxolni járni. Ezzel a megjegyzésével és gesztusával fejezte ki, hogy rossz felesleges dolgot művelek. És azt akarta éreztetni, rossz is vagyok, nem vagyok hasznos!

Együtt öröm. Az kell!!

Még akkor is, ha számomra az nem érték! A gyerek nem arra fog emlékezni, hogy a fenyőfa-rajzát megdicsértem, hanem arra, hogy együtt örültünk vmin, amit ő készített! 😀 Most a pasi is hasonló: odavan értem, de nem tudunk a dolgoknak együtt örülni! Nem is hagyom, fizikailag nem tudok örülni annak, aminek a másik! Ez égett belém otthonról... És nem merek lelkesen mesélni a saját örömeimről, mert a másik nem fogad el így, hanem vagy tanácsokat ad vagy elkezd mesélni egy ismerőséről, aki hasonló helyzetet élt át...