Gyönyörű éjszaka - Changkyun
Papíron a munkaköri leírásodon az szerepel, hogy Changkyun személyi asszisztense, viszont feltenném azt a rendkívül logikus kérdést, hogy miért van szüksége egy egyetemistának személyi asszisztensre. Hamar kiderült, hogy ez a feladat akár bébiszitterként is szerepelhetett volna hirdetésben, és pontosan fedné a valóságot. Tulajdonképpen Changkyun csupán egyetlen dologban szorult felügyeletre, ez pedig a pénz kezelése volt. A család legfiatalabb tagjaként valahogy mindenki megfeledkezett arról, hogy megtanítsák neki a pénz értékét, és irgalmatlanul pazarolt bármire, ami megtetszett neki. Nos, eddig ez még nem okozott különösebb problémát, elvégre egy kőgazdag családról van szó, ám félő volt, hogy túlzottan elfajulhat a dolog, ezért úgy gondolták, a legjobb az lesz, ha valaki kordában tartja a fék nélküli költekezést.
Ennek következtében természetesen sok időt töltöttél együtt Changkyunnal. Érdekes személyiség volt sokkal több gondolattal a fejében, mint amennyit megosztott a világgal. Mindig izgatott feszültséggel vártad, mi lesz a következő lépése, és szükséges-e megállítanod, vagy engedélyezheted neki. A nem annyira jó ötletnek tűnő terveinek kivitelezése attól függött, mennyire tud meggyőzni, bár ő is ugyanolyan jól megismert téged, mint te őt, így kételkedtél benne, hogy ez különösebb problémát jelentett volna számára.
Ha őszinte akarsz lenni, erősen kétled, hogy bármi is változott volna azzal, hogy kijelöltek mellé, de azért szeretted azt gondolni, hogy talán egy kicsit hatással vagy rá. Ha a legnegatívabb nézőpontból tekintesz rá, akkor is szereztél egy jó barátot, és még fizetnek is azért, hogy jól érezd magad vele.
A bál előtti napon Changkyunnak az volt a meglátása, hogy az egyetem helyett ma inkább a plázába lenne érdemes menni. Az érvelése az volt, hogy szüksége van megfelelő öltözékre az eseményre, és ez akár egy nyomós indok is lett volna, ha nem tudnád, hogy a gardróbja annyira tele van ruhákkal, hogy már nem tudja hova tenni őket. Mindenesetre egy fejrázás után beszálltál mellé a kocsiba, és hagytad, hogy a sofőr az ellenkező irányba induljon el veletek. Nem gondoltál semmire, csak hagytad, hogy Changkyun hangulata és mentalitása magával ragadjon. Amikor viszont megérkeztetek a bevásárlóközpontba, rossz érzés fogott el. Már a kirakatokból láttad, hogy ez a hely számodra teljesen idegen és te is idegen vagy itt.
Elsőként egy öltönyöket áruló üzletbe tértetek be. Changkyun kritikus szemmel nézegette a különböző színű, anyagú és fazonú öltönyöket, amiknek az árától már a hideg is kirázott. Itt még egy nyakkendő is legalább egyhavi fizetésedbe kerülne… Természetes, hogy egyre kellemetlenebbül érezted magad a bőrödben. Megpróbáltál nem a ruhadarabokra nézni, ám így csak még rosszabb lett. A szabott anyagok helyett ekkor kritikus tekintetekkel találtad szembe magad. A jól öltözött, vastagon sminkelt, nehéz pénztárcájú vásárlók mintha mind téged bámultak volna, és egymás közt mind rólad suttogtak volna. Mit keres itt egy lány ilyen szakadt ruhákban? Kizárt, hogy itt bármit is venni tudjon. Talán eltévedt…
Tényleg úgy érezted magad, mint egy eltévedt kisgyerek, és semmit sem szerettél volna jobban, mint eltűnni erről a helyről. Kezdtél egyre jobban szédülni, míg Changkyun mély hangja hirtelen ki nem rántott a kétségeid közül.
- Szerinted melyik legyen? - kérdezte két vállfát tartva a kezében. Az egyiken egy lila és narancssárga, jobb kifejezés híján nevetséges ruha lógott, amit az ember legjobb esetben is csak humoristák előadásain lát, a másik pedig egy sötétkék darab, amelyben Changkyun pontosan úgy festene, mint egy herceg. A kontraszt a két ruha között megmosolyogtatott, az a tény, hogy Changkyun láthatóan gondban volt e kettő közötti választással egyenesen megnevettetett. Már nem feszengtél annyira.
- Ha a helyedben lennék, és jól akarnék kinézni, a kéket választanám - válaszoltad, mire elfintorodott.
- Ezt? Nincs humorérzéked - sóhajtotta, és gyors voltál a válaszoddal.
- Neked meg divatérzéked.
Erre mindketten hangosan nevetni kezdtetek, magatokra vonva a többi vásárló figyelmét, de ellentétben a korábbi megilletődöttségeddel, most egyáltalán nem zavart. Changkyunnal az oldaladon biztonságban éreztem magad.
- Menjünk - mondta, miután lecsillapodtatok -, még sok mindent kell elintéznünk.
Nem tudtad, mit ért további elintéznivalók alatt, de kérdés nélkül követted a pénztárhoz, ahol szemtanúja voltál, ahogy laza mozdulatokkal tűnik el a temérdek pénz a bankkártyájáról. Belül megsirattad, hogy újabb kudarcot vallottál mértékletességre okítani Changkyunt, de ahogy megállt a következő célpontja előtt, hirtelen az összes gondolat eltűnt a fejedből.
Changkyun átkarolta a válladat, és olyan büszke mosollyal nézett rád, mintha az évezred legzseniálisabb tervét készülne megosztani.
- Changkyun, mit keresünk itt? - kérdezted bizonytalanul, aggódva, hogy a válasza ugyanaz lesz, mint sejted.
- Hát nem nyilvánvaló? Neked is jól kell kinézned a bálon!
- Tudod, hogy az én pénztárcám nem ilyen boltokhoz van szabva, ugye?
- Persze. Azért vagyok én is itt.
- Értékelem a szándékot, de kizárt, hogy elfogadja-
- Csak menj! - utasított finoman meglökve, és már benn is voltatok. Ha az öltönyös üzletben nem tudtál hová nézni a luxustól, itt azonnal megvakultál. Újra megbizonyosodhattál róla, hogy a nők tudnak öltözködni. Külön üzletet kellett fenntartani csak a báli ruháknak, és mind a forgalom, mind a választék lenyűgöző volt. Annyi színes és csillogó ruha sorakozott előtted, hogy káprázott a szemed. Elveszetten néztél vissza Changkyunra, aki máris a ruhák közt kutakodott, hogy válasszon neked valamit. Mielőtt feleszmélhettél volna az ámulatomból, annyi ruhát tartott a kezében, hogy nem látszott ki mögüle.
- Oké, próbáld fel ezeket! - mondta a kezedbe nyomva a ruhahegyet, és a próbafülkék felé irányított.
- Ha nem próbálod fel, honnan tudjam, hogy melyik a tökéletes? Nem pocsékolhatom a pénzt olyan ruhákra, amik bénán állnak rajtad - válaszolta vigyorogva.
Ettől a kijelentésétől leesett az állad. Pont most akar takarékoskodni? Vagy mint ahogy az arcát elnézve valószínűbbnek tűnt, szeretné látni, ahogy szenvedsz, míg az összes ruhát felpróbálod. Az biztos, hogy el fog tartani egy ideig… Szóval így értette, hogy még sok dolgotok van!
Nagyot sóhajtva elindultál a próbafülkébe. Changkyun megkért egy dolgozót, hogy segítsen neked, és hamarosan egy rögtönzött divatbemutató vette kezdetét. Changkyun komoly tekintettel, nagy gonddal értékelte az egyes ruhákat, ám csaknem az összesre a fejét rázta. Állítása szerint nem emelték ki megfelelően a szépségedet - akármit is jelentsen ez. Hamarosan újabb adaggal a karjában tért vissza, és folytattad a próbát, de az eredmény nem változott.
- Uram, ha esetleg van valami elképzelése, az segíthetne megtalálni a megfelelő darabot - tanácsolta a segítő, aki úgy látszott, kezdte megelégelni a végeláthatatlan válogatást.
- Hmm… Neked mi tetszik? - kérdezett téged váratlanul, mire tanakodva körbenéztél az üzletben. Lassan végigsétáltál a sorok között, és néha végigsimítottál egy-egy darabot, hogy érezd, milyen az anyaga. Végül megálltál egy fehér ruha előtt, amit kék rózsák és szalagok díszítettek. Érezted, hogy ez lesz a tökéletes.
- Ezt szeretném - mosolyogtál Changkyunra, ő pedig mintha meglepődött volna a választásodon. A kék árnyalata megegyezett azzal a színnel, ami az ő öltönyét borította, és ez valahogy furcsán jó érzéssel töltötte el.
- Biztos vagy benne? - kérdezte kerek szemekkel, mire bólintottál. - Jól van. Akkor ezt kérjük.
- Nem fontos - rázta meg a fejét egy halvány, alig észrevehető mosollyal. Ha nagyon merész találgatásokba akarnál belemenni, azt mondanád, hogy Changkyun zavarba jött.
A választás után már gyorsan mentek a dolgok. Az eladó becsomagolta a ruhát, Changkyun fizetett, és indulhattatok hazafelé. A kocsiban megpróbáltál még egyszer módot találni arra, hogy viszonozd valamivel a drága ajándékot, de Changkyun minden próbálkozást elhessegetett.
A ruha ott várt a szobádban, míg másnap este el nem jött az idő, hogy magadra öltsd. Az egyik villában dolgozó lány, akivel nagyon jóban lettél segített felvenni. Amint rajtad volt a nehéz, de gyönyörű ruha, automatikusan kiegyenesedtél, azt érezted, méltóságteljesen kell viselned, ha már Changkyun megajándékozott vele. Ezután a barátnőd segített feltűzni a hajad, és kisminkelni. Amikor a tükörbe néztél, csak árnyékát láttad annak a lánynak, aki fáradtan szaladgál a gazdag fiú nyomában.
A barátnőddel együtt mentetek le a bálterembe, és amint beléptetek, azt érezted, hogy minden tekintet rátok szegeződik, megáll rajtatok, és csodálkozva súgnak egymásnak kérdéseket. Ki ez a lány? Te ismered? Kinek a lánya? Ki hívta meg? Egy fiatal férfi, akit még sohasem láttál, nem vesztegette az idejét, és a kérdéseit egyenesen neked tette fel.
- Hogy lehet, hogy még sosem találkoztam ilyen gyönyörűséggel? - mondta, és a barátnőd magában kuncogva kettesben hagyott vele. A fejedben sikítottál, hogy ne hagyjon egyedül, de hangosan kimondani hatalmas udvariatlanság lett volna, így nem tehettél mást, mint mosolyt erőltettél az arcodra.
- Nem szoktam ilyen helyekre járni - válaszoltál illedelmesen, de úgy tűnt, ezzel csak azt érted el, hogy felbátorodjon. A karja máris a derekad körül volt, és bármiféle szégyenérzet nélkül mászott bele a személyes teredbe. Egyértelműek voltak a szándékai, és akárhogy mocorogtál, nem akart elengedni. Kezdtél tényleg megijedni.
- Felveszel egy szép ruhát, és máris mindenki rajtad csüng… - Hirtelen meghallottad a hátad mögül azt a hangot, amelyet abban a pillanatban a megváltással tudtál legjobban azonosítani. Changkyun karba tett kézzel a fejét rázta, és a szavaival ellentétben a tekintete fenyegetően villant az idegenre, aki azonnal levette rólad a kezeit.
- Nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy- - dadogott, de Changkyun a szavába vágott.
- Persze, persze, csak tartsd magad távol tőle - mondta ridegen, és megfogta a kezed, hogy minél messzebb kerüljetek a fickótól. Changkyun nagy lépéseket tett, belül füstölgött a dühtől, amiért valaki rád tette a kezét, mielőtt még akár egy pillantást is vethetett volna rád a ruhában, amit ő vett neked, ami passzolt az övéhez. Ha ez nem azt jelenti, hogy hozzá tartozol, Changkyunnak ötlete sem volt, mi!
- Köszi, már kezdtem nagyon rosszul érezni magam - mondtad, mikor végre megállt, a bálterem túloldalán.
- Nem hiszem el, hogy máris ez történt. Esküszöm, csak öt percet késtem - mondta sóhajtva, majd teljesen váratlanul megölelt. Maga sem tudta pontosan, mit csinál, de úgy érezte, ha nem teszi meg, valaki azonnal mellettetek terem, hogy elraboljon tőle. - Nem mintha hibáztatnám. Tudtam, hogy gyönyörű leszel - suttogta meglepően gyengéd hangon.
- Changkyun…? - szólítottad kissé zavarodottan, és a hangod visszahozta a valóságba.
- Oh, bocsi! - Gyorsan elengedett, mintha csak most vette volna észre, mit csinál, majd lehajtott fejjel megvakarta a tarkóját. - De tényleg nagyon szép vagy ma este.
- Köszönöm - mondtad, és hasonlóan zavarba jöttél a dicsérettől. - A te érdemed - tetted hozzá.
Hirtelen kínos lett a hangulat, mindkettőtök arca vörös volt, és kerültétek egymás tekintetét. Végül Changkyun összeszedte magát, és felemelte a fejét.
- Még mindig viszonozni akarod a ruhát? - kérdezte olyan bizonytalanul, ami teljes ellentétben állt a tőle megszokott magabiztosságtól, amit általában mindenkinek mutat.
- Persze! - válaszoltad gondolkodás nélkül.
- Akkor… lennél a barátnőm…?
Döbbenten kaptad fel a fejed, és néztél rá, de a tekintete teljesen komoly volt. Minden szó őszintén a szívéből szólt. Annyira meglepődtél, hogy nem jutottál szóhoz, de ahogy a szemei belefúródtak a tiédbe, mintha onnan kiolvashatná a választ, érezted, hogy most neked is őszintének kell lenned vele.
Hagytad, hogy lassan egy mosoly terüljön szét az arcodon, majd nevetéssé nője ki magát, és ezúttal te ölelted meg őt.
