Minden szinten egy darab tusoló volt,
amit a szinten levő emberek közösen használtak. Maga a tusoló úgy nézett ki, hogy egy nagyobb helység, középen egy folyosó-szerű üres térrel, két oldalt pedig 3-3 tusolókabin.
Emlékszem, legelső évemben mikor odakerültem, még volt elhúzható függöny a kabinok között és előtt, amik így eltakarták az épp tusoló embert. De ez a meglehetősen instabil és gyenge szerkezet kb. 2 hét után olyan állapotba került, hogy le kellett venni. Utána évekig nem volt semmi elválasztó a kabinok között, ezáltal az egész tusoló egy nagy helységgé vált, ennek következményeként pedig mindenki látott mindenkit (és mindent).
Ez persze frusztrálónak és undorítónak hangozhat elsőre, pedig nem az. Egyrészt mindenki férfi volt abban a kollégiumban (legalábbis nemileg...), szóval mindenkinek volt pénisze (mondjuk ki!), másfelől pedig a felnőtté válásunk elején álltunk, ami kellő magatartást és komolyságot követelt tőlünk. Úgyhogy túl lehetett élni az ilyesfajta tusolást, csak meg kellett szokni. Picit szabadabb, picit nyitottabb, de másban nem különbözik egy zárható kabinos tusolástól. Meg így legalább könnyebben tudtunk kommunikálni egymással.
Ami nagyon jól is jött, ugyanis tusolás közben mindig beszélgettünk. Nagyon ritkán volt olyan, hogy mindenki teljesen kussban tusolt. Tusolás közben meg lehetett beszélni az az napi történéseket, lehetett elmélkedni, lehetett beszélni a fociról, vagy akár énekelhettünk is! Igen, erre is volt példa, nem is egy! És nagyon jó volt. (persze ez az utóbbi leggyakrabban kocsmákból visszatérve fordult elő)
És még egy érdekesség, ami igazából az egész bejegyzést ihlette, és az egyetemi kollégium juttatta eszembe: bármikor bárki bejött a tusolóba, még köszönés előtt feltette ezt a kérdést: "Van meleg víz?". Ez volt a prioritási sorrendben a legelső dolog, amit meg kellett tudni tusolás előtt. Ugyanis a középiskolai kollégiumom vízmelegítője nem bírta a nagy vízfogyasztást, így mikor elfogyott az éppen aktuális meleg víz, nem bírta elég gyorsan felmelegíteni az új vizet, úgyhogy jobb esetben ~langyos, rosszabb esetben hideg vízben tudtunk csak tusolni. Ami télen eléggé kellemetlen volt. (nyáron pedig az, ha csak meleg víz volt. Mert olyan is volt ám!) Úgyhogy ezért szoktunk mi gyakran meglehetősen korán tusolni menni (estefele 6-7 körül), mert akkor még volt meleg víz, nem volt sor a tusolóban, és addig tusoltunk, ameddig jól esett.
Másik érdekesség a tusolóval kapcsolatban, hogy eleinte normális csapok voltak minden kabinhoz, de utána a nagy vízfogyasztásra hivatkozva lecserélték ezeket, és egyetlen egy darab nyomógombbal helyettesítették a csapszelepeket, amik úgy működtek, hogy a gombot megnyomva ~10 másodpercig folyt a víz. Ez pedig amúgy azt eredményezte, hogy utána nem tudtunk hőfokot állítani, mivel minden kabinhoz csak egy gomb tartozott, amit megnyomva olyan víz folyt a csőből, amilyen volt. De mi sem voltunk hülyék, és kitapasztaltuk, hogy minél több helyen folyik víz egyszerre (és van meleg víz a melegítőben), annál melegebb víz folyik minden csőből. Ezt valahogy a nyomással magyaráztuk, hogy ha csak egy folyik, akkor nincs elég nyomáskülönbség ahhoz, hogy felhozza a meleg vizet, viszont ha több, akkor már igen. Ez lehet hülyeség, de legalább működött a módszer. Úgyhogy ha hárman tusoltunk egyszerre, akkor volt rendesen meleg víz. Viszont ha az ember egyedül ment tusolni, és nem akart megfagyni, akkor percenként kellett futnia egy kört, és benyomni az összes gombot. És egyesek ezt sportszinten űzték.