Felejtő
Hónapok óta azt érzem elvesztettem valamit. És nem, nem a barna kordbársony zakómat, amit egy féléve keresek,mert valahol elvesztettem. Ez annál sokkal több. Mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből, én pedig minden sarkon azt és azt indulok minden reggel megkeresni.
Ma 5:30kor keltem. Megint. Maga a fáradtság és kimerültség érzése számomra napi szintű megszokássá vált.
6:30kor indultam el. Az őszi falevelek nézése közben azon gondolkodtam, valyon ma mit felejtek el. Egyszerűen hiányérzetem volt. Már megint. Lakáskulcs, telefon, cigi. Mind megvan. Csak a szívem hiányzik.
Rágyújtottam. A felszálló füst nézése közben, arra jöttem rá, hogy sokkal könnyebben válik minden és mindenki semmivé, mint hinnénk és ez a semmiség érzése egész nap urrá lett rajtam. Már megint.
Mi van akkor, ha tényleg mindennek semmi értelme nincsen ezen a földön? Valamit szeretnénm megkapni, elérjük, megszokjuk, megszeretjuk, megunjuk.
Mostanában megkérdőjelezek mindent. Folyton a miért-teket keresem. Most nem rólad beszélek, mielőtt azt hinnéd. Nem szólhat mindig minden rólad.
Időnként olyan érzésem van, mintha szellemként követnél, mintha ott lennél mindenütt. 1 hónappal ezelőtt kuytasétáltatás közbe, eljött mellettem egy fehér autó. Olyan villámgyorsan jött, hogy valami egészen más szellőt hozott maga után. Majd leassított a körforgalomban, szinte megállt. És éreztem. Ugyanezt az érzést, ami időnként elkap. Annyira biztos, voltam benne, hogy te vagy , mint még soha. Kerülő úton jöttél, ezelőtt ha hazafele mentél soha sem jöttél ezen az úton. Talán túl fájdalmas eljönni a házunk előtt és inkább majdnem 10 perces kerülő utat teszel, infláció és benzin árstopp idején, csakhogy ne hogy eszedbe jussak?
Hát nem jött össze. Biztos nem így tervezted,sőt még csak nem is sejtetted, hogy este 8 óra tájban a korom sötétben én is arra fogok járni. Vagy csak túl sokszor láttál éppen az utat keresztező zebrán a buszmegálló irányába elsétálni? Sajnálom, hogy menekülnöd kell miattam. De a kedvedért nem fogok 10 kmrel arrébb költözni, hogy ne jussak eszedbe.
Gyáva vagy, mert ismét menekülsz.
Holnap zongora órám lesz. Chopin andante sostenuto. Azt jelenti visszafogottan játszva. Mégis annyi érzelem van benne,hogy azt le sem tudom írni.
Szép, de utálom. Utálom, mert ez a darab is rád emlékeztet. Ahogy az ujjaim fájdalmasam hozzáérnek a fekete-fehér billentyűhöz, úgy emlékeznek vissza rád.
Igazából örülök, hogy boldog vagy, de nekem ne próbáld meg bemesélni, hogy olyan szerelmes vagy mint még soha, mert az nem fog menni. Igazából 2 opciót látok, vagy most vagy életedben először igazán szerelmes és akkor ezek szerint belém nem is voltál vagy csak elhiteted mindezt mindenkivel és olyan kurva nagy hazugságban élsz, hogy azt képtelenség überelni. Az a legrosszabb, hogy reményledek, hogy a második és ettől úgy érzem borzasztó ember vagyok.
