No more rain, No more pain @koviubi-rantotthus - Tumblr Blog

József Attila: Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak. Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. -Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem, Hiába minden álszemérem, Hiába minden. Ölbe kaplak: Harapj, harapj, vagy én haraplak!

izbomlas

xéniák

ha mindenedet

odaadnád érte - mit

adhatnál neki?

kr1pt0n1t3

GÖMB-ÉLMÉNY

Veled aludva rólunk álmodom: arról, hogy veled alszom.

illatok

OBJEKTÍV

rajongóknak & gyűlölőknek Poharad vagyok. Tölts belém bármit is – azt nem én iszom meg.

janidenagyon

illatok

VALLOMÁS

Jobban emlékszem: mit éreztem láttán, mint arra, mit láttam.

Fodor Ákos

konyvidezetek

“Szabadság az, ha megválaszthatom: kitől és mitől függjek.”

— Fodor Ákos : Axióma

nemarozsaversek

Ha ma megkérdeznék, mit kívánnék,

Mikor hullócsillag hullik az égen,

Nem kérnék mást, csak egy kőszivet,

Ami kemény, nehéz, és érzékelten.

silenceintherooom

Hideg, meleg

Hideg kezek, meleg pulcsik, Most lesz csak igazán jó összebújni. Összebújunk, test a testen, Kezeid is már enyémen. Immár Kezeiddel arcom fogod, Tekintetem megragadod, Elveszünk és lebegünk, Egymást ölelve létezünk.

silenceintherooom

Távolság

Néha elmélázom a távolságon. A mi esetünkben, azon a negyven kilométeren. Múltkor olvastam a csillagokról. Állítólag a legtávolabbi 16,19 fényévre van tőlünk. Akkor lettem először mérges egy csillagra. 16,19 fényévre van innen, a Föld nevű bolygótól. Ha kimész az udvarra és felemeled a fejed, látod. Ellátsz 16,19 fényévre. Oly távol van, mégis közel, mégis látható. Hogy ez miért bosszantó? Mert egy csillaghoz képest te köpésnyire vagy tőlem, mégsem látlak.

akimondhatatlan

Se veled se nélküled

Igen.Nem. Mégis.Mégsem. Se veled, se nélküled. Egy korty az alkoholistának, egy slukk a láncdohányosnak, egy lélegzetvételnyi crack a kokainfüggőnek. A hegy dombbá süllyed, az árok szakadékká mélyül. Próbáltam annyit inni, hogy feledjek, a semmiben lebegjek, másfél napja szüntelen a májamat büntetem. Igazán rászólhatna a szívemre, hogy állítsa már le magát. Fekve, a plafont lesve, józanodtam ki reggelre, s mire a fülhallgatót kivettem, talán már ritmusra remegtem. A verejték gyöngyözik, a hideg ráz,mellkasom lüktet, a fejem fáj, de ez mind hagyján, amíg minden akkord sajátjának akarja a szívem egy kis darabját. Annyit forgolódtam, hogy az ágyam is beleszédült, a párnámat annyit fojtogattam, hogy elkékült. A sírás szabadságát kergettem, de gyorsabb volt nálam, sarkamban a naplementét hamarabb megláttam. Örlődünk a kétségek viharában Toporgunk a tehetetlenség mocsarában Egymás kínzásában szenvedni az élvezet két mazochistának. Félelmeink fogságában vergődve fulladunk vágyainkba, egymás hiányával bújunk ágyainkba, hajnalban alszunk el két üzenet között, hogy a szabadságot megleljük szemhéjaink mögött.