RMH
PR's Tumblrdome
★
Misplaced Lens Cap
todays bird
blake kathryn
⁂
Keni
NASA
Andulka
Aqua Utopia｜海の底で記憶を紡ぐ
we're not kids anymore.
Discoholic 🪩
JBB: An Artblog!
No title available
No title available
ojovivo
Today's Document
@theartofmadeline
$LAYYYTER
seen from United States
seen from United Kingdom
seen from France
seen from Australia
seen from United States
seen from France
seen from United States
seen from Spain
seen from United Kingdom
seen from United Kingdom
seen from United States
seen from Germany
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from Hungary
seen from United States
seen from Bulgaria
seen from United States
seen from United States
@nemarozsaversek
A lelket nem köti az idő.
Telnek, múlnak a hónapok, lassan év lesz belőle. Te már sehol se vagy. Lábnyomaid is kezdenek eltűnni az emlékeimben.
Mintha nem is léteztél volna.
De a szívem még mindig nem felejtett el. A benne tomboló télben te vagy még neki a gyengén sugárzó napsugár, ami megcsillogtatja a fehér havat. Egy jobb tavasz reménye a zord, hideg időben.
És én a csillogó hóban megdermedve kérdezném gyengén, kimerülten tőled:
Neked is hideg a tél kedvesem?
Némaság.
A némaság csendes. A némaság szótlan. A némaság gyötrő. A némaság fájdalmas.
Sokszor nem választás kérdése. Mások erőszakolják ránk a szótlanságot.
Nem beszélhetsz! Nem érezhetsz! Nem szerethetsz!
Én is néma lettem. Nekem is befogták a számat. Nekem is kiölték az érzéseimet. Nekem is kimosták a szívemet.
Olyan lettem, mint amilyennek akartak: érzéketlen és szívtelen.
De legfőképpen:
néma.
Egy. Kettő. Három.
Húsz. Huszonegy.
Számolom a napokat, hogy mióta nem láttalak.
Pedig ezek a napoknak nem striguláknak kéne lennie ezen a listán, hanem megélnem őket.
Sok csodálatos ember vesz körül, akik a legjobbat akarják nekem. Rengeteg szép pillanatot élek meg velük nap, mint nap.
De a te szellemed mindenhol ott van. A borosüveg utolsó cseppjében, a cigaretta füstjében, a zsibongó tömegben, a mindent elsöprő viharokban, a borús esőben, és a mindent megmelengető nap fényében.
Távol vagy tőlem. Mégis mindenhol ott vagy.
És mikor legközelebb meglátlak,
megdermedve állok majd előtted,
és eszembe fog jutni,
hogy min megyek keresztül érted,
hogy lássalak megint titokban,
hogy aztán minden kezdődjön elölről,
és újra számolhatom a napokat,
Nélküled.
Kiüresedtek a napok nélküled.
Az emberek csak jönnek, mennek, de téged nem látlak a rohanó tömegben. Pedig nagyon kereslek.
Ha az ember hiányt érez, próbálja valamivel pótolni. Én is próbáltam: más karokba omlottam.
Idegenek csókjába bujdostam a mardosó fájdalom elől, amit miattad érzek. És persze csak folytatódott tovább az ördögi kör, mert csak még üresebb lettem ezek után.
Elvesztem az űrben. Abban a kurva nagy galaxisban, ahol te voltál az egész csillagrendszer.
Megint egyedül maradtam.
Most ki fog csillogni nekem a hideg sötétségben?
Bárcsak megmutathatnám,
mennyire tudnálak szeretni.
Sötét időkben
vígaszt nyújtani.
Egész testemmel
örömet okozni.
De csak csendben mondhatom ki a neved,
és ez lassan felőröl teljesen.
Némán szenvedve,
örökre megőrzöm emlékünket,
még akkor is,
ha lassan belehalok ebbe a csendbe.
Mindenki pótolható.
Egy kívánságom van már csak:
-Szeress!
De ne csak félig,
Hanem teljes egészében.
Beleestem.
A mély tengerbe.
Fulladozom.
Nem kapok levegőt.
Merülök.
....
A partra vetettek.
Felkeltem.
Továbbmentem.
És megtanultam:
Először meg kell halnom,
hogy újra merülhessek.
Elengedlek.
De nem azért, mert nem szeretlek.
Sok sebet ejtettél az évek során,
És már ne fér el rajtam több.
Meg kell gyógyulnom.
Meg kell erősödnöm.
S meg kell tanulnom,
Hogy aki fájdalmat okoz,
Annak helye nincsen itt több.
A te életedben csak egy rövidzárlat lehettem.
Te egy egész áramszünetet okoztál.
Ki lesz a fényem az éjszakában?
És igen.
Így lettem harcos az élet útvesztőjében.
Elegem van abból, hogy hálásnak kell lennem, amiért szóba állsz velem.
Elegem van abból, hogy viselnem kell, ahogy folyamatosan megalázol engem.
Elegem van abból, hogy csak egy baszható tárgyat látsz bennem.
Elfáradtam ebben.
Inkább ne legyek senkinek a féltett "kincse".
Titkom vagy.
Nem beszélhetek rólad senkinek.
Nem mutathatlak meg mindenkinek.
Nem sírhatok miattad bárkinek.
Betartom az ígéretem,
hiszen megígértem,
hogy titkom maradsz,
míg a halál el nem választ minket.
Ugye a gondolataimban nem hagysz el?
Itt vagy még?
Az örök megválaszolatlan kérdés.
Lemerültem.
Kimerültem.
Elmerültem.
Emberek vagyunk.
Van beszédünk.
Van nyelvünk.
Vannak gondolataink.
Vannak érzéseink.
Van múltunk.
Van lélektanunk.
Van tudományunk.
De sajnos, még mindig nem értjük,
Hogy egymásnak valójában mit is mondunk.
