Tegnap a meccs előtt kockapókereztünk, Gé és én. Ahogy fogytak a sörök meg a ruhák, jöttek a dobások és a megnyilvánulások. Olyan hanglejtésű megnyilvánulások, levegőbe bokszolások, éljenzések, amiket genetikailag magamban hordozok. Kívülről figyeltem magam. Tényleg olyan vagyok.
Amikor néhány hónapja kárörvendve ugráltam a másik vereségén, Gé rám förmedt, hogy “Olyan vagy, mint apád!”, én meg vérig sértődtem. Minden lennék legszívesebben, csak olyan nem, mint ő. Pár percre teljesen magamba fordultam, “Jaj, Kiscica, nem úgy értettem.”, “Szeretnék most kicsit nem beszélgetni.”.
Kívülről figyeltem magam. Van, hogy az ember mozdulatokat, gesztikulációkat, szójárást, szájtartást, hangsúlyt átvesz a felmenőitől, de mi van, ha ez az ember tiltakozik mind ellen; ha ő csakazértse akar olyan lenni.
Apám szereti kézben tartani az irányítást. Én is. Apám szereti megszabni másoknak, mit hogyan csináljanak. Én is. Apám makacs, mint az öszvér. Én is. Apám radikális véleményeket fogalmaz meg a világ egyes dolgairól, amikkel pillanatok alatt fel tudja bosszantani a körülötte élőket. Én is. Apám szeret nyerni. Én is. Apám nem a játék öröméért játszik, hanem a győzelemért. Én is. Apám önző. Én is. Apám ha valamit elhatároz, azt rögtön, abban a percben ki kell viteleznie, különben megáll az élet. Nekem is.
Apám lánya vagyok. De már inkább nem akarom letagadni.
germansingergirl
kianamaiart
areudirty
andulkaphoto
romaincrisis
snowghoul
yousharknotpass
prguitarman
baratheonpilled
origamiaround
vaporwave
