21. nap
“Kerek szám”. Eltelt 3 hét. Kicsit hullámvölgynek érzem ezt a detoxot, de használhatnám a rehab szót is erre a kalamajkára, ami esedékes körülöttem. Az a baj, hogy nem igazán tudok gondolkodni, mert attól tartok, hogy bármelyik pillanatban lepottyan a jobb fülem. Nagyon fááááááj. :(
Ugyanis, ma TITOKBAN elmentem csináltatni 2 db új, 1 db renovációjellegű és 1 db kitágított lyukat a 178 cm-es zsiráf testembe. Az utóbbit később megérted, mert így leírva/visszaolvasva nagyon furán hangzik. Ahhoz képest, hogy az első septum-szúrás majdhogynem ment élőben instasztoriban (időközben volt még egy próbálkozás az újraszúrásra, mert én a 20 centis karmaimmal szerettem volna kicserélni az ékszert, nem ment, amire odaértem a szakemberhez, addigra behegedt a nyílás…) tehát, ezt SENKINEK nem mondtam el. Sőt, még azóta sem küldtem a testmódosításaimról fotót a cukorkáimnak. Szóval, készült egy régiúj septum, majd egyszerre kettő helix és kitágította a fülemet a jóember. A jobb fülem tágítása hónapok óta zajlik, de ez már nem megy olyan egyszerűen, mint 10 évvel ezelőtt. Visszatérve, egyáltalán nem hatottak nyugtatóan a pc-s szavai, mert azzal “biztatott”, hogy kurvára fog fájni. - Szerintem ő az egyetlen férfi, aki nem hazudott nekem még, és felháborító, hogy meg sem próbálta. Ám, a náci zenéi igazán “megnyugtattak”, ha már a szavai nem is. Nem tudom, hogy a XILOX-ot lehet-e ilyen fájdalmakra szedni… Ugyanis, volt 2 hónap, amikor a fogammal szenvedtem, hogy a XILOX volt a kedvenc üdítőm. >ILOVEXILOX Kellett nekem megint ez az érezzem, hogy élek fájdalom... Bosszús vagyok, hogy egy bizonyos kor felett - legyen ez a bizonyos kor 25 év - már nem úgy zajlanak a folyamatok a testemben, mint előtte... Emlékszem az első fültágításomra, akkor nem remegtem ennyire, amikor a vastag szívószálat áttépte (ezt szó szerint kell értelmezni) Enterke a fülemen. Mi az hogy?! Ínyfékpc-t szúrtam önmagamnak 2x. Jelenleg nagyon kis luxy/fancy baba vagyok ezekkel a különböző méretű!!! taperek-kel és fertőtlenítő spray-k-kel és és és kenőcsökkel.
Lehet, hogy perceken belül legurul a fenti képen látható almazöld szoknyámon át a fülem a padlóra. Mindent összevetve, a tapasztalataim alapján túl higiénikus lehet a fülemnek ez az eljárás. 2021. június 9.














