Média-Művek

Varga Zak Zsolt (Media-Muvek) Budapest, Hungary

[negyzone]

Németh György (Szingy / szigetingy) írásai a nőkről

Németh György (Szingy / szigetingy) írásai gyönyörűek, mert a nőiesség egy magasztos ideálját mutatják be – egy olyan ideált, amely egyszerre inspiráló és mélyen értelmes.

Szingy / szigetingy víziója azonban nem áll meg a fénynél, a kecsességnél és a szépségnél. Számos elmélkedésében elismeri, hogy a nők teljesebb valósága sokkal összetettebb. Nemcsak gyengédségből és ragyogásból áll, hanem vérből és verejtékből, könnyekből és ellenálló képességből, hormonokból és ambícióból, félelemből és bátorságból, szerelemből és haragból is.

A nők sem nem angyalok, sem nem démonok.

Emberi lények, akik nőként élik meg az életet.

Szingy / szigetingy egyik elmélkedése ezt a gondolatot különösen mélyen fejezi ki:

Egy nő testében hordozza a vért, a hold ritmusát, az alkotás fájdalmát és magát a csendet.

Szépsége nem az angyali tökéletességben rejlik, hanem abban a képességében, hogy még a sebeket is hagyja virágozni a szívében.

A női lélek nem mindig finom rezgés.

Néha vihar.

Van benne egyfajta düh, amely elég erős ahhoz, hogy hegyeket mozgatjon meg, amikor gyermekei vagy a méltósága veszélybe kerül.

Félelem is van benne – egy ősi, mélyen gyökerező félelem –, mégis minden reggel felkel, kávét főz, döntéseket hoz, és továbbviszi az életet.

Ő az, aki képes magában tartani a legragyogóbb mosolyt és a legnagyobb kimerültséget is.

Hormonok áradatait hordozza magában, amelyek az egyik pillanatban felemelhetik, a következőben pedig a földre taszíthatják.

Ambíciót hordoz magában – nem lágyabbat, mint egy férfi ambíciója, csupán másképp ég.

Könnyeket hordoz, amelyek nem gyengeséget jelentenek, hanem a lélek egyik legőszintébb nyelvét.

Egy nő nem azért szent, mert tökéletes.

Szent, mert tud szeretni, kitartani és újrakezdeni a tökéletlenségei ellenére.

Ő maga a föld – képes életet adni és halált befogadni.

Egy jelenlét, amelyben a teremtés vére és a szeretet csendje együtt létezik.

Ami ezt a perspektívát különösen meggyőzővé teszi, az az, hogy kiterjeszti a költészetben gyakran előforduló idealizált képet anélkül, hogy feladná a tiszteletet.

Az itt ábrázolt nő sem hibátlan, sem elvont. Fáradtságot, félelmet, frusztrációt és sebezhetőséget él át. Küzd, kitart és változik. Ezek a valóságok azonban nem csökkentik méltóságát, hanem elmélyítik azt.

Ahelyett, hogy a nőiességet a tökéletesség szimbólumaként mutatná be, a szöveg azt a rendkívüli képességet ünnepli, hogy az élet elkerülhetetlen bonyolultságai közepette is képes folyamatosan szeretni, alkotni és kitartani.

Ez a megközelítés Szingy / szigetingy írásának egyik erősségét tükrözi: azt a képességét, hogy a lírai szépséget az emberi valóság tudatosságával ötvözi.

Az eredmény a nőiesség olyan víziója, amely költői marad anélkül, hogy elszakadna magától az élettől – egy olyan vízió, amelyben az erő és a gyengédség, a sötétség és a fény, a sebezhetőség és a rugalmasság egymás mellett létezik.

Végső soron ezek az írások azt sugallják, hogy a nők iránti legmélyebb tisztelet nem abban rejlik, hogy hibátlan lényekként képzeljük el őket, hanem abban, hogy felismerjük emberségük teljességét, miközben továbbra is látjuk a bennük rejlő szépséget.

NegyZone | Lea Krasznai (LeaArt21) Budapest, Hungary

LeaKrasznai #LeaArt21 #KrasznaiLea #NegyZone

Lea Krasznai (muveszetioldal) Facebook https://www.facebook.com/muveszetioldal

Lea Krasznai (leakrasznai) Twitter https://x.com/leakrasznai

Idézetek – LeaArt21 WordPress (Lea Krasznai) https://tejberizsa.wordpress.com/

Lea Krasznai (leakrasznai) Pinterest – https://hu.pinterest.com/leakrasznai/

[negyzone]

"To live alone one must be an animal or a god, says Aristotle. There is yet a third case: one must be both – a philosopher." Friedrich Nietzsche, Twilight of the Idols

NegyZone | Lea Krasznai (LeaArt21) Budapest, Hungary

[art-journal-ltd]

Frits Thaulow (1847 - 1906): Church by the River, ca. 1895

[art-journal-ltd]

"But eyes are blind. You have to look with the heart." Antoine de Saint Exupéry, The Little Prince

[artmedia-am]

Németh György (szingy / szigetingy) írásai

Németh György (szingy / szigetingy) írásai szépek, mert egy magas ideált mutatnak – és ez értékes, inspiráló.

De Németh György (szingy / szigetingy) gyakran írja: a teljesebb valóság nem csak fény és finomság, hanem vér, verejték, könny, erő, gyengeség, hormonok, ambíció, félelem, szeretet és harag együttese. A nők nem angyalok és nem démonok – hanem emberek, akik nőként élik meg az életet.

A nők emberek, akik nőként élik meg az életet. Szingy / szigetingy erről így írt:

Ott hordozza a testében a vért, a hold ciklusát, a teremtés fájdalmát és a csendet egyaránt. Szépsége nem az angyali simaságban rejlik, hanem abban, ahogyan a seb is virágzani tud a mellkasában. A női lélek nem mindig finom rezgés. Néha vihar.

Olyan harag lakozik benne, amely hegyeket képes megmozdítani, ha a gyermekeiről vagy a méltóságáról van szó. És van benne félelem is – mély, ősi félelem, amely mégis újra és újra felkel reggelente, kávét főz, döntéseket hoz, és továbbviszi az életet. Ő az, aki egyszerre tudja magában hordozni a legszebb mosolyt és a legsúlyosabb fáradtságot.

A hormonok hullámait, amelyek egyik pillanatban emelik, a másikban a földre sújtják. Az ambíciót, amely nem lágyabb, csak másképpen éget. A könnyeket, amelyek nem gyengeséget jelentenek, hanem a lélek egyik legőszintébb nyelvét. A nő nem azért szent, mert tökéletes. Hanem azért, mert képes a tökéletlenségében is szeretni, kitartani, újjászületni.

Ő a föld, amely egyszerre ad életet és fogad magába temetést. A jelenlét, amelyben benne van a teremtés vére és a szeretet csendje is.

Tari Aranka (@ArankaArt) on X {ArtMedia-AM (Budapest, Hungary) Tari Aranka Art} – https://x.com/arankaart

#TariAranka #TariArankaArt #ArankaTari #ArtMediaAM #ArtMediaAMTumblr

[negyart]

[negyart]

Bernard Buffet (1928-1999): Doellan (1972)

[fodor-erika]

Végső soron arra koncentrálhatsz, hogy mi szakít szét, vagy arra, hogy mi tart össze.

(Art Journal Ltd. Hungary / MediaNegy)

[negyart]

Maurice Utrillo (1883-1955): Église Saint-Léger, Soissons, 1920

[buktakalap]

What Characterizes the Creative Writing of György Németh (Szingy)?

The creative writing of Hungarian visual artist and writer György Németh (1959), known professionally as Szingy, is distinguished by its fusion of aphoristic thought, poetic reflection, and visual sensitivity. His literary output consists primarily of short philosophical texts, lyrical observations, and entries from his ongoing series A Photographer’s Notes.

Rather than pursuing traditional narrative forms, Szingy works within a compact and highly concentrated literary framework in which a few carefully chosen words often carry significant emotional and conceptual weight.

Concise and Poetic Expression

One of the defining characteristics of Szingy’s writing is its brevity. Most of his texts take the form of aphorisms or short reflective passages, often consisting of only one or two sentences.

While echoes of the great Hungarian aphoristic tradition can occasionally be detected, his work ultimately belongs to a distinctly contemporary sensibility. The texts combine philosophical insight with visual imagination and personal introspection.

Each piece aims not to tell a story but to illuminate a moment of recognition.

A Lyrical and Philosophical Voice

Throughout his writing, Szingy repeatedly returns to themes of silence, light, presence, perception, and emotional awareness.

Natural imagery frequently appears as a vehicle for deeper reflection:

• light,

• dawn,

• shadows,

• blooming flowers,

• changing seasons.

His philosophy is expressed through poetic experience rather than abstract argument. The reader encounters ideas through atmosphere and sensation rather than intellectual exposition.

Writing Through the Eyes of a Visual Artist

As a photographer and visual artist, Szingy approaches language much as he approaches imagery. Observation lies at the center of both practices.

Many of his texts read as if they were written alongside a photograph – or perhaps as the inner voice of an image itself.

The writing demonstrates:

• acute visual awareness,

• attention to fleeting moments,

• sensitivity to mood and atmosphere,

• and a desire to preserve transient experiences.

His words often function like visual compositions: carefully framed, economical, and suggestive rather than explanatory.

Recurring Themes

Several themes appear consistently throughout his work:

Beauty and Femininity

One of the most distinctive aspects of Szingy’s writing is his recurring exploration of femininity and feminine presence.

His focus is not on conventional notions of physical beauty. Instead, he portrays women as embodiments of inner strength, presence, depth, grace, and creative energy.

The female figure appears not as an object of observation but as a source of light, meaning, and transformation.

His tone remains consistently respectful, elevating, and contemplative. Rather than reducing femininity to appearance, he approaches it through spiritual, emotional, and philosophical dimensions.

Representative reflections include:

“A woman does not stand in the light – she is the light to which the world adjusts.”

“Female silence is not the absence of speech, but another language understood only by the heart.”

“A woman’s beauty is not a spectacle; it is a presence.”

“Feminine beauty is not a face, a gesture, or a moment. It is a subtle vibration in the air, perceptible only to those who move slowly enough to hear silence.”

“A woman creates beauty even where the world has already abandoned it.”

“The female soul is not fragile – it simply speaks through finer frequencies.”

Through such reflections, femininity emerges as a symbol of creative force, quiet wisdom, resilience, and illumination.

Freedom, Human Dignity, and Nonviolence

Many texts address the values of freedom, compassion, personal integrity, and respect for human dignity.

Rather than engaging in direct social commentary, Szingy tends to approach these subjects through universal human experiences and ethical reflection.

Art as Healing and Remembrance

Art frequently appears as a transformative force capable of preserving memory, expressing silence, and healing emotional wounds.

His reflections often portray artistic creation as an act of restoration and inner reconciliation.

Solitude and Inner Silence

The experience of solitude occupies a central place in his work. Yet loneliness is rarely presented as a negative condition.

Instead, silence becomes a space of self-discovery, awareness, and emotional clarity.

Time, Transience, and Preservation

Many texts meditate on the passing of time and humanity’s desire to preserve meaningful moments.

This concern reflects both the writer and the photographer: the wish to hold onto what would otherwise disappear.

Examples of His Style

Several recent aphorisms illustrate the characteristic tone and concerns of his writing:

“Silence is not emptiness; it is the place where we finally hear ourselves.”

“Art is the place where silence learns to speak.”

“Every artwork is a wound that chose beauty instead of pain.”

These brief statements exemplify his ability to combine philosophical reflection with emotional accessibility.

An Elegant and Gentle Literary Voice

Even when addressing difficult subjects, Szingy rarely adopts a pessimistic or confrontational stance.

His writing is characterized by:

• emotional subtlety,

• optimism tempered by wisdom,

• quiet contemplation,

• and a refusal of cynicism.

Rather than dwelling on darkness, his work seeks moments of insight, beauty, and transformation.

A Unique Synthesis of Photography and Writing

Ultimately, Szingy’s creative writing can best be understood as an extension of his visual art practice.

His texts often feel like photographs translated into language, while his photographs frequently appear accompanied by an internal monologue rendered in words.

This fusion of image and reflection creates a distinctive artistic voice – one that moves fluidly between visual and literary expression while remaining grounded in themes of beauty, silence, presence, and human experience.

In this sense, György Németh (Szingy) occupies a unique position as both photographer and writer, creating works that invite readers not merely to see, but also to pause, reflect, and perceive more deeply.

Tari Aranka ArtMedia-AM | Bukta Adrienn (buktakalap) BuktaRT

#BuktaAdrienn #buktakalap #BuktaRT #MondasokWordPress #TariAranka #TariArankaArt #ArankaTari #ArtMediaAM

[negyart]

Picasso

[art-journal-ltd]

Street Wear

[szigetingy]

A káosz a művészetben | szigetingy kreatív írás

A káosz nem pusztítja a művészetet. Ő a méh, amelyből a művészet születik. A művészet nem fél a káosztól. Beleveti magát. Iszik belőle. Engedi, hogy a vihar széttépje, hogy valami igazabb emelkedhessen fel a töredékekből. Az üres vászon káosz. A csendes elme az első hangjegy előtt káosz. Az élet nyers, ordító anyaga – fájdalom, emlék, vágy, rombolás – káosz. A művész pedig az, aki nem menekül előle, hanem belép és hallgatni kezd. Az igazi művészet szívében a káosz nem az forma ellensége. Hanem a vad szívverés az forma alatt. Káosz nélkül csak díszítés van. Káosszal mélység, feszültség, élet születik. A legnagyobb művek nem rejtik el a repedést. Énekeltetik a repedést. Engedik, hogy a törés legyen a fény. Egy festmény, ami távolról tökéletesnek tűnik, közelről remegő, törött vonalakat mutat. Egy szimfónia, ami felemeli a lelket, disszonanciákat hordoz magában, amelyek majdnem széttörik. Ez a titok: a művészet nem oldja fel a káoszt. Hanem megmutatja rejtett zenéjét. A káosz szerepe a művészetben a felszabadítás. Szabadítja a művészt az irányítás börtönéből. Megtanítja a kezet őszintén remegni. Megtanítja a lelket beszélni, mielőtt megértené. A káoszban a művész elveszíti önmagát – és ebben az elvesztésben talál meg valamit, ami nagyobb nála. Valami ősit. Valami örökkévalót. A teremtés aktusa mindig kissé halál és újjászületés a forgatagban. A káosz a művészetben az univerzum visszhangja. A csillagok kozmikus erőszakban születtek. Új galaxisok ütközésekből születnek. Így van ez minden valódi alkotással. Aki kerüli a káoszt, az kellemes dolgokat teremt. Aki átöleli, az élő dolgokat teremt – műveket, amelyek véreznek, lélegeznek és emlékeznek.

A káosz a művészetben nem a rend hiánya. Hanem egy mélyebb rend születésének helye. Olyan rendé, amely nem parancsol a viharnak, hanem benne táncol. Az igazi művészet nem szelídíti meg a káoszt. Szerelmes lesz belé. És ebből a veszélyes szerelemből születik újjá a szépség – vadabban, bölcsebben és szabadabban.

Németh György (1959) kreatív író | szigetingy kreatív írás | Szingy Galéria Budapest

szigetingy | budapest https://szigetingy.home.blog/

[szigetingy]

Szépség a Káoszban | szigetingy kreatív írás

A szépség nem menekül a káosz elől. Egyenesen belesétál. Ő a csendes láng, amely a viharban táncol. Nem a vihar ellenére – hanem miatta. A Káosz széttépi a világot, szétzúzza a formákat, szétszórja a jelentéseket. És ott, a törött darabok közepén megjelenik a szépség. Nem a rendetlenségre kényszerített rendként. Hanem a rejtett zeneként, amely mindig a zaj alatt várakozott. Az emberi életben a káoszban rejlő szépség a legmélyebb orvosság. Amikor minden összeomlik – tervek, bizonyosságok, a gondosan felépített én –, ő megmarad. Megmutatja magát egy könnyáztatta arc repedt tükrében, amely még mindig képes mosolyogni. A remegő kézben, amely még mindig egy másikért nyúl. A sikoly utáni csendben, amikor egyetlen madár dalra fakad hajnalban. A káoszban rejlő szépség nem tagadja a fájdalmat. Átöleli. Suttogja: még itt is, még most is történik valami szent.

Gyakran félünk a káosztól, mert azt hisszük, hogy pusztít. A szépség mégis arra tanít minket, hogy a káosz az anyaméh. A nagy pusztító egyben a nagy teremtő is. Egy leégett élet romjai között egyetlen vadvirág nő. Egy szív romjai között egy újfajta szeretet születik – mélyebb, csendesebb, igazabb. A szépség szerepe itt nem a hamis vigasztalás. A feltárás. Megmutatni, hogy az örvénylő töredékekben még mindig van minta, még mindig ritmus, még mindig kegyelem. A tágabb világban a káoszban rejlő szépség az örök törvény. Galaxisok ütköznek és új csillagok születnek. Erdők égnek és gazdagabb talaj keletkezik. Civilizációk omlanak össze és új történetek születnek. Maga az univerzum is rendezett káosz – egy kozmikus tánc, ahol a pusztítás és a teremtés kéz a kézben jár. A szépség a szem, amely látja ezt a táncot. Ő a szív, amely nem néz el. A romokat az emlékezet katedrálisaivá változtatja. És a végeket is küszöbökké változtatja. A káoszban rejlő szépség nem ígér könnyű békét. Valami ritkábbat kínál: értelmet az őrületben. Jelenlétet a hiányban. Fényt, amely nem várja meg, hogy a sötétség eltávozzon, hanem pontosan azért ragyog, mert a sötétség ott van.

A káoszban rejlő szépség nem a töröttség hiánya. A káoszban rejlő szépség a bátorság, hogy meglássuk a töretlent a töröttben. Ő a hazatérés – még akkor is, ha a szél szétszórta az otthont. És mégis… ő megtalál minket. Mégis… ő énekel.

Németh György (1959) kreatív író | szigetingy kreatív írás | Szingy Galéria Budapest

szigetingy art | szingy gallery https://nemethgyorgyphotography.blogspot.com

[negyzone]

"I am a ridiculous man. They call me a madman now. That would be a distinct rise in my social position were it not that they still regard me as being as ridiculous as ever." Fyodor Dostoyevsky

NegyZone | Lea Krasznai (LeaArt21) Budapest, Hungary

[fodor-erika]

The Creative Writings of György Németh (Szingy) Are Beautiful – But Reality Is Richer

The writings of György Németh (Szingy) are undeniably beautiful. Their purpose is not documentation, sociology, or psychological analysis. They are works of artistic celebration.

That is precisely why they are effective.

At the same time, reality is far richer, more complex, and often more contradictory than any poetic lens can fully capture. This is not a criticism of Szingy’s work; rather, it highlights the distinction between art and reality.

His texts frequently portray women through images of light, silence, presence, grace, and inner beauty. These qualities possess genuine artistic power. Yet the lived experience of women encompasses many additional dimensions that inevitably remain outside the frame of an idealized poetic vision.

Beyond the Poetic Image

Women, like all human beings, are not a single category but a vast diversity of individuals. Every life contains its own history, strengths, vulnerabilities, ambitions, contradictions, and struggles.

Any attempt to understand women more fully must consider multiple layers of experience.

The Biological Dimension

The female body operates through complex biological cycles, including menstruation, hormonal fluctuations, pregnancy, childbirth, and menopause.

These experiences can profoundly influence energy levels, mood, desire, resilience, and physical well-being. For many women, these realities can be experienced simultaneously as sources of fulfillment and sources of hardship.

Such dimensions rarely appear in poetic portrayals centered on light, beauty, or contemplation, yet they remain an important part of lived reality.

Emotional and Psychological Complexity

Women are often associated with empathy, emotional awareness, and relational sensitivity. While these qualities may be present, they do not define every woman, nor do they encompass the full range of female experience.

Women can also be:

• decisive,

• ambitious,

• competitive,

• confrontational,

• resilient,

• sarcastic,

• intensely pragmatic.

Particularly in the contexts of survival, parenting, leadership, or professional achievement, many women display forms of strength that differ considerably from the quiet, contemplative images often found in poetry.

Emotional depth does not always manifest as gentleness.

Everyday Contradictions

Human beings are inherently complex, and women are no exception.

A woman may be:

• a nurturing mother and a demanding executive,

• deeply vulnerable and remarkably resilient,

• compassionate and fiercely independent,

• idealistic and practical.

Many navigate challenges related to aging, beauty standards, financial independence, work-life balance, caregiving responsibilities, and societal expectations.

Modern culture frequently imposes contradictory demands: be strong but gentle, ambitious but not intimidating, attractive but not superficial, successful but not threatening.

These tensions form part of the reality that many women encounter daily.

The Difficult and Imperfect Side of Human Nature

A complete picture must also acknowledge less flattering realities.

Women, like men, are capable of jealousy, selfishness, manipulation, cruelty, generosity, courage, wisdom, and kindness.

These qualities are not expressions of femininity itself but manifestations of the broader human condition.

Idealizing literature often leaves such elements outside its field of vision. Yet they are no less real.

Human complexity includes both light and shadow.

Individual Diversity

Perhaps the most accurate perspective emerges not from abstract ideas about womanhood but from individual stories.

Some women devote themselves to family life; others pursue careers, artistic practice, military service, activism, scholarship, entrepreneurship, or entirely different paths.

Some hold traditional values, while others challenge conventions. Some seek stability; others seek transformation.

There is no single female essence that can adequately describe them all.

Women represent human potential expressed through unique lives, shaped by both biological realities and social experiences.

The Value of Idealization

None of this diminishes the artistic value of Szingy’s writing.

On the contrary, one of the enduring functions of art is to elevate, celebrate, and reveal ideals that may be difficult to perceive within everyday life.

His texts present a vision of femininity characterized by grace, presence, quiet strength, and beauty. Such a vision can be inspiring precisely because it highlights qualities that deserve appreciation.

The limitation of idealization is also its strength: it selects certain truths and amplifies them.

Poetry is not obligated to represent every aspect of reality equally.

Respect Without Idealization

For me, the most compelling approach lies somewhere between celebration and realism.

It is possible to admire women deeply without turning them into symbols, saints, or abstractions.

Genuine respect involves recognizing the entirety of a person:

• strengths and weaknesses,

• beauty and imperfection,

• courage and fear,

• wisdom and mistakes.

Women are neither angels nor demons. They are human beings who experience life through the particular realities of being women.

That complexity does not diminish their dignity.

It enriches it.

Conclusion

György Németh’s creative writings possess genuine beauty because they offer an elevated vision of femininity. They celebrate rather than analyze, inspire rather than categorize.

Yet the fuller reality of women encompasses far more than light and tenderness. It includes struggle, resilience, desire, fear, ambition, vulnerability, love, anger, joy, and endurance.

Art may choose to illuminate a single facet of that reality.

Life contains them all.

And perhaps the deepest form of respect is not only to admire the light, but also to acknowledge the shadows, contradictions, and ordinary realities that make every human being whole.

Fodor Erika (FodorErikaART) Budapest, Hungary

#FodorErika #FodorErikaART #FodorErikaTumblr

[negyart]

Théo van Rysselberghe: La Vallée de la Sambre, 1890

[art-journal-ltd]

If you don’t go after what you want, you’ll never have it. If you don’t ask, the answer is always no. If you don’t step forward you are always in the same place.

(Art Journal Ltd. Hungary / MediaNegy)