[megnemertettlany]

Szeretem, amikor pajkos kedvedben vagy, és játszol velem. Megcsiklandozol, hogy nevetni láss, vagy csak egyszerűen felkapsz, majd jó szorosan magadhoz ölelsz.

Szeretem, hogy mindig gondoskodsz rólam, hogy felhúzod a kabátom cipzárját, a kapucnit felrakod a fejemre, vagy leszidsz, hogy miért nem öltöztem fel eléggé melegen.

Szeretem, hogy nem akarsz irányítani. Nem szólod le az öltözködésem, nem kritizálsz, és nem akarsz helyettem dönteni. A véleményedet is csak akkor mondod el, ha kérem.

Szeretem a komoly és mély beszélgetéseinket. Amikor elmondod, hogy mi bánt, vagy mi zavar. Meghallgatsz, és azon vagy hogy megoldjuk a problémát. Mert még az én problémáimat is megoldod.

Szeretem, hogy ilyen vagy.

[megnemertettlany]

Az illatod a felsőmön maradt. Bárcsak sose kellene kimosnom.

[megnemertettlany]

A születésnapom volt az a dátum, amikor minden megváltozott.

Munkában voltam, és miközben vègeztem a dolgom, elgondolkoztam.

Szeretem a munkám? -nem.

Szeret a párom? -nem.

Szabad napos vagyok a szülinapom alkalmából? -nem.

Meg vagyok elégedve magammal? -nem.

Meg vagyok elégedve az életemmel? -nem.

Boldog vagyok? -nem.

Ekkor jöttem rá, hogy változtatnom kell.

[megszoktammar]

“Azt sehol nem tanítják, hogyan kell egymással kommunikálni, gyereket nevelni, vagy azt, hogy a párkapcsolatban felmerülő problémákat hogyan kell megoldani. Pedig ez a legfontosabb. Megtanulunk írni, számolni, de hol kell nekünk a gyökvonás az életben? Mennyivel fontosabb lenne tudni azt, hogy miként teremtsünk békét magunkban és magunk körül?”

—

[megnemertettlany]

Mikor először találkoztunk, épp dolgoztam. Te beálltál a sorba egyik utálatos haveroddal, és egy ismerőssel. A haverod volt elől, és kaján vigyorral kérdezősködött a hogy létemről, én pedig próbáltam válaszolni neki nem mogorva hangon, mert hát munkahely, a vásárlóval szépen kell beszélni, akkor is, ha egy bunkó paraszt. Te meg csak figyelted az eseményeket, tudtad , hogy átvert engem de nagyon csúnyán.

A haverod pedig neki állt sápítozni, hogy jajj milyen drága itt minden, meg a ciginek is felment az ára, én meg már nem tudtam elhallgatni a beszólást. Te akkor elmosolyodtál, sőt élvezted , hogy beszoltam a haverodnak.

[megnemertettlany]

A kapcsolatunk is érdekesen indult. Barátokként kezdtük. Emlékszem, a születésnapod volt, itt voltak messziről jött haverjaid, ès megkértél , hogy vigyelek haza, mivel meg akarsz inni egy sört. Én persze igent mondtam, és haza vittelek, mint barát, és akkor meg ígérted, hogy bármi van, szóljak és segítesz nekem.. Nem gondoltam volna, hogy fél év múlva egy párt fogunk alkotni.

[megnemertettlany]

Eljutottam arra a szintre , hogy senkinek nem hiszek el semmit sem.

Hiszem ha látom.

[lampafenye]

“Kitudja… Lehet rá gondolsz miközben engem ölelsz. Rá gondolsz mikor engem csókolsz. Rá gondolsz mikor nekem azt mondod “szeretlek”. Rá gondolsz mikor velem beszélsz. És miért nem vele vagy? Mert ő nem rád gondol…”

—

[megnemertettlany]

Reggel 5 óra volt, szólt a telefonom ébresztője, már megint. Kinyomtam a telefont, és azon gondolkodtam, hogy még 5 perc pihenőt tartok,de elvetettem az ötletet,mert akkor az fix,hogy nem mentem volna munkába. Valahogy kimásztam az ágyból,majd elindultam a fürdőszoba felé, hogy fogat mossak, és megmosakodjak. Fogmosás közben bele néztem a tükörbe..nos, nem kellett volna. Sápadt, fáradt arc, fekete karikák a szemem alatt, a szemhéjaim duzzadtak voltak még az azelőtti esti sírástól."Röhej.." gondoltam magamban. Vissza mentem a szobámba, felvettem azt a rémes egyenruha polót. Utáltam a gallérját. Aztán a szekrény tükrében méregettem a szemem alatti dagadt és fekete táskákat. Pocsék. De nem volt kedvem sminket rakni, hogy tünjek frissebbnek. Minek? Úgy sem tünt volna fel senkinek sem....

-Boldog szülinapot!- mondtam a saját tükörképemnek savanyú arccal, és azzal elindultam munkába.

[megnemertettlany]

A létezés még nem élet.