a minap radnótit olvastam fel egy dán festőnek miközben éreztem ahogy a fájdalom tör föl belőlem minden egyes kiejtett szó után a múlt hétvégi események tüskéi égették az arcom és ezt a kiáltást hiába hallja külföld sosem fogja teljesen átérezni milyen az amikor egy másik nemzet értékeivel próbálod betapasztani az elhagyott nemzeted után keletkezett űrt amikor az elválás nem önfeledt döntés hanem reményépítés amivel gyávává válsz a saját szemedben és talán bátorrá másokéban
















