Már csak egy hét és a hosszú szünet után megyek újra Mirabelloba.
Hogy mit fogok tesztelni?
Hogy mennyire működik amit megtanultam olaszul. :D
Az egész nyelvtanulás nekem hatalmas kihívás. A memóriám szelektív, a beidegződéseim rosszak, még magyarul sem tudom megnevezni a nyelvtani fogalmakat, így aztán semmit sem értek, amikor egy tanár magyaráz egy másik nyelvről. Félteértés ne essék, erre a hiányosságomra nem vagyok büszke, ez szánalmas és szomorú, de ez van. Sosem leszek balerína se és a nyelvtani fogalmaknak is csak egy részével vagyok tisztában. Na, haladjunk.
Először egy intenzív kurzusra iratkoztam be, hogy én most ebbe beleállok, megtanulok olaszul, éppen laza a meló is, mindenre lesz időm.
Első hét után annyi munka szakadt rám, hogy tanulni alig tudtam, viszont nehezítésnek azt sem értettem amit az órán magyaráztak. Nino amúgy fantasztikus volt, oldott, laza, de a csoport egy része már beszélt valamennyre olaszul, újrakezdők voltak elképpesztó tempót diktáltak én meg ott pislogtam értetlenül a nulla tudásommal.
Azt hiszem egy hónap múlva adtam fel, amikor sehova se tudtam kötni az essere meg az avere ragozását, ami nélkül meg nincs élet, ez nyilvánvaló volt, a gépies magolás nem ment.
Aztán idén valamikor belefutottam egy ajánlatba, kiscsoportos kurzus, hihetetlen kedvező áron. Annyira kedvezően, hogy elsőre biztos voltam benne, hogy átbaszás. Hogy kifizetem, aztán nem indul vagy kifizetem, aztán a nő sosem ér rá... bocsi terhes a barátnőm hörcsöge, stb.
De Anna tartott egy ingyenes próbaórát, szimpatikus volt, és elkezdtünk tanulni, hármasban. Ennyi volt a kiscsoport. A srác kiesett 5-6 alkalom alatt, én maradtam. Lejárt az első 10 óra csoportban, és folytattam magánban még mindig elképesztően kedvező áron.
Anna amúgy toszkánában él, ott is diplomázott, egy csoda kedves, pozitív és végtelenül türelmes lény.
Hogy tanulság is legyen a sztoriban:
egy olyan könyvből tanít, amit olaszországban adtak ki a bevándorlók oktatására. Most így 4 hónap után a kezembe vettem egy itteni A1-es tankönyvet és elborzadtam, hogy hogyan lehet ebből megtanulni egy nyelvet? Totálisan szarnak tűnik a logikája. Nem tudnám könnyedén kitölteni az első két leckét. Ráadásul tele van magyar szövegekkel. (:D)
Pedig amúgy tudok ételt, italt rendelni, laktózmentes kapucsínót (szigorúan 11 előtt :D) mentőt hívni, el tudom mondani, hogy ki vagyok, honnan jöttem, megértem, ha kérdeznek rólam vagy a barátaimról dolgokat, meg tudom kérdezni, hogy kell-e fizetni a parkolásért aznap és, hogy hol találom a (kurva) szódabikarbónát a teszkóban, ki tudok tölteni egy egyszerű hivatali kérdőívet, szóval el lettem indítva a hétköznapi kommunikációban.
Ezek nem voltak benne a könyvben, ezeket a leckékhez japcsolódva kérdeztem. És persze értem, hogy mit miért úgy mondok, mert a nyelvtani összefüggések nagy részét én magam ismertem fel.
Nagyon az eleje ez még, és csak azért említésreméltó mert fantasztikus ahogy Anna az én igényeimhez és képességeimhez alakította rugalmasan a tanítást.
Rengeteget dícsér! Rengeteget! Sosem szid, sosem morog. Élvezem a tanulást és ennek ő is örül.
Ősszel megyek majd Mireabelloba hosszabb időre, és úgy tervezem, hogy addigra éppen kétszer ennyit kell tudjak. Ami még mindig kevés, de egy kicsivel kevesebb kevés. :D
Mondták már neked, hogy az olaszok zűrösek, zavaros az ügyintézés, érthetetlen, kiszámíthatatlan az egész?
Kinevettem azokat, akk ilyeneket mondtak, hiszen minden annyira simán ment, bármit intéztünk.
6 hónapja szopok azzal, hogy a kinti bankszámlámról, amire rendszeresen utalok megfelelő mennyiségű pénzt, a szolgáltatók hol le tudják húzni a befizetnivalót (áram, víz, internet) vagy nem. Ha nem, akkor a kinti barátnőm próbál ügyet intézni, de vagy sikerül vagy nem.
Most azt hiszem ki van fizetve minden. Talán.
A kamera egy ideje nem működik, volt egy frissítés az appban és aktiválni úgy lehet, hogy odadugod a mobilt a kamera mellé. Csakhát, nem vagyok ott. Ugye.
Szóval kimegyek és vagy van áram, internet, víz vagy nincs. Vagy megvan még a vésőgépen, a rollerem, a kertem, teraszom, a házam, vagy nincs.
A biztonság kedvéért nézek egy szállodai foglalást a közelben.