Múlt héten volt a tesóm ballagása, ahol mindenféle kedves népek megjelentek. Nagybácsik, másodunokatesók, keresztszülők, nagymami, régi szomszédok, trallala. Egytől egyig szívem csücskei, azonban az ebéd vége fele arra lettem figyelmes, hogy szinte egész végig nem mással töltöttem az időmet, mint Dáviddal, aki 9 éves, meg Andrissal, aki 3, meg Gigivel, aki 8, és hihetetlenül jól szórakozunk.
Egy pillanatra megálltam, hogy ez nem veszélyes-e egy kicsit, de aztán arra jutottam, hogy ugyan, ugyan, ha az ember valahol gyerek marad, az jó. Maradjunk is gyerekek! Fedezzük fel a lépcsőházat, az orgonabokrokat, a kavicsokat és a bugyuta apróságokat és keressünk kincset!
Szerencsére a kincskeresésnek van néhány felnőtt verziója is. Például.
1. A négylevelű lóhere szerencsekutatása.
Ami teljesen feltűnésmentesen végezhető a Margitszigeten, a parkokban, bármilyen füves területen, lehetőleg nyáron, amikor nyílik a lóhere. Ráadásul egyes helyeken néha elszaporodnak a négylevelű szerencsekalózok és olyankor egy-két óra alatt többet is lehet találni belőlük, márpedig ha az ember talál egy szerencsehozó négylevelű lóherét, akkor mindenki tudja, hogy 3 hónapig mindig pont jönni fog neki a villamos és mindig a legjobb kajákat kapja ebédre a menzán.
A geocaching a kincskeresés legalizált verziója, az a jó benne, hogy ha ügyesek vagyunk, rávehetjük kicsit lustább társainkat is a kirándulásra, mert a legtöbb geoláda a természetben van elrejtve és azzal az indokkal, hogy kincskeresünk, fogadok, hogy még a régi osztálytársaimat is meg tudnám győzni egy kis túráról. Plusz, a geocaching azért is menő, mert igazi meglepetéskincsek rejlenek a ládákban, amiket megkaparinthatunk - de ne felejtsünk el kincsrejtők is lenni és kipótolni a megszerzett ajándékokat.
A hideg-meleg játék már kicsit kevésbé kifinomult verziója a kincskeresésnek, kell egy kincsrejtő, kell egy kincskereső és a kincsrejtő a forró kincs felé irányítgatja a keresőt a hideg peremterületektől. Nem túl bonyolult, nem túl kifinomult, de lehet szórakoztató.
4. A húsvéti tojás utáni hajsza.
És akkor van az ünnepek körüli kincskeresés, aminek az egyszerű verziója, amikor a karácsonyfa alatt találunk ajándékokat, de őszintén szólva az nem túl nagy keresés, mert - nálunk legalábbis - nem annyira kétséges, hogy vajon hol lesznek elrejtve az ajándékok. Sokkal furmányosabb ennél a húsvéti nyuszi, aki a kertbe és a környékre mindenhova potyogtatja a csokitojásokat - amiket megkeresni igazi kihívás és hiába léptük át a második x-et, még mindig játszuk. Úgyhogy időnként talán ünnepeken kívül is érdemes csak úgy elrejteni ezt-azt itt-ott.
Az elrejtésről jutott eszembe az utolsó verzió: nemrég csináltam a volt barátomnak egy kincskeresést, ahol versrejtvények és útleírások segítségével kellett eljutnia a Közgázról az Astoria éjjelnappali érintésével egy mexikói étterembe. És az a vicces, hogy az egészben az volt a kedvenc része, amikor post-it lapokat kellett követnie az Astoriától egészen a Wesselényi utcáig, amiket kiragasztottam a világon mindenhova: kirakatüvegre, autószélvédőre, lámpaoszlopra, hirdetőtáblára. Persze nem a post-it lapocskák voltak itt a fontosak - sokkal inkább a játékosság megmaradása egy kapcsolaton belül is.
És az egésznek az a tanulsága, hogy a kincskeresés megfelelő kontextusba helyezve már egyáltalán nem gyerekjáték. :)
