A modern technika fejlődésének köszönhetően ma már életünk szinte minden területét, amihez csak köze van, könnyebben kezelhetővé teszi dolgainkat, teendőinket, mindennapjainkat. Talán ennek is a szülöttje az egyre több szájat elhagyó kijelentés: "Ma már bárkiből lehet dj!" Ami részben igaz is, meg nem is! Viszont tény, hogy az ilyen a kijelentések mögött mindig van is valami, vagy valaki. A dj szakma innen is fakadó felhígulásával egyre nehezebb érvényesülni a szórakoztatóiparnak ezen területén. Nőként főleg, és itt villannak be szinte mindenkinek és azonnal az előítéletek, amiknek megint csak sok esetben oka és előzményei lehetnek és vannak is. De soha ne feledkezzünk meg a kivételekről és ezt mindenki jól vésse a fejébe! A sikernek sokszor teljesen más a kulcsa, mint amiről azt hisszük, hogy az lehet. A 2011-ben megalakult Mozaik underground formáció oszlopos tagjával, egyik dj tehetségével nyílt lehetőségünk egy interjú elkészítésére. Vatsanah, akinek a szépsége mellett zenei sokszínűsége is felkeltette érdeklődésünket.
Minden kezdet nehéz, ahogy a mondás is tartja. Nálad hogyan és honnan indult ez az egész, hogy dj leszel? Mennyi idősen kerültél be a képbe? Mit takar ez a kicsit különleges és hangzatos név? Zenei beállítottságodat tekintve, mondhatni elég szabadon mozogsz bizonyos műfajok közötti világokban. Milyen vonalat is követsz egész pontosan?
Vatsanah:
2007-ben ismerkedtem meg az elektronikus zenével, ami nagyon megtetszett és úgy éreztem, hogy szeretném kirpóbálni, milyen, amikor én állok a pult mögött. 14 éves koromban az egyik ismerősöm által lehetőségem nyílt a mixelés elsajátítására cd játszókon. Mindenképp egy különleges nevet szerettem volna, ebben édesapám volt segítségemre, aki ázsiai származású. A Vatsanah egy laoszi eredetű név, magyarul azt jelenti, hogy sors. Elég sokféle stílust magaménak érzek és ezeket megpróbálom egymással ötvözni, amennyire csak lehet. De ha meg kéne neveznem, akkor a következő stílusok határoznak meg: dub techno, house, deep house, uk garage, bass music, IDM.
Amikor megkerestünk az interjú kapcsán, a válaszodba belefűzted azt, hogy "nagyon örülök a megkeresésnek és annak is, hogy végre alakul valami underground itthon!" és egy mosoly a végén. Mit jelent számodra a zene és az underground, a szórakozáson és szórakoztatáson kívül? A művészi éned és kreativitásod nem csak muzikális, hanem még mással is foglalkozol és egy pontján összekapcsolod ezt a kettőt. Mesélj erről!
Vatsanah:
A zene olyan érzéseket közvetít, amelyeket másképp nem is lehetne megfogalmazni és átadni, csak hangokkal. Sajnos az underground kifejezés egyre inkább jelentőségét veszti az interneten zajló globális információ-áramlásnak köszönhetően. A zene mellett képzőművészettel, pontosabban grafikával és textiltervezéssel foglalkozom. Annyiban kapcsolódik össze ez a kettő, hogy szívesen készítek flyereket, albumborítókat és zenei ihletésű pólókat.
A nőket az élet bizonyos területein előítéletekkel fogadják, sajnos. Valamennyien tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy nincs ez másképp a dj világban sem. Neked mi a véleményed erről? Értek Téged is hasonló negatív élmények? Könnyebb vagy nehezebb volt az érvényesülés? Mit gondolsz a szakma felhígulásáról, ki az akinek mindezek ellenére létjogosultsága van?
Vatsanah:
Véleményem szerint az, hogy az illető dj nő, vagy férfi teljesen lényegtelen abból a szempontból, hogy mennyire értékes az a zene, amit közvetít. Engem személy szerint nem értek negatív élmények, érvényesülni pedig még nem próbáltam meg férfiként, úgyhogy nem tudom elmondani, könnyebb volt-e nőként. Magyarországon nagyon sok tehetséges dj/producer van, de sajnos a magyar média még nem elég nyitott ezekre a hangzásokra és mást közvetít elektronikus zene címszó alatt.
A Mozaikban való szerepvállalásod, milyen változásokat hozott? "2011. június valahanyadika. Délután 2, 36 fok, punnyad a város, az embernek megmozdulni sincs kedve. Megcsörren a telefon..." Innen indult az egész, azóta jónéhány bulit tudhattok már Magatok mögött, rezidenseként tevékenykedsz aktívan a dj pultban. Hová nőtte ki magát mostanra a Mozaik alakulat?
Vatsanah:
A MOZAIK által sok olyan emberrel volt szerencsém megismerkedni, akik hasonló véleménnyel vannak a zenéről, mint én. 2011 óta jó pár bulit szerveztünk, szerencsére mindig pozitívan fogadják, amit csinálunk. Nemrégiben indult a podcast sorozatunk, ahol kéthetente egy általunk kiválasztott, szerintünk tehetséges dj mixét lehet meghallgatni.
A klubestek mellett rádióműsorokban is hallhatók voltak már szettjeid, visszatérő vendégként. Hol lehet Téged a leggyakrabban hallani és esetleg látni is?
Vatsanah:
Természetesen a MOZAIK bulikon, mint rezidens, de az utóbbi időben szerencsém nyílt az Astronaut Music csapat színeiben zenélni a Cinema Hall-ban az ILD által szervezett bulikon. Ezen kívül webrádióktól is kapok felkéréseket. A közeljövőben pedig hallható leszek a Prime FM-en és a Justmusic FM-en.
Fellépéseid alkalmával olyan ikonikus nevekkel nyílt már lehetőséged együtt zenélni, olvasható a neved velük közös line upban, mint Oxia, Nic Fanciulli, Jay Lumen, Nick Warren, Chriss Ronson, Budai. Felfigyelt Rád valaki akinek köszönheted ezt ahol most tart a karriered? Hogy sikerült egy ilyen szintre lépned?
Vatsanah:
Ami a szintlépésemet illeti, ennél sokkal többet szeretnék elérni a későbbiekben. Az pedig, hogy ilyen nagy nevekkel játszhattam együtt, kizárólag annak köszönhető, hogy a szervezőcsapat őket hívta meg, mint küföldi fellépők. Nagyon örülök annak, hogy néhány régebb óta a szakmában tevékenykedő ember a lelkén viseli az ország zenei jövőjének a sorsát, ezáltal támogatva a fiatalabb dj tehetségeket.
Az élet sokszor produkál váratlan fordulatokat, pozitív-negatív pólusokban egyaránt, álmok is megvalósulhatnak. Neked volt ilyen a zenei életutadra visszatekintve, amire azt mondtad, hogy "ezt nem gondoltam volna hogy sikerül..." Optimista jellem vagy?
Vatsanah:
Az első ilyen nagyobb pozitív élményem az volt, amikor megkerestek az NVC-től és felkértek, hogy játsszak az egyik általuk Corvintetőre szervezett bulin. Azt hiszem elmondható rólam, hogy optimista jellem vagyok.
A tehetség egy olyan velünk született adottság, amely becsülendő, tisztelendő és gondozandó. Ti milyen kapcsolatban álltok egymással? Mennyi időt töltesz a zenékkel, felkészüléssel, úgy egyáltalán? Fejleszted meglévő tudásod is, gyakorolsz rendszeresen? A hétköznapjaidban mivel foglalkozol?
Vatsanah:
Szinte minden nap foglalkozom valami zenével kapcsolatossal. Van, amikor csak zenét hallgatok, de van, hogy keverek is. Amikor csak tudok, utánanézek a zenei újdonságoknak, kisebb, illetve kevésbé ismert kiadók után kutatok. A hétköznapokban a tanulmányaimat végzem Budapesten, szabadidőmet pedig alkotásra szánom és persze a kedvenc macskáimmal vagyok.
Téged mi az ami motivál és előre visz? Milyen visszajelzéseket kapsz? Kilátásaid? Jövőképed?
Vatsanah:
Talán a legjobban az motivál, hogy örömet okozhatok másoknak a szettjeim által. Nagyon jó látni, amikor a tánctérről pozitív visszajelzéseket kapok. Természetesen a jövőben is sokat szeretnék foglalkozni a zenéléssel, talán még saját trackek is napvilágot látnak, de jelenleg még nem érzem azt, hogy elegendő zenei ismerettel rendelkeznék ehhez.
Újabb interjúnk finishébe érve köszönjük szépen hogy a válaszaiddal megtiszteltél minket és időt szakítottál ránk! További hasonló sikereket kívánunk Neked a jövőt tekintve! Mi az amit még hozzáfűznél, a cikk lezárásaképpen, amiről még úgy gondolod kimaradt és mindenképpen megemlítnéd? Esetleg egy üzenet?
Vatsanah:
A MOZAIK jelmondatával élnék befejezésképp, miszerint az egység a sokszínűségben rejlik. Köszönöm szépen a lehetőséget!
https://facebook.com/vatsanahmusic
https://soundcloud.com/vatsanah
https://www.mixcloud.com/raevatsanah
Készítette:
Hungarian Underground, 2013/03/13
https://facebook.com/hungarianunderground