néni otthonkában, fiatal fiú csatakosra izzadva próbálnak együttes erővel kipiszkálni valamit a postaládából
néni: tudna segíteni, fiatalember, elment otthonról az anyukája, bedobta a kulcsot a postaládába és most nem éri el, nincs hozzá kulcsa, és nem tud bemenni...
én: hmm ez körkulcsos, azt nem tudom kinyitni, de ha lenne egy mágnes kéznél, amit rá lehet kötni drótra vagy madzagra, azzal ki lehetne emelni
én: sajnos nekem sincs, de kell szerezni egy mágnest, én ezt tenném
én: mikor jön haza az anyukád?
fiú: este kilenc fele várható (délelőtt fél11 volt)
én: uhh, az sok idő még. mit fogsz csinálni addig?
fiú: elleszek itt a lépcsőházban. a ##-ban lakunk
én: ó, nahát, akkor szomszédok vagyunk!
én: tudod mit, elugrok a műhelyembe, hozok mágnest
fiú: nem szükséges, ne fáradjon miattam!
én: nem gond, úgyis van dolgom arra, mindjárt jövök
(kocsiba be, műhely, felpakol, vissza, kb. fél óra)
én: na, nézzük most jobban felkészülve... ugye nem egy fiatalkorú betörőt készülök segíteni?
én: egy betörő is pont ezt mondaná
fiú: jogos. de mindenki ismer a házban, születésemtől fogva itt lakom
én: eztis mondhatja bárki. hogy van a cicátok, mi is a neve?
én: szoktam hallani egy állatot nálatok
fiú: jaa, a kutya, de ő ritkán van itt, egy Westie
én: tudom, tudom. csak ellenőriztelek ;)
én: tessék a kulcsod. próbáljatok ilyet nem csinálni többet
(felfelé menet még váltottunk pár szót, elkérte a cuccait az otthonkás nénitől, aztán elválltak útjaink)