Az angol gyomor titkai 1. - Tejesen szép a szigeti élet
Angliába nem úgy készül az ember csomagolás közben, mint mondjuk az olaszokhoz, hogy ,,bucira zabáljuk magunk anyjuk, hazajövünk, diétázunk, de kint végigeszünk mindent", ööö, tudjuk miért: az angol konyha pocsék. De: ha átprogramozzuk agyunk hogy kint létünk alatt egy-egy nyersanyag csoportra összpontosítunk az ezekből összerottyantott kész ételfogások helyett, kellemes csalódás fog érni. Igenis az alkoholon kívül lehet jókat enni a Szigeten, akaraterő és elhatározás kérdése az egész. Ami az alkohol után elillan, de most ne feszegessük ezt az ördögi kört.
Tejtermékek
Szóval mit egyen az idetévedt éhes ember? Vegyen sajtot, azok a maguk parasztias módján a legfinomabbak a világon, ezt kapja az ember, ha esős az idő, sarjad a zöld gyep, a tehén önjáró-legelő, a tejet meg Mclain gazda hagyta megposhadni mert a csapszék alá itta magát. Inkább kemény, reszelős sajtok, nem az a büdi, elcsurranó, túlérett franciás. Az English Cheese Board kb. 700 különböző sajtot tart számon, de ez is olyan, mint nálunk a pálinka: van hivatalos, meg a házi kísérletek megannyi változata. Hogy ez utóbbiakat ne lehessen becsapós névvel futtatni a piacon, egyes sajtfajtákat általában földrajzi eredetükre és különleges előállításukra utalva védelem alá helyeztek, nehogy aztán ocó-pici csedárok (Che Dhar, argentin tehenész most sírhat) lepjék el a boltokat. Ha a PDO, PGI, TSG feliratot látjuk a csomagoláson, rosszba már nem haraphatunk. Jelenleg 12 regisztrált sajtfajtát gyártanak, kettőt pedig lajstromba vettek, de valamiért mellőzve lett előállításuk. Öreg klasszikus a Stilton és a Cheddar (barlangban érlelték), jópofa az áfonyás/barackos Wensleydale. Azon kívül hogy nyálunkba fúlunk olyan ízletesek vajon árban versenyképesek a mi Auchan-es trappistánkkal? Nos, nem vagyok rá büszke, de gazdaságos sajtért a teszkóba járok, ahol egy 25-30 dekás mild cheddar (puhább, kevésbé bukés. Érlelési időtől függően 3 hónaptól a 28 hónapos Vintage-ig jutunk el a mature és extra mature-n át) még mindig 3 font alatt van, ez a nettó minimál órabér fele. Egy hasonló-kisebb stilton mindig akad leértékelve: kemény 2 font. Áfonykás barátomnak általában 2,5 fontba kóstál 200 grammja. És nem hogy höm-höm ehetőek, isteni finomak! Mennyi is a gumis, rohadó műanyagláb szagú magyar hazai termék? Trappista 1600 kilója, a túlsztárolt Pannonia két rongy fölött? Ha jól tudom, 2014-ben 585 ft volt a minimál órabér, tessék osztani-szorozni, hány deka sajtot tudunk 60 perc kubikból itt és ott megvenni. A magyarok csak hiszik, hogy az övék nem büdös.
Jobb üzletekben aztán van itt ereszd el a hajam, füstölt, szénán érlelt, diós, anyámtyúkja, aki ezeknek perverze, itt dorbézolhat. Így ünnepek táján előrukkoltak az extrémebb verziókkal, whiskey-s cheddar (baba!), zöldfűszeres cheddar, régió-megjelölt (a Cornish varázsszó, tudhatnak valamit ott Cornwallban, van nekik kék sajtjuk, brie-jük, Davidstow, Cornish Yarg, Keltic Gold, ne folytassuk) kézműves sajtok, sajtválogatások (zöme klasszikus angol plusz egy-egy német/holland és francia idegenlégiós). Vannak, amiket nem mernék kimérve kérni, mert lövésem sincs a helyes kiejtésükről, inkább kibúvárkodom őket a tálalópultból: Red Leicester, Gloucester, Caerphilly - ez utóbbi az alábbi szóviccre képes:
Nyihahahaa, ugye?
Kecske- és juhsajtban nem erősek, vanni van, főleg a jobb módú vegák kedvéért, de mintha csak piacbetömködés miatt készítenék, különben a csigazabáló franciák lenyomnák őket hazai pályán.
De mivel ez nem egy gourmet sznobblog, vegyük a listára a sajtipar ,,panelproli" gyermekeit, a jó öreg sajtspagettiket, kerek bulifalatokat, tunkolós ömlesztett sárga izéket, lapka sajtokat, kenhető szutymákokat – ja, nem sok közük van a fejéshez, sajtmosáshoz, penészszurkáláshoz, tehát úgy cakkompukli a sajtkultúrához, de milyen jó bepusszantani őket egy nyűgös nap után a sorozatok alatt! Itt mindenkinek megvan a maga helye és létjogosultsága a kozmoszban.
Épp mint egy joviális vidéki ír, a híres vajuk is kenyérre kenhető. Aki kóstolta a hagyományos ír vajat, az nem rámázik egy ideig. A Tesco value (=budget, gazdaságos) vajak 1 font alatt vannak, vehetünk sózottat vagy normálisat. Be ne dőljünk a spread feliratnak, ez a vaj és növényi olaj keveréke, ízre meg nem mondanánk, hogy fúj-margarin-kőolajszármazék: van például egy márka, ez neki a neve: I can't believe it's not Butter! (Nem hiszem el, hogy ez nem vaj). Nem fordul ki az ember szájából.
A joghurtok? Szeretik őket, van sokféle, de inkább a kanalazós édesség kategóriába tendálnak. Sztár a Greek-style yogurt, asszem már Pesten is lehet kapni görög joghurt néven, jó helyezése a magas fehérje- és alacsony zsírtartalmának köszönhető, sűrűbb, mint a hagyományos típus. Van is olyan rendelet, hogy egészségre gyakorolt jótékony hatással csak akkor lehet a fehérje szót kiemelni, ha az élelmiszer elfogyasztásakor az energia 20%-a a fehérjéből származik. A probiotikus ki lett gyomlálva, mint himihumi reklámfogás. A vezető joghurtcégek a Müller Dairy, a Danone és a Yeo Valley Organic – ez utóbbit tudom ajánlani egy nyalintásra, jópofa ízekkel rukkoltak elő. Rebarbarás-lime-os, bodzás-almás, és hasonló furcsa szerelemgyerekek, a bibi ott van, hogy fehérje meg kálcium meg goji bogyó meg örök élet, de a második összetevő mindegyikben a na mi? Bingo: a cukor. Bitang édesek. Egyik perverz álmom, hogy egyszer belevetem magam a The Collective nevű gyártó Russian Fudge Yogurt küblijébe: egy fél kilós desszertjogurt, ha betermeljük, egész éjszaka futógyakorlatot kalimpálunk a lábunkkal a bevitt cukortól (nevét valszeg a sűrített tej és a bocis vajkaramella szláv népszerűsége után kapta).
Mi van még? Aki már próbált angol weblapról receptet sütni, a mértékegység átváltogatása után még a számunkra ismeretlen vagy csak kicsiben eltérő alapanyagokkal is meg kell küzdjön. Mert mi a túró az a cottage cheese? Nem túró, nem is tejfölben úszó túrószemcsék, mégis úgy néz ki. De már lehet otthon is kapni, nem kell bemutatni. Túró nincs, vagyis van, orosz meg lengyel boltokban, összeköthetjük ebédlemozgó sétánkat a kelet-európai nyersanyagok vadászatával. Tejföl sincs, vagyis van, de az nem tejföl, hanem autentikus angol szóval élve: crème fraîche. 30-45%-os tejszínt besavanyítanak baktériumos kultúrával, nem olyan savanyú, mint a mienk viszont egy kicsit zsírosabb. De valljuk be, ezek megteszik. Egy kicsit más íze lesz a vargabélesnek és a gombapaprikásnak, de akinek ez a fő gondja egy idegen országban, az vagy túl jól él vagy élhetetlen nyafijóska.
A kefirt angol körben csak egy pici, new age réteg ismeri, illetve van néhány nagyáruházban, az eredeti lengyel felirattal.
Megelőzendő, hogy honfitársaim a habverővel harakirizzenek, miután fél órán át verték és verték a helyi kávétejszínt hiába habbá, íme egy kis tejszín-kisokos frissen bevándoroltaknak: legalacsonyabban a zsírtartalom ranglétrán a half cream áll, 12%, utána jön a single cream, még mindig nem lesz belőle habfelhő, mert csak 18-20%-os. A mi habtejszínünk itt whipping cream, 30% fölött kicsivel és ezzel kvalifikálta magát a cukrászversenyben, majd jön a double cream (48%) és a clotted cream (55-64%!), ezek itt ketten csakis 18 év felett fogyaszthatók, olyan kényeztető hatásuk van. A clotted cream-t nem kell verni, úgy kapható kis dobozban, lágy s mégis tömör massza, a scones nevű sütit például eperdzsemmel és ezzel a szilárd tejszínnel szokás kínálni. Mit mondtam, mit mondtam az elején, hogy itt is be lehet ám zabálni??!!
S végül mindennek az alapja: a tej. Milk. Esténként szép látvány, hogy öltönyös irodakukacok caplatnak haza a közértből a kihagyhatatlan műanyag flakonos tejjel. Itt ugyanis nem papírdobozban van (vagyis van olyan is, de nem az az elterjedtebb), hanem füles plasztik kancsóban. Hörpölhetünk skimmed (<0.3% zsírtartalom), semi-skimmed (1,5-1,8%), vagy whole/full fat milk (3,5%) verziót, illetve van egy távoli rokon, aki kéjesen mosolygós tejbajuszt csal arcunkra: a Channel Island Milk, 5,5%-os zsírocskával. Vagy imádjuk vagy fosunk tőle. A flakon kupakjának színe árulkodik, mennyire gyalázták meg a teljes értékű tejet (piros-zöld-kék, növekvő sorrendben. Aki pirosat vesz, ihatna csapvizet is kalciumtablettával...). Ne keressünk litert, mert itt nem abban mérnek: pint (ejtsd: pájnt, orrhanggal). 4 pintes (2.272 lityó), 2 pintes, és a pindurka 1 pintes, az 568 ml, épp elég egy tejbegrízhez. A legnagyobb kiszerelés sincs másfél font, a doboz meg újrahasznosítható. Ami jobban meglepett, hogy a kecsketej literes papírflaskája £1.7, tehát alig drágább, mint a tehéntej. Megint csak a Lehet piac jut eszembe, ahol a 220 forintos bösketej mellett 500 HUF-ért árulták a gidanedűt. Mivel nem bírom a tehéntejet, nem voltam túl boldog kicsengetni a dupláját.
A bocik zöme holstein fríz, ők produkálják a legnagyobb tejhozamot, ellenben a tej zsír- és tápanyagértéke elmarad a többi fajtától. A kormány weblapja szerint idén novemberben 1.117 millió liter tej folydogált a nagykereskedelemben, s gondoljunk bele, hogy ennek jó része itt a teába megy.
A jelenlegi marhatartás körülményeit illetően is vannak kétségeim, de amíg nincs a dobozra írva, hogy Riska csak primőr antibiotikumot kap, addig boldog tudatlansággal kakaózok.