10
Minden kedves Követőmnek Boldogságos új esztendőt kívánok!
Az enyém túlzottan is boldogan indult, főleg, hogy éjfél után három üveg pezsgőt benyakaltam! Azóta is heverem kifelé... Asszem ebben az évben a fogadalmam az, hogy alkoholista leszek! Ne kövessétek a példám, de azért igyatok! (sört)
És igyatok sört is miközben ezt olvassátok! Szeressétek! XO
Lent töltöttem két hetet. Ez idő alatt semmire sem jutottam, csak mérgesebb lettem. Nem tudtam kiverni a fejemből. Sokat gondoltam rá… Valamikor, még régen egy osztálytársam mondta azt, hogy ilyen a szerelem. Én csak azért nem hiszek neki, mert, ha az ember szerelmes, nem megölni akarja azt az illetőt… Vagy lehet mégis? Igen, igen… tudom! A gyűlölet és a szerelem közt kicsi a határ. Nehéz eldönteni mit érezhet az ember valójában. Cseszett paradoxon…
Imivel keveset beszélgettem, amit sajnálok, mert nagyon is szóba jött nálam, nem egyszer fordultak meg kis huncut gondolatok a fejemben, bevallom. Mikor beszélgetünk, azt érzem, hogy nagyon bizonytalan. Így most őt is hagyom. Olyan szerencsétlennek érzem magam. Szerintem tök jó csaj vagyok, de ezt rajtam kívül csak én veszem észre. Vagy az öreg kapuzárási pánikosok. Hazafelé vezető utamon bambultam ki a fejemből. Gondolkoztam szinte mindenen. Hangosan bömböltettem a fülemben a zenét, igaz, nem kemény rock-ot, hanem klasszikusokat, de ezeknek is megvan a szépsége. Lehet most sznobnak nézni, de szerintem mindenki hallgat Mozartot vagy Beethovent és ez nem szégyen! Eskü, mikor ilyen zenéket hallgatok, úgy visszaröpülnék az időben, egy angol ötórai teára, úgy, hogy a férfiakon frakk van, monokli a szemük előtt, és pödört bajusz az orruk alatt. A teás csészét mindenki úgy fogja, hogy a kisujj a levegőben és éppen az az napi időjárást tárgyaljuk ki. Szép remények… Bárcsak az ölembe hullana egy lovag!
Délutánra estem haza, kutattam a kulcsom a lakáshoz, mikor egyszer csak megláttam Gabit az ajtóban. - Hát te? – kérdeztem meglepve. - Beszélnünk kéne… - nézett rám szomorúan. Beléptem a lakásba, jött utánam, ledobtam a cuccom, majd leültünk a nappaliba. - Figyu. Ne haragudj, előre kérlek. – mondta igen csak izgatottan. Rossz értelemben izgatottan. Tudtam, hogy valami rossz dolgot fog mondani, már felkészítettem magam a féltékenységi megtépésre. - Sajnálom! – fakadt ki. – Ne, akartam, tényleg nem! Tudom, hogy nagyon szeretted és tetszett neked… Sajnálom, nem így akartam, hogy megtudd, de nem tudom tovább magamban tartani. Azt mondta ne mondjam el, de mivel legjobb...
Kezdtem nagyon bepipulni. Tudtam, hogy ő az, miatta hagyott el Peti! El sem hiszem, hogy a legjobb barátnőm képes velem ilyet tenni! Teljesen kiakadtam, a szívem tízszer gyorsabban vert, minden kezemben lévő ér kitágult, megrecsegtettem a nyakam, az ujjaimat ökölbe szorítottam és neki estem a barátnőmnek. - Úr isten Noémi! Te meg mit csinálsz!? – menekült előlem Gabi. - Komolyan veled csal Peti?! – néztem rá bosszúsan. - Nem! Dehogy! Isten ments! – nézett teljesen döbbenten. - Akkor Imiről van szó? Miattad viselkedik ilyen furcsán velem? - Nono, te nagyon kész vagy! Hol voltál te két hétig, biztos, hogy a szüleidnél, vagy inkább bosszúálló kiképzésen? Mert, hogy nem vagy nyugodt, az biztos… Lassan olyan leszel, mint Shrek! Meg amúgy is, ki az az Imi?! - Mi? – zavarodtam össze. – Akkor, hogy érte, hogy ti? - Hát az úgy volt, hogy Lalával elvittük az egyik jelmezed és az egész Lala hibája, mert ő vette fel és bulizott benne meg ilyenek és… hát… jah… - Ahha… Csak ennyi? – vontam vállat megkönnyebbülve. - Ha… ez csak, akkor igen. – Bizonytalanul vont vállat. Miután ezt megbeszéltük, lenyugodtam és főztem egy teát. Lassan beesteledett. Kényelmesen bekuporodtunk a kanapéba Gabival. Bekapcsoltam a Tv-t, majd Gabi elkezdett nevetni. - Most meg min nevetsz? - A délutánon. Komolyan ennyire oda vagy még Petiért? - Nem vagyok oda érte! - Jaj, ne már! Csak azt ne mondd, hogy azért estél nekem, mert nem vagy féltékeny és szerelmes. - Tudod, más milyen lenne, ha féltékeny lennék. - Milyen lenne? - Hát… indulatosabb lettem volna… Asszem… - Értem… - nevetett az orra alatt. – Jó tudni, hogy így érzel iránta. Lehet, megmondom neki, ma úgy is vár vacsorára. - Hogy mi?! – kaptam fel a fejem. - Te még szerelmes vagy! – veregetet vállon és nézett rám elismerően. - Én?! Ugyan már! Pffffff… - néztem rá ferde szemekkel. - Mondj, amit akarsz, tudom az igazságot! – nevetett. - Asszem ideje, hogy menj… - mutattam az ajtó felé. - Igen, jó ötlet, úgy is lassan indulnom kell PETIhez. – állt fel, végig simította a ruháját, megigazgatta magát, adott két puszit és elment. Így itthon maradtam egyedül, teát szürcsölgetve és a tv-t bámulva…
- Mit nézel? – kérdezte, miközben hátulról átkarolt. - Nem tudom. Ami éppen megy. - Én is mindjárt megyek. Engem nem akarsz nézni? - Téged máshol nézegetnélek és máshogy! – vigyorogtam rá huncutul, s az ajkamba haraptam. - Még megteheted! Van rá harminc perced. Csatolta ki az övét. Hátra fordultam a kanapén, mosolyogtam rá vidáman. Ő talpig felöltözve, rajtam csak a hétköznapi Peti-póló volt bugyival. Szép lassan lehámoztam róla a ruhadarabokat és ott helyben egymásnak estünk. Ezt mindig is szerettem. Mikor a kanapénak támasztott, felemelte a lábam, kapaszkodtam az izmos testébe, s érzed, ahogy az izmai erősen megfeszülnek. Ilyenkor még inkább kívántam őt. A harminc percet be is tartottuk, sőt, még szusszanni is volt időnk. Hát nem volt egy maratoni menet, az biztos…
Most meg itt ülök, egyedül, szürcsölöm a teát és ilyeneken jár a fejem…
