Sziasztok! Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy 20 Öregdiák jelentkezett, hogy megossza tapasztalatait a jelenlegi diákokkal. Ezúton is szeretnénk megköszönni az Iskola és Diákjai nevében is, hogy vállalták ezt a feladatot. Külön köszönet illeti azokat, akiknek sikerült meggyőzni volt osztálytársait, barátait, hogy Ők is adják be jelentkezésüket. Papp Tibor Igazgató Úr kérése, hogy akinek ideje engedi, az előadásoknál kicst korábban, 9:30-kor jöjjön az Iskolába, mivel szeretettel vár mindenkit az irodájában egy kis állófogadásra. Az ütemtervvel és az előadásokkal kapcsolatban hamarosan Kukor Ferenc Igazgatóhelyettes Úr fog írni a jelentkezőknek.
Ha a jelentkezésetekkel kapcsolatban módosítanátok valamit, azt kérjük még időben, dec 12. előtt tegyétek meg,
akár itt Facebookon, vagy e-mailen a [email protected] és a [email protected] címeken.
Volt iskolánk idén is megrendezi a Bolyai Tehetségnapot 2018.12.20-án. Erre az alkalomra várja az iskola az öregdiák közösség minél több tagját, akik vállalnák, hogy egy 40-60 perces előadás keretében bemutatják tanulmányaikat és munkájukat a jelenlegi 9-12. évfolyam diákjainak. Tudnotok kell, hogy eddig minden évben kimondhatatlan hálával és szeretettel fogadták az előadókat, mind a tanári kar, mind a diákok közössége részéről. Ez idén sem lesz másképpen, ezért arra kérünk mindenkit, vegye fontolóra, hogy eljön, és bemutatja szakmai és életútját a leendő végzősöknek. Az előadás miatt nem kell aggódnotok, bármiről beszélhettek, amiről úgy gondoljátok, hogy a diákokat érdekelheti. Legtöbbször a főiskolai/egyetemi életről, a megszerzett diplomával történő elhelyezkedési lehetőségekről és a mindennapi munkáról/szakmáról szoktak kérdezgetni. Ezekben a témákban talán tudunk olyat mondani, amit a szülőktől, tanároktól nem hallanak a tanulók, vagy hallanak, de nem hiszik el nekik, mert ők már egy másik generáció. Az eddigi tapasztalatok, és a tanári kar idei kérése szerint is 15-30 előadót várnak a tehetségnapra. Természetesen a korábban már "bemutatkozó" öregdiákok jelentkezését is várjuk, de még inkább örülnénk új előadók jelentkezésének. A mellékelt űrlap kitöltésével ezt meg is tehetitek. Az előretervezés érdekében kérünk Titeket, hogy dec. 5-ig jelezzétek részvételi szándékotokat. A korábbi évek "sikereinek" köszönhetően újdonság, hogy 2 idősávban gondolkodik az iskolavezetés, vagyis lesznek előadások 10:15-11:15-ig, és 11.30-tól 12.30-ig is. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak szoktak lenni a diákok és a tanári kar egy-egy orvos/jogász/mérnök/tanár/gazdasági vagy bármilyen szakember előadásának. Abba gondoljatok bele, milyen jó lett volna, ha annak idején nekünk is lett volna lehetőségünk a korábban végzett öregdiákoktól tájékozódni, milyen is az az egyetem/szakma, amire mi is készülünk, esetleg egy-két tippet kaptunk volna a felvételivel, egyetemi élettel vagy bármi mással kapcsolatosan.
Várjuk minél több öregdiákunk jelentkezését, melyet az alábbi linken tehettek meg:
https://bgyok.wufoo.com/forms/q1l3t4kw1ugw0wg/
A BOLYAIS SZÜLŐK EGYESÜLETE szeretettel meghívja Önt és Kedves Családját, 2018. szeptember 21-én, pénteken megrendezésre kerülő CSALÁDI NAPJÁRA!
Helyszín: iskolánk udvara, eső esetén sem marad el, akkor belső helyszíneken tartjuk meg
Időpont: szeptember 21., péntek, 14:30 - 18:30-ig
Programok.
14.30 - 15.30 DEXTER a nyomkövető kutya bemutatója a Kiképzőjével
16.00 kosárlabdapálya ünnepi átadása
átadás után kosármérkőzések, tanárok, diákok, szülők (válogatott kosarasok) részvételével
nyereményekkel
Folyamatos programjaink a rendezvény egész ideje alatt:
- ugrálóvár kicsiknek, pici testvérek részére is
- csúszdás légvár nagyobbaknak
- trambulin
- élő csocsó
- biliárd foci
- darts
- aszfaltrajz verseny a parkoló területén, nevezni a helyszínen, értékes nyeremények
- arcfestés, csillámtetkó
- ÉSZKÉZLÁB játékos gyakorlatok
- HÉTPRÓBA Előre nem kell jelentkezni, aki szeretne a játékban részt venni, a helyszínen tud nevezni, kap egy füzetet és azt kell minden állomáson lepecsételtetni. Ha minden próbát teljesített, jelentkezhet a nyereményért. Bárki jöhet játszani, testvéreket is szeretettel várunk!
Büfé az éhes vendégeknek, aprópénz jó ha van mindenkinél!
Kapcsolódó rendezvényünk.
2018. október 18., csütörtök 18.00 óra KÁDÁR ANNAMÁRIA mesepszichológus előadása iskolánk dísztermében. Az előadás ingyenes az iskolánk diákjai, szülei és pedagógusai részére.
Idén is várjuk szeretettel a bolyais öregdiákokat, volt tanárainkat a Parkerdőbe egy kis sütögetésre, főzésre, sütiversenyre és vetélkedőre. A program nemcsak családososoknak szól, de gyerekekkel lehet jönni bátran!
BGYÖK-ös póló méretpróbájára és rendelésére is lehetőség lesz!
Esőnap: augusztus 5.
Egy év alatt megduplázódott a BGYÖK tagjainak száma
Beszámoló a 2016.09.24-ei II. Öregdiák találkozóról
A családi piknik óta már csak erre az eseményre készültünk. Tóni bácsi nélkül nem is ment volna a több mint egy évvel ezelőtt kitűzött célunk megvalósítása: rendezzünk fotókiállítást a boldog gimnázium évekről.
A program a 2001-ben végzett A osztály érettségi találkozójával kezdődött, majd az egyesületi tagokkal gyűlést tartottunk, ahol értékeltük az egy év alatt elért eredményeket. Majd megnyitottuk a fotókiállítást, végül állófogadás volt, és mindeközben a 2001 B osztály érettségi találkozója is megtörtént.
A tagsági gyűlésen Ősze Márton, az egyesület elnöke ismertette a napirendi pontokat, és beszámolt az egyesület eddigi tevékenységéről:
Mivel a legutóbbi közgyűlés óta két programunk volt, ezért inkább ezekről esett szó: a családi piknikről és a mostani öregdiák galériáról.
A családi pikniken több mint 20-an voltunk, az öregdiákok gyerekei is résztvettek, finom gulyást főztünk és nyugdíjas tanárok is ellátogattak a parkerdőbe: http://bgyok.hu/post/149833574270/az-els%C5%91-csal%C3%A1di-piknik
A mostani öregdiák-találkozóra pedig két 15 éves érettségi találkozót, és az iskola aulájában több mint 200 képből, egy sok évfolyamot átfogó fotókiállítást is sikerült szerveznünk. Ezt a kiállítást szeretnénk a budapesti öregdiákoknak is eljuttatni. Azt hogy hogyan, még nem tudjuk.
Szó esett arról, hogy tagságunk létszáma egy év alatt több mint kétszeresére nőtt most már több mint 44-en vagyunk már az egyesületben.
Idénre még tervezzük, hogy december 20-án (kedden) megint delegálunk öregdiákokat a bolyais tehetségnapra, amire ezúton is várjuk az öregdiákok önkéntes jelentkezését.
Ezután Kiss Márton szólalt fel a 14 órás foci ügyében: a szokásos immáron csak 14 órás focit Kiss Márton és öccse vezetésével tartjuk meg, mely December 28-án (csoportkör) és 29-én (negyeddöntők) kerül megrendezésre, max. 12 csapat részvételével.
Kiállításmegnyitó
Ezután Papp Tibor igazgató úr kért szót, és kifejtette mennyire hálás azoknak, akik felkarolták és segítik az öregdiák-szervezet működését. Elmondta, hogy szerinte nagy lehetőségek vannak még ebben a hálózatban, melyből az iskola is sokat profitál. Erre példa, hogy Takács Udvari Csongor, egykori bolyais diák, aki jelenleg az Audi Magyarországnál dolgozik, az iskola számára egy 40 db használt, de jól működő számítógép támogatását segítette elő. Vagy éppen Hadarits doktor úr adománya a kórházi vegyészeti eszközökből. Örül továbbá annak is, hogy immáron már négy volt bolyais diák is a tanári kar állományát fiatalítja.
Az esemény után megfáradt elnökség tagjai :-)
Igazgató úr továbbá kiemelte, hogy vannak olyan osztályok, ahol mindössze 4-en vannak Szombathelyen a majd’ 30 fős osztályból.
Erre válaszol Ősze Márton elmondta, hogy célunk egy világraszóló öregdiák-hálózat létrehozása, ahol virtuálisan és személyesen is össze lesznek kötve az iskola egykori diákjai. Erre példa két új facebook csoport is, ami a németországi és a budapesti diákokat fogja össze:
https://www.facebook.com/groups/1298425830175143/
https://www.facebook.com/groups/923027364443683/
Papp Tibor továbbá támogatja, hogy az idei Szülői-Tanári bálon az öregdiákok is képviseltették magukat, és reméli, hogy jövőre még többen eljönnek február 6-án. A szülői egyesület már régebb óta létezik, és elég aktívak, jó lehetőség az egyesületünk számára való együttműködésre is.
Biczó Tóni bácsi elmondta, hogy létre kell hozni a Bolyai Archívumot, amiben az összes fellelhető fotóállományunk megjelenik (tablók, dicsőségtábla, fotók, stb.)
Résztvevők: Papp Tibor, Biczó Antal, Erdélyi Zsófia, Papp Boglárka, Mészáros Katinka, Sélley Gábor, Császár Miklós, Eötvös Csaba, Kiss Márton, Kuglicz Balázs, Ősze Márton, Farkas Dániel
A fogadás
A tagsági gyűlés után Erdélyi Zsófia - a kiállítás egyesületi főszervezője – nyitotta meg az öregdiák fotó kiállítást. Megható beszédet mondott dr. Gautier Barnáné, egykori bolyais magyar tanár, illetve Vadász Gábor, aki épp érettségi találkozóján vett részt.
Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani azoknak, akik a találkozó létrehozásában segített minket: Erdélyi Zsófia, Biczó Antal, Papp Tibor, Kuglicz Balázs, Mészáros Katinka, Papp Boglárka, Anikó néni, és még sokan mások.
A májusi esős idő miatt elmaradt családi napot augusztus 6-án tartottuk meg.
Az időjárás most sem volt a legideálisabb egy fűben heverészős piknikhez, emiatt kicsit kevesebb létszámmal, de annál nagyobb jókedvvel töltöttük együtt ezt a napot. A pikniken 5 évfolyamból vettek részt öregdiákok, emellett volt tanárokkal is találkozhattunk. Megismerkedhettünk egymás családjaival, volt idő beszélgetni, a gyerekek pedig egy nagyszerű délelőttöt töltöttek együtt sok futkározással, vidámsággal. A gulyás tökéletesre sikerült, senki nem ment haza éhesen. A „Mit rejt a piknikkosár?” elnevezésű versenyre pedig 6 szuper finomság érkezett, nem volt könnyű eldönteni, melyik is a legfinomabb. A nyertes kiválasztásának nehézségére utal az is, hogy végül holtverseny győzelem született. Reméljük senki nem bánta meg, hogy a szélben a parkerdei programunkat választotta. Bízunk benne, hogy jövőre még szebb időben még több mindenkivel tudunk találkozni! Olyan jó volt látni Benneteket és beszélgetni egy jót!
Erdélyi Zsófa
Visszajelzések:
„Matyi legalábbis azt mondta: Anya Te is töltsd ki a papírt,hogy jöhessünk legközelebb is” Erdélyi Zsófi kisfia
„Igazoltan jól sikerültek az ételek. Mind a bográcsban főtt gulyás, mind a sütemények nagyon finomak lettek. Aki kihagyta, csak bosszankodhat!” Farkas Attila (2007)
Beszámoló a 2016.03.26-i éves rendes közgyűlésünkről
(c) Fotó: Eötvös Csaba
Éppen félévvel az alakuló közgyűlésünk után pontot tettünk az alapítás végére.
Résztvevők: Pintér Lilla, Eötvös Csaba, Farkas Dániel, Gyürüs Balázs, Dr. Horváth Mihály Ferenc, Kuglicz Balázs, Szalainé dr. Erdélyi Zsófia, Papp Boglárka, Mészáros Katinka, Ősze Márton.
Köszönjük az iskolának, különös Papp Tibor igazgató úrnak és Egervölgyi Anikó portásnőnek, hogy ünnepnapon is rendelkezésünkre bocsátotta az iskola épületét. Két új taggal bővült az egyesület, illetve a közgyűlés elfogadta az egyesület Szervezeti és Működési Szabályzatát. Tagdíjunk továbbra is évi 1000 Ft maradt.
A hozott határozatokról szóló kivonat itt olvasható.
A fotókat köszönjük Eötvös Csabának! (http://expographystudio.com/)
Idén ugyan bált még nem szerveztünk, de meghívást kaptunk 2016. február 6-ára a Bolyais Szülői-Nevelői Bálra.
Az esemény a Tóvendéglőben került megrendezésre, és a nagyszámú bálozók között ugyan csak páran képviseltük az öregdiákokat, mégis jó volt részt venni ezen a szuperül megrendezett és hangulatos eseményen. Jó volt vacsorázni, beszélgetni és táncolni egyet. Találkozni iskolatársakkal, tanárokkal és barátokkal. Látni, hogy a szülők és a pedagógusok is milyen lelkes és vidám műsorral készültek. A zenét a Meggie’s Crew szolgáltatta.
Jordán Tamás, az est ceremóniamestere a műsorok lezajlása után újra szót kért és arról beszélt, hogy nagyszerű látni, hogy a szülők és a tanárok együtt táncolnak és mulatnak. Hogy mégis csak létezhet ilyen. Valóban, jó volt ezt látni. Szívesen kiegészítettem volna, hogy még teljesebb legyen a kör… a szülők, a tanárok és az öregdiákok. Mert azt gondolom kevés ilyen iskola és kevés ilyen közösség van. Köszönjük a meghívást!