Csak egy srác

[poembyme]

Utolsó utáni, halott remény

Elnyűtt füzetem, szerelmem tanúja,

Hadd fogjam utoljára tollam dologra,

S mondjam el neked, mit már százszor,

Szívem szüntelenül, szenvedve táncol,

Ha láthatom fényes mennybéli orcád.

Majd húsz év múlva,

Elveszett szerelmünk Párizsban botorkál,

Lassan feléd úszva,

A szajnán téged keresve, egy gondolán,

Meglátlak csodálva sétálni a folyó partján,

Majd ott...akkor....lelkem újra haza talál.

[poembyme]

Mivé lettünk?

Szívünk ketté szakadt,

A tiéd jobbra, enyém balra szaladt,

Álmunk hamar elillant,

A tiéd törött, enyém kóbor az ég alatt,

Lelkünk sebei mélyek,

A tiéd gyógyul, enyém léte már kétes,

Szerelmünk a halálé,

A tiéd másé, enyém a pokol uráé,

Jövőnk szét esett,

A tiéd fényes, enyém a mélybe süllyedt.

Szíved másé lett, s álmunk csak az övé,

Lelked felejtett, szerelmünk nincs többé,

Jövődben, csak fekete foltot hagyok,

S lassacskán, a világ is agyon nyomott.

[poembyme]

Kárvallottja önmagamnak

Igaz vallomás, egy repedt ajakból,

Sebzett szív, egy vérző lelkű múltból,

Hajnalokon át vadásznak képei,

Tetteim fakuló, ádáz s vad rémei.

Utam vesztőjéből kiút csak Te vagy,

Reménykedve, hogy egy másik név alatt

Boldogságot lelsz végül, bár hiányod

Vicsorgó kutyákként harapja álmom.

Úgy szívja fel szobám a könnyeim,

Mint szikkadt föld a harmat cseppjeit.

Úgy vágyódok egy utolsó pillantásért,

Mint első hóvirág, a tél haláláért.

Úgy szeretlek mindennél jobban,

Ezernyi érintés ereje minden szóban.

[poembyme]

Válasz egy kételyre

Ahogy a vad szél simít egy tölgyfát,

Amint feléled lassan a nyári élővilág,

S fellángol hamis, zöld tüzekben,

Madarak dallama táncol füledben.

Mint júniusi zápor a szomjas mohákon,

Úgy fénylik a lényed a sűrű homályon,

Ahogy a mély erdő hűvös, zöld hárs

Várja, hogy rárontson a Nap arany lángja.

​Úgy fonódik titkon a tölgyhöz a repkény,

Mint a tövises csipkebokor fehér virága

A hajlongó páfrányok puha világába,

Vagy ahogy a völgyben pihen a halk, esti napfény.

​Végtelen lombok közt, hol zizeg a suttogás,

Nem kell a szó már, csak a halk suhanás,

Mert minden rügyben, mit a hajnal kibontott,

Ott van a titok, amit a csend ránk parancsolt.

[poembyme]

Piszok vagy

Egy köröm alatti fekete pötty,

Szét eső szürkeség, semmi több,

Átnéznek rajtad, mint egy szellemen,

Lelked kínzóan használják lelkesen,

Köszönöm helyett, sebek szíveden,

Tiszta vágások, kegyes eledel...

Vérzik, de minek kéne ellálítanom?

Ha többé senkinek sem hiányzom?

Örült érzés kavarog, elmém andalog,

Senkit sem akarok, csak végre hagyjatok.

[poembyme]

Üres szoba

Hideg szobrok lettek szíveink,

Az egykori szerelem híveit,

Egy démon karja elragadta,

Pokolban van, kabát rajta,

Már lelkem sem tagadja,

Oly nagy volt hibáim súlya...

[poembyme]

Vers a hiányhoz

Dudol a reggeli napsütés,

Veled álmodom, s felkelvén

Szemeimbe égett a föld színe,

Hajad fekete göndörsége,

Mámortól izzó, ajkad pirossága.

Bohókás szavaid, lelkem szomjúsága,

Mióta hangod, szívemben énekel,

S minden ütemre, jön egy új érzelem.

Mégis...

Éltem kárhozatra ítél közeledben,

Szürke világban, egy bíbor förtelem,

Vörös gyötrelem, hazátlan kényelem,

Ha eszembe jutsz, édes kedvesem.

[poembyme]

Vad emberek, Agyarország,

Vicsorognak polgár'ik sorsán,

Eltiporják, kik lábukat fogják,

Remény vesztett, bús ország.

Sokan vannak egymagukban,

Lázadó rendszer nagyurakkal,

Fejében megszédült kormány,

Én adtam, én vettem, én Orbán!

De féljetek, a nép haragja sodor,

Bűnösként csattan rajtuk ostor,

Az ország előre menetel, együtt,

Megválik tőletek bús Nemzetünk.

[poembyme]

Félek, mikor hív az ördög,

Még nem éltem sokat a földön,

De ha menni kell, hát úgy legyen,

Csak még lezárom néhány ügyem.

Aztán megyek, ahonnét keresnek,

Rohadok, egy jelöletlen mederben,

Ha senkinek is hiányzok, meg talál

A pokolban. Svédasztal, sültes tál

Bűneim halmaza, ott igazi lakoma,

Itt mégis, mindenki fájó ostora.

Meglátjátok, fizettségem bő lesz,

Zamatos szögek, meg egy kereszt,

Jézus is így szenvedett, én miért ne?

Bár...rajtam marad, a halál leple.

[poembyme]

Majd akkor, s örökké

Idővel áztatott fejeden pihenek,

Rózsám, vörösben izzó, szerelmi kenet

Lesz. Újra, újra s újra melletted kelek,

Mosolyod reggeli kávém, s tekinted,

Elhiheted, nem didereg majd szíved,

Ölelésem, vigyázó kezem körötted,

S ha majd ott leszünk, harcolok a mennyekig,

Hogy újra veled teljenek, örök napjaim.

[poembyme]

Roskadó jövőm

Világot cipelő, dicső Atlasz,

Terheim, allattad is rogynak,

Vérző szívem, S mások vágyai,

Halott lelkem, megbénult álmai,

Feszegetve nyitnak ketté,

Hamari halálom a mennyeké,

Csak add nekem erőd, álmaid,

Hadd éljem éltem határait.

Tapaszd be szívem, éltem Hérája,

Számomra nincs más válasz rá,

Egyekként cipelnénk Atlasz súlyát,

Lehetetlent nem ismerve, valutát

Váltva a pokolból is, csak együtt,

Tolvajként, egy-egy pillantást vetünk

Isten országába, vagy az olümposz csúcsára,

De előtte, semmit sem számítva,

Kezed fogva dőlnék sírunkba.

[poembyme]

Egyedül, magamban, gyalog az úton,

S futok, ha valaki mégis rám mosolyog,

Bárány lelkem, nem bír a magánnyal,

Azt hiszik, vígan álmodok ágyamban.

Nincs mit írnom, csak szomorú vagyok,

Magamból kiadni, ezt akarom,

Egyszerűen, csak a rideg érzelmeim,

Ez is baj lenne? Hát ezek a gondjaim.

A végén járok...csak úgy érzem belül,

S míg oda érek, addig hanyatlik egyedül.

[poembyme]

Csak pozitív gondolatok(nem)

Látom a szobám sarkában,

Fekete árny, zabolátlan,

Vicsorog rám a fogával,

Nekem énekel haláldalt.

Vállamon ücsörgő démon,

Vitáznak, mi legyen kínom,

Ha túl vagyok életemen,

Milyen büntetésem legyen.

Szívemben kong az üresség,

Ebből esznek, nőnek az ég

Felé, hogy letaszítsanak,

Ha időm kifogy alólam.

Tehetetlen, szárnya vágott

Madár, gőggel átitatott.

Sámsoni sorsom súlytalan,

A végén úgyis mindegy,

Majd magával ragad.

[poembyme]

Kavalkádok fogja

Szívem örökké a tiéd,

Gyermeki mosoly, ha melléd

Fúj a szellő, színek rabja,

Zamatos szerelem karma,

Megfogta, szétszabdalt szívem,

S feléd hajította, szemem

Akkor lett végtelen sárga,

Egy sötét, fényes éjszaka,

Irigységtől lettem fűtve,

Hogy más is rád nézhet. Szürke,

Hamvas szempárok testeden,

Nem színesebb, mint szerelmem.

[poembyme]

Figyelem az eget kalitkámból,

Képzelgek arcod formájáról,

Mosolyod tüzes égetése,

Csak ez a kép ugrik fejembe.

Ahogy lépkedsz mellettem,

S magadró megfeledkezel,

Országok hallják mézes ajkad,

Csak legeltetem szemem rajtad.

Nekem, csak lelked hiányzik,

Minden pillantásod virágzik,

Ahogy nézed a világ egészét,

Dúdolom, szíved rezdülését;

Szeretlek, de képtelen vagyok,

Félelmem bent tart egy mondatot,

Maradok a kalitkám fogságában,

S majd 20 év múlva, látlak Párizsban.

[poembyme]

Kivágnám magamból

Miért ilyen nehéz a szerelem?

Feléget egyetlen érzelem.

Hiába lángol, mint felhőkarcoló,

Ha senkivel nem táplálható.

Vagy újra megjelenik benned,

Mikor csak porszem emlékedben,

Csak kínoz, szüntelen élvezettel,

Az érzés, mely soha nem tűnik el.

[poembyme]

Nem tudok mást adni, csak magam,

Hibás döntésekben ragadtam,

Hiányod éget, mar, lyuk szívemen,

Ne mondd, hogy hiába reménykedtem,

Hisz olyan vagy, mint ketten lennénk,

Botlanánk mindketten, újra az elején,

Csak szívedet, S lelked szeretném.