Ha egyedül lett volna, ordított volna a fájdalomtól. De mi ott voltunk. És Ő erős volt. Hihetetlenül erős. És akármennyire is fájt Neki, kívülről Ő volt a megtestesült nyugalom.
Nem akarta, hogy lássuk Rajta mennyire szenved. Azt akarta, hogy azt lássuk, minden rendben és nemsokára hazajön hozzánk, így újra teljes lesz a család. Azt akarta, hogy boldogok legyünk... A legnagyobb fájdalomban is boldognak akarta látni, akiket szeret. Így szerencsére megnyugodott, mert azt gondolta, hogy nem aggódunk érte..
Kétségtelenül Ő volt az én példaképem. De itt hagyott. Már nem jön vissza többé.. és nem szenved tovább.

















