Imádlak. Imádom, hogy szeretsz, elfogadsz minden hibám ellenére, ha tehetek róla, ha nem. Imádom, hogy őszinte vagy, imádom, ahogyan apránként megnyílsz előttem. Imádok veled ovisan veszekedni, mert tudom, hogy úgyis én nyerek. Imádom, ahogyan ölelsz, ahogyan szivogatod a nyakam, ahogyan csókolsz, ahogyan egy tized másodpercre kinyitom a szemem, és látom, hogy élvezed, tetszik. Egy idő után hallom is. A nyelved nagyon jól kiismeri az útját, a fogaiddal is olyan gyengéd vagy, awh. Amikor szép apránként falod a nyakam, és kicsit felbátorodsz, a fogaid is mennyire odaillenek a bőrömhöz, szinte éhezik a szádra a szám, a nyakam, a cuki homlokpusziadról nem is beszélve. Imádom a pihe - puha bőröd, imádom, hogy magas vagy, hogy ennyire helyes. Imádom a mosolyod, a szemed, a kezeid, ahogyan bénázva bár, de csak azért is összekulcsoljuk a kezeinket, ezzel kifejezve, hogy mi összetartozunk. A sok - sok hasonlóságot… Imádlak! Mindened. Kívül, belül egyaránt. Nagyon szeretlek, édesem! Nagyon nagyon!
Egyébként, nem is olyan rég volt a névnapom, és bár nem ilyenkor tartom, de mégis kaptam egy óriási ajándékot. A leghatalmasabb kincset, amiről még álmodni sem mertem, soha! Örülök, hogy mellettem tudhatlak!
