MMXVIII.IX.XII.

[sulfurfox]

S a szív nem fárad el

Érzi még az illatod

[sulfurfox]

Fekete

[sulfurfox]

„…az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban”

[sulfurfox]

A köztünk lévő távolság miniszban mérhető

[sulfurfox]

Bátran viseld magányodat,

én számon tartlak téged,

ne hagyd a sorsod csillagokra,

benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt

ha sisteregve átcsap,

tudom, több vagy mindannyiunknál,

benned vakít a bánat.

S egy éjjel, magad sem tudod,

mint égig érő ének,

feljönnek benned napjaid,

a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,

az este sírva, késve

hiába járják pitvarod:

csak én látlak. Vagy én se.

Légy hát, akár az állatok,

oly nyersen szép és tiszta.

[sulfurfox]

Rá van borulva az ég

[sulfurfox]

Elragad, Megtagad Sötétben vagy egymagad Elragad, Megtagad Szó szegik, vagy bennszakad Elragad, Megtagad Sötétben vagy egymagad Elragad, megtagad Mind a két szem fennakad

[sulfurfox]

Sok vagy

Sok vagyok. És ez pont azt jelenti, hogy nem elég. Sok vagyok a világnak, tehát nem vagyok elég ennek a világnak. Sok az amit adok magamból. Talán az lenne a legjobb, ha nem önmagam lennék, de ezt hogyan kell csinálni? Az igazság az, hogy nem tudom kezelni a kezembe kapott boldogságot. Boldog vagyok, végre, hosszú ideje először, és ez olyan energiaként tör elő belőlem, amit mások kellemetlennek élnek meg. Ennek csak egy megoldása létezik. El kell fojtanom önmagam. Magamba kell ölnöm aki vagyok. Szerencsére a kezembe adtál egy kést, könnyedén megtehetem. Azt hiszem most magamba szúrom, és megforgatom, megvárom amíg elvérzek. Akkor majd csendben elalszom, fázni fogok és reszketni, de legalább végre kevés leszek ennek a világnak.

[sulfurfox]

Nyugi, nem keltettél fel

Még nem aludtam

De mondd, mi a baj

Hogy-hogy mit akarok?

Pont ugyanazt akarom, amit mindenki akar

Kérdezi, hogy miért nem bírom

Hogy szinte soha nem keresem

Engedd el haver, figyu

Én még magamat sem szeretem

[sulfurfox]

- Mondd, meddig tart az örökkévalóság?

- Néha csak egy másodpercig

[sulfurfox]

[sulfurfox]

Hajnali 3 lehetett. Az időt nem nézte, de még sötét volt. - Hajnal előtt legnagyobb a sötétség, mondta magában. Kiült az ágy szélére, merengett. A lába a padlót súrolta. Úgy kapaszkodott az ágy szélébe, mintha ezer méter magasan ez az egy dolog tartaná vissza a zuhanástól. Pedig való igaz, zuhant. Fájdalmat érzett, egy olyan része fájt ami lehet igazából nem is létezik. Mégis annyira erős volt az érzés, mintha éles karmok tépnék szét belülről. Majd letette a földre a lábát. A világ össze bizonytalanságával indult el. Felöltözött, de cipőt nem vett. Hangos kattanással zárult a kapu a háta mögött. Ide nem tér vissza. Minden lépéssel érezte a talaj összes mozdulatát. - Vihar előtt legnagyobb a csend. Csend volt. A fák sem suhogtak. Egy autó nem haladt el az utakon, még az utcai lámpák se égtek. - Már nincs messze, hajtogatta magában. Zsebéből előhúzta a fülhallgatóját. Kiválasztotta azt a dalt amit még, utoljára hallani akart. A parthoz ért. Nincs túloldal, csak a víz és ő. Lassú lépésekkel egyre beljebb kúszott. A víz olyan gyengéden simogatta a lábát mintha szeretné őt, talán kicsit el is hitte. Az égre nézve haloványan pislogtak a csillagok. Talán az egyik épp most halt meg. Ahogy ezernyi sejt hal meg most benne is. A fájdalmat felváltotta a végtelen űr. Semmit se érzett. Belefeküdt a vízbe. Hideg volt, olyan annyira, hogy a csontjai talán megroppantak. Már nehéz volt különbséget tenni a könnyek, és a folyó vize között. Alámerült. Lebegett, mintha a teste súlytalan lenne. Pedig az összes súly bordáira támaszkodott, talán kicsit mögé is kúszott. 

[amorphous-stars]

Bocsánatot kérek magunktól

J.V. (via amorphous-stars)

[sulfurfox]

[te5seract]

[cedorsey]

© Photo Credit

[sulfurfox]