A szív, mint egy kilakoltatott
postaládája roskad,
emlékeimben tisztára moslak.

Love Begins
RMH
let's talk about Bridgerton tea, my ask is open

pixel skylines
No title available

Product Placement
Sweet Seals For You, Always
Game of Thrones Daily
"I'm Dorothy Gale from Kansas"
PUT YOUR BEARD IN MY MOUTH
Mike Driver
YOU ARE THE REASON

★
Keni
ojovivo
Not today Justin
2025 on Tumblr: Trends That Defined the Year

No title available
occasionally subtle

No title available
seen from United States

seen from China

seen from Japan
seen from Japan

seen from India

seen from United States

seen from South Korea
seen from Germany

seen from Türkiye
seen from Malaysia

seen from Azerbaijan
seen from Malaysia

seen from Malaysia
seen from Colombia
seen from Ukraine
seen from Germany
seen from Iceland

seen from Malaysia

seen from United States

seen from Germany
@szendroicsaba
A szív, mint egy kilakoltatott
postaládája roskad,
emlékeimben tisztára moslak.
Amíg testhőmérsékletűvé hűl körülöttem majd az acél, nagyon lassan fog múlni az idő. Gondolta magàban, és a szörnyű fájdalmak helyett az anyjára gondolt, amikor még baba volt, a mama magas, fiatal, kedves arcú, két kézzel, mint egy plüss markoló rányitotta finom kezeit és a két oldalánàl csiklandozni kezdte. - a sistergést hamar meg lehet szokni. - Mondta és megpróbálta felidézni az összes emlékét, ami hangyafocizó tv képernyőkhöz vezetett. - Ez nem az, zsákutca, milyen kár, hogy a horror filmek miatt minden ilyen emlékem nyomasztó. - sssz - jött ki a száján, ahogy egy pillanatra átengedett némi érzetet, és ebben a tört pillanatnyi koncentrációvesztésben a bőr alá folyó fém keltette ingerek, egészen eljutottak az agyi receptorokig. Ezt követte tehetetlenül az arc eltorzulása. - ezt nem szabad... az égett hús szagával utazom tovább, talán a nyári grillezések. Igen, ahogy fújt a szél. - a fém még izzott, pislogott és sehogy sem akarta abbahagyni a dolgait, mint a sav, a csontig hatolt de Ő csak kegyelmet érzett, miközben könyörtelenül hessegette tovább a borzalmas kínokat. - a víz által finom gömbökké szelidült kavicsokon szerettem sétálni mindig is, vagy hallgatni ahogy okos lányok bonyolult körmondatokban fogalmazzák meg azt, hogy nem lehet. Szerettem az évszakok közt megbújó színtiszta perceket, érezni, ahogy az idő rajtam átoson. - hiába nem sze- még szerencse hogy a füst a végen valahogy keresztül jut a városon.
Mindegyik istenhez imádkozom,
ki tudja - ugye.
Leginkább felfelé gondolok közben,
valójában belülre mondom,
magamba. Olyan mélyre,
hogy kiforduljon az a mély és
magas legyen. Győzködöm
magamban Istent arról,
hogy van. Hogy én vagyok
a bizonyíték rá. Hogy van…
Higgyen magában! -
bennem. Higgyek…
bennünk.
Szendrői Csaba - Ima
Annyira egyedül voltam, hogy megnyugtatott a pókháló a sarokban. Mármint, az a ' ja mégsem '-érzés amit adott. A néma szél jutott eszembe, mármint, a minap olvastam, hogy a szélnek nincs hangja amíg nem kerül az útjába valami. Olyan evidensnek tűnt és mégis nagyon meglepett. Elnémul az ember néha olyankor is, amikor beszélnek hozzá, -vagyis néha azzal válaszol, hogy csendben marad. Vagyis lehet, hogy néha nem is lehet tudni miért hallgat el az ember. Jó, hogy itt van az a pók velem.
Viszont azt a csomot nem értem továbbra sem a függönyön. mögötte a szemközti házból a szélcsenden àt, idáig roszognak a meggyötört üveglapok. - Olyan nagy a hideg súlya, fel sem álltam ma még, csak bámulok mióta leszàllt. -
Nem feszít semmi, horpadok. Se ki, se be nem jàr a levegő. Nincs légszomj, éhség, nincs vágyódás el sem semmire, nem szenvedek hiányt, a hiányt szenvedem.
#pók
KékSymphonia
Ennyi maradtam: - a rúzsnyom egy fél cigarettán.
Egy skicc csak az ember, amint a dohányt kupacolja.
Most lehell épp ki a nő, szeletel, karikàzza a füstöm.
Annyi nyomot hagyok épp csak, amennyi a parfüm
után marad itt bent. - míg ki nem nyitja az ablakot ő is.
A csók? igen, elpazarolva. A filter elázik a nyáltól.
Így, most papírra leírva, már annyira nem is hiányzol.
Dicső
Nem szerettem Magát. (de)
Győzködöm magam arról, hogy
igazából soha nem is
...vagyis, hogy most is... tudja, ...
hogy nincs gond, (gond van)
mint a füstöt tartom idebent,
s míg elpusztít… szép.
- igazából nem szívesen
tenném tönkre Önt magammal. (de)
Csak küzdök, mint egy aprócska
árnyék a felkelő nappal.
(Szendrői Csaba)
Bácsi
a vonaton általában a velem szemben ülő
idős nők fiatal régi arcán gondolkodom.
meg, hogy a kolibrik szíve ezret ver
percenként. ez azért viszonylag ritkán
jut az eszembe, de valahogy most
az időről kéne írnom, és olvastam valahol
azt, hogy annak érzékelése és a szív
dobbanásainak száma összefüggésben
vannnak. amúgy a sajàt arcomat öregként
már láttam, vagyis azt hiszem.
jók ezek az telefonos aplikációk,
csak azt nem
tudom elképzelni egyelőre, ahogy
addig vagyok. ez ijesztő, mert mindig
önbeteljesítő jóslatokat írok, és úgy
tűnik, hogy bár nem akarok meghalni,
azért csak kéne az élethez egy vízió, hogy
ha már a halálomban nem hiszek,
legalább el tudjam képzelni azt, hogy
sokáig élek. Persze megtehetném
magamnak azt a szivességet, hogy
nem írom le ezt a dolgot, de olyan
kevesen halnak meg írás közben,
hogy az ad valamiféle bizonyosságot.
- aztán persze nem lehet tudni
mi lesz most, hogy vége van. -
Csillagom
a kertetekre gondolok. - ki tudja miért, bár gondolhatnék bármire. Emlékszel a gyáva madarakra, amikor egyik délutànt azt játszottuk, hogy fogunk párat és megkerüljük azt a gomolyfelhőt ami odacövekelt a nap korongja elé. Te ügyetlennek gondoltad magad, ezért kérlelni kezdtél egy verebet, szép szóval, kedves szóval, énekkel, mosolyokkal. Én meg összevissza futkároztam, míg megbicsaklott a lábam egy gödörben. Aztán kihoztuk az autóból a vontatókötelet és te azt mondtad, hogy bemész fürdeni. Én leeresztettem a kötelet addig abba a gödörbe, és lemásztam, és ezeddig sohasem beszéltünk róla. Nem tudnán megmondani, hogy milyen mély volt, de tudom, hogy végtelennek tűnt az út lefelé, és írreálisan hosszú volt a kötél, míg majd eltűnt a gödör szàja. És én ott akkor megdermedtem percekre, órákra, vagy évekre is talàn a hideg nyirkos sötétben te ott fent az a kitudja milyen messzi kis meleg fehér pontocska voltál, amiért érdemes elindulni felfelé, a tű foka és maga az óceán. Szóval, - így lettél a kedvenc csillagom. (Szendrői Csaba)
Nagyszámoktörvénye
Fiam, egyet jegyezz meg. Bárhol, bármikor, bármilyen szèp látvány is tárul csillogó szemeid elé, bármilyen lágy széllő simítja az arcod, bármilyen csodás ízt érzel a szádban, bármilyen éteri dallam száll füledbe, mindig jusson eszedbe, hogy a te mennyei gyönyöröd megihletett momentumában a világ másik felén, vagy tán nem is olyan messze tőled, van legalább még egy másik épp oly naiv, kedves, pozsgás orcájú ember, mint te, aki a szent boldogságod megfonásànak katarktikus pillanatában pont szarik.
eztkaptam <3