SZENDRŐI

[szendroicsaba]

A szív, mint egy kilakoltatott

postaládája roskad,

emlékeimben tisztára moslak.

[szendroicsaba]

Amíg testhőmérsékletűvé hűl körülöttem majd az acél, nagyon lassan fog múlni az idő. Gondolta magàban, és a szörnyű fájdalmak helyett az anyjára gondolt, amikor még baba volt, a mama magas, fiatal, kedves arcú, két kézzel, mint egy plüss markoló rányitotta finom kezeit és a két oldalánàl csiklandozni kezdte. - a sistergést hamar meg lehet szokni. - Mondta és megpróbálta felidézni az összes emlékét, ami hangyafocizó tv képernyőkhöz vezetett. - Ez nem az, zsákutca, milyen kár, hogy a horror filmek miatt minden ilyen emlékem nyomasztó. - sssz - jött ki a száján, ahogy egy pillanatra átengedett némi érzetet, és ebben a tört pillanatnyi koncentrációvesztésben a bőr alá folyó fém keltette ingerek, egészen eljutottak az agyi receptorokig. Ezt követte tehetetlenül az arc eltorzulása. - ezt nem szabad... az égett hús szagával utazom tovább, talán a nyári grillezések. Igen, ahogy fújt a szél. - a fém még izzott, pislogott és sehogy sem akarta abbahagyni a dolgait, mint a sav, a csontig hatolt de Ő csak kegyelmet érzett, miközben könyörtelenül hessegette tovább a borzalmas kínokat. - a víz által finom gömbökké szelidült kavicsokon szerettem sétálni mindig is, vagy hallgatni ahogy okos lányok bonyolult körmondatokban fogalmazzák meg azt, hogy nem lehet. Szerettem az évszakok közt megbújó színtiszta perceket, érezni, ahogy az idő rajtam átoson. - hiába nem sze- még szerencse hogy a füst a végen valahogy keresztül jut a városon.

[szendroicsaba]

Mindegyik istenhez imádkozom,

ki tudja - ugye.

Leginkább felfelé gondolok közben,

valójában belülre mondom,

magamba. Olyan mélyre,

hogy kiforduljon az a mély és

magas legyen. Győzködöm

magamban Istent arról,

hogy van. Hogy én vagyok

a bizonyíték rá. Hogy van…

Higgyen magában! -

bennem. Higgyek…

bennünk.

Szendrői Csaba - Ima

[szendroicsaba]

Annyira egyedül voltam, hogy megnyugtatott a pókháló a sarokban. Mármint, az a ' ja mégsem '-érzés amit adott. A néma szél jutott eszembe, mármint, a minap olvastam, hogy a szélnek nincs hangja amíg nem kerül az útjába valami. Olyan evidensnek tűnt és mégis nagyon meglepett. Elnémul az ember néha olyankor is, amikor beszélnek hozzá, -vagyis néha azzal válaszol, hogy csendben marad. Vagyis lehet, hogy néha nem is lehet tudni miért hallgat el az ember. Jó, hogy itt van az a pók velem.

Viszont azt a csomot nem értem továbbra sem a függönyön. mögötte a szemközti házból a szélcsenden àt, idáig roszognak a meggyötört üveglapok. - Olyan nagy a hideg súlya, fel sem álltam ma még, csak bámulok mióta leszàllt. - 

Nem feszít semmi, horpadok. Se ki, se be nem jàr a levegő. Nincs légszomj, éhség, nincs vágyódás el sem semmire, nem szenvedek hiányt, a hiányt szenvedem.

#pók

[szendroicsaba]

[szendroicsaba]

[szendroicsaba]

[szendroicsaba]

KékSymphonia

Ennyi maradtam: - a rúzsnyom egy fél cigarettán.

Egy skicc csak az ember, amint a dohányt kupacolja.

Most lehell épp ki a nő, szeletel, karikàzza a füstöm.

Annyi nyomot hagyok épp csak, amennyi a parfüm

után marad itt bent. - míg ki nem nyitja az ablakot ő is.

A csók? igen, elpazarolva. A filter elázik a nyáltól.

Így, most papírra leírva, már annyira nem is hiányzol.

[szendroicsaba]

Dicső

Nem szerettem Magát. (de)

Győzködöm magam arról, hogy

igazából soha nem is

...vagyis, hogy most is... tudja, ...

hogy nincs gond, (gond van)

mint a füstöt tartom idebent,

s míg elpusztít… szép.

- igazából nem szívesen

tenném tönkre Önt magammal. (de)

Csak küzdök, mint egy aprócska

árnyék a felkelő nappal.

(Szendrői Csaba)

[szendroicsaba]

Bácsi

a vonaton általában a velem szemben ülő

idős nők fiatal régi arcán gondolkodom.

meg, hogy a kolibrik szíve ezret ver

percenként. ez azért viszonylag ritkán

jut az eszembe, de valahogy most

az időről kéne írnom, és olvastam valahol

azt, hogy annak érzékelése és a szív

dobbanásainak száma összefüggésben

vannnak. amúgy a sajàt arcomat öregként

már láttam, vagyis azt hiszem.

jók ezek az telefonos aplikációk,

csak azt nem

tudom elképzelni egyelőre, ahogy

addig vagyok. ez ijesztő, mert mindig

önbeteljesítő jóslatokat írok, és úgy

tűnik, hogy bár nem akarok meghalni,

azért csak kéne az élethez egy vízió, hogy

ha már a halálomban nem hiszek,

legalább el tudjam képzelni azt, hogy

sokáig élek. Persze megtehetném

magamnak azt a szivességet, hogy

nem írom le ezt a dolgot, de olyan

kevesen halnak meg írás közben,

hogy az ad valamiféle bizonyosságot.

- aztán persze nem lehet tudni

mi lesz most, hogy vége van. -

[szendroicsaba]

Csillagom

a kertetekre gondolok. - ki tudja miért, bár gondolhatnék bármire. Emlékszel a gyáva madarakra, amikor egyik délutànt azt játszottuk, hogy fogunk párat és megkerüljük azt a gomolyfelhőt ami odacövekelt a nap korongja elé. Te ügyetlennek gondoltad magad, ezért kérlelni kezdtél egy verebet, szép szóval, kedves szóval, énekkel, mosolyokkal. Én meg összevissza futkároztam, míg megbicsaklott a lábam egy gödörben. Aztán kihoztuk az autóból a vontatókötelet és te azt mondtad, hogy bemész fürdeni. Én leeresztettem a kötelet addig abba a gödörbe, és lemásztam, és ezeddig sohasem beszéltünk róla. Nem tudnán megmondani, hogy milyen mély volt, de tudom, hogy végtelennek tűnt az út lefelé, és írreálisan hosszú volt a kötél, míg majd eltűnt a gödör szàja. És én ott akkor megdermedtem percekre, órákra, vagy évekre is talàn a hideg nyirkos sötétben te ott fent az a kitudja milyen messzi kis meleg fehér pontocska voltál, amiért érdemes elindulni felfelé, a tű foka és maga az óceán. Szóval, - így lettél a kedvenc csillagom. (Szendrői Csaba)

[szendroicsaba]

[szendroicsaba]

[szendroicsaba]

Nagyszámoktörvénye

Fiam, egyet jegyezz meg. Bárhol, bármikor, bármilyen szèp látvány is tárul csillogó szemeid elé, bármilyen lágy széllő simítja az arcod, bármilyen csodás ízt érzel a szádban, bármilyen éteri dallam száll füledbe, mindig jusson eszedbe, hogy a te mennyei gyönyöröd megihletett momentumában a világ másik felén, vagy tán nem is olyan messze tőled, van legalább még egy másik épp oly naiv, kedves, pozsgás orcájú ember, mint te, aki a szent boldogságod megfonásànak katarktikus pillanatában pont szarik.

[szendroicsaba]

[szendroicsaba]

eztkaptam <3

[szendroicsaba]