Szonettek @szonettek - Tumblr Blog

Csak annyit írj, hogy szívesen meghívnál egy kávéra, ha vége ennek az egésznek.

Ugye tudod, hogy éppen az ágyamban ülök, ahol te is ülhetnél most? Ugye tudod, hogy egész nap az üzenetedre vártam, amíg valaki más az enyémre? Ugye tudod, hogy éveken át hiányoztál az életemből, és most nem tűnhetsz el újra pár nap után? És remélem azt is tudod, hogy nem fogom annyiban hagyni. De a legjobb, amire én is nemrég jöttem csak rá, hogy nem te érdekelsz igazán. Senki sem érdekel igazán. Az érdekel, hogy végre az enyém legyél. És minél tovább küzdök, annál értékesebb leszel nekem.

Lennék a szerelmed. Egymásba gabalyodhatnánk Tinderen. Elkezdhetnénk beszélgetni, és lassú szerelembe eshetnénk anélkül, hogy ebből bárki is észrevegyen bármit körülöttünk. Összenézhetnénk néha-néha, amikor senki sem figyel, és megfoghatnád a kezem gyenge indokokkal. Összefuthatnánk egy-egy késői délutáni kávéra. Megcsókolhatnál másodjára a lakásom küszöbén vagy kutyasétáltatás közben. Kellemes szeptemberi napokon átjöhetnél sorozatozni, forró zuhany alatt ölelkezni és kínait készíteni. Olvashatnánk egymásnak, érezhetném az illatodat, már nem csak a pulcsijaidhoz bújhatnék hozzá, nevethetnénk önfeledten, és aludhatnánk délutánonként. A kutyám is szeretne, és azt hiszem, engem is a tiéd. Lennék.

Csak belegondolok mi lenne, ha azt olvasnád a hírekben holnap reggel, hogy elhunyt egy fiatal lány. Szén-monoxid mérgezést kapott, vagy vízbe fulladt, vagy halálra gázolták. Órákkal később tudnád csak meg, hogy én voltam az a lány. Mindig féltettél, ha piros lámpákon mentem át, nem? Kíváncsi vagyok, mi villanna át rajtad. Rájönnél-e végre, hogy nem így kellett volna lennie, vagy felismernéd-e, hogy a megfelelő embert eldobtad magadtól? Megfordulna-e a fejedben, hogy szándékosan csináltam? Beszélnél-e rólam? Beszélnél-e hozzám? Ott lennél-e, amikor a fejem örökre a földbe hajtom? Abban a pillanatban tisztában lennél-e azzal, hogy érted éltem, amióta megismertelek? Vajon elgondolkodnál-e azon, hogy milyen közös jövőnk lehetett volna? Vajon meddig gondolnál rám? Vajon érdekelne egyáltalán, hogy már jobb helyem van odafent angyalkaként? Vajon éreznéd, hogy végre ismét minden pillanatban veled vagyok?

Lemondó sóhaj. Csillogó szemeid. A tudat, hogy egy másodperccel tovább mosolyogsz, mint ő, ha összenéztek. Több évnyi barátság és talán kicsit több is, minden egyes ölelésben. Naponta többször. Egyre szorosabban. Elképzelt összebújás és valódi simogatások keveréke. Kezek különböző helyeken. Egy-két pillanat.

Attól tartok, sosem leszek képes újra így szeretni senkit. Elég volt egy kézfogás ahhoz, hogy hurrikánként söpörjön végig rajtam az érzés, ami hónapok óta bujkált bennem. Elég volt egyszer a szemembe néznie és összezavart mindent körülöttem. Elég volt egyszer megéreznem az illatát és most vele álmodok akkor is, ha mással alszok. Elég volt egy estét újra vele tölteni ahhoz, hogy teljesen összezavarodjak és egyben rájöjjek, hogy mit akarok igazán. Sosem fogom tudni megérteni, hogy miért így alakult ez a dolog köztünk. Ő nem csak egy lecke volt, amiből ezredjére sem tanulok. Sokkal inkább az az ajándék, amit túl értékesnek tart az ember ahhoz, hogy elfogadja, és élete végéig bánja majd.

Szeretlek és őrülten hiányzol annak ellenére is, hogy nem az az ember vagy, akinek lenned kellene.

Megérint az illata és tudom, hogy újra az övé vagyok. Egy pillanattal később végigsimítanak rajtam a szemei, kapaszkodni kezd belém a bőre és nem akarom, hogy többé elengedjen. Valami felvillan, a karjaiba omlok és szorosabban ölel, mint valaha. Abban a percben hazaérek. A könnyei versenyt csúsznak az enyémekkel rajtam, rajta, mindenen, és sose volt még ilyen megnyugtató érzés itthon lenni. Életem legszebb perceinek a hajamban turkáló, ébresztgető ujjak vetnek véget a kanapénkon. Nem az ő ujjai. Nem az ő kanapéja.

Hogy mit várok tőled? Azt, hogy hiányzom, hogy mégis akarsz, igen, pontosan ezt. Azt, hogy az elmúlt pár hónap minden percében rám gondoltál, hogy minden pillanatban, amikor összenéztünk, kicsit meghaltál legbelül. Hogy akárhányszor üzeneted jött, remélted, hogy én vagyok az. Hogy akármennyire is szeretsz, legbelül mindig remélted, hogy nem vagyok boldog. Hogy senkivel sem olyan, mint veled volt, hogy rád gondolok minden este lefekvés előtt. Hogy nem tudok nélküled élni, mert te sem tudsz nélkülem. De azt hiszem, te mindig is túl büszke voltál ahhoz, hogy szeress, és ez így is marad. Sosem tudnád kimondani, hogy még mindig akarsz engem. De a szemedbe nézek, és tudom. Elárulják a legapróbb szavaid, az utolsó mozdulatod is. Ülök, hallgatom az esőt és szeretném tudni, mi jár a fejedben. És szeretném, ha tudnád, hogy ha azt mondanád, hogy engem akarsz, hogy igazam volt, hogy legyek melletted, mosolyogva lennék túl büszke téged szeretni. És nemet mondanék.

Ő addigra pont kétszer annyit élt, mint én - bár ki tudja mennyi élet volt az éveiben. Vonzó volt, ő is annak tartott engem, már az első pillanatban láttam a tekintetében. Tiltott szerelem volt a miénk, mérgező, ugyanakkor értelmet adott a létemnek. Miatta nem szerethettem soha senki mást tiszta szívből. Attól a perctől kezdve, hogy egy közös ismerős esküvőjén egymásba bonyolódtunk, soha többé nem tudtuk kiverni a fejünkből egymást. Akkoriban távol élt tőlem, egyedül és szabadon, ahogy én nem élhettem soha. Vele akartam menni, de nem hagyta. Túl jó volt hozzám, és az én biztonságomat a saját boldogsága felé helyezte. Ha az ember beleszeret valakibe, szeret azzal a gondolattal kelni, hogy talán ma újra találkozik Vele, talán most történik valami.

Ő az. Az, akit olyan hosszú ideig kerestem. Onnan tudom, hogy megmagyarázhatatlanul boldoggá tesz. Ő az, akire évekig vártam. Azt mondtam, hogy ha egyszer eljön, akkor már semmi sem fog számítani. Azt fogom mondani, hogy megérte várni. És most itt vagyok, ő már jó néhány hónapja az életem része. Igen, megérte rá várni. Már tudom milyen az, amikor igazán élek. Már tudom mi hiányzott... az egyik részem. Ő.

Abban a pillanatban jöttem rá, hogy milyen szerencsés vagyok. Az ember, akit a világon a legjobban szeretek a karjaiban tartott abban a percben, vele töltöttem az egész estét és mellette ébredtem fel másnap reggel. Sokan egész életükben arra vágynak, hogy legalább egy napot eltölthessenek a szerelmükkel, én pedig három hónapja voltam már vele. Aznap éjjel sírtam, amikor rájöttem, mennyire szeretem. Azt mondta, soha nem érzett még ilyet korábban. Azt mondta, velem kapcsolatban nem érzi azt, hogy menekülnie kell, ha hosszú távról van szó. Azt mondta, én vagyok a legfontosabb neki, a legjobb dolog, ami történt vele, és az, aki miatt megéri felkelni minden reggel. És én végtelenül szeretem őt. Kimondhatatlanul. Talán nem érdemlem őt meg és erre ő is rá fog jönni egyszer, de addig én szeretnék így élni. Ő ugyanis boldogabbá tesz, mint bármi más ezen a világon. Tényleg nem tudom, tudnék-e élni nélküle. Ő a másik felem, a társam, az egyetlen szerelmem.

Találkoztam vele. Valamiért még mindig szeretném hinni, hogy van az egész mögött egy történet, ami csak a miénk. Azt hittem, hogy elengedtem, de sosem fogom igazán. Szeretném azt gondolni, hogy ez neki is fontos volt, de sosem tudhatom biztosra. Szeretem őt, mindig szeretni is fogom, és mindig mosolyogni fogok rá. Annak ellenére, hogy éjszakákat sírtam át miatta és annak ellenére, hogy nem végződött jól. A jó emlékeket tartom meg belőle és sajnálom, hogy nincs ezekből több.

Néha térsz csak vissza az életembe, egy-egy percre, egy órára, vagy éppen egy pillantásnyira, de akkor úgy érzem, hogy minden rendben van. Valaha tökéletes voltál nekem, és az első, hozzám a legjobb és nekem a legkedvesebb. Különleges vagy, és bármikor is látlak viszont, mindig különleges helyet fogsz elfoglalni a szívemben. Néha úgy érzem, hogy egy csoda vagy, és már tisztán látom, miért nem érdemelhettelek meg téged. Sajnálom, de tudom, hogy ahogyan sosem voltál, úgy soha nem is leszel az enyém. Néhány történetet túlbonyolítok és felfújok, de a miénket, azaz, az enyémet nem szeretem emlegetni. Nem szeretem bevallani, hogy mennyire szerettelek és szeretlek. Te voltál a legjobb dolog, ami a legnehezebb napjaimon történt velem, de miközben próbáltam megbocsátani azt, hogy egyedül hagytál, újra rosszabbul lettem. Neked semmit sem jelent, és nem is jelentett soha, nagyon jól tudom. Nem tudom, hogy jó szándékkal játszottál-e velem, és nem tudom, egyáltalán tudtad-e, mit teszel. Talán tévedek, de még mindig egy csodának tartalak, ami olyankor érkezik, amikor szükségem van rá. Ugyanakkor téged ki kell érdemelnem, te vagy az, amivel bárki sakkban tud tartani. Nem várok tőled semmit, nem reménykedek abban, hogy ha egy nap beszéltél hozzám, a következő nap is megteszed majd. Örülök, hogy egyszer megtörténtél velem, és földöntúli csodának fogok fel minden további alkalmat, amikor egy rövid időre úgy érezhetem, hogy az enyém vagy.

#treasure

Sok emberrel voltam és éltem együtt, sok embert ismertem és sok embert kedveltem. Egyetlenegy embert szerettem egész életemben, és mindenkiben őt kerestem. Az embernek éreznie kell, ha rátalál arra a bizonyos személyre. Tisztázzunk valamit. Sosem hittem az igaziban. Gyerekkori barátok voltunk, talán ezért is ismert olyan jól és ezért voltunk annyira hasonlóak. Sok emberhez vonzódtam az első találkozáskor, hozzá viszont megmagyarázhatatlan, általam sem értett okból, de nagyon erősen. Sosem történt közöttünk semmi, pedig igazából csupán ennyire vágytam végig. Úgy telt el az életem, hogy rengeteg mindent megtapasztaltam és igazán kihasználtam az időmet. Igen szerencsés módon találtam valakit, aki mellett önmagam lehetek. Viszont sokszor az ember nem azzal éli le az életét, akivel szeretné, és előfordul, hogy nem látjuk viszont a gyerekkori barátainkat.

Idővel rájöttem, hogy az emberi élet a szerelmekről szól. Az éveim során olyan sok emberbe, érzésbe, emlékbe, képbe, hangba voltam szerelmes, és olyan hálás vagyok mindezért. A szerelem olyan dolog, ami néha elmúlik, néha marad, de különböző formáiban egész életeden végigkísér. Úgy gondolom, ez az, amiért megéri nemcsak létezni, de élni is.

Tudod, ha most itt lennél velem, mellettem ülnél a kanapén és a világegyetem eredetéről beszélnél, megcsókolnálak. Igazán, úgy, ahogy kevesen fognak életed során. Talán hagynád, talán nem. Talán egy hosszú éveket megélt gyerekkori barátságot tennék tönkre, talán végre megtalálnám azt, amit mindig kerestem. Beletúrnék a hajadba, te pedig talán belemosolyognál a csókba. Senkinek sem beszélnék róla, mert nagyon sokat jelentene nekem. Bármi is lenne a végkifejlet, ellőtted sem említeném többet. Talán te kérnéd, hogy felejtsük el, de én sosem tudnék megfeledkezni erről. Talán eleve meg sem tudnám valósítani. Talán azt sem engednéd már, hogy a szemedbe nézzek. Talán van rá halovány remény, hogy élveznéd. Talán a szokásosnál tovább is maradnál. Talan elmondanád az ismerőseidnek, talán túl kínosnak éreznéd ahhoz, hogy beszélj róla. Talán te még nem nőttél fel ehhez eléggé, de talán már te is régóta álmodsz erről. Talán nem bánnád, ha megtenném. Talán nem találkoznánk többet, de talán sosem felejtenél el. Talán másnap kézenfogva mennénk az utcán, vagy talán többé látni sem akarnál. Sosem fogom megtudni, mi lenne. Egy alternatív univerzumban ez mind lehetséges lenne, de te nem hiszel az alternatív univerzumokban.

Trending Blogs

Recently Viewed Blogs

Szonettek