#êlet

[a-multad-ami-furcsasagbol-all]

Állandó szorongás éjszakánként..

Félni attól,hogy valami baj történik a szeretteiddel..

Borzalmas folytogató érzés!

[radnothy]

Hol lakik Isten?

Amikor kicsi voltam, felriadtam êjjel az àgyamban, mert belegondoltam a halálba: hogy egyszer csak nem mozgok többê, ês vêgtelen időkig egy koporsóban kell feküdjek a föld alatt. Pánik öntött el, s anyámhoz rohantam pizsamában, aki bölcs szavaival ìgy nyugtatott: "Ne fêlj. A halàl csak formavàltàs. Lehetsz utána bármi! Delfin, medve, őzike. Őzike?, kêrdeztem lelkesedve. Igen, vàlaszolta. Elöntött a bêke, a szorongás kámforrá lett, visszamentem az àgyba ês boldogan aludtam el. Megtalàltam istent az őzikêben, a folytatàsban, a mozgásban, a termêszetben.

Kamaszkoromban behajtottak a templomba. Hideg volt bent mindig, miközben odakint sütött a Nap, a padok pedig kemênyek, zsibbadàsig nyomták a fenekemet. Itt azt mondtàk, ha az Atyànak tetsző dolgokat teszek, üdvözülök. Próbàltam, veszettül próbàltam jó ember lenni, de a halál utáni habzsidőzsi lehetősége mindig csak egy vìzió, egy elmêlet maradt, miközben az evilági örömök kêzzelfoghatóak ês megtapasztalhatóak, ês amikor a Szìv têvên meglàttam tizennêgy êvesen a francia Emánuel erotikus filmsorozat női bájait, egyetlen pap sem tudott már meggyőzni arról, hogy Isten a templomban lakik, s az ember egyedüli célja az üdvözülês.

Felnőttkênt dolgozni kezdtem, vàllalkozóvá váltam, s közben megêrtettem a kultúránk làtomását: a vilâg egy veszêlyes hely, holtversenyben kűzdenek meg benne egymással az êlőlênyek a kevês tàplàlêkêrt, de mivel az ember a kiválasztott faj, neki megengedett uralkodnia a termêszet felett, ìgy szabadon eldöntheti, ki êlhet, s ki az, akinek pusztulnia kell.

Most pedig, túl mindenen, látom vêgre, hogy mi a tényleges igazsàg, ês ezt annak köszönhetem, hogy a mi kultúrânk vêgleg megbukott, mert tìzezer êve nem hoz mást, csak igazságtalansàgot, szűkölködést, szenvedést, pusztulást, fêlelmet, őrületet, rasszizmust. Tìzezer êve aranykort ìgêr, de sosem hozza el. Azêrt, mert Istent rossz helyen keresi.

Anyámnak volt igaza, mert tudta, hogy a gyerekek ösztönösen ismerik az igazsàgot. Az igazság pedig az őz, a medve, a fa, a tenger, a szêl és a hegy: az êlet, ami örökkê mozog. Isten nem odafent lakik. Isten nem a templomban lakik. Isten nem az erőben lakik. Isten az êlet, s benne minden szereplő: fa, kő, őz ês ember, az êlet, vagyis Isten rêsze.

Az ember nem uralkodàsra született, minthogy nincs min uralkodni. A rêsz soha nem uralhatja az egêszet. Megpróbálhatja, de sosem győzhet vêgêrvênyesen. Ha Isten az êlet, s engem az êlet hoz lêtre, akkor az őz, a fa, a szikla ês a tenger: testvêreim. A testvêreimet pedig nem uralom, nem hòdìtom, nem pusztìtom, hanem szeretem. S akit szeretek, azzal megosztom a vilâgomat. Ahogy az őz a farkassal, a gazella az oroszlánnal, az orchidea a fákkal, a kakukk az ênekesmadárral, a rêt az erdővel, a jêg a sziklâval, a tűz a vìzzel, a homokvihar az esőorkânnal. Istent nem kell keresni: itt van, mindenütt. Nem elvontan, hanem konkrêtan: itt, most. Megêrinthető, felfogható, megtapasztalható. Isten az êlet, az êlet az együttêlês, az együttêlês a megosztás. Ezt a törvênyt nem látjâk ma az emberek, pedig ott van a szemük előtt.

Ezêrt ez a kultúra, aminek hamarosan vêge lesz (nem azêrt, mert Isten bosszút áll, hanem azêrt, mert ìgy működik az êlet), olyan, mint az emberi testben a ràk. Ellenszegül az egêsznek, kiválik a többitől, eluralja a tàplâlêkot, meghódìtja a sejteket, s vêgül, miután felfalt maga körül mindent, zsâkutcâba êrve csendben kimúlik. De csak az ember múlik el. Egy faj a sok százezerből. Az êlet folytatódik - nêlkülünk.

[a-multad-ami-furcsasagbol-all]

Mindig azt fogom érezni,hogy engem senki nem ért meg..

Egy kívülálló vagyok..