Kukkoló
Megmondom tök őszintén, hogy szívből gyűlölöm ezeket a mondatokat, amik váratlanul lecsapnak rám a távoli múltból. De Feldmár ezt mondja: „Oda kell figyelni, amikor jön egy nagyon erős energia, ami nem tartozik a jelen pillanathoz. Nem lehet csak legyinteni rá, hogy ezzel nem foglalkozom, mert olyan erős, hogy az ember kész elfelejteni, hogy ez tulajdonképpen csak emlék. Egy olyan emlék, amit nem tudott megemészteni. Akkor találni kell egy emberi társaságot, egy olyan valakit, aki szeretettel tud a karjaiban tartani, amíg te megemészted azt, ami már évtizedek óta megülte a gyomrodat, és bántotta a lelkedet.” úgyhogy most leteszem ide, ami mostanában már nagy bátorság, hiszen azt mondtam, hogy jól vagyok, aztán ilyen pillanatokban meg még mindig összeugrik a gyomrom. Az ilyen pillanatokban nem vagyok jól.
Te kukkolsz engem? – kérdezte Logan még valamikor az ismeretségünk elején. Nem igazán értettem, hogy mire gondol csak elszégyelltem magam. Érdekelt, tetszett, kiváncsi voltam rá, de hogy leskelődtem volna utána? Talán igen, amennyit az internet ad. Meg amennyit az ember unalmában turkál az ismerősei idővonalán. Hogy mire gondolt, nem tudtam, nem értettem, csak megalázva éreztem magam. Soha addigi életemben semmilyen baráti vagy kapcsolati kíváncsiság vagy kezdeményezés ilyen durva pofonba nem ütközött. Minden létező felületen millió intim információt szórt magaköré, nem kellett kutatni vagy leskelődni utána, de biztos zavarta, hogy folyton belém botlott. Meg, valójában szeretett volna lerúgni magáról. Fura lehet, ha valaki, aki nem különösebben tetszik neked, elkezd érdeklődni meg ragaszkodni. Normális emberek egy ilyen után nem tudom mit csinálnak, elküldik a picsába, letiltják és soha vissza se néznek, mert pontosan tudják, hogy aki ilyet tesz, az egyéb gonoszságokra is képes? Nekem belefért a „pokróc férfi szar modorral” kategóriába és átléptem azon, hogy megalázva éreztem magam. Valójában az egésszel az a baj, amiről sem ő sem én nem tehetek, hogy ez a mondat fényévekkel vetett vissza abban, hogy érdeklődést mutassak bárki iránt. Ez egy olyan vonal volt, amiben anyám is sikeres aknamunkát végzett, de igazán mélyen megaláznia Logannek sikerült. Azt hittem, hogy ez majd feloldódik az időben, a csakazértisben, a pokrócságot lágyítja majd a türelem és a szeretetteljes odafigyelés. És igen, mindez megtörtént végül. De az nem, hogy feloldódjon bennem a szégyen azért, mert vonzónak találok valakit. De feldmár azt is mondta, hogy szükség van egy igazi kapcsolatra, amiben tudod, hogy nem fognak megszégyeníteni, nem fognak bántani. Biztonságot kell érezni, bizalmat, de mélyen. Akkor megengedheted magadnak, hogy visszamenjél oda, ahol bántottak, vagy ahol olyan élményeid voltak, amik veszedelmesek voltak számodra. Azt nem mondta, hogy ez nem lehet ugyanaz a kapcsolat. Én nem vagyok biztos benne, hogy lehet, nem tudom, hogy lehet-e, többnyire nem, de mi van, ha igen? Néha arra gondolok, hogy olyan jó lenne, ha jönne egy szerelem, egy olyan férfi, aki boldogan meghallgatja az összes rettenetes élményemet mert közben ölelhet, vigasztalhat, lehet erős és biztonságotadó és könnyedén lehet jobb, mint az összes korábbi. Milyen nagyon jól érezném magam! De ez nem egy kapcsolat, csak egy múló vágy, hogy valakit használjak a nélkül, hogy adnom kéne bármit. A kapcsolatok meg nem ilyenek. Sokfélék, és lehet idealizálni, sőt kell is, hogy legyen kihívás, de azért a kapcsolatok nagy része két ember, aki millió dolgot hoz a múltjából, szokásokat, sérüléseket, betokosodásokat, vágyakat és félelmeket, aztán valami érthetetlen okból megpróbálják ezt egymás torkán lenyomni, miközben igyekeznek jólérezni magukat. Nincs recept és nincs orvosság. Csak a mesélés.
