Miért olyan nehéz elengedni valakit... (valamit)
mi történik például a szerelemben? A szerelemben feloldódnak az én határok és valakit beengedek... és eltelik néhány év és a szerelmem az önmagamról alkotott képnek a része lesz. Majd pedig a szerelmem az önazonosságom része lesz. Vagyis, amikor megkérdezik, ki vagyok én, akkor erre úgy válaszolok, hogy már a szerelmemet is belelátom. Feleség vagyok, férj vagyok, társ vagyok. Mikor valaki meghal, akkor törvényszerűen megváltozik az önazonosságunk. És közben ezt mi nem akartuk, ezt a változást nem akartuk. Akarunk ragaszkodni a régi önazonosságunkhoz. Azt szokták mondani, hogy nem szeretjük, ha az önazonosságunkat piszkálják. Amikor meghal valaki, többé nem tudok ugyanaz az ember lenni, aki voltam, de közbe nem tudom hogy tudnék egy más ember lenni. Én az az ember akarok lenni, aki voltam! Nem vagyok kész arra, hogy más ember legyek.... Négy dologra vagyunk kitalálva az egyik, hogy együtt legyünk, a másik, hogy együttérezzünk, harmadik, hogy együttműködjük, a negyedik, hogy egymást kölcsönösen segítsük. Akkor vagyunk jól, ha ezek tudnak működni.
Ha valaki nagyon fontos személy az életünkben meghal vagy elvesztünk egy nagyon fontos élőlényt, aki az önazonosságunknak a része volt, akkor azt éljük meg, hogy nem vagyok többé ugyanaz az ember, aki voltam. És az elvesztés egyik pillanatról a másikra történik, én pedig hogyan tudnék egyik pillanatról a másikra egy másik emberré válni?
Mire kell az idő a gyász alatt? 1-2-3 év... Arra kell ez az idő, hogy megismerjük és felépítsük azt a valaki mást, aki nélküle vagyunk.
Az igazunk elengedése: Azért ragaszkodunk az igazukhoz, mert az ahhoz igazodik, ahogy látjuk a világot. Ha az igazamat el kell engedni, miért annyira nehéz, miért annyira nehéz elengedni az igazunkat? Mert akkor kiderül, hogy a világot másképp is lehet látni. (kicsit árnyaltabban, kicsit összetettebben)
Ha valaki győzött és neki van igaza, gratulálunk, elérte, hogy ne kelljen változnia, hogy a világot továbbra is abban a beszűkültségben lássa, ahogy eddig, tehát ez egy nagyon nagy eredmény, és egy valamit még megnyert hozzá, ez pedig az, hogy elveszíti a legfontosabb kapcsolatait. Gratulálunk. Amikor nem engedünk be valamit, akkor megakadályozzuk, hogy lássuk, hogy az élet és a világ több, mint amit gondoltunk. Pedig vannak kiegészítő igazságok, hogy így is lehet meg úgy is. Hogy mindenkinek lehet igaza. Miért nehéz elengedni embereket... Akkor nagyon nehéz, ha valamely énrészünkhöz az adott emberen keresztül tudunk kapcsolódni. Vagyis, ha elengedjük őt, akkor elveszítjük a kapcsolatot önmagunk egy részével. Ilyenkor érezzük azt, hogy nem tudunk nélküle élni.
– Pál Feri: Elengedés, továbblépés
Van ebben pár dolog, ami önmagában is megérne egy blogbejegyzést. Hogy amivel azonosítjuk magukat, legyen az bármi is, azt nem szeretjük, ha piszkálják. Ne vegyék el, ne kérdőjelezzék meg. Azért ölni tudunk. Ha valakinek az a képe magáról, hogy ő segítőkész, és ez más valakinek problémát jelent, akkor a segítőkészséget fogja választani. És mivel mereven ragaszkodni fog az igazához, egyszerűen nem lesz hajlandó bele sem gondolni, hogy milyen lehet ez egy másik nézőpontból. Ha van valaki, aki segítségre szorul, ő jobban „támogatja” azt, hogy kapcsolódjon saját magához, az identitása fontos részéhez, ezért nem is fogja elengedni. (ez lehet egy pici magyarázat, hogy a tudattalan miért utasít el látszólag bejövős kapcsolódásokat és miért tart meg nem működő kapcsolatokat az idők végtelenségéig) Mindazok miatt, amit fentebb is írtam, a legnagyobb fejlődési lehetőség a veszteségben van.
