Volt egy választás
azon gondolkodtam, hogy fenntartsam-e ezt a blogot és vele életben tartsak egy gondolatot, fájdalmat, hiányt, rossz emléket, a magyarázatok keresését-kutatását vagy okosan engedjem el, hiszen már nincs rá szükségem. Minek pazaroljam az időmet és energiámat? De vannak követők, akiknek sokat ad, hogy átgondolják azt amikről írsz! – mondtam magamnak. – Talán vannak, akik nem rutinból nyomnak egy lájkot. :) Sokszor magyaráztam a fiamnak, hogy értse meg, hogy amilyen környezetben él, az hat rá. Hiába hiszi magát erősnek, okosnak, a környezet igényei, a környezete értékrendje hatni fog rá. De nem csak ez, hanem a hangulatok, a panaszkodás, a fájdalmak, a bajok, a nyűgök, a tévhitek, a beidegződések, az elvárások – minden, ami jelen van a közegben ahol él, amihez kötődik, az hatni fog rá, le vagy felfelé viszi az értékrendjét, a normáit, az életenergiáját. Ez az elitiskolák lényeg. Olyan közeget teremteni, ahol ez felfelé menő spirál. Ha jó környezetben vagy, kevesebb energia jól lenned. A sarki kiskocsmák otthonosságnak lényege, hogy 30 év múlva is ott van a szinti a sarokban és jön Jenő, csak egyre inkább azért fizetnek neki egy-egy felest, hogy ne játsszon. Biztos lehetsz benne, hogy a sarki kiskocsmában nem változik semmi 50 éven keresztül. Ahogy a tumblin se nagyon. Béla még mindig nem szökött el, XY még mindig segít mindenkinek, T még mindig egy fasz, Q továbbra is megkúr minden nőt, akit csak lehet, Csacskamacska meg megbízhatóan okoskodik az egész kocsma pszichózisán. Míg csak meg nem halunk. A kérdés, ami megfogalmazódott, hogy a blog mit akar és én mit akarok. Bár a perverzióig őszinte blogot írtam, de sosem akartam úgy nyilvánossá tenni, hogy olyanok olvassák, akikről írok vagy felvállalni magam. Elképesztően segített az önismereti munkában. De nem akartam másokat gyógyítani vagy tanítani. És továbbra sem akarom ezt a felelősséget vállalni. A tudásom is kevés hozzá. Közben még önmagamtól is védeni akartam azt, akit szerettem. Vagy magamat tőle? Csuda kérdések ezek. :) Most adódik egy lehetőség, hogy ugyanezt folytassam egy induló netes magazinnál. Talán ott is csacskamacska néven. Csak már mások problémáiból inspirálódva. Szóval nem tudom, hogy, ha nincs a fájdalom, mint üzemanyag, akkor is tudok-e írni – ez lenne ugyanis a profizmus. :) Akarok-e a múltban vájkálni, folyamatosan vélt vagy valós sebeket feltépkedni az olvasók figyelméért. Egy biztos, ha az ember jól van, az senkit sem érdekel. :D A drogosok drogosokkal buliznak, az alkoholisták alkoholistákkal és a keserűségnek keserűség a megfelelő párja. Aki meg jól van, az meg csak él. Az kit érdekel? :)
