Discover Top Posts Tagged with #11-03

^^^ Those ingenious kids were really just talking in code all along. 💡

86 – 47

FYI: My own favorite numerical combination is 11-03 for November 3rd – Midterm Election Day. 🌊🌊

#8647 #86-47 #6-7 #donald trump #maga #republicans #fox news #far right media #james comey #fbi #justice department #trump administration #midterm elections #election 2026 #joe heller #11-03

Szeretnék pszichopata lenni

Akkor most azt mondanám, hogy ez a csempe amit felraktak ez így egy fosadék, mondhatták volna, hogy még sosem raktak ilyet, vagy raktak? ÍGY? és ezt valaki átvette? Hát az nem én vagyok! Kérem, tolják le szépen az egész foshalmazt, gletteljék egyenesre a falat és bocs, de vegyék meg az elpazarolt mozaikcsempét és rakják fel szépen. És szólok előre, hogy ha szar lesz, akkor kezdhetik előről. És kiszámláznám az elpazarolt időmet is. Bocsika, de így korrekt. Ezt kéne. És minden dolgot elbasztak amihez hozzányúltak. MINDET! De ez talán nem is pszichopataság, hanem így lenne normális. Mondjuk annyira dühös vagyok, hogy szeretném őket bántani, hogy fájjon nekik, mert nekem is fáj. :/ De mit csináltam? KIJAVÍTOTTAM! Leszedtem ahol tragikus volt és újraraktam. Pazaroltam a pénzem, az időm, az energiám. Most keresem a neten, hogy hogyan lehetne a csempe élvédőt egész vékony csíkra vágni (mármint a nem látható részét) mert azzal el tudnám tűntetni, hogy a régi és az új csepe között van fél centi magasságkülönbség. Fogalmuk sincs ezeknek az embereknek, hogy ők szarul dolgoznak! Fú, nem tudom mikorra tudum kiventillálni magamból ezt a dühöt. Lehet, keverek egy koktélt. vagy csak úgy töményen megiszom amit találok. Alkoholista novembert fogok tartani! :D

#kurva kivitelező rohadjon meg!#11-03

Eu olho o céu, e ele me traz forças. Lembro que não estou só; há um Deus por mim, que sempre ouve o meu clamor. Descanso nos braços dEle. Logo, tudo ficará bem.

Bruna Miguel. Cuida de mim, Deus?

#cuidadaporele #2017 #partes do meu diario #Ele é fiel #Ele cuida de mim #11-03

Hal Jackson

Harold Baron "Hal" Jackson (November 3, 1914 – May 23, 2012) was an American disc jockey and radio personality who broke a number of color barriers in American radio broadcasting.

Biography

Early years

Jackson was born in Charleston, South Carolina and grew up in Washington, D.C. where he was educated at Howard University.

Career

Jackson began his broadcasting career as the first African-American radio sports announcer, broadcasting Howard’s home baseball games and local Negro league baseball games.

In 1939, he became the first African American host at WINX/Washington with The Bronze Review, a nightly interview program. He later hosted talk show, a program of jazz and blues on WOOK-TV.

Jackson moved to New York City in 1954 and became the first radio personality to broadcast three daily shows on three different New York stations. Four million listeners tuned in nightly to hear Jackson’s mix of music and conversations with jazz and show business celebrities. In 1971, Jackson and Percy Sutton, a former Manhattan borough president, co-founded the Inner City Broadcasting Corporation (ICBC), which acquired WLIB — becoming the first African-American owned-and-operated station in New York. The following year, ICBC acquired WLIB-FM, changing its call letters to WBLS ("the total BLack experience in Sound"). As of the late 2000s ICBC, of which Jackson was group chairman, owns and operates stations in New York, San Francisco, Philadelphia, Pittsburgh, Fort Lauderdale, Columbia, South Carolina, and Jackson, Mississippi. The flagship station was hampered by its frequency, sharing it with WOWO of Fort Wayne, IN. After being turned down by the FCC to change frequencies, Inner City Broadcasting, in an industry un-precedented move, purchased WOWO solely to reduce its output and upped the power of the NYC transmitters to 50,000 watts daytime/30,000 watts night, and subsequently be heard full-time across the entire New York market.

As of February 2011, nonagenarian Jackson continued to host Sunday Classics on WBLS each Sunday from 3 to 6 p.m., with Clay Berry and Deborah Bolling Jackson, known professionally as Debi B., his wife of 25 years.

In 1990, Hal Jackson was the first minority inducted into the National Association of Broadcaster's Hall of Fame. In 1995, he became the first African-American inducted into the National Radio Hall of Fame. He was given a Pioneer Award by the Rhythm and Blues Foundation in 2003. In October 2010 he was named a "Giant in Broadcasting" by the Library of American Broadcasting. Jackson was also inducted into the Guinness Book of World Records as being the oldest broadcaster with a record 73 year-career.

Jackson was the founder of the Hal Jackson Talented Teens International Competition.

Death

Jackson died of natural causes in New York City on May 23, 2012 with his three children and wife at his bed side at the age of 96.

Awards

Candace Award, National Coalition of 100 Black Women, 1992.

Wikipedia

#Hal Jackson #11-03 #05-23

Hálistennek vége

ennek a NULLámvölgynek, komolyan meg voltam ijedve, hogy ez valami titkos belső "valóság" ami előtört belőlem a nem is tudom mi miatt, de ahogy jött, elmúlt. Talán a tengeres tapéta teszi, mert tényleg kibaszott jól néz ki pedig féltem, hogy a fotoposzter nagyon gáz lesz, de nem, a vízszintesen váltakozó, kék meg fehér színek, mintha csak egy absztrakt festmény lenne és közben tolja szét a teret.

Tegnap fúrtam a falat és volt egy jelölés a tapéta szélén is és olyan dezsavű tört rám, hogy majd leestem a sámliról. De nem az volt, mintha már megtörtént volna, hanem az, hogy én ezt ÁLMOMBAN láttam. Ami eléggé lehetséges, hiszen az álmaim felét az aktuális problémáim megoldásai teszik ki, szóval simán fúrhattam a tapétát álmomban. Na, de az egész azért érdekes, mert tele lettem képekkel arról, hogy mi fog történni. És ezek nagyon klassz jövőképek/tervek. Alig tudom visszafogni magam, hogy ácsi, csak szép sorjában, decemberre tényleg lemennek ezek és lehet majd ülni a melegben, a tiszta és szépséges lakásban, bámulni kifelé az ablakon (a hóesést) és írni, írni és örülni, hogy élünk. Hát ja. A boldogtalan szenvedést el kell engedni (bah, de gyűlölöm ezt a kifejezést, mert nincs, nem létezik, nincs elengedés! Beismerés van. Próbáld egy csecsemőnek kinyitni a kis markát amikor szorít valamit, és mondgasd neki, hogy engedd el. Kb ennyi haszna van annak amikor azt mondjuk valakinek, hogy "engedd el". De, "nézd, mutatok neked valami mást" az van.). Amúgy tudom mi volt a kulcspont. Mentem át a zebrán és hirtelen eszembe jutott, hogy nemrég éppen ezen a zebrán mentem át Logannel és azt mondta, hogy egy év múlva se lesz senkije, épp úgy egyedül lesz, mint az ujja. Szóval ott ment mellettem a férfi, aki az utóbbi éveim szerelme volt, aki annyira fontos volt nekem, hogy inkább választottam a barátságot, csak ne veszítsem el (tényleg nagyon szerettem), és akkor ott a zebrán csak arra gondoltam, hogy juhéj, ha nem lesz senkije, ha nem keres senkit, akkor nincs baj, akkor nem fogom elveszíteni. De tegnap, ugyanazon a zebrán arra döbbentem rá, hogy azért mondja ezt, mert velem nem számol. Se azzal, hogy én valaha is lehetek a párja, se azzal, hogy én vagyok/leszek, és az neki jó. És akkor arra gondoltam, hogy oké, hát akkor légy egyedül, mint az ujjad!

Lehet, hogy csak mese, csupa idealizmus, sőt gyerekes játék, csak álomvilág amit építek, de maga az építés is élvezetes és a gondolat, hogy én ezt bármikor újra meg tudom csinálni, az kurvajó. Szóval, egy szuperhősös filmben én vagyok az, aki mindig jobbat és erősebbet épít, mint amit leromboltak körülötte. Vagy benne.

#11-03

A halál szele, az élet széle

Az ember egyszercsak megérti az öregeket a fura öltözködésükkel, az oda nem illő megjegyzéseikkel meg azzal, hogy bárkinek, akár a pénztárnál a sorban állva elmondják az életüket. Fiatalon azt gondoljuk, hogy azért beszédesek mert magányosak, azért öltözködnek furán mert szegények, azért finganak az orrod alá, mert renyhe az izomzatuk, csámcsogva esznek, kiveszik-beteszik a fogsorukat, pisi meg gyógyszerszagúak, vagy éppen valami rémes kölnit használnak, bolondjai a macskájuknak vagy a kutyájuknak, molyos keksszel kínálgatják a látogatóikat, és az egész időskori élet maga a borzalom, a leépülés, valami, amire gondolni se akarunk. De mi van akkor, ha egyszerűen ők már tudják, hogy semmi sem számít? Csodás barátnőimmel beszélgettünk arról, hogy micsoda görcsöket tud okozni, hogy mások hallhatják ahogy pisil vagy kakil az ember vagy egyáltalán a gondolat, hogy most mások előtt bemegy a mellékhelyiségbe és ott a természetes szükségleteit fogja végezni. Más előtt szellenteni meg, mint az köztudott, a párkapcsolati/családi intimitás legmagasabb foka. (:D) Régen még egy csomag WC papírt sem mertem venni, mert akkor (miközben viszem haza) emberek azt gondolják, hogy én szoktam szarni, és az milyen kínos dolog. De bárki aki ezen nevet, elő tudna kaparni a saját életéből valami hasonló faszságot. Foglalkozunk azzal, hogy mit gondolnak mások arról, hogy mikor szexeltünk először vagy azóta milyen gyakran és hogyan csináljuk, hogy sikerült-e vagy akarunk-e egy gyereket összekalapálni, hogy van-e olyan munkánk amire mások ráhümmöghetnek, hogy jóóóó, az jó! Sikerélményként éljük meg, hogy ismeretlenek szívesen basznának velünk és megalázva érezzük magunkat, ha szarabb kocsink van mint a társaság többi tagjának. Teljes lelki nyugalommal átbasszuk a szeretteinket, hogy legyen időnk vadidegenekkel az egónkat építgetni. Őrületes mennyiségű időt töltünk mindezzel és azt mondjuk rá, hogy ez az élet. Ezt a bazárt próbáljuk megtölteni, felcicomázni és lehetőleg rentábilisan működtetni, miközben tuti ráfizetéses. A végső mérlegnél ki fog derülni. Hogy miken igyekszünk életünk 60-70 évében? – Jó színben tűnjünk fel olyanok előtt, akik, ha az életünk egészét nézzük, tök lényegtelenek. Megfeleljünk normáknak, hogy ne lógjunk ki a keretekből vagy, ha mégis, legyen rá egy mások által is elfogadott és akár tetszetős magyarázatunk. Feláldozzuk magunkat (a belső világunkat, az egész életünket) az imidzsünk oltárán. – Ne kelljen szembenéznünk a saját hazugságainkkal és ne kelljen megvívni azokat a lelki csatákat, amire már ránézni is fájdalmas. Kerüljük a lelki fájdalmakat, a megküzdést. Mindenekfelett igyekszünk elkerülni a megszégyenülést önmagunk vagy mások előtt. – Semmiképpense látszódjunk erőtlennek, befolyásolhatónak, alárendeltnek vagy döntésképtelennek. Belső dühvel és aktív ellenállással reagáljunk a dominanciára. – Megpróbáljunk dominálni mások felett. (micsoda őrült csatározás ez!) Erre fizikai vagy verbális erőszakot, manipulációt vagy hazugságot is bevetünk, ha kell. – Igazunk legyen. Abban is, ami káros, ami nekünk vagy másnak felesleges fájdalmat okoz, vagy akár magányosak és boldogtalanok leszünk tőle, amit kigondolunk vagy kimondunk, azt hajtjuk a felé, hogy végül gondolhassuk vagy mondhassuk, hogy „igazam volt/lett!”. Hajlandóak vagyunk belehalni az igazunkba.

A lélegeztetőgépre kerülők fele meghal. Most 306 ember van lélegeztetőn, és statisztikailag 150-en meg fognak halni. Nem lehet tudni melyikőjük. Ők nem gondolkodnak az életükön mert mesterséges kómában vannak. Akár akarnák a továbbiakban máshogyan élni az életüket, akár nem, nem fogjuk megtudni. Hogy késő-e ma elkezdeni megváltoztatni mindezt, amit az eszemmel én is tudok (milyen kis összeszedetten leírtam), de mégis évtizedeket pazaroltam el? Jajj, pedig olyan szép magyarázatokat gyártottam a saját faszságaimra! Egyre nagyobb a vágy bennem, hogy ne legyen semmi. Se mérce, se elvárás, se igazodás, se vágy, se harag, se semmi. Csak valami derű. Nem tudok jobb szót.