Mindenki a maga sötétjében
[...]
Meg az is a kezükre játszott, hogy ez idő tájt nem annyira az erős személyiségek, mint inkább a kétes vezéralakokkal megáldott baráti társaságok, klánok, törzsek, védegyletek, érdekszövetségek és titkos szakmai szövetkezések adták a városban a vezérszólamot, s már csak ezért is a közös hírüket ápolták és erősítették. Mintha egyetlen jelentősebb független személyiség sem maradt volna a városban, mintha mindenkinek elenyészett volna a maradék kis tekintélye, és önbecsülésre se lenne többé szüksége senkinek. Kis árulásaik miatt veszítették el az emberek a tekintélyüket, vagy egészen olcsón megvásárolták őket, s úgy használták mint a cselédeket. Az élet mégis ment tovább, hiszen amit a személyes autoritásukból vagy méltóságukból elveszítettek, ügyesen összetákolták abban a kisebb körben vagy zártnak remélt társaságban, amelyhez érdekeiket kötve csatlakoztak, s ahol az önbecsülés pillanatnyi szükséglete szerint hízeleghettek egy kicsit egymásnak. Nagy volt a belső feszültésg, s ezzel a csoport valamennyi önálló erőt is tudott magának teremteni. Olykor nem csupán a védelemre, hanem a támadásra vagy éppen a többiekkel való véres leszámolásra elegendőt.
Nádas Péter: Párhuzamos történetek. A néma taromány, 131.o.