A koldulásnak is megvan a maga művészete. Azt is lehet jól, vagy legalábbis eredményesen csinálni. Az egyetemi karra ritkán térnek be koldusok, ám előfordul. Egyszer egy öregasszony telepedett le az épületfal mentén, a legcsekélyebb gátlást is nélkülözvén. Semmit nem szándékoztam neki adni (magam sem vagyok a zaklatás rajongója). De nekem történetesen azt mondta, hogy: “Segítsen, szép fiatalember!”, amire megtorpantam: ‘Szerencséd, hogy szépnek szólítottál’ – gondoltam. És adtam egy kerek ötszázast. Valószínűleg mindenki szívéhez van út.














