Első (kaotikus) posztom idén
Enyhe a tél, a teknősöm étvágya általában december elején szokott elmenni, viszont ez a jelenség most egészen idáig, január közepéig tolódott. Kezdem érezni is, hogy ez a globális felmelegedés dolog valóban egy tényleges probléma. Az előző nyarak már komolyan sejtették ezt, de az ember mindig bízik abban, hogy amíg a saját bőrén nem tapasztalja, addig mindez csak a tudósok rémálma és fals spekulációja. Én mindig is hittem a tudósoknak, de jönnek az idők amikor bizony meg is érezzük, amiről már nagyon rég óta magyaráznak. Már télen is meleg van. Legalábbis sokkal melegebb. Szuper.
Elég keményen bekezdtem ezt az új évet. A lakás felújítása már zajlik. Még csak a rombolás fázisában járok, a pénz mégis úgy folyik ki a kezemből, mint kézmosáskor a víz. Megvettem a parkettát, megvettem a csempét, kiválasztottam a falak színét. A falakban elvezetett elektromos kábeleket kicserélték a nappaliban, az ottani, régi parkettát felszedték, a fürdőszobában a csempéket leverték, a csövekek és minden vízzel kapcsolatos munkálatokat, csapkiállásokat stb. kicserélték. A járólapra még várnom kell, de a fürdő és a vécé burkolása, az ajtók mázolása, a parkettázás és a falak festése a következő hetekben kezdődik. Szép lesz, otthonos lesz, tetszeni fog. Március közepére-végére át is tudok cuccolni a saját kis kuckómba.
Az ünnepek előtt elkezdtem találkozgatni egy lánnyal is. Nem zárkóztam el, adtam a dolognak egy esélyt. Hát ez is csak eddig tartott. Az általam, általában bevett módon történő ismerkedés az ő esetében teljesen fordított módon zajlott. Talán a tavalyi év felgyülemlett stresszét, a majdnem egy éves szexmentes kiéhezettséget levezetendő, már a kezdeti randik is az ivásról és a dugásról szóltak. Ezt is megéltem harminc éves koromra, előbb szexeltem valakivel, minthogy elkérjem a telefonszámát. Szilveszterre is elhívtam, de ez sajnos hiba volt, egy kissé el is rontotta a bulit. Úgy elnyomott mindenkit, mint a sicc. Temperamentumban, értékrendben teljesen különböztünk, majd a későbbiekben is egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy komolyabban ez nem működhetne. Kiderült, hogy nagyon nem passzolnánk. Legalábbis számomra ez derült ki. Szomorú, mert ő sokkal többet szeretett volna, megkedvelt, és - a kellemetlenek mellett - több tulajdonságát én is. Jólelkű, kedves, gondoskodó, odaadó volt. Mégsem működhetett volna. Nem éreztem amit ,,kellene’’. Úgyhogy most egy kicsit szomorú vagyok, megbántottam, ártottam, szomorúságot okoztam neki és tagadhatatlanul magamnak is. Bűntudatom van, pedig elvileg nem kellene. Nem kihasználásról volt szó és ezt nem is vágta a fejemhez. Neki is jobb lesz valaki olyannal, aki belé tud szeretni és nekem is majd egy olyan nővel, akibe én is beletudok. De ez a normális igaz? Mindenki legyen olyannal, aki mellett nem érzi magát feszéjezve, magát tudja adni és nincs elnyomva, aki őszintén szereti őt és akit ő is őszintén tud szerelemmel szeretni. Legalább az ,,eleje fele’’ fogalmazódjon meg ez a dolog, ha már úgy is elmúlik, vagy legalább kezdődjön így. Vagy ez tényleg csak az én kishercegnős buzis leányálmom és elbasztam? Megváltoztam/felnőttem/kiégtem és sosem fogom már senkinél sem érezni azt, ami ahhoz kell, hogy komolyan akarjak valakivel kapcsolatot? Remélem nem, annyira azért ismerem magam, hogy csak olyan nővel tudnék és akarok ösztönösen párkapcsolatba lépni, akinél érzem is azt a valamit. De vajon fogom még ezt érezni valaha? Régen mindig így volt, mindenkinél éreztem, akivel komolyabban össze is jöttem. Vele hiányzott az a valami. Sajnálom a dolgot, mert ő többet akart, én viszont nem. Magamat is, amiért nem jött össze és (újra) egyedül maradtam. Lényeg a lényeg, továbbra sem leltem rá a társamra. Azért nem adom fel a keresést, nem szabad kiábrándulnom az egészből. Mondjuk azt tegyük hozzá, hogy a szex jó volt, nagyon jól esett. Azt hiszem jót tett és továbbra is jót tenne, ha rendszeresen szexelhetnék. Talán most élem a második tinédzser kort? El tudnék képzelni egy csupán szexen alapuló kapcsolatot, amiben nincsenek mélyebb érzések és ha bármelyik fél úgy döntene, hogy kilép, senki sem sérülne. Azt hiszem jelenleg vagyok olyan lelki állapotban, hogy ez bizonyos nőkkel menne is. De ez tudom jól, hogy a gyakorlatban kb. lehetetlen. Valamelyik fél, akár én, a másikba szeretne és végül jönne a sérülés. Azért a gondolattal jó volt eljátszani… Annyit azért tudok, hogy örömlányokhoz továbbra sem járnék. Az már egy következő szint amit sosem szeretnék elérni. Eddig is, és továbbra is idegen számomra ez a gondolat.
A munka is beindult, de a gyártósorunk egy éven belül megszűnik. Ezt még a nagyfőni jelentette be a tavalyi karácsonyi vacsorán. Jó kis alkalom igaz? Mintha a szülinapodon közölné veled valaki, hogy a kövin fejbe fog lőni. Úgyhogy most új megmunkáló sort kell keresnem, lehetőleg olyat, ami még legalább 7-8 évig termelni fog, mert ami a mi sorunk helyén épül, az nettó zombi-robotmunkával fog járni, amit nem tudnék elviselni. #éljenek az elektromos autók!! Remélem tényleg hasznosak lesznek a klímaügyet illetően, ha már - nagy valószínűséggel - egy őket gyártó androidot csinálnak belőlem.
Ez a pornóbotos bekövetési áradat egyébként továbbra is kiakaszt. Elég keményen ki is ábrándultam már ebből a platformból. Számomra ez a napi 4 értesítés simán belerondít az egészbe annyira, hogy a kezdeti kiábrándulásom lassan a tetőfokára fog hágni és törlöm magam a fa*ba. Amikor először elkezdtem ide írogatni, még a nyugalom tengereként tekintettem rá. Egy olyan felület volt, ahol szépen kiírhattam magamból a gyerekes kis szarjaim és ami nem küldött napi több értesítést, egyedül csak akkor, ha valaki tetszikelte a bejegyzésem, vagy valaki általam kedvelt emberke posztolt. Jó volt. És tudom, hogy én vagyok a kriminális gyökér, de ezek a pornóbotok, vagy hogy nevezzem őket totálisan telibeszarták ezt a korábbi hangulatot.
És akkor itt egy kép. Szilveszter délután/koraeste készült az erkélyről. Már alig várom a naplementés, rózsaszínfelhős égbolt ,,alatti’’ merengéseket.