Eggyé vált, amit szétszakítottak - Emlékszobor-avatással emlékeztek Kulcsodon
Kulcsod polgármestere fontosnak tartotta, hogy olyan emlékhelyet készítsenek, ahol évente több alkalommal is fejet hajthatnak majd a polgárok, és amely a község és az anyaország kapcsolatát is kifejezi.
A Dunaszerdahelyi járás alig négyszáz lelket számláló községében színvonalas műsorral, politikusi szónoklatokkal és emlékszobor-avatással emlékeztek meg az aradi tizenhármakról.
Október 5-én összegyűlt Kulcsod apraja-nagyja, hogy közösen emlékezzen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc vértanúinak halálára. A megemlékezésre rendhagyó módon a kultúrház melletti parkban került sor, ahol a gyászünnep keretében felavatták a község emlékoszlopát.
A Gyöngykoszorú népdalkör műsora
A rendezvény a Szózat eléneklésével kezdődött a részben kulcsodiak alkotta Gyöngykoszorú népdalkör előadásában. Az önkormányzat meghívására köszöntötte a jelenlévőket Balódi László parlamenti képviselő, aki kiemelte, hogy sok ünnep- és emléknapunk van, ami azt jelenti, hogy “mindig is erősek voltunk, mindig ott voltunk, ahol valami történt és mindig szerves részei voltunk Európának”.
Balódi László parlamenti képviselő
A Gyöngykoszorú népdalkör műsora után Berényi József szólt a kulcsodiakhoz. Beszédében emlékeztetett, hogy mi, felvidékiek is kivettük részünket a szabadságharcból és forradalomból. Példaként említette Komáromot és a szomszédos Nagymegyert, ahonnan az a Kazinczy Lajos alezredes irányította 1849. májusától az Alsó-Csallóközi hadműveleteket, akit október 20-án a 14. aradi vértanúként végeztek ki.
Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke
Berényi beszédében hangsúlyozta, hogy az aradi vértanúk ugyanolyan emberek voltak, mint bárki más. Ezzel is utalt arra, hogy mindannyiunknak ki kell vennünk a részünket a magyarság harcaiból. Beszéde végén örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Kulcsod jelenlegi vezetése alatt egy olyan emlékhellyel gazdagodott, melyre méltán lehetnek büszkék az eljövendő generációk is.
A Közkincs együttes
A Közkincs együttes műsora után Bognár Csaba polgármester, valamint a megemlékezés szónokai közösen leplezték le azt az emlékszobrot, melyet Csicsói Nagy Géza fafaragóművész készített.
Az emlékszobor leleplezése
Bognár Csaba beszédében kiemelte, hogy
A két tölgyfahasáb száz évig egy egészet képezett, majd nyolc évig száradt, és várta, hogy újra egyesítsék. Az, hogy Kulcsodon helyet kapott, egyben azt is jelenti, hogy a következő 700 évben hirdetheti Kulcsod és a magyar nemzet egységét, hiszen a tölgy ilyen hosszú ideig él.
Az egyik hasábon Kulcsod történelmének legfontosabb eseményei, szimbólumai kaptak helyet, mint a község címere, az elsős írásos említésének időpontja, a templomépítés dátuma és az 1965-ös nagy dunai árvíz mementója.
A másik hasábon a magyarság legfontosabb szimbóluma, a magyar korona, és történelmének legmeghatározóbb dátumai szerepelnek, mint a honfoglalás, az államalapítás és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc.
“A szobor alján az őseink megélhetését biztosító tevékenységek – a magvetés és a halászat – szimbólumai jelennek meg”
Bognár Csaba polgármester
Kulcsod polgármestere fontosnak tartotta, hogy olyan emlékhelyet készítsenek, ahol évente több alkalommal is fejet hajthatnak majd a polgárok, és amely a község és az anyaország kapcsolatát is kifejezi.
“Évtizedek óta elszakítva élünk, de mégsem vagyunk egyedül. Az anyaország kiáll mellettünk, mi pedig ezzel az emlékhellyel is szeretnénk megmutatni, hogy Kulcsod is kiáll az anyaországért.”
A koszorúzással és a Himnusz eléneklésével végződő megemlékezés a kultúrházban folytatódott, ahol egy fotókiállítás és könyvbemutató várta az érdeklődőket.
“A kiállításon azok a fotók láthatók, amelyeket néhány lakosunk bocsájtott rendelkezésünkre. Az eredeti fotókat kinagyíttattuk, a későbbiekben pedig bekerülnenk az archívumunkba. Sajnos – főleg az idősebbek – nehezen válnak meg fotóiktól még néhány napra is. Ezzel a kiállítással szeretnénk elindítani egy nagyobb szabású képgyűjtést a községben, mivel fontosnak tartjuk, hogy méltó módon megőrizzük ezeket a több évtizedes kincseket”
nyilatkozta a Körkép.sk-nak Bognár Csaba.
Képkiállítás
További képek a megemlékezésről:
Németh Márta-Lea és Németh Dezső madi faragóművész, a kulcsodi kultúrház nagytermében található faragott címer alkotója
Csicsói Nagy Géza fafaragó, az emlékszobor alkotója
Aradi vértanúk - Áder: a szabadság pótolhatatlan érték, ragaszkodnunk kell hozzá
Kemecsén, Répásy Mihály honvédtábornok sírjánál emlékezett meg a magyar államfő
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példája és hűsége erősítette a későbbi nemzedékek magyarjaiban azt az elszánást és hitet, hogy a szabadság pótolhatatlan érték, amelyhez ragaszkodnunk kell – jelentette ki a köztársasági elnök szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén, Répásy Mihály honvédtábornok sírjánál.
Áder János az aradi vértanúk mártírhalálának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt mondta, 1848-49 szabadságvágya a magyarok lelkében, gondolataiban és értékrendjében olyan erős alapra épült, hogy soha többé nem tudta lerombolni egyetlen korszak sem.
Budapest, 2018. október 6.
Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbócra eresztik Magyarország lobogóját az Országház elõtti Kossuth téren az aradi vértanúk emléknapján, 2018. október 6-án, a nemzeti gyásznapon.
MTI Fotó: Mónus Márton
Kemecsén, ahol a magyar honvédsereg tábornoka szülőföldjére hazatérve örök nyugodalomra lelt, és Magyarországon mindenütt, minden március 15-én és minden október 6-án ki kell mondani, hogy az aradi tizenhárom vértanú, Batthyány Lajos, Répásy Mihály és még nagyon sokak áldozata nem volt hiábavaló – hangsúlyozta beszédében az államfő.
A nemzeti ünnepekkel az a bajom, hogy elkoptatják őket.. pártpolitikusok tűzik hajtókájukra, mint hervadt virágot.. az iskolákban unalmas tananyaggá szürkülnek a nagy emberek nagy tettei.
Van itt pár levél, ami szívünk közelébe hozza ami történt. Férfiak írták, akik nem viaszbábok egy panoptikumban. Férjek, apák, katonák, emberek. Csak remélni tudom, hogy valaha felnőhetek a hazaszeretetük szintjéhez...
Lázár Vilmos levele feleségéhez, Reviczky Máriához:
“Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem – és velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön. – Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. – De marad még neked egypár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak! Én érted és nyugodalmodért fogok az Istenhez imádkozni. – Te, édesem, mindenem hasonlóképpen értem imádkozz. – Károly szavát bírom, hogy rólad és gyermekeinkről gondoskodni fog. Szerencs (Halasy Szerencs (1839-?), Lázár mostohafia.) hátravan ugyan, de jóakarat ki fogja pótolni a hiányzót.
Isten Veled! Isten veletek! Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom – de az úgyis meg fog történni. Én mártír vagyok, és ártatlanul halok meg. Az Isten, aki még sohasem hagyott el, most sem fog elhagyni – én pedig szellemképp körül foglak lebegni mindenha! Légy nyugodt, és élj boldogul – örök szerelmemben. – Ott fenn ismét látjuk egymást, ha van egy jobblét. – Képzeletemben dobogó szívemhez szorítlak, csókollak – és maradok síromiglan hű, szerető
Vilmosod
Kedves Gyermekeim! Jók legyetek! Szeressétek egymást! Éljetek anyátokat vigasztalva, szeretve. – Szerető apátok
Vilmos“
Leiningen-Westerburg Károly búcsúlevele feleségéhez, Sissány Elizhez:
”Egyetlen, utolsó leheletemig szeretett Lizám!
A kocka eldőlt, és csak kevés órám marad még e világon, hogy előkészüljek a keserves lépésre. – A halál nem volna rettenetes rám nézve, ha egyedül állnék; de a rád és ártatlan gyermekeimre való gondolat, drága Lizám, súlyosan nehezedik lelkemre. A csapás nem ért készületlenül. Azt hittem, mindenre készen vagyok: és mégis e pillanatban görcsösen vonaglik a szívem arra a gondolatra, hogy téged, legnagyobb kincsemet, örökre elveszítelek. – Nem! – nem örökre! Erős a hitem, hogy egy szebb és jobb élet következik erre az életre; szellemem körülötted fog lebegni, mert hisz a szellemnek mindenütt van hona, ameddig Isten mindenhatósága ér. Szívesen, ó, mily szívesen éltem volna, hisz megvolt mindenem, ami boldoggá teszi az életet, olyan boldog voltam a veled való házasságban, amilyen csak lehet az ember. Most, ebben a komoly órában, amikor minden földi dolog teljes mulandóságában áll előttem, amikor mintegy föltárul a múlt, minden emlék megrohan, és nehézzé teszi a válást. Milyen tisztán és fenségesen áll előttem emléked, mennyire szeretném, ha ki tudnám fejezni szavakkal, milyen fájdalmas érzéssel gondolok rád! Adjon erőt a mindenható Isten, aki szívembe lát, hogy úgy halhassak meg, mint egy keresztyén. Mindig híven hódoltam őseim vallásának, a lelkész kezéből fogadtam hitem vigaszát, és kész vagyok uram és teremtőm ítélőszéke elé lépni. És te, Lizám, aki mint a vigasz és a remény angyala álltál mellettem, kinek csak gyöngén viszonozhattam azt a boldogságot, amelyet túláradó szeretettel szereztél nekem: adjon Isten bátorságot és erőt neked súlyos végzeted elviselésére. Nekem pedig bocsásd meg, drága Lizám, ha az életben megbántottalak, vagy nem voltam elég gyöngéd hozzád. Nem hallhatom hangodat, de a szívem azt mondja, hogy megbocsátsz. És szegény gyermekeim – ó, nagy Isten! Nekik kell, hogy élj, drága Lizám, sorsod súlyosabb, mint az enyém, neked éveken át kebledben kell rejtened a bánatot, én pedig a túlvilágról is hálásan nézek rád, ha megmaradsz gyermekeinknek. Neveld őket az Úr félelmében jó és nemes emberekké; ha én már nem őrködhetem is fölöttetek, legyen anyjuk, anyjuk, aki megtanítja őket, hogy tiszteletben tartsák szerencsétlen apjuk emlékét. – Csak tehetném fejetekre áldó kezem, csak még egyszer nézhetnék szemedbe! De talán jobb is, ha ez az utolsó találkozásunk elmarad. Lipót, a nemes jó Lipót, akit nem ér az én balsorsom, megígérte, hogy atyailag gondoskodik rólad és gyermekeidről, meg fogja tartani szavát. Földi dolgokról nincs mit közölnöm veled; legalább e tekintetben nem lesznek gondjaid, vagyonodhoz nem nyúlhatnak; de egy kérésem még van. – Kérlek, felelj meg kötelezettségeimnek, hogy nevem becsülete megmaradjon. Tudod, mennyivel tartozom Fritznek és Viktornak. Damjanich tábornoknak ezernégyszáz forintjával tartozom. – Fizesd meg ezt az adósságomat leendő özvegyének, mert ő is vértanúhalált szenved holnap reggel; és Albrecht őrnagynak is négyszáz forintot, nem tudom, hogy ő hol van, de jelentkezni fog. – Inkey Muki még ötszáz forintommal tartozik. A házassági óvadék is érintetlen megmarad neked, a te tulajdonod. Áldásomat küldöm fivéreimnek és rokonaimnak, és imádkozom szerencséjükért. – Victorom talán nem is tudja, hogy az életem veszélyben forog, őt nagyon érzékenyen fogja sújtani ez a csapás: de Isten, aki a sebet üti, balzsamot is ad, meg is gyógyítja. Igen, Lizám, remélem, hogy te is, habár fájdalmasan, de engedelmesen és alázatosan szembe tudsz nézni sorsoddal. – Imádkozom érted és gyermekeimért forró áhítattal, és azt mondják: egy halni induló imájának és áldásának különleges ereje van. – Tudom, hogy vérezni fog a szíved; de a gyerekek iránti kötelességeid érzete meg fogja enyhíteni fájdalmadat, és nem sok idő múlva eleven másomat láthatod majd Árminunkban, aki annyira hasonlít rám. A gyerekek még meg vannak kímélve a fájdalomtól, és ez jó van így, ők a te szavaidból fogják megismerni apjukat, és ki mondhatná meg nekik jobban, mint te, hogy apjuk, bár az emberi törvények elítélték, szívében becsületes ember volt, aki meggyőződéséért halt meg, Rövidre van szabva az idő, melyet még e földön tölthetek, a levelet nemsokára át kell adnom, és nehezemre esik megválni ezektől a lapoktól, hiszen ezek az utolsó szavaim hozzád. Isten áldjon és oltalmazzon, drága nemes feleségem, és adjon neked erőt, engem, pedig részesítsen örök békéjében. Édes drága Lizám! Gyermekeim! Éljetek boldogan! Nemsokára kiszenvedek. Még egyszer köszönet hű szerelmedért, mindenért, amit értem tettél. – Istenem, Istenem! Nem bírom tovább. Isten veled, életem, mindenem!
Arad, 1849. október 5.
Holtig hű Károlyod“
Damjanich János imája:
“Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra
Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom.
Ámen
Damjanich Emíliámnak vigasztalásul.“
Pest,1849. október 5. este fél 10 órakor Batthyány Lajos gróf búcsúlevele feleségéhez, Zichy Antóniához:
“Drága Nőm!
Hiába reménykedtünk az emberségesség utolsó szikrájában, amikor azt véltük, hogy még egyszer látjuk egymást, ezt is megtagadták Tőled; és ezért ezekben a sorokban ismétlem meg Neked mélyen átérzett kifejezését forró hálámnak és tiszta szerelmed minden kincse iránti csodálatomnak, amelyet megérdemelni sohasem tudtam; és oly igaz, mint az, hogy a halál küszöbénél állok, hogy csupán ennek a bűnnek a tudata az, amit a sírba magammal viszek. Istennek még örömet és kárpótlást kell adnia Neked, te Angyal, és ha akad férfi, aki méltó a te szívedre, ó! akkor az önfeláldozásnak Rád oly jellemző túlzásával ne taszítsd el őt magadtól. Elnézéssel és szerelmünk első éveire gondolva emlékezzél rám. A gyermekeket áldd meg és csókold meg az én nevemben, ne szégyelljék, nem kell szégyellniük atyjukat az én halálomnak a gyalázata előbb vagy utóbb azokra hull vissza, akik engem igazságtalanul és hálátlanul meggyilkoltak. Ebben az ünnepélyes órában megesküszöm, hogy a király és a monarchia elleni árulásnak soha egyetlen gondolata nem férkőzött lelkemhez, és hogy a hazához nem kevésbé hű voltam; ugyan ki hiszi el ezt most! És ezért halok meg; a törvény, a király esküje volt vezérfonalam, és sem jobbról, sem balról nem hagytam, hogy visszaéljenek velem. Viam meam persecutus sum (a magam útját jártam.), ezért ölnek meg engem. Ennyit a gyalázatos politikáról a Te vigasztalásodra, ámbár erre nincs szükséged, hiszen egyedül csak Te voltál az, aki mindig bízott bennem. Hagyd el ezt az országot a gyerekek kedvéért; az ő jövőjük csírájában volna megfertőzve. A Te vagyonod elég lesz nekik; jobb egy szegény sors, mint alamizsna azoknak a kezéből, akik őket árvákká tették. Az én szeretett szegény, jó nővérem! Menj mindjárt hozzá. Kölcsönösen szükségetek lesz egymásra, és bizonnyal támogatjátok egymást. Szegény kis Jancsimat figyelmedbe ajánlom, feltétlenül gondoskodjál róla, megszolgálja ő azt körülöttem. Azt a gonosz gyalázatot, melyet ezek nekem szántak, remélem, elkerülöm, erre a célra már régóta egy mentőeszközt hordok magamnál! És még egyszer egy búcsúcsókot. Isten Veled! Úgy halok meg, hogy csak a Te képed van a szívemben, a Te neved az ajkamon! Viszontlátásra!
Lajosod”
(Forrás: Katona Tamás: Az aradi vértanúk.1.kiadás.Bp.,1979; Urbán Aladár: Batthyány Lajos főbenjáró pöre. Bp.,1991)
