Néha jól seggbe kell billentenem magam. Emlékeztetnem kell magam, hogy miért küzdök, hogy miért csinálom. Tudatosítani magamban, hogy miért kell felkelnem.
Mert igen, feküdhetnék is egész nap. Sajnálhatnám magam reggeltől estig. Hagyhatnám, hogy teljenek a percek, az órák, a napok. Célok nélkül. Lélek nélkül. Üresen. Nélkülem.
De! Egy életem van. Tervem is van rengeteg. Vannak kis célok és nagy álmok. Megvalósításra várnak mind. Rám várnak mind.
Vannak akadályok is, nem mondom, hogy nincsenek. Megszámlálhatatlan nehézség, tömérdek fájdalom vár még rám.
De el kell döntenem minden akadály után, ami padlóra küldött, hogy maradok a földön és hagyom, hogy tovább teljenek a percek, vagy tovább haladok az álmaim felé töretlenül.
Elhatározom, hogy sajnálkozom tovább, vagy megtöltöm a perceket reménnyel, erővel, kitartással, célokkal, lélekkel, magammal.
Választok, hogy feladom ezt az egy életem egyetlen megpróbáltatás miatt, vagy megvalósítom a céljaimat és újra nekiveselkedek az akadálynak.
Te választottál már?
B.R.
